Jó reggelt

Kép: Sofaja

Pegleg Pete

Mióta összeszerelték a cicát, érdekesebbnél érdekesebb pózokat vesz fel. Mi már csak Pegleg Pete-nek hívjuk.

Irodai egypercesek

Hétfőn előléptettek. Ezzel elvileg fizetésemelés is járt, gyakorlatilag meg egyenesen G-Dog szeme közé vihogtam, amikor mondta, hogy ez évi £1000. Ennek még örülni is kell, mert egy csomó kollegám idén semmit nem kapott.

Egyébként mivel nem utálom a munkám, a pénz annyira nem volt nekem fontos eddig, mert vígan eléldegélek én abból is, amit kapok, még a macska megjavítását is kifizettem, pedig az is £1000 volt. Meg ugye having a job is the new payrise, és fogjam be, mert van, akinek munkája sincs. Viszont más cégek ugyanazért, amit én csinálok jóval többet fizetnek, ráadásul nekünk folyton azt rágják a szánkba, hogy mekkora piacvezetők vagyunk, szóval simán kellene legalább annyit fizetniük, mint bármelyik másik hasonló vállalat. Ráadásul csak mert nekem nem fizetnek annyit, még nem lesz hipp-hopp egy csomó munkanélkülinek hirtelen munkája, szóval akár tényleg adhatnának is versenyképes fizetést.

Amúgy ha nem laknék öt percre az irodától, ami igencsak kényelmes, és ráadásul rengeteget spórolok vele, már szerintem jelentkeztem volna máshova.

Small talk alert

Van pár kollegám, akikkel bár együtt dolgozunk három éve, még nem nagyon beszélgettem. Ők aztán általában valami random hülyeséggel állnak elő, amikor gyanútlanul besétálok a konyhába, és senki más nincs a közelben.

Marco: Nora... When are you going to have babies?
Nory: Good morning to you too... One day, Marco. Or maybe never.
Marco: What? You don't like children?
Nory: As long as I don't have to have them I have no problem with them whatsoever...
Marco: But how... what... why?... Oh I know. It's because your mother doesn't live here. But that's all right. Don't worry, I'm sure you can find some help.
Nory: This conversation is just getting out of hand so I'll take my coffee later. Bye.

Ez valami olasz dolog amúgy?

Broke-Cat Mountain

Múlt pénteken már épp ittuk a Hoegardent vacsora után, amikor feltűnt, hogy Toby még nem jött nyávogva dörgölőzni, hogy most azonnal adjunk neki enni, mert különben éhenhal. Amikor hívtam, nem válaszolt, úgyhogy kimentünk megkeresni. A vak sötétben másztunk át a sufni mögötti törött kerítésen, de akkor már hallottuk a nyávogást. Végül megtaláltuk egy garázs tetején, ahonnan aztán csak úgy tudtuk leszedni, hogy én felmásztam John nyakába. Már akkor furcsa volt, hogy a cica nem ugrott egyből a nyakamba, ahogy szokott, aztán amikor hazaértünk és letettük a földre, csak eldőlt mint egy zsák krumpli.

Az első gondolatunk egyből az volt, hogy ez biztos eltörte a lábát, de aztán felkelt és körbeugrálta a szobát, igaz, csak három lábon, és a vacsoráját is egy perc alatt eltüntette. Ettől függetlenül felhívtam az állatorvost, de csak továbbították a hívást, mert már nem voltak nyitva. A továbbított hívást persze senki  nem vette fel.

Szombat reggel aztán észrevettem, hogy nem elég, hogy még mindig nem tud rendesen járni, még kinézetre is elég asszimetrikus szegény, úgyhogy becsomagoltam a hordozójába és elvittem az állatorvoshoz.

Ott aztán volt egy kis small talk alert is, amíg a soromra vártam.

Random kislány: What's your cat called?
Nory: Oh... Toby...
Random kislány apukája: Awwww, I had once a cat, called Toby...
Nory: Mhm...
Nő a baloldalon: Oh, my first cat was Toby as well, awww...

Már vártam, mikor jelenti be a kutyás fószer, hogy neki meg a kutyája Toby, de ekkor pont behívtak. A doki egyből mondta, hogy szerinte csak kificamította, de röntgen nélkül nem tudja megmondani, azt viszont most nem tud csinálni, mert a cica evett reggelit és így nem lehet benyugtatózni, hagyjam ott, és majd később szólnak, hogy mi a helyzet.

Persze később csak arról szóltak, hogy nem tudták aznap megcsinálni a röntgent, és majd inkább hétfőn fogják. Kérdeztük, hogy az biztos jó ötlet-e addig így hagyni, de azt mondták, adnak neki fájdalomcsillapítót. Abban végül egyetértettünk, hogy mivel nem mozoghat, jobb ha ők tartják ott szakszerű körülmények közt, és nem én itthon a hordozójában.

Hétfőn felhívtak, hogy nincs eltörve a lába, és megpróbálják visszatenni a helyére, de szerintük ha sikerül is, akkor is előbb-utóbb ki fog ugrani megint, és akkor viszont meg kell műteni. Fél óra múlva aztán megoldották a dilemmánkat, mert közölték, hogy hiába tették vissza a cica lábát, az nem maradt a helyén, viszont ők ott megműteni nem tudják, vigyem el Roehamptonba.

Az meg ugye nincs közel, úgyhogy el kellett jönnöm az irodából, meg szereznem kellett taxit, hogy időben odaérjek. Nem nagyon volt időm válogatni, úgyhogy az első szembejövő minicabes helyre bementem és közöltem, hogy vigyenek el Roehamptonba, meg hozzanak is vissza. Az arab kinézetű pasi csak bólintott, és beordított valami sötét szobába arabul, ahonnan kijött egy fiatal arab kinézetű pasi és mondta, hogy mehetünk is.

Végül még a várakozási díjat se számolta fel, pedig 20 percig voltam bent, és csak 15 van ingyen, úgyhogy szerdán, amikor vissza kellett mennem, megint csak hozzájuk mentem be. Nem tudom, hogy hány kuncsafjtuk van a héten, de emlékezett fejből, hogy hova kell mennie, sőt még arra is, hogy hol lakok. Meg is jegyeztem neki, hogy "This is either very impressive, or creepy", mire bevallotta, hogy tényleg hétfő óta nem nagyon vitt senkit sehova.

Toby egyébként nem tűnik különösebben megviseltnek az eseményektől. Amikor elhoztam, a nurse megjegyezte, hogy milyen egy jóétvágyú cica, pedig a legtöbb ilyenkor annyira stresszel, hogy nem nagyon esznek, ő viszont úgy evett, mint aki még az életében nem kapott vacsorát. John szerint ezt tőlem tanulta. Ehh...

Maga a beavatkozás bár rettenetesen hangzik nekem, elvileg elég egyszerű; eltávolítják a combcsont kerek végét, szóval azt a részt, ami kificamodott, és ezzel a fájdalom rögtön meg is szűnik. Mivel innentől kezdve semmi nem fogja ott összetartani nem tud újra kificamodni. Az első kérdésem rögtön az volt, hogy de akkor hogy fog tudni járni, ha ott majd nem lesz semmi, de azt mondták, majd az izmai összetartják. Ezt bizonyítandó Toby egyből körbefutotta a lakást, amikor hazaértünk, meg felugrott az ablakpárkányra, aztán nézett rám kérdőn, hogy mikor mehet már. Persze legalább három hétig nem mehet sehova, utána meg majd meglátom... Ez a kis kalandja többe került, mint az albérlet egy hónapra, úgyhogy nem lenne jó, ha rövid időn belül megismételné.

Irodai egypercesek - Small talk

Ma ismét jobb lett volna csöndben maradni, bár az is igaz, hogy nem én kezdtem...

G-Dog: How was your weekend? What did you do?
Nory: It was good... just played video games. You?
G-Dog: I was worrying about my parents. You know, there was this flood in Mauritius, near where they live... It was on the BBC news.
Nory: I don't have a telly...
G-Dog: It was in the online news as well...
Nory: I don't really read those very often...
G-Dog: Hmm...
Nory: I live under a rock...
G-Dog: Yeah...

Pagan sex day

Bár az igazi pagan sex day elvileg májusban van, azért remélem mindenkinek jól telik, ünnepeljen bármit is.

Window

Toby nemrég felfedezte, hogy be tud jönni a nyitott hálószobaablakon. Arra még ugyan nem jött rá, hogy ha csukva van, akkor ez nem megy. Tegnap egy hatalmas *KLONK* törte meg a reggeli csendet, majd felháborodott nyávogás következett, ahogy szegény cica visszapattant a párkányról.

Eddig egyébként mindig odaállt a konyhaablak alá és torka szakadtából ordítani kezdett, akárhányszor be akart jönni, amire én mindig kimentem és kinyitottam neki a lépcsőház ajtaját, ő meg általában volt olyan kedves és tényleg hazajött, de sokszor fogta magát és felszaladt az emeletre, és mire én utána osontam - mert persze mindez vasárnap reggel 7-kor zajlott, és én még pizsamában voltam -, ő már boldogan szaggatta a szomszéd lábtörlőjét.

Szóval az ablakos megoldás jobban tetszik.

Geographism

A minap Larsa, Simone és Hanna arról beszélgettek, ki hogy ünnepli a húsvétot, és mikor. Mindeközben én próbáltam olvasni, elvégre azért járok olyan korán ebédszünetre, hogy ülhessek ott egy órát csöndben, de néha ezek csak úgy elárasztják a konyhát, aztán sokszor még engem is bevonnak.

Larsa mesélte, hogy ő, bár Irakban született, katolikus. Simone olasz, úgyhogy ő is. Hanna viszont azt mondta, hogy bár neki a szülei ortodoxok, mivel Németországban nőt fel és katolikus iskolába járt, ezért ő valahova a kettő közé helyezi magát. Erre persze egyből letettem a könyvem és megkérdeztem, hogy ez mégis hogyan lehetséges, amikor elvileg valaki vagy vallásos, vagy nem, de ha igen, akkor hisz valamiben, és kész. Olyan nincs, hogy kicsit hiszek ebben, meg kicsit abban is, mert akkor meg nem vallásos. Biztos van annak is valami neve, de egész biztosan nem úgy hívják, hogy katolikus, se nem úgy, hogy ortodox. ... and then there was silence...

Aztán persze Hanna beismerte, hogy ez tényleg hülyén hangzik, és ő igazából nem is nagyon vallásos. Well, there you go. Csak azért, mert mondjuk Magyarországon a legtöbb ember keresztény, én nem állok neki hangoztatni, hogy én is az vagyok. A vallás nem egy földrajzi alapon eldöntendő kérdés, hanem csakis azon múlik, ki miben hisz. Ha egy nap úgy döntök, hogy szerintem a hinduizmus az, amiben megtalálom a békémet, és én mostantól hindu akarok lenni, akkor az leszek. Erről szól a vallás szabadsága. Viszont ha úgy döntök, hogy engem egyik vallás se érdekel, akkor simán lehetek ateista, még úgy is, hogy körülöttem mindenki katolikus.

Erre már nem bírták tovább cérnával, és megkérdezték, hogy akkor én mégis mi vagyok. Kedvem lett volna odavetni, hogy wiccanista, csak hogy lássam az arckifejezésüket, de csak annyit mondtam, hogy hozzám a neopogány vallások állnak legközelebb, azokat tartom érdekesnek, és gyorsan elhagytam a terepet.

John egyébként csak treehuggernek hív.

Jó reggelt

Irodai egypercesek

Soha senkinek nem sürgős semmi. Egészen délután 4-ig, amikor meg már egyből azzal jönnek, hogy ez meg az miért nincs még kész. Az, hogy egész eddig arra vártam, hogy mozgassák a seggüket, valahogy mindig elkerüli a figyelmüket. Ha minden rajtam múlna, minden kész is lenne időre. Meh.

De ma nem fog érdekelni, mindenkinek elmondtam előre, hogy ha akar valamit, szóljon 3 előtt, vagy hallgasson mindörökre ne lepődjön meg, ha csak húsvét után válaszolok.

Small talk alert

Nem vagyok valami nagy csevegő. Nem vagyok híve annak, hogy csak azért beszéljek jelentéktelen hülyeségekről, hogy ne legyen csend, ez meg aztán oda vezet, hogy az irodában rengeteg kínos helyzetbe kerültem már akaratomon kívül, mert mondjuk nem vettem észre, hogy valaki pont akkor ment ki a konyhába kávét csinálni, amikor én is. Szóval itt szinte folyamatos a small talk alert.

Azért persze fejlődök én is, és szerintem nem is vagyok reménytelen. Általában úgy szoktam elejét venni a dolognak, hogy amikor meglátok valakit, egyből odavetem, hogy "Hey, how are you?", aztán meg csak hümmögök egy sort jelentőségteljesen.

Persze ez nem mindig működik, és olyankor visszazuhanok arra a társadalomba be nem integrált óvodás szintre, amit annyira utálok.

Simone: Is that your breakfast?
Nory: Why, yes...
Simone: Two sausage rolls?
Nory: ... ehhmmm... yes...
Simone: Did you smoke weed last night?
Nory: No. Did you?

Awkward...

Irodai egypercesek

OMG, én annyira dühös vagyok... Az elmúlt két percet cuki cicás meg kiskutyás képek nézegetésével töltöttem, mert ugye mióta nemdohányzó vagyok, nekem már csak ez maradt, meg az evés, de két szelet csokis pirítós meg egy bödön joghurt és mangó után már semmi nem fér belém.

Egy kicsit már jobban érzem magam. Már nem akarok mindenkit megfojtani... Bár az előbb Boiled-Rice igen kicsire húzta össze magát, amikor rávetettem a halált okozó pillantásomat, és megjegyezte, hogy "You are scary"...