Monday 31 December 2012

Xmas 2012

Most, hogy a The Secret World már nem fizetős, ki se lehet robbantani a gép elől. Már egy cabalhoz is csatlakoztam, úgyhogy mindig van kivel kalandozni, és már Johnt is rávettem, hogy próbálja meg újra, mert legutóbb nem tetszett neki, mondván, hogy milyen frusztráló. Pedig nem is, sőt, én egészen odáig merészkedtem, hogy ismét kipróbáltam a gépkarabélyt, és szerelembe is estem vele. Assault rifle for the win...


A karácsonyt John nővérénél töltöttük, ez ilyen egész napos, meg ottalvós program, úgyhogy szakítva a hagyományokkal mi 24-én ajándékoztuk meg egymást. Mármint John rúgta fel a konvenciókat, nekem ez teljesen normális, mert otthon is mindig ezen a napon volt ajándékosztás. Mivel mi ilyenkor mindig halat ettünk, most csináltam lazacos tésztát, amire John csak annyit mondott, hogy legalább nem disznófül rezegős zselében.

Vacsora után aztán átadta az ajándékomat, ami egy kicsi és egy még kisebb dobozból állt, és közben igen aggodalmas képet vágott. Mint utóbb bevallotta, attól tartott, hogy én majd a kis dobozra azt fogom hinni, hogy gyűrű és majd el is kezdem tervezni az esküvőt ott helyben. Pedig nem is hittem, mert a gyűrűs dobozok nagyobbak szoktak lenni. Bár az is igaz, hogy még senki se kérte meg a kezem sose, szóval mit tudok én erről, ugye...

John nővéréékhez vittük Tobyt is, mert nem lehet benne megbízni, hogy majd itt egész nap nyugton lesz, főleg, hogy az éjszakát is egyedül kellett volna töltenie. Ráadásul első látásra ellenállhatatlan vonzalom ébredt benne a karácsonyfa iránt, és lépten nyomon a gömböket és csillagokat rángatta; pedig ráspricceltünk szerencsétlenre vagy egy liter vizet - napi szinten elosztva -, de csak annyit értünk el, hogy egy darabig a mi fánkat békénhagyta, és elkezdte a szomszédét gyepálni. Próbáltam ugyan elővigyázatos lenni és feltettem a hűtő tetejére, de lerángatta onnan és szépen el is tört pár díszt. Az egyik üvegből volt. Facepalm. Olyat is ki hoz macskás helyre? Phil, ki más.

Moragéknál aztán pulykát ettünk, meg krumplit és párolt zöldségeket. Nagyon hagyományos volt minden, de szerencsére kelbimbót nem csináltak, John meg is jegyezte, hogy mit szólna az anyjuk, ha látná. De nem látja, úgyhogy mindegy. Én azért örülök, hogy évente csak egyszer kell ilyet enni, mert különösebben szerintem nem nagy élmény.

Desszertet nekem kellett prezentálnom, úgyhogy csináltam pumpkin piet és barackos mascarpone tortát. Kicsit ugyan kalandosra sikerült, mert a tescos sofőr azzal állított be 24-én délután, hogy valami folyik az egyik zacskóból, és hogy ő igazán sajnálja, de hogy vele mindig ez történik. Miután megállapítottuk, hogy a tejszín és a cornish custard menthetetlen, még azt is megjegyezte, hogy milyen nyugodtan viselem az egészet. Kérdőn néztem rá, hogy mégis mit kellene csinálnom, mire azt válaszolta, hogy a legtöbb vevő ordítani szokott vele, meg ott a helyszínen felhívják a vevőszolgálatot. Érdekes. Mivel másnap reggel már jött értünk Neill, rögtön el is futottam új teszínt venni, hogy aztán hazaérve feltűnjön, hogy nincs tojás. Facepalm.

A családdal töltött másfél nap után megbeszéltük Johnnal, hogy ha lesz gyerekünk, akkor mindenképp kettő kell, és akkor azok majd társasozhatnak egymással. Bár az is igaz, hogy Moragéknak két társasozós korú gyerekük van, mégis mindkettő velünk akart játszani. De még ha Monopoly lett volna, vagy Catan... Riley, aki másfél éves egyelőre csak változatos tárgyakat dobál össze-vissza, meg ütögeti őket egymáshoz, azt meg tudja csinálni egyedül is szerintem. Ez alkalommal egyébként beadtam a derekam, és felvettem, mert vagy tíz percig nézett rám jelentőségteljesen, meg integett is hozzá. Bár most is tartottam tőle, hogy majd visítani kezd, ha hozzányúlok, de nem szólt egy kukkot se, csak átfogta a nyakam és rányálazott a vállamra. Ettől nekem elvileg olvadoznom kéne, de én továbbra is csak kínosan érzem magam kicsik társaságában, és fogalmam sincs mit kezdjek velük.

Ehh...

New Year


Sunday 23 December 2012

Oath of Office

I, Toby, do swear that I will well and truly serve Her Majesty Queen Elizabet in the office of Cat.

Saturday 22 December 2012

Birdwatch

Pár perce diszkrét prüntyögést hallottam a konyhából. Mivel a visszafogott hangerő egyáltalán nem jellemző Tobyra, egyből arra gondoltam, hogy valami rosszaságon töri a fejét ott nagy titokban.

Szerintem túl lassú voltam, mert nem láttam semmi különösebben izgalmast, de a cica ott állt az ablakban és magyarázott, talán pont annak a madárnak, amelyik épp akkor szállt el.


Jó reggelt

Kép: Gourmande in the Kitchen

Thursday 20 December 2012

Omnomnomnom

Johnéknál ma van a Christmas party. Már küldött is egyébként egy üzenetet, "Can I come home now?". Nagy élmény lehet az is.

Én meg peanutbutter bagelt ettem vacsorára feketeszeder lekvárral. Még golden syruppal is meglocsoltam.

Szerintem ha nem lenne pasim, akkor folyton ezt enném, meg néha butterscotch jégkrémet, vagy vaníliást. Meg poptartot. Ne feledkezzünk meg a poptartról.

Xmas tree

Mivel én már csak ilyen jólnevelt vagyok, ebédszünetben szereztem egy képeslapot Philnek, amit munka után szépen meg is írtam, és bedobtam hozzá. Úgy egy órával később csengetést hallottam, majd kopogtatást. Valahogy egyből sejtettem, hogy ő az, gondoltam biztos jött megköszönni a lapot, de itt még nem ért ám véget a dolog. Kérdezte, hogy először is mi ünnepeljük-e a karácsonyt, amire bólogattam, hogy persze, aztán meg, hogy van-e fánk. Mondtam neki, hogy az ugyan van, de még nem díszítettük fel, különben egész biztos vagyok benne, hogy arra jönnék haza munkából, hogy Toby a girlandra tekeredve lóg a tetejéről.

Ő erre viszont előkapott egy karácsonyfát a lépcső mögül azzal, hogy ő most megy a lányáékhoz, és úgyse lesz itt, addig ezt itthagyja nekünk, mert majd biztos tetszik a cicának. Annak se kellett ám kétszer mondani, egyből el is kezdte a csengettyűket püfölni, Phil meg olvadozott, hogy milyen cuki.

Majd azért karácsony után Johnnal együtt fogom a fát visszavenni, mert szerintem ez amúgy azt hiszi, hogy én valami őrült macskás szingli vagyok, és csak kitalálom a pasimat, mert még sose találkoztak eddig.

Wednesday 19 December 2012

Xmas card

Az előbb valami furcsa matatásra lettünk figyelmesek a bejárati ajtónk felől. Mire John odaért a motoszkálás megszűnt, viszont egy borítékot találtunk a földön, benne egy karácsonyi képeslappal. A felső szomszéd, Phil dobta be, akivel nemrég beszélgetésbe elegyedtem a ház előtt, amikor épp Tobyt sétáltattam.

Kicsit mondjuk creepy volt, mert a sötétben lopózott utánam, nekem meg persze élénk a fantáziám és egyből azt hittem, valami erőszaktevő, de csak jött megkérdezni, hogy minden rendben van-e, meg hogy hogy tetszik a környék, és ilyenek. Előtte egyszer láttam csak, akkor azért kopogott be, hogy nem vesztettem-e el az igazolványom, mert talált egyet kint, de aztán fél perc alatt rájött, hogy az nem én vagyok, viszont azt még hozzáfűzte, hogy szokott a cicának integetni, amikor az az ablakban ül.

Aww...

Furcsa egyébként, hogy ha fiatal lenne, egyből arra gondolnék, hogy akar valamit, de mivel elmúlt 60 így csak simán friendly.

Bár múlt pénteken amikor sötétben jöttem haza, és az ablakában meglibbenni látszott a függöny azért megint csak összefostam magam, főleg, amikor észrevettem, hogy ott áll mögötte.

Irodai egypercesek - Secret Santa

Volt nálunk irodában Secret Santa. Én Toppert húztam. Róla annyit kell tudni, hogy mindig mindent jobban tud, mint bárki más, ráadásul ezt olyan meggyőzően adja elő, hogy sokan még el is hiszik, aztán csak tátott szájjal bólogatnak, amikor például olyanokat mond, hogy a kapor az a mustárnövéyen nő.

Mivel elhallgatni sose fog, gondoltam veszek neki valami könyvet, amiben egy csomó témáról szó van; ha már beszél, legalább olyat mondjon, ami úgy is van. Végül aztán nem könyvben találtam meg, amit kerestem, hanem asztali naptár formában. A 365 Amazing Trivia Facts napi lebontásban tartalmazza a kérdéseket, olyanokat például, hogy "Milyen C vitaminban gazdag zöldséget kaptak a bányászok fizetségül az 1897-es alaszkai aranyláz idején?". Persze Topper nyilván erre is tudja a választ, de most majd villoghat Waffles előtt, aki abban a kiváltságban részesült, hogy mellette ülhet.

Engem nem tudom, ki húzott, de a kézírás alapján pasi volt. Ráadásul egy lány szerintem nem venne nekem Moomin határidőnaplót, hiába cuki. Azt viszont szerintem tudja az illető, hogy van macskám, és szeretek olvasni, mert kaptam még egy mágneses Simon's Cat könyvjelzőt is, az meg milyen jóféle már...



Tuesday 18 December 2012

Irodai egypercesek

Evakuálni kellett az egész épületet, mert valamelyik barlanglakó kollegám tábortüzet rakott a konyhában. Legalábbis először úgy tűnt, de aztán kiderült, hogy csak addig mikrózta a reggelijét, amíg az füstölni nem kezdett. Az egész emeleten sült szalonna illata terjeng.

Mint utóbb kiderült, a szóban forgó reggeli bacon ízű popcorn volt. Olyat is ki eszik reggelire?

Ehh...

Face

Azért az biztos jó lehet, ha valakinek kettőnél több arckifejezése van...
Én akármit csinálok, mindig ugyanúgy nézek ki a fényképeken. Ez még mondjuk nem is lenne akkora baj, ha az legalább nem lenne röhejes. Simán lehetnék az új Kirsten Stewart...

Monday 17 December 2012

Irodai egypercesek

Az irodában minden visszatért a rendes kerékvágásba. Az Antisocial Comittee tagjai ismét nem beszélnek senkivel, és nem is köszönnek. Egymásnak se.

Filmnézős este viszont megint lesz... Küldtek róla emailt.

Xmas Party

A Christmas party végül egész elviselhető volt. Az este nagy részét a Social Comittee tagjaival töltöttem, akik a nevükkel ellentétben nem csak, hogy nem túl szociálisak, de némelyikükkel még soha az életben nem váltottam egy szót se, még köszönni se szokott, pedig már vagy két éve együtt dolgozunk. Egyébként ők szokták rendezni a Quiz Nightot, amire aztán rajtuk kívül senki nem megy el, és nemrég mozizós estét is tartottak, amire megint csak nem ment senki, aki nem tag. Úgy tűnik, remekül beillettem a soraikba. Persze egyből meg is próbáltak meggyőzni, hogy legközelebb majd menjek velük pubozni is, mire csak visszakérdeztem, hogy ez megint egy Antisocial Comittee Night lesz-e, amire ők csak halál komolyan bólogatni kezdtek és megjegyezték, hogy tetszik neki az új név.

A Grace Barban voltunk egyébként, ami különösebben senkinek se tetszett, főleg, hogy a nekünk lefoglalt sarok közvetlenül a mosdók mellett volt, továbbá minden negyed órában utat tört közöttünk egy pultos, két hatalmas szemetest húzva maga után. Remek. Amikor például Leanna megkérdezte, mi a véleményem az estéről, csak annyit mondtam, hogy ebben a pillanatban épp teljesen hülyének érzem magam, hogy itt állok és ordítok a fülébe, mert azt se hallom, amit én mondok. De legalább nem kellett fizetnünk az italokért. Legalábbis az első öt ingyen volt. Én kaptam még egy hatodikat is, mert amikor a Főnök a német irodából megkérdezte, mit kérek, rávágtam, hogy fehér bort. Meg is jegyezte, hogy "I like your style", mert állítása szerint eddig bárkit kérdezett, azok csak zavartan vigyorogtak, hogy nekik nem kell semmi. Mondtam neki, hogy az az ő bajuk, és velem rossz lóra tett, ha ezt várta.

Enni egyébként tényleg csak ilyen vackokat kaptunk, mint rántott csirkeszárny, sültkrumpli, tavaszi tekercs, meg mozzarellagolyó. Volt egy tálca baguett karikákkal, és azon meg csirke volt, én meg pont mellette álltam, úgyhogy engem faggatott mindenki, hogy mi az. Fogalmam se volt, de végül már annyira elegem lett belőlük, hogy megkóstoltam, majd amikor Bruce elmésen megjegyezte, hogy szerinte valami hús, rávágtam, hogy coronation chicken, neki meg felcsillant a szeme, hogy én mindent tudok, aztán képes lett volna még a receptet is elmeséltetni velem. Ő egyébként dél-afrikai és miután Topper közölte vele, hogy az én pasim is az, Bruce vagy tíz percig követett és lelkendezett, hogy ez mekkora királyság.

Ehh...

Friday 14 December 2012

The Borg


A Feast of Ice and Fire

A Song of Ice and Fire sorozatot John ajánlására kezdtem el olvasni, és nem kellett csalódnom. Egyből magával ragadott a történet. Bár a cselekmény rengeteg szálon fut, rövid időn belül kiismertem ki kicsoda, és hamarosan megvoltak a kedvenceim is. Jon Snow és Tyrion Lannister.

Ahogy múltkor a The Girl with the Dragon Tattoo után rekordmennyiségű rozskenyeret ettem makrélapástétommal és májkrémmel, meg uborkával, mert olyan jól hangzott, George R. R. Martint olvasva sokszor azon kaptam magam, hogy kenyeret és sajtot készítek rágcsálnivalónak az olvasáshoz, vagy épp a Night's Watch által preferált kis oatcake*-eket halmozok egy tányérra szőlővel, és szárított sós marhahússal.

A lakomákon és esküvőkön felszolgált vacsorák is piszkálták a fantáziámat, de azért fácánt és sült malacot nem álltam neki itthon elkészíteni, de almatortát és aszalt szilvás porridge-ot nem egyszer csináltam, csak mert pont azt evett valaki a könyvben és én is megkívántam.

Ezzel a mániámmal egyébként nem vagyok egyedül, de Chelsea Monroe-Cassel és Sarian Lehrer egyenesen odáig merészkedett, hogy kiadott egy, a sorozat által megihletett szakácskönyvet (A Feast of Ice and Fire), tele jobbnál jobb receptekkel, és gyönyörű képekkel.

Már csak az a kérdés, én erről eddig miért nem hallottam. Pont a szülinapom előtt egy nappal jelent meg.

* Zab keksz?

Thursday 13 December 2012

Kitty doesn't cooperate


Xmas lunch

Tegnap volt egyébként a karácsonyi ebédünk, mert ezeknek persze az is kell, a buli meg a koktélvirsli nem elég. Szokás szerint ez se volt jó senkinek, pedig még fizetniük se kellett érte. A Polski Tiger egész délelőtt vinnyogós hangon szidta az éttermet, hogy az mekkora szar, meg gusztustalan, és kinek az ötlete volt, azonnal mondják meg. Nem mondták amúgy, de ő csak azért se hagyta abba, végül már Mario és Frenchie is csatlakozott, és követelték, hogy a francia étterembe menjünk, mert csak a prolik esznek olasz étteremben karácsonyi ebédet. Felhívtam rá a figyelmüket, hogy egyrészt nincs még karácsony, másrészt meg az olaszok Olaszországban nyilván olaszt esznek ilyenkor is, erre öt percig csönd is volt, de aztán ismét rákezdtek, úgyhogy feltettem a fülhallgatót és a továbbiakban fogalmam sincs ki mit mondott, de nyilván semmi érdemlegesről nem maradtam le.

G-Dog egyébként felírta mindenki rendelését már jó előre, és megrendelte, mielőtt indultunk, szóval még csak várni se kellett. Jellemző egyébként, hogy a csapat fele addigra el is felejtette, mit kértek, és én már csak azon kaptam magam, hogy a pincér lerakta az én pizzámat Aparajit elé, aki erre húzni kezdte a száját, hogy ez nem pont úgy néz ki, ahogy elképzelte. Persze, mert ő bolonyais pizzát rendelt, én meg padlizsános kecskesajtost, de még szóra se bírtam nyitni a számat, amikor a Polski Tiger már le is csapott rá, hogy akkor ő azt megeszi. Erre eldurrant az agyam és odarikkantottam az asztal másik végéből, hogy talán jó lenne, ha nem az én pizzámmal üzletelnének, aztán jelentőségteljesen a pincérre meredtem, aki csak zavartan vigyorgott, de azért kimenekítette az ebédemet a Tiger karmai közül.

Nekem tényleg nem az ügyfélköröm meg a hülye projektjeik a fő stresszfaktor a munkahelyemen...

Frozen webs

Megfagytak a pókhálók is...

Wednesday 12 December 2012

Irodai egypercesek - Karácsonyi buli

Pénteken lesz a céges karácsonyi buli valami középszerű bárban a Piccadilly Circus közelében. Egyesek arra is már úgy ráizgultak, mintha ez lenne a hónap fénypontja, pedig rendes vacsora se lesz, de ezek mégis úgy odavannak, mintha még életükben nem ettek volna tavaszi tekercset, sültkrumplit, meg pálcikára feltűzött kolbászkákat smokey barbecue mártással.

Csak hogy érzékeltessem, mennyi kedvem van ehhez az egészhez, csak annyit mondok, én szívesebben maradnék otthon Guild Wars 2-t játszani. Pont aznap kezdődik a Winter's Day Event is egyébként, amit most azért fogok kihagyni, hogy olyan emberekkel töltsem az estét, akikből napi nyolc óra is pont nyolccal több, mint amit még szó nélkül el tudnék viselni. A Polski Tiger például hetek óta másról se beszél, mint hogy mit fog felvenni, meg mutogatja a £300-os ruháját, mindenkinek, aki csak a közelébe megy.


Arrgh - Irodai egypercesek

... nem bírom én ezt a nyávogást kora reggel. És most nem a macskáról beszélek. Toby otthon ül, és amikor legutóbb láttam épp csendben nézte a madarakat az ablakból.

A kollegáimra viszont nem tudom mi jött rá, általában öt éves gyerekek szoktak így hisztizni.

Ráadásul olyan hideg volt ma kint, hogy a fülem még mindig nem olvadt ki teljesen. Ezek után mondja nekem valaki, hogy itt Angliában milyen kellemes a tél.


Monday 10 December 2012

Birdie

Reggel ismét elkéstem munkából. Ezen már senki nem lepődött meg különösebben, pedig én lakok a legközelebb. Ez alkalommal viszont nem a könyvembe feledkeztem bele, hanem a kertben találtam egy madarat a földön. Először azt hittem, hogy halott, de aztán verdesni kezdett a szárnyaival, meg furcsán rángatózott hozzá. Egyből felkaptam és bevittem a lakásba, odavittem Johnnak, és az orra alá tartottam hogy-én-ezzel-most-mit-csináljak.

Ő erre azt mondta, hogy szerinte ez már a végét járja, de azért tegyük bele egy dobozba, meg tegyünk alá valami puhát, hogy legalább ne ott kint pusztuljon el, mert még a végén levadászná valami macska, bár azt nem tudom, egy földön fekvő félhalott madarat elkapni mitől akkora diadal, de én ugye nem vagyok macska.

Öt perccel később a madár hirtelen életre kelt, és vadul röpködni kezdett a konyhában. Egyenesen neki az ablaknak, amivel aztán megint sikerült kiütnie magát. Mivel John ma nem ment dolgozni, otthagytam, hogy őrizze, meg tartsa távol Tobyt. Annak egyébként ez az egész fel sem tűnt. Jellemző.

Később aztán John megírta, hogy a kismadár feltámadt, odarepült az ablakpárkányra, aztán meg nézett kifelé jelentőségteljesen, és amikor ő kinyitotta az ablakot, el is repült.

Happy End.

Sunday 9 December 2012

December mood

December mood

John Ajvide Lindqvis - Let the right one in

A The Girl with the Dragon Tattoo után ismét egy svéd könyvnek álltam neki. John Ajvide Lindqvis könyve, a Let the right one in vámpírokról szól, de a történetben semmi romantikus nincs, vámpírnak lenni nem kiváltság, hanem magányos és szinte már elviselhetetlen életforma. Szerelmi szál helyett viszont van gyilkosság, vallási fanatikusok, pedofília és iskolai terror. Idilli, nem?

A helyszín Blackeberg, Stockholm egyik lehangoló kerülete. A szerző amúgy maga is itt született. Itt él a 12 éves Oskar az anyukájával. Nincsenek igazi barátai, ráadásul az iskolában Jonny és a bandája rendszeresen üldözi, megalázza és nem egyszer elveri a fiút. Egyik este aztán találkozik a szomszéd lánnyal a játszótéren, és idővel barátság szövődik közöttük. Csak később lesz világos Oskar számára, hogy a vele egykorú Elivel nincs minden rendben, és a környéken elkövetett gyilkosságokhoz is szoros szálak fűzik. A fiú ezt nem bánja, elvégre most először igazán megbízik valakiben, sőt, Eli tanácsára még Jonnyval is szembeszáll, amivel nyer magának pár nyugodt napot. A jó azonban nem győzedelmeskedik a gonosz felett ilyen könnyen, mert Oskar kishíján a vonat elé zuhan, amikor a másik fiú bosszút áll rajta.

A könyvben egyébként mindenki elég csóró, senkinek nincs pénze semmire, a gyerekek mind csonka családban élnek, a felnőttek többsége alkoholista, vagy egyéb mentális problémával küzd, mint például Gösta, aki szinte soha nem hagyja el a lakását, amit harminc macskával oszt meg. Ez a kép valahogy egyáltalán nem egyezett a Svédországról alkotott elképzeléseimmel, amiről már annyi helyen olvastam, hogy az egyik legélhetőbb ország, de aztán kiderült, hogy a könyv a '80-as években játszódik, akkoriban meg azért nem volt ilyen fényes a helyzet arrafelé se.

Ettől függetlenül ezt a könyvet is nagyon szerettem, elég hamar be is fejeztem, mert szinte minden szabad pillanatomban olvastam. A történet egyébként a végére se lett sokkal vidámabb, mint az elején, úgyhogy aki hajlamos téli depresszióra, az talán ne most álljon neki.

Jó reggelt

Kép: Simply Delicious

Wednesday 5 December 2012

Snowing

Esik a hó.

Nekem meg eszem ágában sincs kitenni a lábam itthonról. Bár ez felveti a problémát, hogy akkor hogy fogok dolgozni menni.

Day 16

Elérkeztem a 30 day shred félidejéhez. Az eredmény nekem még mindig hihetetlen. Látványos eredmény ilyen rövid idő alatt? Még mindig ott motoszkál bennem, hogy én csinálok valamit rosszul.
 A kezdeti fáradtság elmúlt, bár azt továbbra se állítom, hogy energikusabbnak érzem magam, csak mert minden nap ugrálok itthon 20 percet, hétvégén meg a konditeremben izzadok. De az első héten én úgy éreztem, hogy többet az ágyból se leszek képes kimászni, és az irodában képes lettem volna ülve elaludni.

A hátam továbbra is fáj, de azt már mondjuk megszoktam. Az akkor is fáj, ha nem csinálok semmit. Viszont mióta a tizedik napon elkezdtem a második videót (level 2) már a térdem is fájni kezdett. Annyira, hogy az se volt elég, hogy elkezdtem a könnyített gyakorlatokat végezni, ki kellett hagynom két napot, mert leülni is alig bírtam, és két lépést megtenni is nehezemre esett. Tegnapra ez is jobb lett, de attól függetlenül még mindig inkább a kezdőknek való mozdulatokat csinálom a guggolásoknál és más, térdet is igénybevevő mozdulatoknál.

A peanut butterről se mondtam még le. Nem is fogok egyébként. Sőt, Jeremy hozott hétvégén Twinkiet, mert megemlítettem, hogy olyat én még sose ettem, csak olvastam róla valamelyik Stephen King könyvben, meg ugye Woody Harrelson kétpofára ette a Zombielandban, és nekem olyan minden áron kell, úgyhogy azt is különösebb lelkiismeretfurdalás nélkül toltam be vasárnap reggelire.

Ezeket a kis kitérőket leszámítva amúgy sose ettem igazán egészségtelenül, bár a kenyérről és müzlifélékről megoszlanak a vélemények, egyesek szerint azt is kell enni, mások szerint meg ezek egyenesen az ördög művei, és még egy Snickers csoki is egészségesebb, mint egy szelet kenyér. A májkrém és a szalámi viszont szerintem nem olyan finom Snickersre kenve, úgyhogy egyelőre erről se mondok le, remélhetőleg nem ez a napi egy szelet lesz a veszem, meg a porridge hétvégenként.

Toby the Terrible

Toby úgy nő, mint a gomba. Egyre több dolgot fedez fel, és egyre több mindenre képes, ami eddig a méreteiből adódva megoldhatatlan volt neki. Neki ez persze sikerélmény, nekem viszont a hajam égnek áll sokszor, amikor látom, miket művel.

Szombaton meglátogatott minket Meli és Jeremy, és amíg őket kisértem ki, a huzat kinyitotta a hálószoba ajtaját, Toby ezt egyből meghívásnak vette, be is sprintelt, majd a nyitott ablakon keresztül angolosan távozott. Nem kellett sok idő, hogy feltűnjön, senki nem randalírozik sehol, és nem látom sehol. John egyből kiszaladt a kertbe, ahol megtalálta a vacogva nyávogó Tobyt, akinek ez alatt a két perc alatt majd' befagyott a segge. Aznap este már nem is rosszalkodott többet, csak ült John ölében és sóhajtozott.

Ma reggel aztán a konyhából hallatszott éktelen csörömpölés. A tett helyszínére érve Tobyt a tűzhelyen hűlni hagyott serpenyőben találtam, békésen ücsörgött benne. A földön az útközben levert edények hevertek, meglepő módon egy darabban. Mosogatni már persze nem akart segíteni, sértődötten kivonult, amikor elkoboztam a serpenyőt.

Tíz perccel később már nagy élvezettel kávézott a bögrémből, a laptopom előtt ülve. Nekem persze több se kellett, már láttam is magam előtt, hogy a bekoffeinezett macskát majd nem lehet leszedni a csillárról, de csak beleugrott az ölembe és azóta is itt alszik.

Ez a bárhol elalvás egyébként a másik különös képessége. Mindig megtalálja a leglehetetlenebb helyeket, és úgy alszik ott, mintha még kényelmes is lenne.

Ehh...