Read, read, read

Az elmúlt két hétben elég sokat olvastam, mivel az esküvő előtt időnk nem volt menni sehova, utána meg hirtelen olyan hideg lett, hogy kedvünk nem volt kimozdulni.

Wilbur Smith könyve, a The Sound of Thunder igazán témába vágó olvasmány volt, elvégre azon a környéken játszódott, ahol épp mi is voltunk, csak épp egy pár századdal korábban. A történet egyébként a búr háború idején játszódik, és bár tipikus kalandregény az íróra annyira jellemző szerelmi szálakkal és naturalisztikus leírásokkal, a történelmi háttér, mint mindig, most is részletes, de mégis olyan érdekesen van megírva, hogy a csatajeleneteket nem kevésbé élveztem, mint Sean Courtney személyes történetét.

Az egyik kedvenc részem egyébként az volt, amikor Sean egy Rolls Royce-t kapott ajándékba 1904 karácsonyán. Mivel Ladyburgban (ez a kisváros egyébként csak az író fantáziájának szüleménye) ő az egyetlen autótulajdonos, és még soha életében nem vezetett, az első pár nap szinte retteg, akárhányszor vezetnie kell. Mbejane, Sean zulu barátja meg egyenesen kijelenti, hogy ebbe ő bele nem ül, mert szerinte ez valami démoni masina, és inkább fut a Rolls mellett. Amikor aztán végre kifogy a benzin, Sean igencsak megkönnyebül, mert csak Cape Townból lehet hozatni, az meg beletelik legalább két hétbe.

Rod Hoisingtontól a One deadly sistert azért kezdtem el olvasni, mert ingyen volt. Persze ez még így önmagában nem lett volna elég, de elég jó kritikákat kapott az Amazonon, szóval úgy döntöttem, talán megéri időt áldozni rá, ha már pénzt nem is kell.

Az elején furcsa volt nekem ez a könyv, nem is igazán a története miatt, hanem mert olyan sok párbeszéd volt benne, hogy egy idő után már el is vesztettem a fonalat, hogy épp ki mond és mit mond. Hamarosan aztán ehhez hozzászoktam, és onnantól kezdve szinte alig tudtam letenni. Semmi különös nincs egyébként a könyvben, egy könnyed kis detektívtörténet, még a helyszín is a kicsit sablonos Florida. Itt kezd új életet Ray, aki hamarosan egy koktélpartin találja magát, csupa gazdag, képmutató társaságban, ahol aztán ő lepődik meg legjobban, amikor egy dögös vörössel a karján távozik. Hamarosan aztán egy bűnügyi nyomozás kellős közepén találja magát. Ő a gyanúsított.

A könyv másik főszereplője Ray húga, Sandy, aki aztán segít az ügy felgöngyölítésében. Joghallgatóként egy neves cég gyakornoka, és mivel hivatalosan még nem ügyvéd, ezért főleg információszerzésben és felderítésben van tapasztalata, ami pont jól is jön ebben az ügyben, mert a több szálon futó nyomozás lépten nyomon zsákutcába fut, mert az érintettek nem hajlandóak a rendőrséggel szóbaállni.

Egyáltalán nem bántam meg, hogy időt szántam erre a könyvre, és miután túljutottam a kezdeti nehézségeken, igazán élveztem a fordulatokat, különösen a Sandy szemszögéből megírt fejezeteket. Igazán sokat egyébként egyik karakterről se tudtam meg, de ez talán egy szándékos utalás arra, hogy essek neki a következő résznek.

Ezután a Dark Tower sorozat hetedik, befejező részének álltam neki. Továbbra is a kedvenc könyveim közé tartozik, és lenyűgöző, ahogy King összefűzi ezeket a történeteket más, látszólag teljesen független történetekkel, egy régi könyv szereplője hirtelen ismét felbukkan, és Stephen King még saját magát is beleírja az általa teremtett világba. Ebben a könyvben egyébként van egy tudóscsoport, aki kizárólag író könyveinek olvasásával tölti az idejét, és utalásokra vadásznak a történetek között. Nem rossz munka, szívesen csinálnám én is, piackutatás helyett.

A következő könyv a listámon egyébként a Spud harmadik része, de még nem döntöttem el, milyen formátumban fogom megvenni. Az első két rész papírkiadásban van meg, szóval jól mutatna mellettük a polcon, de már annyira megszoktam, hogy minden Kindle. Gyorsabban is olvasok azóta. Bár lehet, hogy csak bebeszélem magamnak, de John szerint is így van.

Steak and storm

Ma egész nap olyan hideg volt, hogy még a macska is sértődötten szaladt vissza alig egy perces kinttartózkodás után, pedig előtte vagy negyed órán át vernyákolt az ajtó előtt, hogy engedjük ki. Bánatában először a kanárikat terrorizálta, aztán elfoglalta az ágyunkat és ott fetrengett egész reggel. Like he owns the place...

Délben aztán elmentünk egy étterembe valahova Pretoria másik végébe, ami hentesüzlet és múzeum is egyben. Igaz, szinte semmi nem volt felcímkézve vagy rendszerezve; többnyire olyan tárgyakat állítottak itt ki, amit a helyiek ajándékoztak nekik, többek közt John anyuka is, aki egy Singer varrógéppel gyarapította a készletet. Voltak régi bútorok, írógépek, fegyverek, és rengeteg fénykép a búr háború idejéből. Ezek különösen tetszettek, mert múlt héten fejeztem be Wilbur Smithtől a Sound of thundert, ami pont ezt a témát érinti. Annyira tradicionális afrikaans hely egyébként, hogy angolul nagyon nem is volt kiírva semmi, ráadásul egy tábla hirdette, hogy vasárnap Isten nevében zárva vannak, mert egy jó keresztény ilyenkor nem dolgozik.

A pultnál ki lehetett választani, melyik húst szeretném és milyen módon legyen elkészítve. Mivel boereworset már ettem a héten, steaket választottam. Életemben először ettem amúgy rendes steaket, mert bár Angliában szinte mindenhol lehet kapni, eddig az egyetlen amit valaha próbáltam olyan volt, mint egy cipőtalp, úgyhogy jó időre el is ment a kedvem tőle. Kértem még mellé Monkey Gland szószt is, aminek valójában semmi köze a majmokhoz, pedig de jó lett volna. Egy sötétbarna, pikáns szósz, fő összetevője a fokhagyma, a gyömbér és a vegyes gyümölcsös chutney.

Hazafelé aztán kezdett sötétedni, pedig még délután három se volt. Nemsokára be is mondta a rádió, hogy vihar közeleg, még jégesőre is lehet számítani. Mire hazaértünk, már minden különös zöld fényben úszott és a levegő is elég nyomott volt. Pár perc múlva aztán szakadni kezdett az eső és a jég. John megjegyezte, hogy "most már ez is megvolt", láttam vihart és jégesőt is, már megérte augusztusban jönni.

Legközelebb azért majd nem pont így a tél végén jövünk.

Wilbur Smith - The Triumph of the Sun

Wilbur Smith az általam eddig olvasott regényeiben is mindig bőkezűen bánt a meztelen fenekekkel, kivillanó mellbimbókkal és az orális szexszel, és nincs ez másképp most sem, bár nekem néhol már szinte túlzásnak és feleslegesnek tűnt egyik másik erotikus jelenet. A The Triumph of the Sun egy valós történelmi eseményken alapuló kalandregény, ami a Benbrook nővérek, Captain Ballantyne és Ryder Courtney életét követi nyomon a Mahdista lázadás idején, és a Khartoum eleste utáni években.


Amiben ez a könyv eltér az általam eddig olvasottaktól az valós szereplők bevonása a történetbe. Gordon ezredes nem csak egy katonai vezető a háttérben, hanem aktívan irányítja Captain Ballantyne karrierjét, és Muhhamad Ahmad, azaz a Mahdi se csak az ellenség a láthatáron, vele is közvetlen kapcsolatba kerülünk, amikor Rebecca Benbrook a fogságába esik. Ugyanígy lényeges szerepet kap még a könyvben Sir Evelyn Baring, a kairói brit konzul, és Herbert Kitchener tábornagy, aki a brit hadjáratot vezette Szudánban 1896 és 1898 között.

Rebecca Benbrookot egyébként nem sikerült megkedvelnem. Bár szinte folyamatosan vitatkoztam magammal, mialatt a könyvet olvastam, nem sikerült felülkerekednem azon, hogy bár sajnáltam szegényt amiatt, ami történt vele, de ettől függetlenül egy idegesítő hülye liba. A kishúgai, Saffron és Amber, akik úgy 13 évesek lehettek a történet elején sokkal érettebbek, és valahogy a cselekedeteik és a viselkedésük is jobban összhangban áll a karakterükkel.

Ettől függetlenül ez a könyv nem kevésbé jó, mint amit Wilbur Smithtől megszokhattunk. Elvégre hol van az előírva, hogy feltétlenül szeretnünk kell az összes szereplőt? Na, ugye.

Igaz, maga a történelmi háttér valós, szóval senkit nem fog meglepetésként érni a mahdisták és a Camel Corps összetűzésének kimenetele Abu Kleánál, vagy akár az omdurmani csata, de ha nem olvastátok a könyvet, és nem akartok spoilereket, akkor innentől csak óvatosan olvassatok.
--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

De miért is idegesített Rebecca Benbrook? A történet elején megtudjuk, hogy a 18 éves lány apjával, a brit konzullal és két húgával Khartoumban él. Az anyjuk öngyilkossága után ő a ház asszonya, és rengeteg örömét leli az ünnepségek szervezésében, és a kishúgainak nevelésében. Most is épp egy fogadást szervez, amire a konzulok, képviselők és katonai vezetők mellett Ryder Courtney, a család régi barátja, is hivatalos. Rebecca próbálja győzködni magát, hogy nem érez semmit a férfi iránt, hiszen Ryder olyan öreg, a harmincas évei elején jár. Ez sikerül is neki, amikor Ryder megemlíti Penrod Ballantynet, a társasági körökben igen kedvelt katonát. Rebecca meg is jegyzi, hogy ő is hallotta, mennyire jóvágású ez a Captain Ballantyne.

Az emlegetett Ballantyne hamarosan meg is érkezik Khartoumba, hogy hivatalos üzenetet hozzon Gordon ezredesnek. David Benbrook, Rebecca apja, a saját házukban szállásolja el, ahol aztán másnap reggel Rebecca igen érdekes körülmények között meg is ismerkedik vele. Mivel őt nem értesítette senki a vendégről, véletlenül keveredett csak a szobába, ahol a kapitány aludt, meztelenül, of course, az meg álmából felriadva kést ragadott és leteperte a megszeppent lányt, mert azt hitte, épp rajtaütnek. Rebeccát igencsak mélyen érintette az incidens és a nap hátralevő részében másra sem tudott gondolni, mint a kapitány meztelen férfiasságára.

Végül annyira felcsigázta magát, hogy úgy döntött, ezt a feszültséget csak egy módon lehet levezetni, felkereste hát Ryder Courtneyt, aki bár eléggé meglepődött a lány hirtelen jött kezdeményezőkészségén, de mivel pasiból van, hamar beadta a derekát, és heves csókolózásba kezdtek. Captain Ballantyne persze pont arra járt, épp Rebbeca húgai tartottak neki idegenvezetést a városban. Rebecca porig alázva elrohan, és a következő napot siránkozással tölti, hogy most biztos elvesztette az esélyét a kapitánynál, pedig az jobban tetszik neki, és megfogadja, hogy Ryderrel többet az életben nem fog szóbaállni. WTF?

Nem sokkal később ismét fogadást tartanak a konzuli palotában, ahol feltűnik Ryder Courtney és Captain Ballantyne, Rebeccát meg eszi a fene, mert különösebben egyiküket se vágta földhöz, hogy ő jeges közönyt tettet. Később, már lefekvéshez készülődik, amikor is megpillantja Ballantynet az erkélye alatt, amitől aztán ismét teljesen izgalomba jön. Ez még pár éjszaka megismétlődik, aztán amikor megtudja, hogy a Ballantyne másnap elutazik, hogy csatlakozzon a nem messze állomásozó katonákhoz, nem bírja tovább, és nyíltan beinvitálja a kapitányt, akinek ugye nem kell kétszer mondani, már mászik is a fára. Rebecca persze rögtön pánikolni kezd, mert ő nem gondolta, hogy ez fog történni, WTF?, és próbálja rácsukni az ajtót a szerencsétlen pasira, de azt nem olyan fából faragták, hogy csak úgy hagyná magát, szóval végül magáévá teszi a lányt.

Rebecca a következő napot a kapitányról való álmodozással tölti, egész addig, amíg a nevelőnője, Nazeera rá nem világít a tényre, hogy ez a Ballantyne nem az a fajta, akinek egy nő elég lenne, és ne fűzzön hozzá nagy reményeket. Először igencsak nekikeseredik, de aztán kisebb gondja is nagyobb lesz hirtelen, amikor a mahdisták ostrom alá veszik a várost, és felüti a fejét a kolera és az éhezés.

A lány hamarosan rájön, hogy Penrod Ballantyne-ra már valószínűleg keresztet vethet, de hiszen itt van még Ryder Courtney, és milyen kézenfekvő, hogy neki hajója is van, ha esetleg súlyosra fordulna a helyzet, és szökni kell, akkor jobb biztosra venni, hogy azon a hajón ő is rajta van. Felkeresi hát Rydert, aki meglepődik a hirtelen jött érdeklődésen, mert ő még ott tart, hogy soha többé nem állnak szóba egymással, de hát ő is csak pasiból van, úgyhogy szépen egymásnak esnek, aztán megbeszélik, hogy ők most már összetartoznak. Ryder épp a lánykérős szövegét fogalmazza, amikor megjelenik egy katona a hírrel, hogy a brit felmentő sereg úton van, és hamarosan kiszabadítják őket a muszlimok ostroma alól.

Rebecca rögtön meg is gondolja magát, mondván, ha a kapitány úgyis itt lesz pár nap múlva, akkor Ryder már igazán nem is kell, mert ki akarna egy kulturálatlan kereskedővel élni, amikor hamarosan visszatérhetne Angliába, és a civilizációba, és ezt szépen tudtára is adja Courtneynak.

Amikor aztán a felmentő sereg mégsem érkezik meg időben és a mahdisták megölik Gordont és átveszik az uralmat a város felett, a Benbrook nővérek fogságba esnek. Egyedül Saffron menekül meg, és elhajózik Ryder Courtneyval.

A fogságban Nazeera azt tanácsolja a lánynak, hogy amikor a Mahdi megérkezik kiválasztani azokat, akiket a saját háremébe szánt, viselkedjen úgy, hogy ő biztos ezek között legyen, mert még ő a legkevésbé rossz megoldás. Be is avatja a lányt, hogy mik lesznek az elvárások, aki először csak elszörnyed, hogy "Mi? A számmal?", de aztán Nazeera meggyőzi, hogy ez mennyivel jobb, mint a hagyományos. Rebecca végül már szinte várja is, hogy kiválasszák, és teljes izgalomba jön, amikor Muhhamad Ahmad megérkezik. Természetsen beválasztja a háremébe, és a lány alig bír magával. Még meg is sértődik, amikor hetekig nem hívatja magához a Mahdi. WTF?

Amikor ez aztán mégis bekövetkezik, szinte szerelembe is esik a férfival, az viszont hamarosan tífuszban meghal. A Mahdi egyik hű követője, Osman Atalan veszi magához, és Rebecca első gondolata rögtön az, hogy hát ez még jobb is, mint a Mahdi volt. WTF?

Osman Atalan igen elégedett az új szerzeményével, bár ő inkább a hagyományos szex híve, de Rebecca ezt nem bánja, sőt. Nazeera erről is előadást tart neki, demonstrációval egybekötve, még egy orrszarvú csontból készült játékszert is ajándékoz neki, amin aztán közösen gyakorolnak. A lány nem sokkal később már Osman Atalanba szerelmes, és elragadónak találja a barbárságát, és hogy szinte semmit sem tud más kultúrákról.

Mindeközben Ryder Courtney és Saffron továbbra se adta fel a reményt, hogy Rebeccát és a másik Benbrook nővért, Ambert kiszabadítsa. Hamarosan megtudják, hogy Captain Ballantyne is Osman Atalan fogságába esett, viszont a hosszú hónapok után Osman Atalan már szinte úgy tekint rá, mint a saját elit hadseregének tagjára, még harci stratégiákat is megvitat vele. Bár állandó felügyelet alatt áll, Osman lovat és kardot ajándékoz neki. A két férfi aztán összefog és elkezdi szervezni a két Benbrook lány kiszabadítását, de az utolsó pillanatban lelepleződnek. Ryder azonban nem adja fel, és előbb Amber menekítik ki, majd az ő segítségével Ballantynet is.

Rebecca önszántából marad, mert neki most már Osman Atalan a mindene, és egyébként is terhes. WTF?

Telnek az évek, Ryder Courtney elvette Saffront,  Ballantyne meg elvette Ambert, és immár Lord Kitchener seregéhez tartozik. A szudáni hadjárat során sikerül levadászniuk Osman Atalant, akit a kapitány saját kezűleg meg is öl a feleségeinek szeme láttára. Rebecca, aki ekkorra már az egyik törvényes feleség, ahelyett, hogy élne az ajánlattal, hogy a kapitánnyal tartson, inkább ott a helyszínen öngyilkos lesz. WFT?