About being outgoing...

Tegnap ismét elhatároztam, hogy megerőltetem magam egy kicsit, és elmegyek pubozni munka után a kollegákkal, ne mondhassák már, hogy én sose megyek velük sehova. Ez az elhatározás tartott is olyan öt percig. A munkaidő 5.30-ig tart, de akik jöttek volna, különösebben nem zavartatták magukat, ugyanúgy dolgoztak tovább, mintha mi sem történt volna, úgyhogy megint csak hazajöttem.

Ma délelőtt aztán elvittem Tobyt az állatorvoshoz. Úgy látszik, a környékünkön a fekete-fehér macska a divat, mert csak ilyet láttunk ma a váróban. Egész pontosan ötöt. A szomszéd cica is amúgy ilyen, meg van egy sima fekete is. Toby meglepően jól bírta a kiképzést, csak nézett nagy szemekkel a többi macskára, akik ott nyávogtak kétségbeesetten. Persze az már más kérdés, hogy itthon továbbra se áll be a szája.

A doki egyébként jófélének tűnt, a cica se volt elborzadva tőle, még akkor se, amikor elkapta a nyakánál fogva, és egy Toby, my mate felkiáltással felemelte a levegőbe, hogy megnézze a fenekét. Megkapta amúgy az első oltását is, de szerintem nagyon észre se vette.

Amikor hazaértünk még dolgozni is megpróbáltam egy kicsit, de Tobynak más tervei voltak. Egy jólirányzott ugrással a laptopomon termett, majd lazán végighevert rajta, törölve ezzel az inboxom felét a fenekével.