Jó reggelt

John egyik kedvenc nasija az Ouma's Rusk, ami Dél-Afrikában vagy húsz különböző ízben kapható. Nekem a marmalade darabkás volt a kedvencem. Itt mifelénk csak buttermilkeset lehet kapni, azt is horror áron, de egyszerűen imádom, ahogy Johnnak felcsillan a szeme, amikor néhanapján mégis szerzek neki és odateszem a reggeli kávéja mellé.

Irene Village Market

A macska nem tudott aludni az éjjel, szóval úgy döntött, mi se aludjunk. Az éjszaka közepén felmászott a hátamra, és dorombolt, mint egy láncfűrész. Hajnal 5 körül végre megunta, de akkor meg kintről szűrödött be valami furcsa zaj. Pár perc után John megállapította, hogy valószínűleg helikopter. WTF?

Reggel aztán elmentünk megnézni az Irene Village Marketet. Mivel tegnap esett, elég nagy sár volt, de szerencsére mire odaértünk ismét kisütött a nap és hideg se volt.

Miután tévedésből majdnem indiait ettem, amit ki nem állhatok, de nem volt nálam szemüveg, szóval nem láttam mi van kiírva, mondtam Johnnak, válasszon nekem valamit, amit még nem ettem. Rövid bolyongás után kiszúrta a vetkoek sátrat, és mivel tavaly valamiért az kimaradt, meggyőzött, hogy próbáljam ki. Miután megláttam, hogy van banános darálthúsos változat chutneyval, nem is kellett tovább győzködni. A vetkoek egyébként leginkább a lángosra hasonlít, csak nem lapos és kerek, hanem olyan, mint egy zsömle.

Később aztán megcsodáltam a csodaszép cupcake kínálatot az egyik sátornál, és az árus rögtön el is kezdte sorolni, melyik milyen ízű. Mivel volt vagy legalább tizenöt féle és mindet elmondta, ezek után rosszul éreztem volna magam, ha nem veszek semmit, úgyhogy kiválasztottam egy csokisat virággal a tetején. Persze már nem emlékeztem, ez pont melyik volt, de nem akartam még egyszer rákérdezni. Azt se akartam megkérdezni, van-e olyan, amiben nincs tej, mert azt gondolom mondta volna, úgyhogy csak szép csendben elvonultam a szerzeményemmel, ettem belőle két falatot, ami pont elég is volt, mert ezek itt nem ismerik a mértéket, ha cukorról van szó.

Szerintem ha itt laknék, rendszeresen kijárnék ide. Ülnék ott a szalmazsákokon, vagy a fa alá kitett fotelokban, innám a friss limonádét és hallgatnám a zenét. A market másik fele egyébként egy bolhapiac. Lehet kapni régiségeket, művészeti alkotásokat és a szokásos bazáros ócskaságokat is.

Death Note

John szerint ma történelmi pillanatokat élhettünk át, mert megvettem életem első képregényét. Amikor felvetettem, hogy a Dark Tower sorozat már megvan comic book formátumban, azt mondta, az nem számít, mert azt tőle kaptam, és az Agatha Christie regényét alapul vevő grafikus művet se emlegessem, mert az meg szar. Mondjuk tényleg nem volt jó, az tény.

Mivel itt Dél-Afrikában minden könyv átlagosan kétszer annyiba kerül, mintha az Amazonról rendelném, az meg itt nincs, eddig nem is nagyon nézegettem őket. Ma viszont elmentünk a comic book shopba, bár a többség ezek közül is hajmeresztő áron volt, kiszúrtam egy polcon a Death Note első részét alig £5-ért, és mivel már régóta érdekelt, egyből meg is vettem. Kicsit ugyan furcsa hátulról előre olvasni, de egyelőre tetszik.

Steak and storm

Ma egész nap olyan hideg volt, hogy még a macska is sértődötten szaladt vissza alig egy perces kinttartózkodás után, pedig előtte vagy negyed órán át vernyákolt az ajtó előtt, hogy engedjük ki. Bánatában először a kanárikat terrorizálta, aztán elfoglalta az ágyunkat és ott fetrengett egész reggel. Like he owns the place...

Délben aztán elmentünk egy étterembe valahova Pretoria másik végébe, ami hentesüzlet és múzeum is egyben. Igaz, szinte semmi nem volt felcímkézve vagy rendszerezve; többnyire olyan tárgyakat állítottak itt ki, amit a helyiek ajándékoztak nekik, többek közt John anyuka is, aki egy Singer varrógéppel gyarapította a készletet. Voltak régi bútorok, írógépek, fegyverek, és rengeteg fénykép a búr háború idejéből. Ezek különösen tetszettek, mert múlt héten fejeztem be Wilbur Smithtől a Sound of thundert, ami pont ezt a témát érinti. Annyira tradicionális afrikaans hely egyébként, hogy angolul nagyon nem is volt kiírva semmi, ráadásul egy tábla hirdette, hogy vasárnap Isten nevében zárva vannak, mert egy jó keresztény ilyenkor nem dolgozik.

A pultnál ki lehetett választani, melyik húst szeretném és milyen módon legyen elkészítve. Mivel boereworset már ettem a héten, steaket választottam. Életemben először ettem amúgy rendes steaket, mert bár Angliában szinte mindenhol lehet kapni, eddig az egyetlen amit valaha próbáltam olyan volt, mint egy cipőtalp, úgyhogy jó időre el is ment a kedvem tőle. Kértem még mellé Monkey Gland szószt is, aminek valójában semmi köze a majmokhoz, pedig de jó lett volna. Egy sötétbarna, pikáns szósz, fő összetevője a fokhagyma, a gyömbér és a vegyes gyümölcsös chutney.

Hazafelé aztán kezdett sötétedni, pedig még délután három se volt. Nemsokára be is mondta a rádió, hogy vihar közeleg, még jégesőre is lehet számítani. Mire hazaértünk, már minden különös zöld fényben úszott és a levegő is elég nyomott volt. Pár perc múlva aztán szakadni kezdett az eső és a jég. John megjegyezte, hogy "most már ez is megvolt", láttam vihart és jégesőt is, már megérte augusztusban jönni.

Legközelebb azért majd nem pont így a tél végén jövünk.

Wedding - Not mine

Tegnap volt Armand és Anné esküvője. John és Armand délelőtt elmentek egy borbélyhoz, aki szépen megborotválta őket, igazi oldschool módon.

A párt aztán Bruce Wayne tiszteletes adta össze (how cool is that?), aki még egy kisebb fajta stand up comedyt is rögtönzött a hagyományos szöveg mellé.

Mivel John volt a best man, ott kellett állnia Armand mellett a templomban, rábízott az egyik barátjára, Franzra, aki a szertartás után megjegyezte, hogy túlságosan is csendes vagyok. Közöltem vele, hogy csak nem hiszem, hogy egy esküvői szertartás a legalkalmasabb hely egymás megismerésére. Ez a következő pár percben sem változott, ugyanis kiszúrta a tömegben John exbarátnőjét, akivel valamilyen rejtélyes oknál fogva még mindig jóban vannak, pedig John többször is megjegyezte, hogy tudni se akar róla, és odahívta csacsogni. Az meg persze nem tudta, ki vagyok, és lelkesen vigyorgott. Nem sokkal később aztán, épp a csoportképhez álltunk be, amikor is felfedezte az összefüggéseket, le is hervadt a mosolya egyből, és került minket egész este, mint a pestisest. John meg is kérdezte, hogy sikerült ezt elérnem, mert eddig akárhányszor összefutottak az elmúlt években, az mindig módot talált arra, hogy odafurakodjon bájcsevegni, aztán meg ölelkezni kellett vele. Csak vállat vontam, mire John megállapította, hogy valószínűleg csak felébredt az exben a túlélő ösztön, majd halkabban hozzátette, "you are truly scary".

Az esküvő egyébként pont olyan volt, mint amit az amerikai filmekben már annyiszor megcsodáltam, és elég hamar véget is ért. Esetleg az is lehet, hogy mindenki hallotta a menyasszony megjegyzését este 8.30 magasságában, ami valahogy úgy hangzott, hogy "remélem hamarosan elhúznak ezek a fenébe, már kezd egy kicsit elegem lenni", mert fél órán belül szinte kiürült a terem.

Ráadásul sikerült szereznem folyékony laktóz enzimet is kora reggel, locsoltam is rendesen mindenre, úgyhogy minden probléma nélkül ettem végig a menüt kezdve a sütőtökkrémlevessel, a ricottás canellonin át egészen a vaníliafagyis karamellpudingig. Ettől függetlenül azért nem merem kihívni a sorsot magam ellen, és szerintem maradok továbbra is a szójatejnél. Jobban is ízlik egyébként, mint a sima tej.

The Flash wants Steers too

Angliában nincs Steers. Baconos avokádós burger ettől még mondjuk lehetne, de az sincs. A pincérnő meg nem akarta elhinni, amikor John mondta neki, hogy mifelénk ilyet nem kapni és már ezért is megérte Londonból eljönni idáig.

Ehh...

Upside down cow

A tehén az itt úgy látszik visszatérő motívum. Tavaly már fotóztam egyet, igaz az fejjel lefelé meredt ki a szökőkútból. Idén viszont találtunk egyet, ami lehetne akár a teteje is. Úgy néz ki, mintha szerencsétlen elveszett volna a tér-idő kontinuumban.

Angus Taylor - The Udder Side

Aztán elmentünk calamarit enni, és az étterem ablakából még meerkatokat is láttunk. Mármint John látta őket, nálam meg nem volt szemüveg, szóval csak hümmögtem, bólogattam és reméltem, hogy épp a jó irányba nézek. Azt mondta, ne keseredjek el, előző nap már úgyis láttam egyet. Igen, de az kilapítva feküdt az út szélén, szegény, úgyhogy az nem számít.

Filter coffee

Vajon furcsán néznének rám, ha ezentúl vinném magammal a saját szójatejemet, ha kávézni megyünk? Csak mert legutóbb, amikor szójával kértem a tejeskávét a Maxi's-ban, a pincérnő szája széle idegesen rángatózni kezdett, majd remegő hangon válaszolt, hogy hát van csoki, meg Milo. Visszakérdeztem, hogy szójával van-e, mire csak még kétségbeesettebben nézett, úgyhogy feladtam és kértem egy americanot. Azt meg elvileg filter coffeenak hívják, de John még időben közbelépett, úgyhogy nem kapott teljes idegösszeomlást a szerencsétlen.

Azért csak rákérdeztem Johnnál, hogy akkor errefelé mégis mit isznak azok, akik nem ihatnak tejet, mire csak vállat vont, hogy mi mást, filter coffeet.

A boltban egyébként lehet kapni háromféle szójatejet is, szóval nem értem, a kávézókban miért nem.

Frozen Airlines

Olyan még nem volt, hogy az Air France-nál minden simán ment volna. Tavaly egy nappal halasztották el a járatunkat, idén csak pár órával, de cserébe olyan hideg volt a gépen, hogy tíz órán keresztül vacogtunk a szánalmas kis rongy alatt, ami takaróként szolgált. Aludni persze megint nem tudtam, úgyhogy mire Johannesburgba értünk már alig álltam a lábamon.

Itt egyébként most kezdődött a tavasz, úgyhogy a következő két hétben elvileg végig sütni fog a nap. Igaz két hete még épp esett a hó, és olyan se volt itt legalább 50 éve, szóval még bármi megeshet.