Chop chop

Az új fodrászom, Nicole, nagy reményeket ébresztett bennem tegnap, amikor feltett egy csomó kérdést: mit szeretnék, mit nem szeretnék - rétegest, meg ferde frufrust csak a holttestemen át, mindig mindenki olyat akar nekem vágni; aztán megnéztük együtt a képeket, amiket vittem és közösen kiválasztottuk a legjobbat.

Aztán persze nem kellett csalódnom, mert egy rövid kis ollócsattogtatás után megkérdezte, hogy és akkor most hogy szárítsa meg. Kérdőn néztem rá a tükörből, mondván, még le se vágta rendesen a hajam, mert azt beszéltük meg, hogy vállig fog érni, de még mindig a lapockámat súrolja, úgyhogy tegye csak le szépen azt a hajszárítót és vagdosson még egy kicsit. Chop chop...

Végül a frufru se lett pont olyan, mint amilyenben megállapodtunk. Felmerülhet a kérdés, hogy miért nem szóltam neki. Egész egyszerűen úgy vagyok vele, ha a kép alapján nem képes megcsinálni, akkor nem bízom benne, hogy majd hirtelen homlokon csókolja a múzsa, csak mert szóltam. Jobb nem kockáztatni.

 

 Útközben meg összecimbiztem egy cicával. Nem kellett neki kétszer mondani, hogy pózoljon a kerítésen.