Piggy

Nem tudom, hogy magyarázzam el a cicának: nem azért nem adok neki reggelit, mert egy szívtelen hárpia vagyok, hanem mert tegnap rászabadult a száraz eledelre, amiből amúgy csak ritkán és keveset kap, bezabált, mint egy disznó, majd az egészet sugárban behányta az ágy alá...

Egy órával később persze már kérdezgette, hogy és a vacsorával mi lesz, meg tologatta a tálkáját ide-oda, hogy jelezze, nincs benne semmi.

Pegleg Pete

Mióta összeszerelték a cicát, érdekesebbnél érdekesebb pózokat vesz fel. Mi már csak Pegleg Pete-nek hívjuk.

Broke-Cat Mountain

Múlt pénteken már épp ittuk a Hoegardent vacsora után, amikor feltűnt, hogy Toby még nem jött nyávogva dörgölőzni, hogy most azonnal adjunk neki enni, mert különben éhenhal. Amikor hívtam, nem válaszolt, úgyhogy kimentünk megkeresni. A vak sötétben másztunk át a sufni mögötti törött kerítésen, de akkor már hallottuk a nyávogást. Végül megtaláltuk egy garázs tetején, ahonnan aztán csak úgy tudtuk leszedni, hogy én felmásztam John nyakába. Már akkor furcsa volt, hogy a cica nem ugrott egyből a nyakamba, ahogy szokott, aztán amikor hazaértünk és letettük a földre, csak eldőlt mint egy zsák krumpli.

Az első gondolatunk egyből az volt, hogy ez biztos eltörte a lábát, de aztán felkelt és körbeugrálta a szobát, igaz, csak három lábon, és a vacsoráját is egy perc alatt eltüntette. Ettől függetlenül felhívtam az állatorvost, de csak továbbították a hívást, mert már nem voltak nyitva. A továbbított hívást persze senki  nem vette fel.

Szombat reggel aztán észrevettem, hogy nem elég, hogy még mindig nem tud rendesen járni, még kinézetre is elég asszimetrikus szegény, úgyhogy becsomagoltam a hordozójába és elvittem az állatorvoshoz.

Ott aztán volt egy kis small talk alert is, amíg a soromra vártam.

Random kislány: What's your cat called?
Nory: Oh... Toby...
Random kislány apukája: Awwww, I had once a cat, called Toby...
Nory: Mhm...
Nő a baloldalon: Oh, my first cat was Toby as well, awww...

Már vártam, mikor jelenti be a kutyás fószer, hogy neki meg a kutyája Toby, de ekkor pont behívtak. A doki egyből mondta, hogy szerinte csak kificamította, de röntgen nélkül nem tudja megmondani, azt viszont most nem tud csinálni, mert a cica evett reggelit és így nem lehet benyugtatózni, hagyjam ott, és majd később szólnak, hogy mi a helyzet.

Persze később csak arról szóltak, hogy nem tudták aznap megcsinálni a röntgent, és majd inkább hétfőn fogják. Kérdeztük, hogy az biztos jó ötlet-e addig így hagyni, de azt mondták, adnak neki fájdalomcsillapítót. Abban végül egyetértettünk, hogy mivel nem mozoghat, jobb ha ők tartják ott szakszerű körülmények közt, és nem én itthon a hordozójában.

Hétfőn felhívtak, hogy nincs eltörve a lába, és megpróbálják visszatenni a helyére, de szerintük ha sikerül is, akkor is előbb-utóbb ki fog ugrani megint, és akkor viszont meg kell műteni. Fél óra múlva aztán megoldották a dilemmánkat, mert közölték, hogy hiába tették vissza a cica lábát, az nem maradt a helyén, viszont ők ott megműteni nem tudják, vigyem el Roehamptonba.

Az meg ugye nincs közel, úgyhogy el kellett jönnöm az irodából, meg szereznem kellett taxit, hogy időben odaérjek. Nem nagyon volt időm válogatni, úgyhogy az első szembejövő minicabes helyre bementem és közöltem, hogy vigyenek el Roehamptonba, meg hozzanak is vissza. Az arab kinézetű pasi csak bólintott, és beordított valami sötét szobába arabul, ahonnan kijött egy fiatal arab kinézetű pasi és mondta, hogy mehetünk is.

Végül még a várakozási díjat se számolta fel, pedig 20 percig voltam bent, és csak 15 van ingyen, úgyhogy szerdán, amikor vissza kellett mennem, megint csak hozzájuk mentem be. Nem tudom, hogy hány kuncsafjtuk van a héten, de emlékezett fejből, hogy hova kell mennie, sőt még arra is, hogy hol lakok. Meg is jegyeztem neki, hogy "This is either very impressive, or creepy", mire bevallotta, hogy tényleg hétfő óta nem nagyon vitt senkit sehova.

Toby egyébként nem tűnik különösebben megviseltnek az eseményektől. Amikor elhoztam, a nurse megjegyezte, hogy milyen egy jóétvágyú cica, pedig a legtöbb ilyenkor annyira stresszel, hogy nem nagyon esznek, ő viszont úgy evett, mint aki még az életében nem kapott vacsorát. John szerint ezt tőlem tanulta. Ehh...

Maga a beavatkozás bár rettenetesen hangzik nekem, elvileg elég egyszerű; eltávolítják a combcsont kerek végét, szóval azt a részt, ami kificamodott, és ezzel a fájdalom rögtön meg is szűnik. Mivel innentől kezdve semmi nem fogja ott összetartani nem tud újra kificamodni. Az első kérdésem rögtön az volt, hogy de akkor hogy fog tudni járni, ha ott majd nem lesz semmi, de azt mondták, majd az izmai összetartják. Ezt bizonyítandó Toby egyből körbefutotta a lakást, amikor hazaértünk, meg felugrott az ablakpárkányra, aztán nézett rám kérdőn, hogy mikor mehet már. Persze legalább három hétig nem mehet sehova, utána meg majd meglátom... Ez a kis kalandja többe került, mint az albérlet egy hónapra, úgyhogy nem lenne jó, ha rövid időn belül megismételné.

Window

Toby nemrég felfedezte, hogy be tud jönni a nyitott hálószobaablakon. Arra még ugyan nem jött rá, hogy ha csukva van, akkor ez nem megy. Tegnap egy hatalmas *KLONK* törte meg a reggeli csendet, majd felháborodott nyávogás következett, ahogy szegény cica visszapattant a párkányról.

Eddig egyébként mindig odaállt a konyhaablak alá és torka szakadtából ordítani kezdett, akárhányszor be akart jönni, amire én mindig kimentem és kinyitottam neki a lépcsőház ajtaját, ő meg általában volt olyan kedves és tényleg hazajött, de sokszor fogta magát és felszaladt az emeletre, és mire én utána osontam - mert persze mindez vasárnap reggel 7-kor zajlott, és én még pizsamában voltam -, ő már boldogan szaggatta a szomszéd lábtörlőjét.

Szóval az ablakos megoldás jobban tetszik.

... von Schwartz

The song of my people