Project Eternity

John és én mindig is egyetértettünk abban, hogy nekünk a Baldur's Gate a Minden Idők Legjobb RPG-je, amit ezidáig gyártottak. Két éve, úgy az ötödik randevúnkon említettem neki, hogy ez a kedvenc videójátékom, ő meg kishíján a szék mellé esett, hogy akkor ezek szerint én vagyok neki a tökéletes választás, és ha nem lennénk együtt, ezek után egész biztosan összeszedte volna a bátorságát, hogy elhívjon. Az este hátralévő részét aztán a játékból való idézgetéssel és küldetések kielemzésével töltöttük.

Geeks.

Azóta is néha-néha felsóhajtunk, hogy jó lenne, ha lenne még olyan játék, ami felér a kedvencünkkel, ami bár egy 1998-as játék, a mai napig egy műremek a csodaszép kézzel festett háttereivel.

A Dragon Age jó volt, a második részt viszont furcsának találtam, és nem is nagyon akartam egynél többször végigjátszani. Az Icewind Dale meg nekem a BG után kicsit nyomasztó volt. Egyrészt ott menetelni a végtelen hómezőn, másrészt meg a szereplők nem szólnak egy kukkot se. Vannak persze modok ezen probléma kiküszöbölésére, némelyik új szereplő kimondottan cuki is volt (Peony, a halfling folyton kérdezgette, Am I cute?), de attól továbbra is a hideg futkosott  a hátamon, hogy a karakterek egy szál semmiben ugrálnak a jégen. Igaz, ez egy kimondottan téli játék, talán majd újra kipróbálom, csak ez alkalommal várok decemberig. A Neverwinter Nights 2 egyébként nem rossz, én csak képtelen voltam magam túltenni azon, hogy a karakterkészítésnél csak ronda és rondább és még rondább közül lehetett választani. Ettől függetlenül eljutottam a játék feléig, és igen elszánt vagyok, hogy egyszer be is fejezzem.

Ezek után persze egyből felcsillant a szemem, amikor John elküldte nekem a Project Eternity linkjét. Ez ugyan nem a végleges cím, de a játék egy izometrikus RPG lesz, választható csapattagokkal, egy teljesen új világban, a fejlesztő pedig nem más, mint az Obsidian Entertainment. Az ő nevükhöz fűződik többek közt a Neverwinter Nights 2, a Star Wars - Knights of the Old Republic II és a Fall Out: New Vegas.

A projekten ezen kívül még olyan nevek dolgoznak, mint Chris Avellone, aki annak idején olyan játékok készítésében vett részt game designerként, mint az Icewind Dale sorozat, a Planscape: Torment, a Fallout 2 és a Fallout New Vegas. Tim Cain a Fallout producere volt, és programozóként is részt vett a játék készítésében, Josh Sawyer pedig szintén Icewind Dale designer volt.

A Kickstarter programon belül bárki támogathatja a játék készítőit. Az $1 kezdőösszegtől a határ a csillagos ég. Az én $25 adományom csak arra elég, hogy a megjelenéskor megkapjam magát a játékot, de $3000-ért már az arcképünk is bekerül a játékba a választható karakterportrék közé. A legmagasabb összeg $10000, amiért cserébe az adományozó részt vehet a launch partyn, találkozhat a készítőkkel, sőt még egy szabadonválasztott társast, vagy pen an paper szerepjátékot is játszhat velük; részt vehet egy NPC készítésében, és a névválasztásban is.

Jó reggelt

Hosszú utat tettem meg, de most talán megpihenhetek. Közel egy évnyi eredménytelen kísérletezés után ma végre megalkottam A Milkshaket, amit John nem csak szomorúan félretolt egy lemondó fejrázással. Tekintve, hogy a gyümölcsök többségét nem szereti, a banánt meg, ami szinte mindennek az alapja egyenesen ki nem állhatja, ez nem volt egyszerű feladat.

Ladies and Gentlemen, the winner is...

Eper. Zabtejjel.

Behind my back

Tegnap John meglepetésre készült; össze akarta rakni az új számítógépemet, mire este hazaérek. Én még abban a hitben voltam, hogy az alaplapom hiányzik. Nyaralás alatt rendeltem meg, így aztán John nővére vette át, viszont elhozni azóta se ért rá.

John titokban elintézte, hogy Neill elhozza magával, amikor dolgozni megy, elvégre nem dolgozik olyan messze tőlünk, ő meg onnan begyűjtötte, hazahozta, és nekiállt összeszerelni. Nem sokkal később aztán kiderült, az alaplap nem működik, úgyhogy mégiscsak be kellett vonnia, mert vissza kellett küldenünk az Amazonhoz, azt meg nélkülem nem lehet.

Ehh...

Ma este már pont azt tervezgettem, hogy akkor honnan és milyen alaplapot is kéne szerezni, amikor feltűnt, hogy a laptopom is eltűnt. Aztán láttam, hogy csak el van csomagolva, a kábel szépen feltekerve. Egyből kerekedett is ki a szemem, és kérdeztem Johnt, hogy azt meg ugyan mi lelte, miért van ott, az se működik már biztos, és mi lesz most velem, se laptop, se asztali gép, úristen kőkorszak, John már szinte fetreng a röhögéstől, én meg egyre inkább kétségbe vagyok esve.

Végül nem bírta tovább és odabökött az asztalom mellé, hogy látom-e a szép piros fényeket. Gyanakodva közöltem vele, hogy persze, hát vak nem vagyok, mire odalépett mellém, megmozgatta kicsit az egeret, és az új gépem egyből életre kelt.

Állítólag egész este arra várt, mikor veszem észre, én meg csak ültem itt, és magyaráztam mindenféléről, ez meg egész végig be volt kapcsolva. Mentségemre szóljon olyan halk, hogy nem is lehet hallani. A laptopom úgy zúgott, mint egy Boeing, én ahhoz vagyok szokva. Még tegnap délután titokban megrendelte a pót alaplapot, aztán egész este gondosan elterelte a figyelmem, akárhányszor felvetettem, hogy újat kéne nézni.

Aww... Kishíján elbőgtem magam, ez annyira romantikus...

Irodai egypercesek

Bár hivatalosan nyaral, Frenchie az előbb megjelent az irodában egy nagy zacskó croissant-nal és pan au chocolat-val. A mellettem lévő asztalra pakolta le őket. Finom, édes illat terjeng a levegőben. A teamem valami meetingen van, a többiek meg ki tudja hol, alig páran lézengenek a környéken.

Ez meg ugye mindannyian tudjuk, mit jelent...

Irodai egypercesek

Kétórás meeting reggel 9-től. Barbárok. Mire vège, éhen is halok. Igaz van müzlim meg Weetabixem, de egyrészt nem akarok ott ropogtatni, meg mindig rákarikázok egy banánt, és az ideális müzli-babán egyensúly fenntartása koncentrációt igènyel. Ezért aztàn eljöttem hamarabb otthonról, hogy legyen időm szerezni valamit, amit lehet halkan, ès kanálcsörömpölés nèlkül is enni.

John Scalzi - Old man's war

A nem is olyan távoli jövőben a Föld túlnépesedett. Megkezdődött a csillagközi kolonizáció. Az emberek által lakható bolygókra azonban több jelentkező is akad. Ahogy napjainkban, ez a jövőben is egyet jelent: véres, soha nem szűnő háborút.


A földlakók, minimális információ birtokában minderről alig valamit tudnak; annyi viszont biztos, a Colonial Defence Force odakint harcol, hogy őket megvédje, és amikor betöltik a 75. évüket, lehetőségük lesz nekik is csatlakozni. Annyit maguktól is kitalálnak, hogy a hadseregnek nyilván nincs szüksége öregemberekre, valahogy megfiatalíthatják őket, ami igazán remekül hangzik, még annak tudatában is, hogy a katonák többé nem térhetnek vissza a földre.

John Perry felesége halála után egyedül marad, így aztán meg sem fordul a fejében, hogy ne csatlakozzon, amikor itt az idő. Az igazság azonban felülmúlja a legvadabb elképzeléseit is.

John Scalzi könyvében több érdekes kérdés is felmerül. Az első rögtön az, hogy miért nem a fiatalok közül válogat a CDF? A válaszra maguk az öregek mutatnak rá: mert nekik már úgyis mindegy. Bár háborúba mennek, ahol a túlélési esélyek szintén nem túl fényesek, de aki az elmúlt éveket betegen, fájdalomban töltötte, arra valószínűleg a Földön is csak halál várna, a hadseregben viszont újra fiatal lehet.

(Aki nem akar semmiféle spoilert, az itt ugorjon az irodai egypercesekre, vagy a muffinos képekre.)

A következő kérdés az, mitől ember az ember és hol a határ, amit átlépve már nem az. Vajon a tudatunk önmagában elég? Vagy a testünk is része ennek? Mi történik akkor, ha hirtelen emberfeletti erőt kapunk, és minden, amit az elmúlt évtizedekben magunkról megtanultunk, mostantól nem számít. Valaki elmondja nekünk, hogy mától képesek vagyunk akár hosszú perceken át a víz alatt tartózkodni, mert a vérünk különleges képességeinek köszönhetően nem fogyunk ki az oxigénből. A hosszú évek tapasztalata továbbra is valószínűleg pánikra késztet egy pár perc után, de ezt megszokjuk előbb utóbb. Már az sem számít, hogy sötétben vagyunk, mert mindent tökéletesen látunk. Ha elveszítjük egy végtagunkat, valószínűleg azt is túléljük. Sőt, néhány hét után az elvesztett láb visszanő. Köszönhetően a fejlesztéseknek, még jobb is, mint a régi.

Biztos, hogy nyers erőt használni a legjobb megoldás? Vagy csak a legegyszerűbb? Gyerekhadsereg? Ha valaki felhasználja a DNS-emet, hogy egy testet alkosson valaki más tudatának, akkor az még én vagyok?

John Scalzinak egyébkén remek humora is van. Néhol már kimondottan szarkasztikus, de ki ne lenne az egy ilyen helyzetben. John Perry igazi badass, a másik nagy kedvencem pedig Master Sergeant Ruiz volt, a tipikus kiképző őrmester, aki a saját anyjának se mutatná az elismerés jeleit, amiért a világra hozta.

A történet következő része a The Ghost Brigades. Nem akartam egyből nekikezdeni, úgyhogy teszek egy kis kitérőt a krimi világába, de már nagyon kíváncsi vagyok, hogy folytatódik John Perry története.

Cars

Hétvégén volt Meli szülinapja, úgyhogy ismét felkerekedtünk, hogy meglátogassuk őket Hamptonban. Két órát buszoztunk oda, majd egy órát haza, közben meg befagyott a seggem.

Kell egy autó.

Volt egyébként torta, meg kókuszos rum... Később aztán kitalálták, hogy legközelebb meg canelloni lesz, úgyhogy közöltem velük, hogy az jó ötlet, majd ha kész, ugorjanak át vele. John halkan megjegyezte, hogy hozzánk nagyon be se férnénk, pedig dehogynem. Van pont négy ülőhelyünk. Ebből kettő még kényelmes is.

The Drone has flown too

Ma egész nap redditet olvastam az irodában. A kétségbeejtő monotonitást végül Droneboy törte meg, amikor fogta magát és megszökött a délután közepén.

by H. Caldwell Turner

Eredetileg október végéig kellett volna maradnia, addig tart a felmondási ideje, de mivel az elmúlt két hetet otthon töltötte, kificamodott csuklóval, amit a helytelen egérfogás okozott, pedig még csak nem is gamer, a főnökök közölték vele, hogy igazából neki itt már nagyon nincs is keresnivalója.

Szóval ebédszünet után még azon merengett, hogy neki ehhez az egész búcsúzkodáshoz semmi kedve, mert mindenki csak képmutatóskodna, és amúgy is a legtöbbjüket ki nem állhatja. Where did I hear that before? Ehh... Kicsit de ja vu érzés volt, mert májusban John pontosan ugyanezekre az okokra hivatkozva akart az utolsó napján észrevétlenül távozni.

Kicsivel később aztán Droneboy egy üzenetet küldött a telefonomra, "I left the building, not coming back", miért is nem lep meg, ahogy az se, hogy hivatalosan erről se tud senki, ahogy azt is csak utólag vette észre mindenki, amikor John kisétált egy szép tavaszi délutánon és csak nekem írt annyit, hogy "The Eagle has flown".

Jó reggelt

Kép: Framgril Gourmet

Irodai egypercesek

Fun Friday volt ma az irodában. Ez általában nem szokott különösebb fun lenni, sőt, többnyire valami kínos hülyeséget találnak ki, de ma legalább volt reggeli. Frenchie sütött otthon crêpe-et, meg hoztak Nutellát, croissant-t, eperlekvárt, epret, szőlőt és hasonlókat.

Waffles első kérdése persze rögtön az volt, hogy banán mért nincs.

Mario meg azért panaszkodott, mert csak brownie volt és caramel square meg nem, továbbá senki nem hozott normális sajtot. Hogy az eperlekvárt akarta-e rákenni, vagy a mogyoróvajat az még kérdéses, de neki mindig mindennel baja van. Hozni ugyan soha nem szokott semmit. Igaz, én se, de én nem is kritizálom az ingyenreggelit...

Irodai egypercesek

Az elmúlt pár napban igencsak meggyűlt a bajom az egyik ügyfelemmel, Weirdoval.

Hétfőn küldtem neki egy emailt.
Nory: Hey, Weirdo, egész pontosan mikor is kezdjük ezt a francia projektet?
Weirdo: Nem tudom. Majd szólok.

Egész kedd délelőttig ignorált persze, majd 11-kor küldött egy emailt.
Weirdo: Nem látom a teszt adatokat tőled. Hol vannak? A többiek már élesben csinálják.
Nory: Nem érkezett semmiféle utalás arra, hogy bármit is csinálnunk kellett volna. De ezt most akkor annak veszem...

Ma reggel aztán újra írtam neki.
Nory: Hány interjút sikerült összegyűjtenünk tegnap óta?
Weirdo: Küldtem egy linket tegnap. Miért nem azon nézed meg, hogy haladunk?
Nory: Nem küldtél...

Egyre csak erősödik bennem a gyanú, hogy ez direkt csinálja. Csak tudnám miért.

He's out there to get me... He wants me to fail...

Note to self

Csak egy emlékeztető a jövőre nézve... Legközelebb majd ne azzal a kezemmel kezdjem a szememet dörzsölgetni, amivel előtte chillis rizspufit ettem.

I'm such a rebel

"Ma igazi lázadó voltam", mondtam Johnnak kihívóan a bagelem fölött.
"Szerintem is...", bólogatott nagy egyetértésben. Én csak néztem egy darabig, kikerekedett szemekkel.
"... de hát... nem is tudod, miért...", hebegtem végül.
"Én bízom benned", közölte halál komolyan, aztán rázkódni kezdett a nevetéstől a képem láttán.

Egyébként csak annyi történt, hogy padlizsánszínű harisnyában mentem dolgozni, és bár ez sokaknak természetesnek tűnhet, én még így utcára ki nem mentem. Most se tettem volna, ha tudom, hogy ennyire lila, de itthon a félhomályban fel sem tűnt, kint meg mire észrevettem, már félúton voltam. Meg amúgy is késésben.

Persze senki nem szólt egy szót se, ha csak nem vesszük figyelembe Polski Tigert, aki teljesen odáig volt, meg vissza, de én nem adok olyanok véleményére akik leopárdmintás, szőrös tűsarkúban is kimerészkednek az utcára, mert nekem az már tényleg túl extrém.