Irodai egypercesek

Jövő héten szabadságon leszek. A small talkosok persze állandóan meg is kérdezték, hogy "Na, és hova mész?", a kicsivel kreatívabbak egészen odáig merészkedtek, hogy "Meglátogatod a családodat?". Nekem persze hamar elegem lett, szóval úgy döntöttem, ha bárki tovább feszegeti a "De miért nem mész sehova?" kérdést, akkor azoknak elmondom, hogy "Skóciába készültünk, de aznap, amikor  a szállodát foglaltuk volna le a cica eltörte a lábát, John szerint egyébkét szándékosan, mert meghallotta, hogy magára akarjuk hagyni, és az összes pénzt a megjavíttatására költöttük." A többség erre egyébként azt mondta, ennyi pénzből már egy raklapnyi új macskát is vehettünk volna. Nem értik ezek...

Kyri mondjuk vette a lapot, és amikor később meséltem neki, hogy beszart a hűtőnk, és minden kiolvadt, mondta, hogy csak nézzem meg még egyszer, mert lehet, hogy nincs is semmi baja, csak a cica kihúzta a konnektorból...

Piggy

Nem tudom, hogy magyarázzam el a cicának: nem azért nem adok neki reggelit, mert egy szívtelen hárpia vagyok, hanem mert tegnap rászabadult a száraz eledelre, amiből amúgy csak ritkán és keveset kap, bezabált, mint egy disznó, majd az egészet sugárban behányta az ágy alá...

Egy órával később persze már kérdezgette, hogy és a vacsorával mi lesz, meg tologatta a tálkáját ide-oda, hogy jelezze, nincs benne semmi.

Pegleg Pete

Mióta összeszerelték a cicát, érdekesebbnél érdekesebb pózokat vesz fel. Mi már csak Pegleg Pete-nek hívjuk.

Broke-Cat Mountain

Múlt pénteken már épp ittuk a Hoegardent vacsora után, amikor feltűnt, hogy Toby még nem jött nyávogva dörgölőzni, hogy most azonnal adjunk neki enni, mert különben éhenhal. Amikor hívtam, nem válaszolt, úgyhogy kimentünk megkeresni. A vak sötétben másztunk át a sufni mögötti törött kerítésen, de akkor már hallottuk a nyávogást. Végül megtaláltuk egy garázs tetején, ahonnan aztán csak úgy tudtuk leszedni, hogy én felmásztam John nyakába. Már akkor furcsa volt, hogy a cica nem ugrott egyből a nyakamba, ahogy szokott, aztán amikor hazaértünk és letettük a földre, csak eldőlt mint egy zsák krumpli.

Az első gondolatunk egyből az volt, hogy ez biztos eltörte a lábát, de aztán felkelt és körbeugrálta a szobát, igaz, csak három lábon, és a vacsoráját is egy perc alatt eltüntette. Ettől függetlenül felhívtam az állatorvost, de csak továbbították a hívást, mert már nem voltak nyitva. A továbbított hívást persze senki  nem vette fel.

Szombat reggel aztán észrevettem, hogy nem elég, hogy még mindig nem tud rendesen járni, még kinézetre is elég asszimetrikus szegény, úgyhogy becsomagoltam a hordozójába és elvittem az állatorvoshoz.

Ott aztán volt egy kis small talk alert is, amíg a soromra vártam.

Random kislány: What's your cat called?
Nory: Oh... Toby...
Random kislány apukája: Awwww, I had once a cat, called Toby...
Nory: Mhm...
Nő a baloldalon: Oh, my first cat was Toby as well, awww...

Már vártam, mikor jelenti be a kutyás fószer, hogy neki meg a kutyája Toby, de ekkor pont behívtak. A doki egyből mondta, hogy szerinte csak kificamította, de röntgen nélkül nem tudja megmondani, azt viszont most nem tud csinálni, mert a cica evett reggelit és így nem lehet benyugtatózni, hagyjam ott, és majd később szólnak, hogy mi a helyzet.

Persze később csak arról szóltak, hogy nem tudták aznap megcsinálni a röntgent, és majd inkább hétfőn fogják. Kérdeztük, hogy az biztos jó ötlet-e addig így hagyni, de azt mondták, adnak neki fájdalomcsillapítót. Abban végül egyetértettünk, hogy mivel nem mozoghat, jobb ha ők tartják ott szakszerű körülmények közt, és nem én itthon a hordozójában.

Hétfőn felhívtak, hogy nincs eltörve a lába, és megpróbálják visszatenni a helyére, de szerintük ha sikerül is, akkor is előbb-utóbb ki fog ugrani megint, és akkor viszont meg kell műteni. Fél óra múlva aztán megoldották a dilemmánkat, mert közölték, hogy hiába tették vissza a cica lábát, az nem maradt a helyén, viszont ők ott megműteni nem tudják, vigyem el Roehamptonba.

Az meg ugye nincs közel, úgyhogy el kellett jönnöm az irodából, meg szereznem kellett taxit, hogy időben odaérjek. Nem nagyon volt időm válogatni, úgyhogy az első szembejövő minicabes helyre bementem és közöltem, hogy vigyenek el Roehamptonba, meg hozzanak is vissza. Az arab kinézetű pasi csak bólintott, és beordított valami sötét szobába arabul, ahonnan kijött egy fiatal arab kinézetű pasi és mondta, hogy mehetünk is.

Végül még a várakozási díjat se számolta fel, pedig 20 percig voltam bent, és csak 15 van ingyen, úgyhogy szerdán, amikor vissza kellett mennem, megint csak hozzájuk mentem be. Nem tudom, hogy hány kuncsafjtuk van a héten, de emlékezett fejből, hogy hova kell mennie, sőt még arra is, hogy hol lakok. Meg is jegyeztem neki, hogy "This is either very impressive, or creepy", mire bevallotta, hogy tényleg hétfő óta nem nagyon vitt senkit sehova.

Toby egyébként nem tűnik különösebben megviseltnek az eseményektől. Amikor elhoztam, a nurse megjegyezte, hogy milyen egy jóétvágyú cica, pedig a legtöbb ilyenkor annyira stresszel, hogy nem nagyon esznek, ő viszont úgy evett, mint aki még az életében nem kapott vacsorát. John szerint ezt tőlem tanulta. Ehh...

Maga a beavatkozás bár rettenetesen hangzik nekem, elvileg elég egyszerű; eltávolítják a combcsont kerek végét, szóval azt a részt, ami kificamodott, és ezzel a fájdalom rögtön meg is szűnik. Mivel innentől kezdve semmi nem fogja ott összetartani nem tud újra kificamodni. Az első kérdésem rögtön az volt, hogy de akkor hogy fog tudni járni, ha ott majd nem lesz semmi, de azt mondták, majd az izmai összetartják. Ezt bizonyítandó Toby egyből körbefutotta a lakást, amikor hazaértünk, meg felugrott az ablakpárkányra, aztán nézett rám kérdőn, hogy mikor mehet már. Persze legalább három hétig nem mehet sehova, utána meg majd meglátom... Ez a kis kalandja többe került, mint az albérlet egy hónapra, úgyhogy nem lenne jó, ha rövid időn belül megismételné.

Window

Toby nemrég felfedezte, hogy be tud jönni a nyitott hálószobaablakon. Arra még ugyan nem jött rá, hogy ha csukva van, akkor ez nem megy. Tegnap egy hatalmas *KLONK* törte meg a reggeli csendet, majd felháborodott nyávogás következett, ahogy szegény cica visszapattant a párkányról.

Eddig egyébként mindig odaállt a konyhaablak alá és torka szakadtából ordítani kezdett, akárhányszor be akart jönni, amire én mindig kimentem és kinyitottam neki a lépcsőház ajtaját, ő meg általában volt olyan kedves és tényleg hazajött, de sokszor fogta magát és felszaladt az emeletre, és mire én utána osontam - mert persze mindez vasárnap reggel 7-kor zajlott, és én még pizsamában voltam -, ő már boldogan szaggatta a szomszéd lábtörlőjét.

Szóval az ablakos megoldás jobban tetszik.

... von Schwartz

The song of my people

Hipster cat

Toby ma végre rájött, hogy egyedül is le tud jönni a biciklitároló tetejéről. Biztos látta tegnap, hogy a szomszéd cica hogy csinálta. Egyébként pont jókor jött rá a megvilágosodás, mert semmi kedvem nem lett volna egy ázott, sáros cicával bírkózni az esőben, miközben halott leveleket és odaszáradt madárszart rúg az arcomba, mert épp pánikol.

Továbbá arra is rájött, hogy tudja kipiszkálni a catnipes egerét a fiókból. Igaz, én továbbra se értem, elvégre nincs neki méteres karja... Bemászott a konyhaszekrénybe, ahol a serpenyőket tartjuk és valahogy felnyúlt, és kivadászta a játékait az éjszaka folyamán.

A szar elásására is új módszert talált amúgy. Fogta a konyhában száradó bolyhos fürdőszobaszőnyeget, és egy kis sátrat épített belőle az alom közepén. Azt nem értem csak, miért ássa el a művet, mint más macskák. Ha épp nincs semmi a közelben, akkor a parkettát próbálja meg ráhajtogatni. Betemetni biztos too mainstream....

Lost cat

Kedden valaki felragasztott egy üzenetet a konyhaablakra, miszerint úgy tűnik, hogy elveszett a macskánk, és legutóbb valaki a sufnik közelében látta, ott nyávogott szomorúan. Ezt úgy olvastam, hogy Toby közben a vállamon ült, mint valami papagáj, és konkrétan azért nyávogott, mert vasárnap óta nem mehetett ki. Szóval fogalmam sincs, kinek a macskája veszett el.

Ma reggel aztán szokás szerint kint ült az ablakpárkányon, mert a doki tegnap azt mondta, most már újra kimehet. Amikor a reggelijét szórtam a tálkájába, annyira izgalomba jött, hogy elfelejtette, hogy csak tolatva tud bejönni, ki is esett szépen. Persze nem sokáig gondolkodott, ment is egyből fára mászni.

Most viszont be kellett hívnom, mert megyek dolgozni, úgyhogy most duzzog, és csak néz kifelé, meg huhog, mint egy bagoly.

Fabulous cat

Toby már haza is jöhetett. A doki annyit mondott, hogy figyeljünk rá, nehogy túl sokat nyalogassa a műtét helyét, bár "eddig nem különösebben érdekelte". Még valami csirkés trutymót is adtak, hogy azzal etessem, feltéve, hogy nem étvágytalan. Persze nem az. Egyenesen menni még nem tud, de az ebédjét két perc alatt felnyalta, csukott szemmel.

John nővére pedig megtalálta a tökéletes aláfestő zenét...

Last week

Az elmúlt héten elég kevés szabadidőm volt. Volt, hogy hazajöttem, aztán folytattam a munkát, amit az irodában félbehagytam. Új ügyfelem is van egyébként, akinek az a neve, hogy M. Honey. A sales meg J. Pickles volt, úgyhogy akárhányszor dolgoznom ezen a projecten, folyton röhögcsélek az orrom alatt, hogy honey&pickles.

Toby, aki már nem ragad fenn a fán, kivéve sötétben, újabb területeket hódított meg. Szombat délelőtt, amikor kimentem megnézni, merre jár, ott kiabált a sufni tetején, meg futkosott össze-vissza. Még az új cimbije, a hitlerbajszos cica is próbálta neki megmagyarázni, hogy menjen vissza a fához, amin felmászott, aztán jöjjön le ott, de annyira pánikolt, hogy nem értette.

Hétvégén aztán ismét elmerültem a The Secret World világában. A cabal cimbik még live stream eventet is szerveztek, amiben én ugyan nem vettem részt, de kiposztoltam a linket a játékban pár helyen, toborzási célzattal, és sikerült is találnunk pár új tagot, velük játszottam vasárnap. Amerikaiak amúgy, és igen vicces volt, amikor megpróbálták kitalálni, ki honnan való. A francia srácra, aki egyáltalán nem hangzik franciának, azt hitték, holland, de az mondta, hogy nem, csak ott lakik, mire rávágták, hogy hát akkor magyar. De legalább tudják, mi fán teremnek a magyarok, mert sokan például nem szokták.

Nemsokára pedig viszem Tobyt az állatorvoshoz. John, aki meg az elmúlt napot fél lábbal a sírban töltötte, vélhetőleg az általam készített chinese prawn noodlesnek köszönhetően, csak annyit jegyzett meg kárörvendve: "His days of being a dude are over." Persze én azóta se hiszem, hogy az én főztöm volt a bűnös, elvégre nekem semmi bajom, igaz John szerint ez csak része az ördögi tervemnek.

Cat buddy

Toby legújabb cimbije amúgy egy hitlerbajszos cica. Nagyon kis cuki, amikor mentem dolgozni, keresztbefeküdt elém a járdán.

Toby theories

Az utóbbi pár hétben Toby felvett néhány új szokást, aminek következtében már nem csak John képtelen aludni, hanem én is. A cica egész éjjel randalírozik, szinte megállás nélkül nyávog és hol a bútort szaggatja, hol meg az almos dobozát kapirgálja, mint valami megszállott. Persze kérdeztem is a macskával rendelkező ismerőseimet, hogy mit csináljak, meg végigolvastam nem egy cicás fórumot, és ezek alapján több elmélet is felmerült.

Unatkozik. Mivel egész nap itthon ül egyedül, már én is gondoltam rá, hogy talán unja magát, és azért ilyen, mert játszani akar. Viszont amint hazajövök, játszunk. Szoktunk labdázni, vagy épp a rózsaszín halacskáját dobáljuk, amitől eleinte úgy be volt fosva, hogy a kanapéra se ment fel, ha Fishy épp ott ült. Ezt általában tíz perc után unja meg, és utána hiába dobálok neki bármit, csak lefekszik aludni.

Ki akar menni. De hát kimegy... Bár a madaraktól fél, és addig kiabál velük az ablakpárkányról, amíg el nem mennek, simán kimegy legalább egy pár órára minden nap. Tegnap még a cuki szomszéd cicával is összecimbizett. Az meg ma jött is az ablakunk alá nyávogni hajnalban, hogy "Kijöhet a Toby?", miközben Toby meg a hálószoba ajtaját próbálta nekifutásból betörni. Hétvégén akár egész napra is kimehetne, ha akarna, de akkor is általában két órán belül már jön is vissza, és nyervog, hogy be akar jönni, aztán meg fetreng egész nap az ágyon. Erőszakkal meg nem fogom kitenni, én se szeretném, ha valaki kizavarna, amikor nem akarok menni.

Egyedül van. Napközben tényleg egyedül van, de sokszor igazából leszarja, amikor mi is itt vagyunk, inkább átmegy a másik szobába, és csak néha bukkan fel, jellemzően már messziről nyávogva, aztán felugrik a fotel karfájára, és teli torokból nyávog.
Az éjszakát eddig egyedül töltötte a fotelben, úgyhogy arra gondoltam, ha tudná, hogy bármikor bejöhet hozzánk, nem aggódna annyira, hogy reggelre eltűnünk. Persze ez se úgy alakult, ahogy azt én elképzeltem. Ha bejön velünk, akkor annyit izeg-mozog, hogy képtelenség elaludni mellette, és akárhányszor megmozdulunk, még dorombolni is elkezd. Awww.... Az éjszaka közepén aztán nekiáll nyávogni. Először azt hittem, biztos csak azt akarja, hogy szeretgessük meg, de amikor megpróbáltuk megsimogatni, kishíján tőből harapta le a kezünket. Aztán Johnt tartotta sakkban, mert akárhányszor kicsit is közelebb került hozzá, belemeresztette az összes körmét a hátába.

Szóval most ismét száműzve van a hálószobából. Ezt megint nem vette túl jó néven, és kitalálta, hogy majd valahogy máshogy fog minket rávenni, hogy végre felkeljünk. Az ugyan teljesen normális, hogy amikor az alomban végzi a dolgát azt utána eltemeti, de újabban mindezek után magát a dobozt kezdi el kapirgálni. Tegnap le is mértem félálomban, közel hét percig ment a khrr-khrrr-khrrr-khrrrr. Amikor ez nem működött, a fotelt kezdte nyúzni, arra viszont még múlt héten feltettem egy rusnya, zöld huzatot, amit a szekrény mélyén találtam. Bár nem örülök, hogy ezt csinálja, felkelni miatta nem fogok. Odatettem amúgy neki a kaparóoszlopát, de azt meg arrébb tolta, hogy jobban hozzáférjen a csodás fotelhez. Ehh...

Éhes. Ha tényleg igaz,  hogy amilyen a gazdi, olyan a cica, akkor biztos Toby is folyton éhes. Viszont ez nem lehet ok az éjszakai randalírozásra, mert mindig ki van téve neki abból a keksz állagú ropogós nasiból, ehetne, ha akarna. Az egyik cicás ismerős azt javasolta, hogy akkor adjuk neki oda a rendes vacsoráját, amikor aludni megyünk, mert az általában jó későn van, és akkor majd egy jó darabig nyugton lesz a macska. Az elmúlt pár napban este 10 és éjfél között szolgáltuk fel neki a tonhalat, meg a csirkét, ez viszont semmilyen hatással nem volt a viselkedésére.

Pubertál. Talán még ez tűnik a legvalószínűbbnek, ezzel viszont nagyon nem lehet mit kezdeni, majd kinövi. Viszont akkor most tényleg nem fogunk aludni egy évig? Azt hittem, az csak gyerek mellett van.

Jövő héten lesz egyébként ivartalanítva. John szerint ez majd csodálatos módon megoldja az összes problémát. Én ebben nem vagyok ennyire biztos.

The master of the trees

Hajnalban Toby betört a hálószobába, kinyomta a szemem a mancsával, aztán addig helyezkedett, meg dorombolt, míg végül elegem lett belőle és felkeltem. Ő erre egyből magyarázni kezdte, hogy az ablakot nyissam ki neki. Rögtön távozott is azon keresztül, vissza se nézett. Azért már ez is haladás, mert múlt héten még csak véletlenül esett le a párkányról, most már szándékosan célozza be.

A fáról is megtanult magától lejönni, úgyhogy tegnap este új kihívás után nézett, amikor meglógott a sötétben. Talált is valami tuját, úgyhogy azon ragadt fenn. Amikor kimentem megkeresni, akkor meg kétségbeesetten nyávogott, mert valami pasi pont arra sétáltatta a kutyáját, meg egy róka is körözött a közelben. A sötétben persze alig láttam, hol van, így aztán fel is akadtam szépen a rózsabokorra a kardigánomnál fogva, és ott küzdöttem, mert pont nem értem el a hátam közepét, viszont az összes ujjamat összeszúrkáltam. Végül már én is majdnem nyávogtam, ahogy ott álltam, arccal a tujában, a rózsabokor fogságában, a kardigánból félig kifordulva. Még jó, hogy sötét volt, mert amúgy egy melltartón  kívül nem is volt rajtam semmi.

John meg is jegyezte, hogy remek párost alkotunk a macskával...

Tree hugger

Az ember azt gondolná, miután már kétszer is fent ragadt a fán, harmadszor már biztos nem megy fel rá ez a macska. Hát erre nem felment és ottragadt még negyedszer is?

Meli szerint amúgy biztos úgy van vele, hogy majd úgyis jövök és megmentem, úgyhogy no fuck was given.

Adventure cat

Mióta macskánk van, egy csomó olyan dologban van részünk, amiben eddig nem volt. A fára mászás csak egy volt a sok közül. Mivel szerencsétlen Toby valahonnan bolhákat is összeszedett, tegnap szereztünk neki egy bolhanyakörvet, és cseppeket is, amit közvetlenül rá kell csepegtetni. A remek drámai érzékkel rendelkező Toby persze úgy visított, mintha nyúznánk, akárhányszor ráhullott egy csepp. A használati utasítás rögtön azzal kezdődik, hogy ne hagyjuk, hogy a macska ezt magáról lenyalja. Persze Tobynak az első dolga az volt, hogy lenyalta. Nem is értem, hogy lehet ennyire hajlékony. Ezek után persze a fél délutánt köpködéssel és elborzadt nyávogással töltötte, meg teljesen random módon néha az oldalára dőlt és halottnak tettette magát. Persze csak amikor éppen figyelt rá valaki.

Hogy kicsit felvidítsuk, ismét kiengedtük, hogy élvezze egy a kertben a napsütést. Két óra elteltével gondoltuk, már eleget élvezkedett, és kimentünk megnézni, mit művel. De nem találtuk sehol. Tíz perc elteltével én már ott tartottam, hogy ez megszökött, soha többet nem is jön vissza. Amikor visszaértünk a házba, mondtam is Johnnak, hogy ha ez valaha előkerül, többet én ki nem engedem. Épp léptünk is volna be a lakásba, amikor mintha halk csengettyűszót hallottam volna. Megböködtem John könyökét, "Szerintem én már megőrültem. Mindenhol Tobyt hallom". A nevére megint csak nyávogással válaszolt, és a hangot követve hamarosan meg is találtuk a felső szomszéd, Phil, ajtaja előtt. Ehh.

Phil meg lejött később, hogy "Elveszett a Toby?", mert ő látott ám minket odakint. Gondolom megint leskelődött a függöny mögül, ahogy szokott. John szerint amúgy biztos nála volt a macska, Phil kidnapped Toby, mert annyira odavan érte, aztán amikor meghallotta, hogy visszaértünk, gyorsan kiengedte... és még rám mondja, hogy túlzottan gyanakvó vagyok.

Up

Végül csak nem bírtam tovább és kimentem megkeresni a macskát. Arra már sikerült megtanítanom, hogy ha nem is jön oda hozzám rögtön, de a nevére válaszol. Szóval elkezdtem szólongatni, miközben lassan körbejártam a házat...

"Toby?"
"..."
"Toby?"
"Mmmm"
"Toby?"
"Mmm... Meow"
"Toby?"
"Meow... meow...meow..."
"Toby?"
"..."
Itt aztán visszafordultam, mert nem jött válasz...
"Toby?"
"Meowmeowmeowmeeeeeeeoooooowwwww"
Végül rájöttem, hogy Toby ugye macska, szóval nem csak és kizárólag a földön kell keresni...
"Toby?"
"Meowmmmmeeeeeooooowwwwwwww"
"Ah..."

Fent ragadt szegény egy fán és csak nyávogott kétségbeesetten, amikor hívtam. Amikor észrevette, hogy megtaláltam, és már mászok utána, a egyből átváltott az "OMG, I'm so happy you are here" nyávogásra, amit akkor szokott csinálni, amikor munkából hazajövök. Ettől függetlenül eltartott egy darabig, mire sikerült lehámoznom az ágról, mert az összes körmével kapaszkodni próbált.

Ez alkalommal még kulcsot is vittem, szóval Johnt se kellett újra kiverni az ágyból. Én nem is értem egyébként hogy tudott visszaaludni, nekem sose megy.

Toby is egyébként úgy hever itt, mint ha mi sem történt volna...

Should I stay or should I go...

Tobyt tegnap engedtük ki először. Szépen sütött a nap, úgyhogy jól el is szórakozott odakint vagy fél órát, utána viszont jött a konyhaabla alá nyávogni. Ma reggel esett az eső, így nem gondoltam, hogy megint kedve lenne elhagyni a házat, de reggel 7-kor már az ajtót kaparta, és amikor erre nem reagáltam, elkezdett két lábon ugrálni az ablakban.

Már egy órája kint van. Az előbb kimentem megnézni, mit csinál, de nem láttam sehol. Ráadásul még ki is zártam magam. Még jó, hogy a fölszinten lakunk, úgyhogy addig kocogtattam a hálószoba ablakát, amíg John fel nem kelt és be nem engedett. Meg kell jegyeznem, ez beletelt vagy három percbe.

Közben mintha hallottam volna Toby csengettyűjét...

Bolhás is lett amúgy, tegnap vettem észre. Azóta pszichológiai alapon viszketek én is.

Tagged

John szerzett tegnap egy csengettyűs nyakörvet a cicának, még halacskás nametag is volt hozzá. Már épp olvadoztam volna, hogy ez milyen cuki, mire ő morogva megjegyezte, hogy csak azt akarja, hogy Toby végre kimehessen egyedül. Az aggódó tekintetemet látva hozzátette, hogy rágravíroztatta a telefonszámát is, ha esetleg valaki megtalálná a dögöt és azt hinné, hogy el van veszve. Erre megint majdnem felcsillant a szemem, de aztán eszembe jutott, hogy az a telefon általában le van némítva. Erre csak egy gonosz kacaj volt a válasz.

Tobyt meg annyira sokkolta a helyzet, hogy az egész estét az ölemben ülve töltötte, meg sóhajtozott nagyokat. John meg csak összehúzott szemöldökkel meredt rá, és kétszer is megjegyezte, hogy "That's my girlfriend... just to let you know..."

Positive reinforcement

A positive reinforcement training egész addig működött is, amíg Toby úgy nem döntött, hogy ideje felfedezni a kandallópárkányt, mert az elmúlt három hónapban ott még nem járt. Így aztán amikor hatalmas lendülettel felugrott rá és kishíján lerúgta a Beatles óriásposztert, meg a monitoromat a másik oldalon, akkor ijedtemben ráordítottam, hogy "Toby, whoooaaaaaaa....", és míg egyik kezemmel a monitort próbáltam elkapni, a másikkal a cicát irányítottam a fotel biztonsága felé.

Általában kis tonhaldarabkákat adunk neki, amikor szépen viselkedik, meg a kaparóoszlopát szaggatja a kanapé helyett, de kétlem, hogy ez esetben mondjuk rájönne, hogy később azért kapta a falatkát, mert épp nem a kandallópárkányon randalírozik.

Erre szívesen veszek további ötleteket.

Ja, tegnap még a sütőbe is majdnem bedugta a fejét, amikor halat sütöttem, pedig érezhetően dőlt ki belőle a forróság.

He's not a genius, ahogy John szokta mondani....

Egyébként a havat meg valamilyen különös oknál fogva szereti. Egyedül még továbbra se megy ki, de a pórázt már nem adjuk rá. Szóval többnyire valami bokor alá kell bemásznom, vagy a sufni mögé, amikor be akarom hozni.