Showing posts with label The Secret World. Show all posts
Showing posts with label The Secret World. Show all posts
Friday, 23 August 2013
Va-jay-jay
Persze, másra se vágytam így kora reggel, mint egy promóciós emailre a Funcomtól, amiben a mellékelt ábrán szereplő punciszörny hivatott meggyőzni arról, hogy a The Secret World még mindig awesome, és még havidíjat fizetni is megéri.
Saturday, 16 March 2013
The last train to Cairo
A Funcom március elejére ígérte az Issue #6 megjelenését. A hivatalos dátum végül 14/3 lett. Heh... I see what you did there.
Az új story mission Egyiptomban kezdődött, és tényleg mindent megtettek az Indiana Jones hangulat érdekében. A küldetésekért kapott tokenekért cserébe előbb utóbb beszerezhetjük majd a teljes felszerelést, a cipőtől kezdve a bőrkabáton át egészen a kalapig, és persze ostor is van, bár azt nem kell megvenni, az egyik küldetésben csak úgy utánunk hajítják. Igaz, a küldetéseket jó néhányszor végre kell majd hajtani, hogy összegyűljön elég token, de szerencsére már így is rendelkezésre áll egy csomó sivatagi akciózásra alkalmas ruha. A karakterem, Sooky, például egy csodaszép tépett pólóban feszített, amit a terepmintás combat harness, valamint a retró napszemüveg és a military sapka tett igazán stílusossá.
Van aztán vonaton ugrálás is, ahogy láthattuk a beharangozó képeken. Én ott adtam fel... Pedig már csak egy lépés választ el a végétől, de tizenötször leesni ugyanarról a vonatról - miközben Abdel Daoud teljes lelki nyugalommal bombáz minket a rakétavetőjével -, nem akkora élmény.
Ami engem teljesen meglepett az az volt, hogy a vonatos küldetés tényleg egy mozgó vonaton játszódik, suhanunk a rózsaszín naplementébe. Az szintén új volt, hogy a szokásos futás, lövöldözés, futás, létramászás, megint lövöldözés mellett még a vonaton oldalán lógva is kellett oldalazni, ami bár teljesen normális mondjuk a Tomb Raiderben, egy MMO esetében elég furcsa. Nem is tetszett, bár szerintem rájöttek ők is, hogy ha valaki így akarna manőverezni, biztos Assassin's Creedet játszana, nem The Secret Worldöt, úgyhogy azon a ponton legalább nem lehet leesni. Ez az ugrálásra nem vonatkozik, és én le is estem minden egyes alkalommal. Ugyan próbálták egy kicsit feljavítani az animációt, de továbbra is képtelenség az ugrást irányítani, szóval egy kicsit még mindig rettenetes.
A cabal cimbik többsége, főleg azok, akikkel eddig rendszeresen együtt játszottam, szinte egyik pillanatról a másikra fogta magát és visszatért a World of Warcrafthoz. Nekem az továbbra se nagy kedvencem, pedig ismét megpróbáltam, mivel kaptam egy tíznapos próbajáték meghívót. Én tényleg szeretném szeretni ezt a játékot, de nem megy. A legtöbb karakter kimondottan csúnya, és bár a környezet tényleg szép, még a rózsaszínes-lilás erdőben se találtam igazán kivetnivalót, én képtelen vagyok azt az elmaszatolódott kis alakot bámulni állandóan, aki a hatalmas kezeivel kalimpál megállás nélkül. Pedig most worgent játszottam, az pedig egy újabb karaktermodell, és tényleg szebb, mint a régiek, de egész egyszerűen nekem ez nem megy.
Bánatomban visszatértem a Guild Wars 2-hoz, azt viszont rajtam kívül nem játszik senki. Mármint senki olyan, akit ismerek*. Előbb utóbb majd biztos találok egy guildet... Ehh...
*Ez itt most célzás volt, ha esetleg valaki, aki olvas játszik bármelyik általam játszott játékkal, az tegye a fel a virtuális kezét. Persze csak ha akar bandázni...
Az új story mission Egyiptomban kezdődött, és tényleg mindent megtettek az Indiana Jones hangulat érdekében. A küldetésekért kapott tokenekért cserébe előbb utóbb beszerezhetjük majd a teljes felszerelést, a cipőtől kezdve a bőrkabáton át egészen a kalapig, és persze ostor is van, bár azt nem kell megvenni, az egyik küldetésben csak úgy utánunk hajítják. Igaz, a küldetéseket jó néhányszor végre kell majd hajtani, hogy összegyűljön elég token, de szerencsére már így is rendelkezésre áll egy csomó sivatagi akciózásra alkalmas ruha. A karakterem, Sooky, például egy csodaszép tépett pólóban feszített, amit a terepmintás combat harness, valamint a retró napszemüveg és a military sapka tett igazán stílusossá.
Van aztán vonaton ugrálás is, ahogy láthattuk a beharangozó képeken. Én ott adtam fel... Pedig már csak egy lépés választ el a végétől, de tizenötször leesni ugyanarról a vonatról - miközben Abdel Daoud teljes lelki nyugalommal bombáz minket a rakétavetőjével -, nem akkora élmény.
Ami engem teljesen meglepett az az volt, hogy a vonatos küldetés tényleg egy mozgó vonaton játszódik, suhanunk a rózsaszín naplementébe. Az szintén új volt, hogy a szokásos futás, lövöldözés, futás, létramászás, megint lövöldözés mellett még a vonaton oldalán lógva is kellett oldalazni, ami bár teljesen normális mondjuk a Tomb Raiderben, egy MMO esetében elég furcsa. Nem is tetszett, bár szerintem rájöttek ők is, hogy ha valaki így akarna manőverezni, biztos Assassin's Creedet játszana, nem The Secret Worldöt, úgyhogy azon a ponton legalább nem lehet leesni. Ez az ugrálásra nem vonatkozik, és én le is estem minden egyes alkalommal. Ugyan próbálták egy kicsit feljavítani az animációt, de továbbra is képtelenség az ugrást irányítani, szóval egy kicsit még mindig rettenetes.
A cabal cimbik többsége, főleg azok, akikkel eddig rendszeresen együtt játszottam, szinte egyik pillanatról a másikra fogta magát és visszatért a World of Warcrafthoz. Nekem az továbbra se nagy kedvencem, pedig ismét megpróbáltam, mivel kaptam egy tíznapos próbajáték meghívót. Én tényleg szeretném szeretni ezt a játékot, de nem megy. A legtöbb karakter kimondottan csúnya, és bár a környezet tényleg szép, még a rózsaszínes-lilás erdőben se találtam igazán kivetnivalót, én képtelen vagyok azt az elmaszatolódott kis alakot bámulni állandóan, aki a hatalmas kezeivel kalimpál megállás nélkül. Pedig most worgent játszottam, az pedig egy újabb karaktermodell, és tényleg szebb, mint a régiek, de egész egyszerűen nekem ez nem megy.
Bánatomban visszatértem a Guild Wars 2-hoz, azt viszont rajtam kívül nem játszik senki. Mármint senki olyan, akit ismerek*. Előbb utóbb majd biztos találok egy guildet... Ehh...
*Ez itt most célzás volt, ha esetleg valaki, aki olvas játszik bármelyik általam játszott játékkal, az tegye a fel a virtuális kezét. Persze csak ha akar bandázni...
Monday, 25 February 2013
Last week
Az elmúlt héten elég kevés szabadidőm volt. Volt, hogy hazajöttem, aztán folytattam a munkát, amit az irodában félbehagytam. Új ügyfelem is van egyébként, akinek az a neve, hogy M. Honey. A sales meg J. Pickles volt, úgyhogy akárhányszor dolgoznom ezen a projecten, folyton röhögcsélek az orrom alatt, hogy honey&pickles.
Toby, aki már nem ragad fenn a fán, kivéve sötétben, újabb területeket hódított meg. Szombat délelőtt, amikor kimentem megnézni, merre jár, ott kiabált a sufni tetején, meg futkosott össze-vissza. Még az új cimbije, a hitlerbajszos cica is próbálta neki megmagyarázni, hogy menjen vissza a fához, amin felmászott, aztán jöjjön le ott, de annyira pánikolt, hogy nem értette.
Hétvégén aztán ismét elmerültem a The Secret World világában. A cabal cimbik még live stream eventet is szerveztek, amiben én ugyan nem vettem részt, de kiposztoltam a linket a játékban pár helyen, toborzási célzattal, és sikerült is találnunk pár új tagot, velük játszottam vasárnap. Amerikaiak amúgy, és igen vicces volt, amikor megpróbálták kitalálni, ki honnan való. A francia srácra, aki egyáltalán nem hangzik franciának, azt hitték, holland, de az mondta, hogy nem, csak ott lakik, mire rávágták, hogy hát akkor magyar. De legalább tudják, mi fán teremnek a magyarok, mert sokan például nem szokták.
Nemsokára pedig viszem Tobyt az állatorvoshoz. John, aki meg az elmúlt napot fél lábbal a sírban töltötte, vélhetőleg az általam készített chinese prawn noodlesnek köszönhetően, csak annyit jegyzett meg kárörvendve: "His days of being a dude are over." Persze én azóta se hiszem, hogy az én főztöm volt a bűnös, elvégre nekem semmi bajom, igaz John szerint ez csak része az ördögi tervemnek.
Toby, aki már nem ragad fenn a fán, kivéve sötétben, újabb területeket hódított meg. Szombat délelőtt, amikor kimentem megnézni, merre jár, ott kiabált a sufni tetején, meg futkosott össze-vissza. Még az új cimbije, a hitlerbajszos cica is próbálta neki megmagyarázni, hogy menjen vissza a fához, amin felmászott, aztán jöjjön le ott, de annyira pánikolt, hogy nem értette.
Hétvégén aztán ismét elmerültem a The Secret World világában. A cabal cimbik még live stream eventet is szerveztek, amiben én ugyan nem vettem részt, de kiposztoltam a linket a játékban pár helyen, toborzási célzattal, és sikerült is találnunk pár új tagot, velük játszottam vasárnap. Amerikaiak amúgy, és igen vicces volt, amikor megpróbálták kitalálni, ki honnan való. A francia srácra, aki egyáltalán nem hangzik franciának, azt hitték, holland, de az mondta, hogy nem, csak ott lakik, mire rávágták, hogy hát akkor magyar. De legalább tudják, mi fán teremnek a magyarok, mert sokan például nem szokták.
Nemsokára pedig viszem Tobyt az állatorvoshoz. John, aki meg az elmúlt napot fél lábbal a sírban töltötte, vélhetőleg az általam készített chinese prawn noodlesnek köszönhetően, csak annyit jegyzett meg kárörvendve: "His days of being a dude are over." Persze én azóta se hiszem, hogy az én főztöm volt a bűnös, elvégre nekem semmi bajom, igaz John szerint ez csak része az ördögi tervemnek.
Wednesday, 23 January 2013
Saturday, 19 January 2013
Nightmares
A minap kérdezte valaki az irodában, amikor a Secret World került szóba, hogy nincsenek-e rémálmaim, ha mindig ilyen vámpíros, meg vérfarkasos játékkal szoktam játszani. Megjegyeztem, hogy ez zombis is, meg szellemek és terroristák is vannak benne, ami csak még több felhúzott szemöldököt eredményezett, de hozzátettem, hogy nem szoktam ez miatt rosszul aludni.
Nem úgy az elmúlt éjjel. Szerintem amúgy csakis azért, mert valaki azt mondta, hogy ezek után márpedig nekem rémálmaimnak kellene lennie. Ehh...
A helyszín egy katasztrófa sújtotta falu volt, ami pont úgy nézett ki, mint a játékbeli Harbaburesti, sötét, nyomasztó, egy sűrű erdő kellős közepén. Én katona voltam, és úgy voltam beöltözve, mint a játékbeli vámpírok.
Valamiért a csapatom engem hátrahagyott, és ott kúsztam-másztam a sárban, fedezéket keresve.
Végül aztán eljutottam a még lakott területre, ahol koszos gyerekek játszottak egy labdával. Egy szőke kisfiú hirtelen elkiáltotta magát, "Jönnek". Megfordultam, és láttam, hogy három szkafanderbe öltözött alak közelít. Lassan. Szinte ráérősen sétáltak a házak között, a gépkarabélyukat lazán a karjukon átvetve tartották. Tudtam, hogy ők azok, akikre vadászunk, és hogy eddig senki nem élte túl a velük való találkozást, így aztán én nem is nagyon akartam ezt erőltetni.
Valahogy el akartam magamról terelni a figyelmet, így aztán arra bíztattam a gyerekeket, hogy menjenek ki az utca közepére, és ott labdázzanak, én pedig megpróbáltam minél jobban elbújni az árnyékban.
Ez után egyik pillanatról a másikra a felettesem irodájában ültem. Egy kövér, fekete férfi volt, tábornoki egyenruhában. Kimért hangon részletezte mennyire csalódott bennem, és hogy most meg kell büntetnie, de én ezt biztos meg fogom érteni. Az egyik ujja végéből kiugrott egy penge, és levágta a gombokat az egyenruhámról, majd talpra ránott, és letépte rólam a maradék ruhát. Ez után vetkőzni kezdett.
Ekkor belépett az asszisztense, egy fekete nő, szőke fonatokkal a hajában, "Még egy?", kérdezte, majd bosszankodva bólintott és kiment. A tábornok egy szál alsóban állt előttem, és kényszerített rá, hogy vegyem le róla. De nem szavakkal. Egész egyszerűen átvette az irányítást fölöttem. Az alsónadrágja valami egészen különleges teleszkópos fémszerkezetett rejtett. Ő pedig megerőszakolt vele, ott az irodája közepén, miközben továbbra is ő irányította a testem, és én nem tudtam mozdulni, csak néztem ki az ablakon, és arra gondoltam, mennyire irigylem a madarakat, akik szabadon repülhetnek bármerre.
Reggel felébresztettem Johnt, és elmeséltem neki. Félálomban azt dünnyögte, hogy ezentúl csak pasziánszt és mah jongot játszhatok.
Nem úgy az elmúlt éjjel. Szerintem amúgy csakis azért, mert valaki azt mondta, hogy ezek után márpedig nekem rémálmaimnak kellene lennie. Ehh...
A helyszín egy katasztrófa sújtotta falu volt, ami pont úgy nézett ki, mint a játékbeli Harbaburesti, sötét, nyomasztó, egy sűrű erdő kellős közepén. Én katona voltam, és úgy voltam beöltözve, mint a játékbeli vámpírok.
 |
| Vámpír, Secret World |
Végül aztán eljutottam a még lakott területre, ahol koszos gyerekek játszottak egy labdával. Egy szőke kisfiú hirtelen elkiáltotta magát, "Jönnek". Megfordultam, és láttam, hogy három szkafanderbe öltözött alak közelít. Lassan. Szinte ráérősen sétáltak a házak között, a gépkarabélyukat lazán a karjukon átvetve tartották. Tudtam, hogy ők azok, akikre vadászunk, és hogy eddig senki nem élte túl a velük való találkozást, így aztán én nem is nagyon akartam ezt erőltetni.
 |
| Ghoulok Harbaburesti fő utcáján |
 |
| Farkas szörny izé, Secret World |
Ez után egyik pillanatról a másikra a felettesem irodájában ültem. Egy kövér, fekete férfi volt, tábornoki egyenruhában. Kimért hangon részletezte mennyire csalódott bennem, és hogy most meg kell büntetnie, de én ezt biztos meg fogom érteni. Az egyik ujja végéből kiugrott egy penge, és levágta a gombokat az egyenruhámról, majd talpra ránott, és letépte rólam a maradék ruhát. Ez után vetkőzni kezdett.
 |
| Életre kelt madárijesztő Haraburesti egyik elhagyatott tanyáján |
 |
| Harbaburesti fő utcája, Secret World |
Reggel felébresztettem Johnt, és elmeséltem neki. Félálomban azt dünnyögte, hogy ezentúl csak pasziánszt és mah jongot játszhatok.
Monday, 31 December 2012
Xmas 2012
Most, hogy a The Secret World már nem fizetős, ki se lehet robbantani a gép elől. Már egy cabalhoz is csatlakoztam, úgyhogy mindig van kivel kalandozni, és már Johnt is rávettem, hogy próbálja meg újra, mert legutóbb nem tetszett neki, mondván, hogy milyen frusztráló. Pedig nem is, sőt, én egészen odáig merészkedtem, hogy ismét kipróbáltam a gépkarabélyt, és szerelembe is estem vele. Assault rifle for the win...
A karácsonyt John nővérénél töltöttük, ez ilyen egész napos, meg ottalvós program, úgyhogy szakítva a hagyományokkal mi 24-én ajándékoztuk meg egymást. Mármint John rúgta fel a konvenciókat, nekem ez teljesen normális, mert otthon is mindig ezen a napon volt ajándékosztás. Mivel mi ilyenkor mindig halat ettünk, most csináltam lazacos tésztát, amire John csak annyit mondott, hogy legalább nem disznófül rezegős zselében.
Vacsora után aztán átadta az ajándékomat, ami egy kicsi és egy még kisebb dobozból állt, és közben igen aggodalmas képet vágott. Mint utóbb bevallotta, attól tartott, hogy én majd a kis dobozra azt fogom hinni, hogy gyűrű és majd el is kezdem tervezni az esküvőt ott helyben. Pedig nem is hittem, mert a gyűrűs dobozok nagyobbak szoktak lenni. Bár az is igaz, hogy még senki se kérte meg a kezem sose, szóval mit tudok én erről, ugye...
John nővéréékhez vittük Tobyt is, mert nem lehet benne megbízni, hogy majd itt egész nap nyugton lesz, főleg, hogy az éjszakát is egyedül kellett volna töltenie. Ráadásul első látásra ellenállhatatlan vonzalom ébredt benne a karácsonyfa iránt, és lépten nyomon a gömböket és csillagokat rángatta; pedig ráspricceltünk szerencsétlenre vagy egy liter vizet - napi szinten elosztva -, de csak annyit értünk el, hogy egy darabig a mi fánkat békénhagyta, és elkezdte a szomszédét gyepálni. Próbáltam ugyan elővigyázatos lenni és feltettem a hűtő tetejére, de lerángatta onnan és szépen el is tört pár díszt. Az egyik üvegből volt. Facepalm. Olyat is ki hoz macskás helyre? Phil, ki más.
Moragéknál aztán pulykát ettünk, meg krumplit és párolt zöldségeket. Nagyon hagyományos volt minden, de szerencsére kelbimbót nem csináltak, John meg is jegyezte, hogy mit szólna az anyjuk, ha látná. De nem látja, úgyhogy mindegy. Én azért örülök, hogy évente csak egyszer kell ilyet enni, mert különösebben szerintem nem nagy élmény.
Desszertet nekem kellett prezentálnom, úgyhogy csináltam pumpkin piet és barackos mascarpone tortát. Kicsit ugyan kalandosra sikerült, mert a tescos sofőr azzal állított be 24-én délután, hogy valami folyik az egyik zacskóból, és hogy ő igazán sajnálja, de hogy vele mindig ez történik. Miután megállapítottuk, hogy a tejszín és a cornish custard menthetetlen, még azt is megjegyezte, hogy milyen nyugodtan viselem az egészet. Kérdőn néztem rá, hogy mégis mit kellene csinálnom, mire azt válaszolta, hogy a legtöbb vevő ordítani szokott vele, meg ott a helyszínen felhívják a vevőszolgálatot. Érdekes. Mivel másnap reggel már jött értünk Neill, rögtön el is futottam új teszínt venni, hogy aztán hazaérve feltűnjön, hogy nincs tojás. Facepalm.
A családdal töltött másfél nap után megbeszéltük Johnnal, hogy ha lesz gyerekünk, akkor mindenképp kettő kell, és akkor azok majd társasozhatnak egymással. Bár az is igaz, hogy Moragéknak két társasozós korú gyerekük van, mégis mindkettő velünk akart játszani. De még ha Monopoly lett volna, vagy Catan... Riley, aki másfél éves egyelőre csak változatos tárgyakat dobál össze-vissza, meg ütögeti őket egymáshoz, azt meg tudja csinálni egyedül is szerintem. Ez alkalommal egyébként beadtam a derekam, és felvettem, mert vagy tíz percig nézett rám jelentőségteljesen, meg integett is hozzá. Bár most is tartottam tőle, hogy majd visítani kezd, ha hozzányúlok, de nem szólt egy kukkot se, csak átfogta a nyakam és rányálazott a vállamra. Ettől nekem elvileg olvadoznom kéne, de én továbbra is csak kínosan érzem magam kicsik társaságában, és fogalmam sincs mit kezdjek velük.
Ehh...
A karácsonyt John nővérénél töltöttük, ez ilyen egész napos, meg ottalvós program, úgyhogy szakítva a hagyományokkal mi 24-én ajándékoztuk meg egymást. Mármint John rúgta fel a konvenciókat, nekem ez teljesen normális, mert otthon is mindig ezen a napon volt ajándékosztás. Mivel mi ilyenkor mindig halat ettünk, most csináltam lazacos tésztát, amire John csak annyit mondott, hogy legalább nem disznófül rezegős zselében.
Vacsora után aztán átadta az ajándékomat, ami egy kicsi és egy még kisebb dobozból állt, és közben igen aggodalmas képet vágott. Mint utóbb bevallotta, attól tartott, hogy én majd a kis dobozra azt fogom hinni, hogy gyűrű és majd el is kezdem tervezni az esküvőt ott helyben. Pedig nem is hittem, mert a gyűrűs dobozok nagyobbak szoktak lenni. Bár az is igaz, hogy még senki se kérte meg a kezem sose, szóval mit tudok én erről, ugye...
John nővéréékhez vittük Tobyt is, mert nem lehet benne megbízni, hogy majd itt egész nap nyugton lesz, főleg, hogy az éjszakát is egyedül kellett volna töltenie. Ráadásul első látásra ellenállhatatlan vonzalom ébredt benne a karácsonyfa iránt, és lépten nyomon a gömböket és csillagokat rángatta; pedig ráspricceltünk szerencsétlenre vagy egy liter vizet - napi szinten elosztva -, de csak annyit értünk el, hogy egy darabig a mi fánkat békénhagyta, és elkezdte a szomszédét gyepálni. Próbáltam ugyan elővigyázatos lenni és feltettem a hűtő tetejére, de lerángatta onnan és szépen el is tört pár díszt. Az egyik üvegből volt. Facepalm. Olyat is ki hoz macskás helyre? Phil, ki más.
Moragéknál aztán pulykát ettünk, meg krumplit és párolt zöldségeket. Nagyon hagyományos volt minden, de szerencsére kelbimbót nem csináltak, John meg is jegyezte, hogy mit szólna az anyjuk, ha látná. De nem látja, úgyhogy mindegy. Én azért örülök, hogy évente csak egyszer kell ilyet enni, mert különösebben szerintem nem nagy élmény.
Desszertet nekem kellett prezentálnom, úgyhogy csináltam pumpkin piet és barackos mascarpone tortát. Kicsit ugyan kalandosra sikerült, mert a tescos sofőr azzal állított be 24-én délután, hogy valami folyik az egyik zacskóból, és hogy ő igazán sajnálja, de hogy vele mindig ez történik. Miután megállapítottuk, hogy a tejszín és a cornish custard menthetetlen, még azt is megjegyezte, hogy milyen nyugodtan viselem az egészet. Kérdőn néztem rá, hogy mégis mit kellene csinálnom, mire azt válaszolta, hogy a legtöbb vevő ordítani szokott vele, meg ott a helyszínen felhívják a vevőszolgálatot. Érdekes. Mivel másnap reggel már jött értünk Neill, rögtön el is futottam új teszínt venni, hogy aztán hazaérve feltűnjön, hogy nincs tojás. Facepalm.
A családdal töltött másfél nap után megbeszéltük Johnnal, hogy ha lesz gyerekünk, akkor mindenképp kettő kell, és akkor azok majd társasozhatnak egymással. Bár az is igaz, hogy Moragéknak két társasozós korú gyerekük van, mégis mindkettő velünk akart játszani. De még ha Monopoly lett volna, vagy Catan... Riley, aki másfél éves egyelőre csak változatos tárgyakat dobál össze-vissza, meg ütögeti őket egymáshoz, azt meg tudja csinálni egyedül is szerintem. Ez alkalommal egyébként beadtam a derekam, és felvettem, mert vagy tíz percig nézett rám jelentőségteljesen, meg integett is hozzá. Bár most is tartottam tőle, hogy majd visítani kezd, ha hozzányúlok, de nem szólt egy kukkot se, csak átfogta a nyakam és rányálazott a vállamra. Ettől nekem elvileg olvadoznom kéne, de én továbbra is csak kínosan érzem magam kicsik társaságában, és fogalmam sincs mit kezdjek velük.
Ehh...
Sunday, 8 July 2012
Sooky
Egy hét után elmondhatom, hogy teljesen magával ragadott a The Secret
World. John és én szinte minden szabadidőnket ezzel töltöttük az elmúlt
pár napban. A nyomozgatós küldetések pedig olyankor is lekötötték a
gondolataimat, amikor épp az irodában ültem. Beletelt azért jó pár
órába, mire némelyiket sikerült megoldani, és az első, aminek
nekifutottunk elég idegesítő volt, de ettől függetlenül ugyanúgy
élveztük, mint a többit.
A karakterem, Sooky szépen fejlődik, és pont úgy néz ki, mint valami titkos ügynök. Az új napszemüvegében meg erősen Horatio Cainre hajaz, épp csak az átható tekintet hiányzik.
A karakterem, Sooky szépen fejlődik, és pont úgy néz ki, mint valami titkos ügynök. Az új napszemüvegében meg erősen Horatio Cainre hajaz, épp csak az átható tekintet hiányzik.
Monday, 18 June 2012
Kingsmouth
Azt már az első béta hétvége alatt megállapítottam, hogy a The Secret World első helyszíne, Kingsmouth,
egy igazán hangulatos kisváros, olyan, amilyenben sok Stephen King
történet is játszódik. A játék egyik vezető designere, Martin
Bruusgaard, is azt nyilatkozta, hogy lesznek itt utalások Kingre, de
Edgar Allen Poe-ra is.
Igaz, eddig főként a történettel voltam elfoglalva, de néhány King utalást így is sikerült kiszúrnom.
Flagg az egyik ügyeletes főgonosz King számos regényében, mint például a Dark Tower sorozatban, a The Stand-ben (Végítélet), vagy a The Eyes of the Dragon-ban (A sárkány szeme/A Mágus). Kingsmouthban járva pedig egész biztos hogy előbb-utóbb elsétálunk a Flagg's Pharmacy mellett.
Nem sokkal messzebb aztán ott a King of Books könyvesbolt.
A kikötőtől nem található a Dufresne & Son Marine Supplies nevezetű üzlet, ahonnan egy kitűzött üzenet alapján eljutunk Danny Dufresne-hez, aki talán ugyancsak egy referencia King által életre keltett Andy Dufresn-re, aki a Shawshank Redemption (A remény rabjai) főszereplője.
A Susie's Diner pedig egyszerűen csak az egyik kedvencem a helyi nevezetességek közül...
Szinte látom magam előtt hogy nézhetett ki, amikor még nem zombik lakta lerobbant épület volt, hanem a zenegépből rock&roll szólt, a rózsaszín egyenruhás pincérnő egy kávéskannával járkált az asztalok között, és az atlétatrikós, pocakos szakács jókedvűen sütögette a burgereket a neonfényben...
Igaz, eddig főként a történettel voltam elfoglalva, de néhány King utalást így is sikerült kiszúrnom.
Flagg az egyik ügyeletes főgonosz King számos regényében, mint például a Dark Tower sorozatban, a The Stand-ben (Végítélet), vagy a The Eyes of the Dragon-ban (A sárkány szeme/A Mágus). Kingsmouthban járva pedig egész biztos hogy előbb-utóbb elsétálunk a Flagg's Pharmacy mellett.
Nem sokkal messzebb aztán ott a King of Books könyvesbolt.
A kikötőtől nem található a Dufresne & Son Marine Supplies nevezetű üzlet, ahonnan egy kitűzött üzenet alapján eljutunk Danny Dufresne-hez, aki talán ugyancsak egy referencia King által életre keltett Andy Dufresn-re, aki a Shawshank Redemption (A remény rabjai) főszereplője.
A Susie's Diner pedig egyszerűen csak az egyik kedvencem a helyi nevezetességek közül...
Szinte látom magam előtt hogy nézhetett ki, amikor még nem zombik lakta lerobbant épület volt, hanem a zenegépből rock&roll szólt, a rózsaszín egyenruhás pincérnő egy kávéskannával járkált az asztalok között, és az atlétatrikós, pocakos szakács jókedvűen sütögette a burgereket a neonfényben...
Sunday, 17 June 2012
Secret World Beta Weekend 3: Hell Raised
Gamer girlként nekem a történet és a hangulat mellett az is számít,
hogy néznek ki a szereplők az adott játékban. Tegnap kezdetét vette a
The Secret World harmadik béta tesztje, és örömmel láttam, hogy nem csak
új küldetéseket és történetszálakat adtak az eddigiek mellé, de már
elég sokféle ruhából is lehet válogatni a karakterkészítés során.
A legutóbb a szerencsétlen karakterem, Suzy kénytelen volt egy röhejes kockás ingben, nevetséges farmer halásznadrágban és hatalmas cowboy csizmában futkosni a zombik után, mert a többi gönc még ettől is rettenetesebb volt.
Ez alkalommal viszont találtam egész elfogadható öltözéket Sue Ellen számára, mert ugye a fehér ingen sokkal jobban mutatnak a vérfoltok. Azaz csak mutatnának, mert a vér bár fröcsög, a karakterünk nem csöpög tőle egy-egy sikeres kivégzőkörút után.
Azért azt is érdemes megnézni, mások mibe öltöztetik virtuális önmagukat. Lefogadom, a legtöbb apró blúzt, miniszoknyát és tűsarkút viselő ledér nőszemély mögött egy pasi kattogtatja az egeret.
Szóval leszögezhetjük, ebben a játékban megvan a lehetőség
tisztességesen felöltözni, de akár sztriptíztáncosokat megszégyenítő
szerelést is választhatunk, és így van ez jól, mindenki válogathat
kedvére. A Tera Onlineban például kifejezetten zavar, hogy a döntési
lehetőség abban merül ki, a kék fodros ruhát veszem fel, amiből kilóg a
varázslólányom segge, vagy a pirosat, ami meg még ennyit se takar.
Ez
alkalommal egyébként Dragont játszottam, nem Templart, szóval a
történet Koreában kezdődött, nem Londonban, de hamarosan ismét csak
Kingsmouthban találtam magam, ami továbbra is elbűvölő. Mondom ezt úgy,
hogy az utcákat zombik és egyéb rettenetes izék járják. Ezen kívül még
lecseréltem az assault riflet mágikus képességekre, így most már a zombivadászatot is élvezem, nem csak a tájat.
A legutóbb a szerencsétlen karakterem, Suzy kénytelen volt egy röhejes kockás ingben, nevetséges farmer halásznadrágban és hatalmas cowboy csizmában futkosni a zombik után, mert a többi gönc még ettől is rettenetesebb volt.
Ez alkalommal viszont találtam egész elfogadható öltözéket Sue Ellen számára, mert ugye a fehér ingen sokkal jobban mutatnak a vérfoltok. Azaz csak mutatnának, mert a vér bár fröcsög, a karakterünk nem csöpög tőle egy-egy sikeres kivégzőkörút után.
Azért azt is érdemes megnézni, mások mibe öltöztetik virtuális önmagukat. Lefogadom, a legtöbb apró blúzt, miniszoknyát és tűsarkút viselő ledér nőszemély mögött egy pasi kattogtatja az egeret.
Sunday, 13 May 2012
Secret World
Az utóbbi időben szinte minden hétvégére jutott egy béta teszt. A Tera és a Guild Wars 2 után most a Secret World-höz kaptam meghívót.
A három választható kaszt közül ez alkalommal a Templarok világába kaptunk egy kis betekintőt. Nekem egyébként az Illuminati tetszik a legjobban az eddig olvasottak alapján, de végülis a fő történetszálat leszámítva szerintem túl nagy különbség nem lesz. Igaz, nem nagyon jártam utána, mert szeretnék majd mindent élő egyenesben felfedezni.
A játék hangulata különös, titokzatos, kicsit nyomasztó. Olyan, mint a Walking Dead és egy régimódi detektívtörténet találkozása.
A Templarok főhadiszállása egyébként London; innen küldte főhősünket Kingsmouthba az a titkos társaság, amelynek sorai közé nemrég felvételt nyertünk.
A Main közelében található kisváros a fehér kerítéses házakkal, kikötővel és magányos világítótoronnyal simán beleillene akármelyik Stephen King történetbe.
Ráadásul még zombik is vannak.
Oh, yeah...
A megszokott online játékokkal ellentétben itt nem fogunk szinteket lépni, csak különböző pontokat gyűjthetünk, és ezeket elkölthetjük a nekünk tetsző képességre, legyen az akár valamilyenfajta mágia, vagy közelharc, esetleg lőfegyver. Később, ha már több pontunk összegyűlt, ezeket fejleszthetjük mesteri szintre, vagy felvehetünk mellé egy újabb küzdőstílust.
Ha épp úgy tartja kedvünk, megtanulhatunk bánni a karddal, de dönthetünk úgy is, hogy a pusztakezes harcot fejlesztjük tökélyre.
Én egyébként általában mágiahasználókat, azon belül is papot, vagy egyéb gyógyítót szoktam játszani, szóval erre a különleges alkalomra úgy döntöttem, szakítok a hagyományokkal, és a gépkarabélyt választottam. Úgy fél óra múlva rájöttem, ez továbbra se nekem való.
Ettől függetlenül örülök, hogy előrendeltem a játékot és kíváncsian várom mi lesz a következő béta hétvége témája.
A három választható kaszt közül ez alkalommal a Templarok világába kaptunk egy kis betekintőt. Nekem egyébként az Illuminati tetszik a legjobban az eddig olvasottak alapján, de végülis a fő történetszálat leszámítva szerintem túl nagy különbség nem lesz. Igaz, nem nagyon jártam utána, mert szeretnék majd mindent élő egyenesben felfedezni.
A játék hangulata különös, titokzatos, kicsit nyomasztó. Olyan, mint a Walking Dead és egy régimódi detektívtörténet találkozása.
A Templarok főhadiszállása egyébként London; innen küldte főhősünket Kingsmouthba az a titkos társaság, amelynek sorai közé nemrég felvételt nyertünk.
A Main közelében található kisváros a fehér kerítéses házakkal, kikötővel és magányos világítótoronnyal simán beleillene akármelyik Stephen King történetbe.
Ráadásul még zombik is vannak.
Oh, yeah...
A megszokott online játékokkal ellentétben itt nem fogunk szinteket lépni, csak különböző pontokat gyűjthetünk, és ezeket elkölthetjük a nekünk tetsző képességre, legyen az akár valamilyenfajta mágia, vagy közelharc, esetleg lőfegyver. Később, ha már több pontunk összegyűlt, ezeket fejleszthetjük mesteri szintre, vagy felvehetünk mellé egy újabb küzdőstílust.
Ha épp úgy tartja kedvünk, megtanulhatunk bánni a karddal, de dönthetünk úgy is, hogy a pusztakezes harcot fejlesztjük tökélyre.
Én egyébként általában mágiahasználókat, azon belül is papot, vagy egyéb gyógyítót szoktam játszani, szóval erre a különleges alkalomra úgy döntöttem, szakítok a hagyományokkal, és a gépkarabélyt választottam. Úgy fél óra múlva rájöttem, ez továbbra se nekem való.
Ettől függetlenül örülök, hogy előrendeltem a játékot és kíváncsian várom mi lesz a következő béta hétvége témája.
Subscribe to:
Comments (Atom)