No kids

Azok, akiknek gyereke van, miért háborodnak fel azon, hogy nekem nincs, és nem is akarok. Nekik attól nem lesz kevesebb... Vagy attól félnek, hogy az ő gyerekük majd egyszer csak köddé válik, csak mert nekem nincs?

Én ezt egész egyszerűen képtelen vagyok felfogni.

Sneak in

Állítólag abban az esetben, amiben a pasink - aki azzal volt megbízva, hogy minket a lakásba beengedjen futás után -, azzal fogad bennünket a lépcsőház előtt, hogy "Honey, I think I locked us out...", a helyes válasz nem a "But why did you do that?". Minden nap tanulok valami újat.

Miután vagy tíz percig bámultunk a bezárt ajtóra, John felment Philhez, hogy kérjen tőle egy csavarhúzót. Vagy igazából bármit, mert tulajdonképpen egy csavarhúzó se segített volna sokat. Phil persze pont ilyenkor nem volt otthon. Érkezett viszont a szembe szomszéd old lady, Joan, akitől sűrű szempillarezegtetések közepette meg is kérdeztem, hogy ismer-e valami lakatost a környéken, aki esetleg vállaná így hirtelen, hogy beenged minket. Joan persze pont nem ismert ilyet, de azt mondta a telefonját nyugodtan használhatjuk, bár így, hogy nem tudjuk kit kell hívni, kicsit nehezebb az ügy. Vele volt amúgy  a lovagja, aki erre csak dörmögött valamit az orra alá, mire Joannak felcsillant a szeme, hogy bár betörőket se ismer, de létrája az van, és ha nyitva a fürdő ablaka, akkor meg vagyunk mentve.

Persze nem volt nyitva, de Joan lovagja megint dörmögött valamit, mire az old lady rákérdezett, hogy a többi ablakkal mi a helyzet. Csak vállat vontam, hogy azok ugyan nyitva vannak, de a tíz centis résen csak a macska fér be, az meg nem hajlandó kihozni a kulcsot, és ugye az ablakot meg csak ennyire lehet kitárni. A lovag megint csak dörmögött valamit, amiből mi ismét egy kukkot se értettünk, majd intett, hogy kövessük. Lazán a konyhaablakhoz sétált, bedugta a karját, a másik kezével megmozgatta az ablakot, közben valami kattanást hallottunk, és az ablak már tárva nyitva állt, még a terhes nő is simán befért volna, aki az udvar másik végéből követte az eseményeket. Azért amikor John elkezdett engem betuszkolni, megkérdezte, hozzon-e nekünk széket, majd amikor nem kellett, vihogva közölte, hogy örül, hogy most már nem ő az egyetlen, aki rendeszeresen az ablakon át jut be a lakásába.

Szóval jó, hogy így egy év után megtudtuk, az ablakokat tulajdonképpen ki lehet nyitni normálisan is... John meg is jegyezte, hogy most már akkor tudjuk, hogy szokott Phil bejutni, amíg mi nem vagyunk itt. Szerintem amúgy nem szokott, de mint tudjuk eléggé weirdo, meg miután egyszer megköszöntem Johnnak, hogy kivitte a szemetet, ő meg bevallotta, hogy ő ugyan nem, azóta ha valami eltűnik, vagy máshol találjuk meg, mint ahol szerintem hagytuk, akkor John megjegyzi, hogy biztos Phil volt. Szerinte amúgy a karácsonykor nálunk hagyott fenyőfán is webcam volt... és akkor még én vagyok a paranoid. Mondjuk tényleg én... Ehh...

Jam

A szülői látogatás egyébként a szokásos forgatókönyv szerint zajlott. Anyu már hónapokkal előre kérdezgette, hogy "De mit hozzak?", amire először a standard választ adtam, vagyis "Semmit". Persze tudhatnám már mostanra, hogy ez nem elfogadott, és végül valamit úgyis kérni kell. Aztán eszembe jutott, hogy már múltkor is nyávogtam, hogy nincs mit olvasnom magyarul, kaptam is emailben pár könyvet, amik jók voltak, de időközben felfedeztem még újabbakat is, úgyhogy leadtam a rendelést: Baráth Katalin - Türkizkék hegedű és Brandon Hackett - Az ember könyve.

Sejthettem volna, hogy ez még mindig nem elég, úgyhogy már a végén Johnt kérdezzem, hogy mit kérjek még, aki egyből rávágta, hogy kolbászt, mire nekem meg eszembe jutott a kedvenc borom, a Balatoni Zweigelt, örültem is, hogy akkor ez is le van tudva, mire anyu felajánlotta, hogy hoz Tokajit is. De azt meg úgyse issza senki, úgyhogy ne hozzon.

Pár héttel az indulás előtt aztán szólt, hogy a lovagja csinált lekvárt, abból is hoz, de ne hozzon, de direkt nekünk is csinált, jó, akkor hozzon. Most erre mit lehet mondani, nem? Ha már úgyse lehet megúszni, akkor mondtam, hozzon szilvásat, mert olyat itt nem találtam.

Azt ugye mondanom se kell, hogy ennyivel nem úsztam meg, mert végül beállítottak ide öt üveg lekvárral, két akkora kolbásszal, hogy el se tudom tenni sehova, ráadásul az is házi gyártmány, pedig már fájt a fogam a kedvenc gyulai fajtámra, meg ugye a bor, de ezen felül még elvonszolt egy hatalmas zsákot a hoteltől egészen hozzánk, amiből aztán percenként előhúzott valamit, hogy "Ezt is ám neked hoztam. Kell?", John meg itt fetrengett a röhögéstől, mert bár nem tud magyarul, azt megértette, amikor minden egyes felajánlásra azt mondtam, hogy "Nem".

Gondolom most megint én vagyok a szívtelen, de én előre megmondtam, hogy nekem semmi más nem kell, és 40 négyzetméter nem elég arra, hogy illendőségből elfogadjak két esernyőt (egy virágosat meg egy még virágosabbat), egy pár masnis papucsot, amit az életben fel nem vennék, egy piros strasszkövekkel kirakott fehér pólót Holiday felirattal, amit talán öt évesen még fel is vettem volna, most már meh, két üveg parfümöt, aminek nem tetszik az illata, egy fülbevalót, amitől tudom, hogy viszketne csak a fülem, egy fekete és egy arany színű szempillaspirált, amit szintén csak nem kennék magamra, meg egy gyűrűt, ami leesik az ujjamról... Ehh...

Amúgy a cica is kapott ajándékot, egy csomag csörgős labdát, meg két rúd cicakolbászt, amit anyu megvesztegetésként hozott neki, de különösebben nem vált be a terv, mert Toby csak addig volt barátkozós kedvében, amíg tartott a kolbász.

Daughter

Szerintem a cicának feltett szándéka, hogy minden nyaralási tervünknek keresztbe tegyen. Biztos meghallotta, hogy John nővére vigyázna rá, és nem akar megint a gyerekszobába száműzve senyvedni, miközben az ő macskájuk vígan heverészik a kanapén.

Ez alkalommal éhségsztrájkba kezdett, amit egy hétig ki is bírt, hiába hoztuk neki a jobbnál jobb cicaeledeleket, ő csak megvetően nézett az összesre és három falatnál többet nem volt hajlandó enni. A különös viselkedés viszont gyanúsan összefüggésben állani látszott anyu látogatásával, úgyhogy nem gondoltam egyből, hogy a halálán van. Azért így hat nap után közöltem vele, hogy ha nem kezd el enni, majd jól elviszem az állatorvoshoz, aki biztos már alig várja, hogy tűket szúrkálhasson belé, ezt meg szerintem lehet, hogy megértette, mert öt perc múlva már hallottam, hogy ropogtatja a cicakekszet. Persze az is lehet, hogy mindez véletlen volt, és csak a catnippel meghintett csirkemell hozta meg az étvágyát, amit még aznap ebédre szolgáltam fel neki, ő meg nagy kegyesen hajlandó volt a felét elfogyasztani.

A lelki trauma elméletét alátámasztani látszott az is, hogy a sztrájk egy hetében a kanapénak a közelébe se volt hajlandó menni, pedig amúgy az a kedvenc helye. Anyu viszont többnyire ott ült, amikor itt volt, és Toby egészen tegnapig csak ült a földön és összehúzott szemöldökkel meredt az üres párnákra.

Amúgy én megértem, a látogatás engem is megviselt. I'm a horrible daughter, meg minden, és mások biztos tudják, hogy hogy kell az ilyesmit élvezni, belőlem viszont kiveszett a szociális érzék, bár ha jobban bele gondolok, szerintem inkább sose ki se fejlődött. Már hetekkel előre aggódtam, hogy biztos milyen kínos lesz, meg majd ki tudja, mit fogunk itt csinálni négy napig, amiből kettőn még dolgoztam is, de az jó is volt, mert legalább arra a nyolc órára el volt döntve, hogy mivel kell foglalkoznom.

Anyut persze hiába kérdeztem, hogy mit akar, neki minden jó volt. A lovagjával jött egyébként, akit most láttam először. Nem azért, mert annyira új lenne, hanem mert anyuval se találkoztam két éve. I'm a horrible daughter.

Végül aztán a szokásost csináltuk, parkozás, mókus etetés (anyu egy zsák mogyoróval érkezett, aztán persze az összes mókus csoportokban érkezett a lábai elé, a többi turistának meg semmi nem jutott, így végül arra kényszerültek, hogy tőlünk lejmoljanak néhány szem nasit), városnézés, Buckingham Palace (nem, már nincs kint a Royal Baby bejelentő tábla), pub, Richmond, Chinatown...

A reptérre aztán egyedül merészkedtek ki, persze előtte napokig hallgattam, hogy majd biztos el fognak tévedni, én meg hiába mondtam, hogy az nem lehet, mert a metró csak egy irányba megy, és a Heathrow a végállomás, ők meg voltak róla győződve, hogy én ezt csak kitalálom, hogy őket elhalgattassam. Ehh...

Aztán persze megint csak kérdezgették, hogy "és Magyarországra mikor jöttök már?", de én erre komolyan gondolni se tudok, amikor idén még nem voltam nyaralni, szerintem nem is fogunk később se, köszönhetően annak, hogy nem volt annyi eszem, hogy a macskával együtt biztosítást is vegyek, és a műtéte óta próbálom a bankszámlámat rendbe tenni, úgyhogy ha végre ismét megengedhetem magamnak, hogy Angliát elhagyjam, akkor nyaralni fogok menni, nem Magyarországra. Ott már voltam...

I'm a horrible daughter...

Poptart shop, Brighton

Vasárnap egyébként nagyon büszke voltam magamra, amikor szinte szemrebbenés nélkül vonultam el a Charlie's Sweet Emporium előtt, és csak kicsit remegett meg a szám széle, amikor megláttam a poptart kínálatot a kirakatban...

The evil dude

Múlt hét csütörtökön olyan beteg voltam, hogy dolgozni se mentem. Ez általában azt jelenti, hogy working from home, de ez alkalommal mondtam G-Dognak meg Frenchie-nek, hogy csináljanak valamit, mert én felülni se bírok, nem hogy elhagyni az ágyat. Péntekre aztán valamennyivel jobban voltam, be is mentem az irodába, ami persze hülye ötletnek bizonyult, mert négyszer evakuáltak minket, mert valami munkások rendre zárlatot okoztak. A tűzoltók persze rezzenéstelen arccal vonultak át az út túloldaláról minden egyes alkalommal. Csak a negyediknél kezdett el rángani a szájuk, ami remélhetőleg elfolytott vigyorgás akart lenni, és nem épp idegösszeomlást kaptak.

Szombaton aztán elmentünk Wimbledonba megnézni az új Superman filmet. Persze majdnem el se jutottunk odáig, mert le volt zárva a metró fele, de aztán kiderült, hogy a rendes vonatok még járnak. Mivel túl korán értünk oda és szakadt az eső is, bementünk egy Café Neroba, ahol aztán két perc után felidegesített egy vevő, pedig nem is nekem kell ott dolgoznom.

Superman témában amúgy nem vagyok szakértő, nem olvastam se az eredeti képregényt, se a folytatásokat, de a film tetszett.

John: So... did you like it?
Nory: Yeah, it was ok...
John: Micheal Shannon is awesome...
Nory: Who?
John: The evil dude... ?

Ah... Nekem ő eddig csak az elrettentő nézésű FBI ügynök volt a Boardwalk Empire-ből. Amúgy ebben a filmben is csinálta a halált okozó nézést... Aww...

Cuties

Nory: We have this scripter in the Romanian office... Every time she skypes me and I see her picture I think, "OMG, she's so cute"...
John: Are you a lesbian?

Ehh...

'84?

John szerint hízelgő, hogy túl fiatalnak néztek és elkérték a személyimet, amikor rosét vettem a cheesecake mellé.

Pedig szerintem csak a pattanásos arcbőr előnyei...

Amikor a pasi meglátta a születési dátumomat, kikerekedtek a szemei, és megjegyezte, hogy "Ugh, '84????? Niiiiiiiiice...", mintha az legalábbis hatalmas teljesítmény lenne, hogy 29 évesen még nem vagyok se ráncos, se elhanyagolt, vagy igazából nem is tudom, mire számított...

Crows

Utólag kiderítettem, hogy a varjak egy satnya rókát próbáltak vasárnap hajnalban kiüldözni a kertből. Ezt délután megint eljátszották, de akkor már Toby is prüntyögött nekik az ablakból, mert az meg amúgy olyan, hogy amíg madár van a kertben, addig ő ki nem teszi a lábát. Szerencsétlen róka meg azt se tudta, mi van, csak ült ott és nézett, hogy WTF?

Jó reggelt

Jogos a kérdés, hogy mit keresek én itt hajnal 5-kor vasárnap reggel. Én csak annyit mondok, csoda, hogy eddig kibírtam az ágyban, mert már vagy egy órája azt hallgattam, ahogy valami szerencsétlen holló torkaszakadtából ordít kint a kertben. Az is lehet, hogy varjú volt amúgy, én sose tudom ezeket megkülönböztetni. Az eszeveszett károgásnak egyébként nem tudom, mi volt az oka, de most, hogy felkeltem, abbamaradt.

Aludni viszont én ilyenkor már nem tudok, mert annyira éhes vagyok, hogy képtelen vagyok bármi másra gondolni.


Fuck you, crow...

29

Az összes eddigi szülinapomon azon nyávogtam, hogy nem kaptam macskát. Most, hogy macska már van, találnom kell valami újat.

Kezdhetném mondjuk azzal, hogy engem mér' nem vesz már el senki, mindjárt öreg leszek.

Dreams

Azt álmodtam, hogy John megkérte a kezem. Én igent mondtam, de aztán eszembe jutott, hogy nekem az indiai kollegámhoz kell hozzámennem. Fogalmam sincs miért, és még nyávogtam is egy sort, hogy hiába az egész, mert a nevemtől így se tudok megszabadulni, mert bár utálom, még mindig jobb, mint a Singh.

Szerintem az egész amúgy Bhavna hibája, mert ő mesélt nekem nemrég az esküvőjéről, meg hogy a community leader választotta ki a férjét, akivel aztán három hónapig skype-olt, meg találkoztak egyszer, aztán rögtön hozzá is ment.

Geographism

A minap Larsa, Simone és Hanna arról beszélgettek, ki hogy ünnepli a húsvétot, és mikor. Mindeközben én próbáltam olvasni, elvégre azért járok olyan korán ebédszünetre, hogy ülhessek ott egy órát csöndben, de néha ezek csak úgy elárasztják a konyhát, aztán sokszor még engem is bevonnak.

Larsa mesélte, hogy ő, bár Irakban született, katolikus. Simone olasz, úgyhogy ő is. Hanna viszont azt mondta, hogy bár neki a szülei ortodoxok, mivel Németországban nőt fel és katolikus iskolába járt, ezért ő valahova a kettő közé helyezi magát. Erre persze egyből letettem a könyvem és megkérdeztem, hogy ez mégis hogyan lehetséges, amikor elvileg valaki vagy vallásos, vagy nem, de ha igen, akkor hisz valamiben, és kész. Olyan nincs, hogy kicsit hiszek ebben, meg kicsit abban is, mert akkor meg nem vallásos. Biztos van annak is valami neve, de egész biztosan nem úgy hívják, hogy katolikus, se nem úgy, hogy ortodox. ... and then there was silence...

Aztán persze Hanna beismerte, hogy ez tényleg hülyén hangzik, és ő igazából nem is nagyon vallásos. Well, there you go. Csak azért, mert mondjuk Magyarországon a legtöbb ember keresztény, én nem állok neki hangoztatni, hogy én is az vagyok. A vallás nem egy földrajzi alapon eldöntendő kérdés, hanem csakis azon múlik, ki miben hisz. Ha egy nap úgy döntök, hogy szerintem a hinduizmus az, amiben megtalálom a békémet, és én mostantól hindu akarok lenni, akkor az leszek. Erről szól a vallás szabadsága. Viszont ha úgy döntök, hogy engem egyik vallás se érdekel, akkor simán lehetek ateista, még úgy is, hogy körülöttem mindenki katolikus.

Erre már nem bírták tovább cérnával, és megkérdezték, hogy akkor én mégis mi vagyok. Kedvem lett volna odavetni, hogy wiccanista, csak hogy lássam az arckifejezésüket, de csak annyit mondtam, hogy hozzám a neopogány vallások állnak legközelebb, azokat tartom érdekesnek, és gyorsan elhagytam a terepet.

John egyébként csak treehuggernek hív.

Small talk alert

Nem vagyok valami nagy csevegő. Nem vagyok híve annak, hogy csak azért beszéljek jelentéktelen hülyeségekről, hogy ne legyen csend, ez meg aztán oda vezet, hogy az irodában rengeteg kínos helyzetbe kerültem már akaratomon kívül, mert mondjuk nem vettem észre, hogy valaki pont akkor ment ki a konyhába kávét csinálni, amikor én is. Szóval itt szinte folyamatos a small talk alert.

Azért persze fejlődök én is, és szerintem nem is vagyok reménytelen. Általában úgy szoktam elejét venni a dolognak, hogy amikor meglátok valakit, egyből odavetem, hogy "Hey, how are you?", aztán meg csak hümmögök egy sort jelentőségteljesen.

Persze ez nem mindig működik, és olyankor visszazuhanok arra a társadalomba be nem integrált óvodás szintre, amit annyira utálok.

Simone: Is that your breakfast?
Nory: Why, yes...
Simone: Two sausage rolls?
Nory: ... ehhmmm... yes...
Simone: Did you smoke weed last night?
Nory: No. Did you?

Awkward...

IKEA - horseballs and craptarts

A hétvégén elmentünk Melivel az IKEA-ba meatballst enni. Persze pont nem volt, kivonták a forgalomból egy időre, mert ezek itt nem esznek lovat. Mandulás torta (Daim) se volt, mert abban is találtak valami oda nem illőt Kínában; valami baktériumot, aminek a hivatalos fellelhetőségi helye az emberi és/vagy állati szar. A világ ettől még mondjuk  nem áll meg, szóval így is feltankoltunk csokis meg vaníliás kekszből, valami száraz izéből, amit majd lehet kávéba mártogatni, meg szereztünk svéd barnasört, meg valami szárított kolbászkákat, ami elvileg jávorszarvasból van.

Ha már ott voltam, akkor új tányérokat is vettem, mert az itthoni készletnek a felét már eltörtem. A legutóbbi incidens alkalmával például ráejtettem az üveges peanut buttert a pirítósomra, aminek következtében a tényér szépen félbetört alatta. Lehet, hogy nem kellene folyton enni.

Egyébként az is bebizonyosodott, hogy nem vagyok alkalmas a civilizált életre, mert a Meli vagy háromszor hívott, hogy szóljon, itt vár a ház előtt, nekem meg ez nem tűnt fel, békésen ücsörögtem itt és vártam türelmesen. Erre ő meg egy kicsit kétségbeesett, hogy vajon mi lelt engem és miért nem válaszolok már tíz perce, és felhívta Robit, aki először kitalálta, hogy biztos kizártam magam a macskával, menjen a Meli egy kört a ház körül, aztán írt egy üzenetet facebookon, ahol meg nem voltam online, meg felhívott skype-on, amit meg csak az irodában felejtettem bejelentkezve. Végül már csak azért hallottam meg, amikor negyedszer hívtak, mert pont a telefon mellett álltam.

Meh

A minap elmentem futni, gondoltam az jó bemelegítés lesz a pilates előtt. Nyolc percig tartott körbefutni a háztömbünket, de mire visszaértem, a tüdőm már ki akart szakadni a helyéből. Persze egy ekkora sokk után már nem pilateseztem. Bánatomban peanutbutteres pirítóssal vígasztaltam magam.

Why?

Bár január óta szinten minden nap szoktam jógázni, vagy gyötörni magam egy kis pilatessel, meg hasonlókkal, még mindig van rajtam muffintop, meg szerintem még hátháj is. Igaz, csak ruhában, szóval csak én tudom, de meztelenül már egész jó. Többet kéne úgy járnom.

Némi eredmény már szabad szemmel is látszik azért, viszont a célnak kitűzött nadrágba kevésbé férek bele, mint mondjuk decemberben. Ezt most úgy kell érteni, hogy decemberben még fel tudtam venni, most meg már nem. Ez mondjuk egyáltalán nem logikus, úgyhogy nem is értem...

Why, oh why?

Bond

Velem nem lehet Bond filmet nézni. Eddig még egyiket se láttam teljes egészében, mert mindig csináltam valamit közben. Kihagyni nem akartam őket, de azért annyira nem tetszett egyik se, hogy az időmet vesztegessem rájuk.

Tegnap John a Skyfallt nézte, én meg fel-fel pillantottam a The Secret Worldből, meg a bevásárlólistából, de igazából nem ragadott magával a történet. A végén John megjegyezte, hogy ez volt az első, és egyben utolsó alkalom, hogy engem ilyesmibe próbált bevonni. Én csak ártatlanul néztem, hogy pedig én csöndben voltam, és nem csináltam semmit, mire emlékeztetett, hogy a film vége felé székestől arrébb kellett gurítania, mert a szeme sarkából folyton azt látta, hogy megállás nélkül simogatom a macskát, like a Bond villain...

Last week

Az elmúlt héten elég kevés szabadidőm volt. Volt, hogy hazajöttem, aztán folytattam a munkát, amit az irodában félbehagytam. Új ügyfelem is van egyébként, akinek az a neve, hogy M. Honey. A sales meg J. Pickles volt, úgyhogy akárhányszor dolgoznom ezen a projecten, folyton röhögcsélek az orrom alatt, hogy honey&pickles.

Toby, aki már nem ragad fenn a fán, kivéve sötétben, újabb területeket hódított meg. Szombat délelőtt, amikor kimentem megnézni, merre jár, ott kiabált a sufni tetején, meg futkosott össze-vissza. Még az új cimbije, a hitlerbajszos cica is próbálta neki megmagyarázni, hogy menjen vissza a fához, amin felmászott, aztán jöjjön le ott, de annyira pánikolt, hogy nem értette.

Hétvégén aztán ismét elmerültem a The Secret World világában. A cabal cimbik még live stream eventet is szerveztek, amiben én ugyan nem vettem részt, de kiposztoltam a linket a játékban pár helyen, toborzási célzattal, és sikerült is találnunk pár új tagot, velük játszottam vasárnap. Amerikaiak amúgy, és igen vicces volt, amikor megpróbálták kitalálni, ki honnan való. A francia srácra, aki egyáltalán nem hangzik franciának, azt hitték, holland, de az mondta, hogy nem, csak ott lakik, mire rávágták, hogy hát akkor magyar. De legalább tudják, mi fán teremnek a magyarok, mert sokan például nem szokták.

Nemsokára pedig viszem Tobyt az állatorvoshoz. John, aki meg az elmúlt napot fél lábbal a sírban töltötte, vélhetőleg az általam készített chinese prawn noodlesnek köszönhetően, csak annyit jegyzett meg kárörvendve: "His days of being a dude are over." Persze én azóta se hiszem, hogy az én főztöm volt a bűnös, elvégre nekem semmi bajom, igaz John szerint ez csak része az ördögi tervemnek.

Built in snackholder

Az Ikeában van asztali lámpa beépített snacktartóval... OMG, nekem ilyen kell.

Meg a hőlégballonos tányérkészlet is. Még azon se kell aggódnom, hogy majd nem megy a már meglévőhöz, mert annak a felét már úgyis összetörtem.