Jó reggelt

Irodai egypercesek - Baboon Troop

Az igaz, hogy John utódja, a Big Friendly Giant nem épp egy kis ember, de ez még nem ok arra, hogy néhány kollegám vinnyogva röhögni, meg kétrét görnyedve fulladozni kezdjen, akárhányszor a szerencsétlen beteszi a lábát hozzánk. A tenéyrbemászó Greaseball egyébként a legrosszabb, ő még mutogat is. A pókerarcom alatt ilyenkor azért megrándul a szám széle, és élvezettel képzelem el, hogy csak odasétálok és nyitott tenyérrel úgy felpofozom, hogy körbepördül a székével.

Amúgy szerintem ezeknek tényleg ez a természetes, hogy egész nap a térdüket (meg az asztalt) csapkodva röhögnek valamin, vagy páviánhangon kiabálnak egymás arcába. Az se volt egyébként normális, aki kitalálta, hogy egymás mellett üljenek. A páviáncsapat, avagy Baboon Troop, jelenleg négy főt számlál, ők a kemény mag, aztán még van két mellékszereplő, de az ő asszimilációjuk még nem tökéletes. Ők még képesek a civilizált viselkedésre. Érdekes egyébként, hogy amikor úgy igazán elemükben vannak, már lentről hallani őket. A többi tizenhat kollegámat akkor is szinte alig hallom, amikor egy szobában ülök velük.

A minap egyébként épp a kávémra vártam a kantinban, amikor is a Baboon Troop két alfa hímje egymást túlordítva megjegyezte nekem, hogy "Te mindig olyan csöndben vagy, szinte észre se lehet venni, hogy itt vagy." Halványan elmosolyodva csak annyit mondtam, "Legalább biztosra vehetem, hogy senki nem kapott még idegbajt attól, hogy nekem egész nap be nem áll a szám."

An offer he can't refuse

John ma délután állásinterjúra ment. Pár órával később felhívták, hogy mit szólna, ha tennének neki egy ajánlatot.

I'm going to make him an offer he can't refuse.

 Az állást elfogadta, itt, ahol együtt dolgozunk, még márciusban felmondott, úgyhogy két hét múlva már kezd is az új helyen.

Ennek örömére ünnepeltünk tegnap este, rendeltünk pad thait, szokás szerint ugye, mert én általában mindig azt kérek, meg valami thai édességet is, ami úgy nézett ki, mint egy tál meleg takonyban úszó színes golyó. Az íze alapján nem nagyon tudtam eldönteni, mi az érdekes a különböző színekben, mert csak a szósznak volt némi halvány kókusz íze.

De legalább koriader nem volt benne... Ezeknél ez már nagy szó.

Call me Roy

John azt mondta a minap, úgy nézek ki, mint Roy Orbison...

Heh...

Ben Heine FTW

A belga Ben Heine 2010 áprilisában mutatta be első fotóját a Pencil vs. Camera sorozatból.

A szürreális képek mindegyikén egy Ben által készített ceruzarajz a főszereplő, valóságos, szinte már túl élénk háttér előtt.

Egy interjúban Ben elmondta, először kiválasztja a helyszínt, aztán rajzol egy szereplőt, majd végül lefotózza.

Simple.
Képek: Ben Heine

Jó reggelt

Kép: Globaldish

This is not Wonderland

Reggel elmagyaráztam az ügyfelemnek, hogy a projektünk első fázisa véget ért, és a második fázis előkészületei nyolc órát fognak igénybevenni, szóval úgy készüljön, hogy az majd holnap kezdődik.

Két órával később azért csak rákérdezet, hogy szóval akkor most ugye kezdhetjük a második fázist, és őszintén meglepődött, amikor azt mondtam, hogy nem.

Anchovies are also eaten by humans...

Tegnap munka után ismét elmentünk vacsorázni a Wheatsheaf Pubba. Amióta levették a chillit az étlapról, nem találom a helyem. Szerencsére Blue Moon még mindig van, nem is tudom, mit csinálnék, ha már a kedvenc söröm se lenne.

Kínomban végül caesar salátát rendeltem, és lelki szemeim előtt már lebegtek is a parmezánreszelékek és a ropogós kenyérkockák. Persze a szakács megint csak kreatív volt, és sajt helyett szottyadt haldarabokkal szórta meg a salátát. Az öntetben meg olívaolajtól átázott krutonok úszkáltak szomorúan.

Nem utálom én egyébként a szardíniát, de ha azt akartam volna enni, biztos nem caesart rendeltem volna. Szóval miután szépen körberakosgattam őket a tányér szélén, mint egy sormintát, rá kellett jöjjek, hogy ez rajtam nem fog segíteni, mert még a pirított bacon is halízű volt. Az is mit keres a salátában egyébként?

John is cipőtalpat kapott burger helyett, úgyhogy van egy olyan gyanúm, hogy ez a szakács se lesz hosszúéletű.

Just hanging

... miután átnyújtottuk a kenyérdarabot a mókusnak, az visszamászott a fára, és szépen fejjel lefelé lógva megette.

Irodai egypercesek

Hatalmas önuralmamnak köszönhetően nem vihogtam fel hangosan, amikor Waffles majdnem beletörte a fogát a mogyorós csokiba, amit a mi emeletünkről zsákmányolt. Egyébként rendszeresen itt portyázik édességre vadászva és van akkora arca, hogy még megjegyzéseket is tegyen, ha épp nem talál kedvére valót. Ez amúgy igen ritka, mert ez simán felfal mindent, aminek a cukortartalma fedezi egy átlag felnőtt egész heti szükségleteit.

Cannot be unseen...

Pár napja ebédszünetben az iroda mögötti parkban sétáltunk Johnnal, amikor az egyik padon ismerős alakot véltem felfedezni. Mióta újra látok, ez már csak így megy. John persze szokás szerint nem vett észre semmit, pedig ő lát. Szóval oldalbaböktem, és a pad felé biccentve már épp megjegyeztem, hogy az egymásra tekeredő pár egyik tagja pont úgy néz ki, mint a kollegánk, Mario, amikor is rájöttem, hogy nem csak úgy néz ki, hanem...

Továbbhaladva aztán halkan megjegyeztem, hogy a legutolsó dolog, amire számítottam volna az Mario és Olga egymásba fonódva. Erre már John is felkapta a fejét, de be kellett valljam, hogy igazából csak a lány cipőjét láttam és azt, hogy valami szőke, meg különösebben nem is csigáz fel a dolog.

Később aztán, amikor ez a kettő együtt érkezett vissza a szünetről és Olga többször is hátrafordult, hogy rámmeredjen, már tudtam. Arra gondoltam, hogy most biztos azt nézi, kinek mondtam már el és próbálja leolvasni az arcokról, hogy ki mit tud.

Persze nem ismer ő még engem, én van, hogy álló nap két szót nem szólok senkihez, az ő románcuk meg aztán nem olyasmi, ami miatt szakítanék a jól bevált szokásaimmal.
"Szóval Olga és Mario", mondtam hazaérve Johnnak.
"Ez biztos?", kérdezett vissza.
"... együtt jöttek vissza... és ugye mondtam ott a parkban, hogy a lánynak csak a cipőjét láttam. Mekkora az esélye, hogy Olga ma pont ugyanolyat vett fel?"
A következő nap egyébként Olga ismét többször is hátralesett. Ha arra számított, hogy én addigra már elmeséltem mindenkinek, akkor csalódnia kellett. Van, hogy egész álló nap két szót nem szólok senkihez, az ő románcuk meg aztán még csak hírértékkel se bír, úgyhogy tényleg kár is lenne miatta ezen a jó szokásomon változtatni.

Mára aztán úgy tűnik, teljesen összeroppantak, és most már nyíltan, fényképes bizonyítékokkal ellátva közzé is tették a hírt. Nyilván a könyörtelen pszichológiai hadviselés törte meg őket, amit az elmúlt napokban ellenük folytattam.

Ehh...

Secret World

Az utóbbi időben szinte minden hétvégére jutott egy béta teszt. A Tera és a Guild Wars 2 után most a Secret World-höz kaptam meghívót.

A három választható kaszt közül ez alkalommal a Templarok világába kaptunk egy kis betekintőt. Nekem egyébként az Illuminati tetszik a legjobban az eddig olvasottak alapján, de végülis a fő történetszálat leszámítva szerintem túl nagy különbség nem lesz. Igaz, nem nagyon jártam utána, mert szeretnék majd mindent élő egyenesben felfedezni.

A játék hangulata különös, titokzatos, kicsit nyomasztó. Olyan, mint a Walking Dead és egy régimódi detektívtörténet találkozása.
A Templarok főhadiszállása egyébként London; innen küldte főhősünket Kingsmouthba az a titkos társaság, amelynek sorai közé nemrég felvételt nyertünk.

A Main közelében található kisváros a fehér kerítéses házakkal, kikötővel és magányos világítótoronnyal simán beleillene akármelyik Stephen King történetbe.

Ráadásul még zombik is vannak.

Oh, yeah...

A megszokott online játékokkal ellentétben itt nem fogunk szinteket lépni, csak különböző pontokat gyűjthetünk, és ezeket elkölthetjük a nekünk tetsző képességre, legyen az akár valamilyenfajta mágia, vagy közelharc, esetleg lőfegyver. Később, ha már több pontunk összegyűlt, ezeket fejleszthetjük mesteri szintre, vagy felvehetünk mellé egy újabb küzdőstílust.

Ha épp úgy tartja kedvünk, megtanulhatunk bánni a karddal, de dönthetünk úgy is, hogy a pusztakezes harcot fejlesztjük tökélyre.

Én egyébként általában mágiahasználókat, azon belül is papot, vagy egyéb gyógyítót szoktam játszani, szóval erre a különleges alkalomra úgy döntöttem, szakítok a hagyományokkal, és a gépkarabélyt választottam. Úgy fél óra múlva rájöttem, ez továbbra se nekem való.
Ettől függetlenül örülök, hogy előrendeltem a játékot és kíváncsian várom mi lesz a következő béta hétvége témája.

Jó reggelt

Kép: Food and Cook