The last train to Cairo

A Funcom március elejére ígérte az Issue #6 megjelenését. A hivatalos dátum végül 14/3 lett. Heh... I see what you did there.

Az új story mission Egyiptomban kezdődött, és tényleg mindent megtettek az Indiana Jones hangulat érdekében. A  küldetésekért kapott tokenekért cserébe előbb utóbb beszerezhetjük majd a teljes felszerelést, a cipőtől kezdve a bőrkabáton át egészen a kalapig, és persze ostor is van, bár azt nem kell megvenni, az egyik küldetésben csak úgy utánunk hajítják. Igaz, a küldetéseket jó néhányszor végre kell majd hajtani, hogy összegyűljön elég token, de szerencsére már így is rendelkezésre áll egy csomó sivatagi akciózásra alkalmas ruha. A karakterem, Sooky, például egy csodaszép tépett pólóban feszített, amit a terepmintás combat harness, valamint a retró napszemüveg és a military sapka tett igazán stílusossá.

Van aztán vonaton ugrálás is, ahogy láthattuk a beharangozó képeken. Én ott adtam fel... Pedig már csak egy lépés választ el a végétől, de tizenötször leesni ugyanarról a vonatról - miközben Abdel Daoud teljes lelki nyugalommal bombáz minket a rakétavetőjével -, nem akkora élmény.

Ami engem teljesen meglepett az az volt, hogy a vonatos küldetés tényleg egy mozgó vonaton játszódik, suhanunk a rózsaszín naplementébe. Az szintén új volt, hogy a szokásos futás, lövöldözés, futás, létramászás, megint lövöldözés mellett még a vonaton oldalán lógva is kellett oldalazni, ami bár teljesen normális mondjuk a Tomb Raiderben, egy MMO esetében elég furcsa. Nem is tetszett, bár szerintem rájöttek ők is, hogy ha valaki így akarna manőverezni, biztos Assassin's Creedet játszana, nem The Secret Worldöt, úgyhogy azon a ponton legalább nem lehet leesni. Ez az ugrálásra nem vonatkozik, és én le is estem minden egyes alkalommal. Ugyan próbálták egy kicsit feljavítani az animációt, de továbbra is képtelenség az ugrást irányítani, szóval egy kicsit még mindig rettenetes.

A cabal cimbik többsége, főleg azok, akikkel eddig rendszeresen együtt játszottam, szinte egyik pillanatról a másikra fogta magát és visszatért a World of Warcrafthoz. Nekem az továbbra se nagy kedvencem, pedig ismét megpróbáltam, mivel kaptam egy tíznapos próbajáték meghívót. Én tényleg szeretném szeretni ezt a játékot, de nem megy. A legtöbb karakter kimondottan csúnya, és bár a környezet tényleg szép, még a rózsaszínes-lilás erdőben se találtam igazán kivetnivalót, én képtelen vagyok azt az elmaszatolódott kis alakot bámulni állandóan, aki a hatalmas kezeivel kalimpál megállás nélkül. Pedig most worgent játszottam, az pedig egy újabb karaktermodell, és tényleg szebb, mint a régiek, de egész egyszerűen nekem ez nem megy.

Bánatomban visszatértem a Guild Wars 2-hoz, azt viszont rajtam kívül nem játszik senki. Mármint senki olyan, akit ismerek*. Előbb utóbb majd biztos találok egy guildet... Ehh...

*Ez itt most célzás volt, ha esetleg valaki, aki olvas játszik bármelyik általam játszott játékkal, az tegye a fel a virtuális kezét. Persze csak ha akar bandázni...

Defiance alpha

John kapott meghívót a Defiance alpha tesztjére, de mivel ő nem akart játszani, és tudja, hogy mennyire fúrta már az oldalam a dolog, átengedte a lehetőséget nekem. Az első pár percben furcsa volt, nem szoktam én shooterrel játszani, de aztán hamar rájöttem, hogy szinte minden majdnem ugyanúgy működik, mint a Mass Effectben, és tíz perc elteltével már olyan volt, mintha mindig is ezt csináltam volna.

A játékot meg úgy látszik nem csak én várom tűkön ülve, de a Big Bang Theoryban is kint van a poszter a képregényboltban.

Aww...

Issue 6

Nem tudom, miért hittem, hogy a The Secret World Issue 6 ma fog megjelenni, de annyira ezt hittem, hogy tegnap még vacsorát is csináltam mára, mert ma este már csak játszani akartam. Aztán persze az új tartalom se híre, se hamva, még csak hivatalos megjelenési dátum sincs hozzá.

Meh...

Pedig már nagyon várom, lesz majd benne új story Egyiptomban, meg lehet majd Indiana Jones módjára ostort pattogtatni és hasonlók.

Defiance

A Defiance egy MMO shooter, ami alapvetően nem az én műfajom. Mármint a shooter része, az MMO az rendben van. Viszont a sorozatot már nagyon várom, úgyhogy egyre jobban hajlok arra, hogy a játékot is kipróbáljam.

A The Secret Worldhöz hasonlóan ez megint csak egy olyan játék lesz, ami nem egy távoli világban játszódik, hanem az általunk ismert Földön, csak itt nem misztikus és horrorisztikus lények kerülnek elő egyik napról a másikra, hanem egy távoli galaxisból érkező idegenek próbálják meg elfoglalni a bolygónkat.

Ahogy az egy MMO-tól elvárható, lesz egy story quest, amit akár egyedül is végigjátszhatunk, és lesz rengeteg csoportos küldetés is.

Igaz, pont a minap nyávogtam egy kicsit Johnnak, hogy igazából hiányzik a Rift, meg a fantasy világ, azért annyira mégse, hogy például megint kifizessem rá a havidíjat, és bár a Guild Wars 2 az fantasy, ott meg a jól meghatározott szerepek hiányoznak nekem. Igen, tudom, ez volt benne a forradalmi újítás, de én szeretek mindenféle healert játszani, és hiányzik, hogy itt meg nem kell. A Defiance-ban meg fogalmam sincs, mi lesz, nagyon nem is akartam semmit elolvasni előre, majd meglátom, ha megjelent.

Last week

Az elmúlt héten elég kevés szabadidőm volt. Volt, hogy hazajöttem, aztán folytattam a munkát, amit az irodában félbehagytam. Új ügyfelem is van egyébként, akinek az a neve, hogy M. Honey. A sales meg J. Pickles volt, úgyhogy akárhányszor dolgoznom ezen a projecten, folyton röhögcsélek az orrom alatt, hogy honey&pickles.

Toby, aki már nem ragad fenn a fán, kivéve sötétben, újabb területeket hódított meg. Szombat délelőtt, amikor kimentem megnézni, merre jár, ott kiabált a sufni tetején, meg futkosott össze-vissza. Még az új cimbije, a hitlerbajszos cica is próbálta neki megmagyarázni, hogy menjen vissza a fához, amin felmászott, aztán jöjjön le ott, de annyira pánikolt, hogy nem értette.

Hétvégén aztán ismét elmerültem a The Secret World világában. A cabal cimbik még live stream eventet is szerveztek, amiben én ugyan nem vettem részt, de kiposztoltam a linket a játékban pár helyen, toborzási célzattal, és sikerült is találnunk pár új tagot, velük játszottam vasárnap. Amerikaiak amúgy, és igen vicces volt, amikor megpróbálták kitalálni, ki honnan való. A francia srácra, aki egyáltalán nem hangzik franciának, azt hitték, holland, de az mondta, hogy nem, csak ott lakik, mire rávágták, hogy hát akkor magyar. De legalább tudják, mi fán teremnek a magyarok, mert sokan például nem szokták.

Nemsokára pedig viszem Tobyt az állatorvoshoz. John, aki meg az elmúlt napot fél lábbal a sírban töltötte, vélhetőleg az általam készített chinese prawn noodlesnek köszönhetően, csak annyit jegyzett meg kárörvendve: "His days of being a dude are over." Persze én azóta se hiszem, hogy az én főztöm volt a bűnös, elvégre nekem semmi bajom, igaz John szerint ez csak része az ördögi tervemnek.

The Secret World - for real

Aww...

  

Nekem ilyen kell...

Nightmares

A minap kérdezte valaki az irodában, amikor a Secret World került szóba, hogy nincsenek-e rémálmaim, ha mindig ilyen vámpíros, meg vérfarkasos játékkal szoktam játszani. Megjegyeztem, hogy ez zombis is, meg szellemek és terroristák is vannak benne, ami csak még több felhúzott szemöldököt eredményezett, de hozzátettem, hogy nem szoktam ez miatt rosszul aludni.

Nem úgy az elmúlt éjjel. Szerintem amúgy csakis azért, mert valaki azt mondta, hogy ezek után márpedig nekem rémálmaimnak kellene lennie. Ehh...

A helyszín egy katasztrófa sújtotta falu volt, ami pont úgy nézett ki, mint a játékbeli Harbaburesti, sötét, nyomasztó, egy sűrű erdő kellős közepén. Én katona voltam, és úgy voltam beöltözve, mint a játékbeli vámpírok. 

Vámpír, Secret World

 Valamiért a csapatom engem hátrahagyott, és ott kúsztam-másztam a sárban, fedezéket keresve. 

Végül aztán eljutottam a még lakott területre, ahol koszos gyerekek játszottak egy labdával. Egy szőke kisfiú hirtelen elkiáltotta magát, "Jönnek". Megfordultam, és láttam, hogy három szkafanderbe öltözött alak közelít. Lassan. Szinte ráérősen sétáltak a házak között, a gépkarabélyukat lazán a karjukon átvetve tartották. Tudtam, hogy ők azok, akikre vadászunk, és hogy eddig senki nem élte túl a velük való találkozást, így aztán én nem is nagyon akartam ezt erőltetni. 

Ghoulok Harbaburesti fő utcáján

Valahogy el akartam magamról terelni a figyelmet, így aztán arra bíztattam a gyerekeket, hogy menjenek ki az utca közepére, és ott labdázzanak, én pedig megpróbáltam minél jobban elbújni az árnyékban.

Farkas szörny izé, Secret World

Ez után egyik pillanatról a másikra a felettesem irodájában ültem. Egy kövér, fekete férfi volt, tábornoki egyenruhában. Kimért hangon részletezte mennyire csalódott bennem, és hogy most meg kell büntetnie, de én ezt biztos meg fogom érteni. Az egyik ujja végéből kiugrott egy penge, és levágta a gombokat az egyenruhámról, majd talpra ránott, és letépte rólam a maradék ruhát. Ez után vetkőzni kezdett. 

Életre kelt madárijesztő Haraburesti egyik elhagyatott tanyáján

Ekkor belépett az asszisztense, egy fekete nő, szőke fonatokkal a hajában, "Még egy?", kérdezte, majd bosszankodva bólintott és kiment. A tábornok egy szál alsóban állt előttem, és kényszerített rá, hogy vegyem le róla. De nem szavakkal. Egész egyszerűen átvette az irányítást fölöttem. Az alsónadrágja valami egészen különleges teleszkópos fémszerkezetett rejtett. Ő pedig megerőszakolt vele, ott az irodája közepén, miközben továbbra is ő irányította a testem, és én nem tudtam mozdulni, csak néztem ki az ablakon, és arra gondoltam, mennyire irigylem a madarakat, akik szabadon repülhetnek bármerre.

Harbaburesti fő utcája, Secret World

Reggel felébresztettem Johnt, és elmeséltem neki. Félálomban azt dünnyögte, hogy ezentúl csak pasziánszt és mah jongot játszhatok.

Xmas 2012

Most, hogy a The Secret World már nem fizetős, ki se lehet robbantani a gép elől. Már egy cabalhoz is csatlakoztam, úgyhogy mindig van kivel kalandozni, és már Johnt is rávettem, hogy próbálja meg újra, mert legutóbb nem tetszett neki, mondván, hogy milyen frusztráló. Pedig nem is, sőt, én egészen odáig merészkedtem, hogy ismét kipróbáltam a gépkarabélyt, és szerelembe is estem vele. Assault rifle for the win...

A karácsonyt John nővérénél töltöttük, ez ilyen egész napos, meg ottalvós program, úgyhogy szakítva a hagyományokkal mi 24-én ajándékoztuk meg egymást. Mármint John rúgta fel a konvenciókat, nekem ez teljesen normális, mert otthon is mindig ezen a napon volt ajándékosztás. Mivel mi ilyenkor mindig halat ettünk, most csináltam lazacos tésztát, amire John csak annyit mondott, hogy legalább nem disznófül rezegős zselében.

Vacsora után aztán átadta az ajándékomat, ami egy kicsi és egy még kisebb dobozból állt, és közben igen aggodalmas képet vágott. Mint utóbb bevallotta, attól tartott, hogy én majd a kis dobozra azt fogom hinni, hogy gyűrű és majd el is kezdem tervezni az esküvőt ott helyben. Pedig nem is hittem, mert a gyűrűs dobozok nagyobbak szoktak lenni. Bár az is igaz, hogy még senki se kérte meg a kezem sose, szóval mit tudok én erről, ugye...

John nővéréékhez vittük Tobyt is, mert nem lehet benne megbízni, hogy majd itt egész nap nyugton lesz, főleg, hogy az éjszakát is egyedül kellett volna töltenie. Ráadásul első látásra ellenállhatatlan vonzalom ébredt benne a karácsonyfa iránt, és lépten nyomon a gömböket és csillagokat rángatta; pedig ráspricceltünk szerencsétlenre vagy egy liter vizet - napi szinten elosztva -, de csak annyit értünk el, hogy egy darabig a mi fánkat békénhagyta, és elkezdte a szomszédét gyepálni. Próbáltam ugyan elővigyázatos lenni és feltettem a hűtő tetejére, de lerángatta onnan és szépen el is tört pár díszt. Az egyik üvegből volt. Facepalm. Olyat is ki hoz macskás helyre? Phil, ki más.

Moragéknál aztán pulykát ettünk, meg krumplit és párolt zöldségeket. Nagyon hagyományos volt minden, de szerencsére kelbimbót nem csináltak, John meg is jegyezte, hogy mit szólna az anyjuk, ha látná. De nem látja, úgyhogy mindegy. Én azért örülök, hogy évente csak egyszer kell ilyet enni, mert különösebben szerintem nem nagy élmény.

Desszertet nekem kellett prezentálnom, úgyhogy csináltam pumpkin piet és barackos mascarpone tortát. Kicsit ugyan kalandosra sikerült, mert a tescos sofőr azzal állított be 24-én délután, hogy valami folyik az egyik zacskóból, és hogy ő igazán sajnálja, de hogy vele mindig ez történik. Miután megállapítottuk, hogy a tejszín és a cornish custard menthetetlen, még azt is megjegyezte, hogy milyen nyugodtan viselem az egészet. Kérdőn néztem rá, hogy mégis mit kellene csinálnom, mire azt válaszolta, hogy a legtöbb vevő ordítani szokott vele, meg ott a helyszínen felhívják a vevőszolgálatot. Érdekes. Mivel másnap reggel már jött értünk Neill, rögtön el is futottam új teszínt venni, hogy aztán hazaérve feltűnjön, hogy nincs tojás. Facepalm.

A családdal töltött másfél nap után megbeszéltük Johnnal, hogy ha lesz gyerekünk, akkor mindenképp kettő kell, és akkor azok majd társasozhatnak egymással. Bár az is igaz, hogy Moragéknak két társasozós korú gyerekük van, mégis mindkettő velünk akart játszani. De még ha Monopoly lett volna, vagy Catan... Riley, aki másfél éves egyelőre csak változatos tárgyakat dobál össze-vissza, meg ütögeti őket egymáshoz, azt meg tudja csinálni egyedül is szerintem. Ez alkalommal egyébként beadtam a derekam, és felvettem, mert vagy tíz percig nézett rám jelentőségteljesen, meg integett is hozzá. Bár most is tartottam tőle, hogy majd visítani kezd, ha hozzányúlok, de nem szólt egy kukkot se, csak átfogta a nyakam és rányálazott a vállamra. Ettől nekem elvileg olvadoznom kéne, de én továbbra is csak kínosan érzem magam kicsik társaságában, és fogalmam sincs mit kezdjek velük.

Ehh...

Sooky

Egy hét után elmondhatom, hogy teljesen magával ragadott a The Secret World. John és én szinte minden szabadidőnket ezzel töltöttük az elmúlt pár napban. A nyomozgatós küldetések pedig olyankor is lekötötték a gondolataimat, amikor épp az irodában ültem. Beletelt azért jó pár órába, mire némelyiket sikerült megoldani, és az első, aminek nekifutottunk elég idegesítő volt, de ettől függetlenül ugyanúgy élveztük, mint a többit.
A karakterem, Sooky szépen fejlődik, és pont úgy néz ki, mint valami titkos ügynök. Az új napszemüvegében meg erősen Horatio Cainre hajaz, épp csak az átható tekintet hiányzik.

Secret World Beta Weekend 3: Hell Raised

Gamer girlként nekem a történet és a hangulat mellett az is számít, hogy néznek ki a szereplők az adott játékban. Tegnap kezdetét vette a The Secret World harmadik béta tesztje, és örömmel láttam, hogy nem csak új küldetéseket és történetszálakat adtak az eddigiek mellé, de már elég sokféle ruhából is lehet válogatni a karakterkészítés során.

A legutóbb a szerencsétlen karakterem, Suzy kénytelen volt egy röhejes kockás ingben, nevetséges farmer halásznadrágban és hatalmas cowboy csizmában futkosni a zombik után, mert a többi gönc még ettől is rettenetesebb volt.

Ez alkalommal viszont találtam egész elfogadható öltözéket Sue Ellen számára, mert ugye a fehér ingen sokkal jobban mutatnak a vérfoltok. Azaz csak mutatnának, mert a vér bár fröcsög, a karakterünk nem csöpög tőle egy-egy sikeres kivégzőkörút után.

Azért azt is érdemes megnézni, mások mibe öltöztetik virtuális önmagukat. Lefogadom, a legtöbb apró blúzt, miniszoknyát és tűsarkút viselő ledér nőszemély mögött egy pasi kattogtatja az egeret.

Szóval leszögezhetjük, ebben a játékban megvan a lehetőség tisztességesen felöltözni, de akár sztriptíztáncosokat megszégyenítő szerelést is választhatunk, és így van ez jól, mindenki válogathat kedvére. A Tera Onlineban például kifejezetten zavar, hogy a döntési lehetőség abban merül ki, a kék fodros ruhát veszem fel, amiből kilóg a varázslólányom segge, vagy a pirosat, ami meg még ennyit se takar.

 

Ez alkalommal egyébként Dragont játszottam, nem Templart, szóval a történet Koreában kezdődött, nem Londonban, de hamarosan ismét csak Kingsmouthban találtam magam, ami továbbra is elbűvölő. Mondom ezt úgy, hogy az utcákat zombik és egyéb rettenetes izék járják. Ezen kívül még lecseréltem az assault riflet mágikus képességekre, így most már a zombivadászatot is élvezem, nem csak a tájat.

Secret World

Az utóbbi időben szinte minden hétvégére jutott egy béta teszt. A Tera és a Guild Wars 2 után most a Secret World-höz kaptam meghívót.

A három választható kaszt közül ez alkalommal a Templarok világába kaptunk egy kis betekintőt. Nekem egyébként az Illuminati tetszik a legjobban az eddig olvasottak alapján, de végülis a fő történetszálat leszámítva szerintem túl nagy különbség nem lesz. Igaz, nem nagyon jártam utána, mert szeretnék majd mindent élő egyenesben felfedezni.

A játék hangulata különös, titokzatos, kicsit nyomasztó. Olyan, mint a Walking Dead és egy régimódi detektívtörténet találkozása.
A Templarok főhadiszállása egyébként London; innen küldte főhősünket Kingsmouthba az a titkos társaság, amelynek sorai közé nemrég felvételt nyertünk.

A Main közelében található kisváros a fehér kerítéses házakkal, kikötővel és magányos világítótoronnyal simán beleillene akármelyik Stephen King történetbe.

Ráadásul még zombik is vannak.

Oh, yeah...

A megszokott online játékokkal ellentétben itt nem fogunk szinteket lépni, csak különböző pontokat gyűjthetünk, és ezeket elkölthetjük a nekünk tetsző képességre, legyen az akár valamilyenfajta mágia, vagy közelharc, esetleg lőfegyver. Később, ha már több pontunk összegyűlt, ezeket fejleszthetjük mesteri szintre, vagy felvehetünk mellé egy újabb küzdőstílust.

Ha épp úgy tartja kedvünk, megtanulhatunk bánni a karddal, de dönthetünk úgy is, hogy a pusztakezes harcot fejlesztjük tökélyre.

Én egyébként általában mágiahasználókat, azon belül is papot, vagy egyéb gyógyítót szoktam játszani, szóval erre a különleges alkalomra úgy döntöttem, szakítok a hagyományokkal, és a gépkarabélyt választottam. Úgy fél óra múlva rájöttem, ez továbbra se nekem való.
Ettől függetlenül örülök, hogy előrendeltem a játékot és kíváncsian várom mi lesz a következő béta hétvége témája.

Tera

Tegnap indult a Koreában már régóta megjelent online játék, a Tera nyílt béta tesztje; Európában május elejétől lesz elérhető. Nekem persze nem kell kétszer mondani, rögtön ki is próbáltam.

Nagyjából öt perc elég volt, hogy legyőzzem a kezdeti kétségeimet, és órákra belemerültem a játékba. Volt, hogy csak sétáltam és gyönyörködtem a tájban. A legtöbb fantasy és  szerepjáték, amivel eddig játszottam egyébként hasonlóan kezdődik, egy erdőben, vagy erdőszéli faluban, nincs ez másként itt sem. Megkapjuk az első küldetésünket és kezdhetjük is felderíteni a terepet.

Eddig a szokásos, mondhatnám, viszont a harcrendszer kidolgozásánál a készítők kicsit elrugaszkodtak a megszokotott point and clicktől. Az általam eddig játszott online játékokban nem kellett különösebb képességek birtokában lenni, csak egy kattintással kiválasztottuk, kit akarunk lenyilazni, vagy épp a villámainkkal ropogósra sütni és csak arra kellett figyelni, hogy az illető ellenfél nagyjából valahol előttünk legyen és lehetőleg ne túl messze. A Tera ebből a szempontból inkább egy akciójáték, mielőtt ráeresztjük a nyílzáport, villámot, vagy egyéb tetszőleges varázslatot a csúnya gonosz szörnyekre, be kell őket céloznunk - és a célt tartanunk is kell -, különben mellélövünk. Ellenfelünk ezt természetesen nem fogja annyiban hagyni, hacsak nem sikerül egy ütéssel hatástalanítani, vissza fog támadni.

A megszokottól eltérően ez sem ilyen egyszerű, a varázslónk, harcosunk, vagy éppen íjászunk nem fog szépen elhajolni, ha a háttérben végzett bonyolult kalkulációk alapján az ellenfelünk nem talált el minket. Ha nem ugrunk félre elég gyorsan, akkor elég hamar azt vesszük észre, hogy az arcunkon fekszünk a fűben, és mialatt megpróbálunk feltápászkodni, ellenfelünk vígan ugrál a hátunkon.

A karakterkészítésnél egyébként csillagok jelzik, hogy az egyes karakterkasztokhoz a játékosnak mennyire kell ügyesnek lennie és jó reflexekkel rendelkeznie. Ezek alapján a harcos a legnehezebb, a legkönnyebb pedig az íjász és a varázsló, mert ezekkel nyugodtan futkoshatunk nyúlként cikázva, és lövöldözhetünk a szörnyekre a biztonságos távolból. Mire észrevennék, mi történik, már holtan rogynak össze.

A játék stílusa egyébként tipikusan koreai. Nagy, színes hajak, hatalmas izmok, mély dekoltázsok és rövidebbnél is rövidebb szoknyák jellemzik a karaktereket. A harcosok óriási, szinte már nevetségesen túlméretezett kardokkal futkosnak ellenféltől ellenfélig, a varázslólányok meg magassarkú szandálban másznak sziklát. Örülnék, ha lennének visszafogottabb darabok, és a sztriptíztáncos öltözék nem lenne kötelező, de nyilván nem én vagyok a célközönség, értem én.

A legtöbb választható faj egyébként az emberre hasonlít, az elfeknek is ugye leginkább csak a füle más, vagy választhatunk olyan fajt is, amelyik agancsot visel a fején, persze abban sem ismerik ezek a mértéket.

Az egyetlen nem humanoid faj a Popori, akiknek nincs nemük és a számtalan egyediesítésnek köszönhetően macskán keresztül és mosómedvén át még akár hörcsögformában is megelenhetnek. A közös bennük a cukiságfaktor. Ennek ellenére én képtelen lennék magam komolyan venni, ha bőrmellényt viselő nyulat játszanék.

Az Elinek az egyetlen olyan faj, amitől engem a hideg is kiráz, és ezzel nem vagyok egyedül. Az európai szemmel kicsit visszataszító, ötéves kislányokra hajazó karakterek feszes fűzőben és domina stílusú csizmában riszálnak a csatamezőn. A koreaiaknak úgy látszik, ez valamiért tetszik, mert nem ez az első ázsiai játék, ahol ez téma lett volna.

Ettől eltekintve a játék ígéretesnek tűnik, és felvettem a listámra. A következő egyébként a Guild Wars 2 lesz, már alig várom.