Behaviour training

Tobyval már háromszor voltunk sétálni. A második alkalommal amint kinyitottam az ajtót, lefeküdt a földre és halottnak tettette magát.

Ehh...

Egyébként most, hogy megvan a kaparó oszlopa, meg már ki is megyünk vele, elkezdtük leszoktatni a kanapé szétcincálásáról és párnák megrágásáról. A legjobb megoldás elvileg vizet spriccelni a macskára, amikor épp valami rosszat csinál, mert az nem fáj neki, viszont nem szeretik, ha vizes a szőrük. Ez alól Toby sem kivétel. Ma reggel már az is elég volt, hogy megmutattam neki a spriccelőt, amikor épp a függönyt próbálta meg letépni, abba is hagyta rögtön és csak ült ott, ártatlan arckifejezéssel. Még jó egyébként, mert épp a könyveim közelében rosszalkodott, azokat meg úgyse vizeztem volna össze, és odalett volna a tekintélyem.

Stieg Larsson - The Girl with the Dragon Tattoo

Pár napja fejeztem be a The girl with the dragon tattoo könyv változatát, ma pedig nekiálltam a filmnek. A Daniel Craig félének. A feléig se bírtam, annyira idegesítő volt. Nem mindig zavar egyébként, ha kicsit átírják a történetet, mert nyilván bele kell férnie két órába, de amikor fontos, jelentéssel bíró elemeket változtatnak meg, attól a hajam égnek áll.

A könyvben van egy szereplő, akinek a hajszíne különös szerepet játszik az események sorában, és lényeges elem, hogy az ő haja barna, a filmben pedig az illető szőke. A könyvben feltett kérdések fele sem merült volna fel, ha az a bizonyos illető szőke lett volna.

A másik ilyen részlet egy bizonyos fénykép előkerülése. A könyvben Mikael csak jó néhány hónap múlva talált rá a képre, a helyi újság archívumában, és egy darabig nem is mutatta meg senkinek. A filmben viszont a megbízója albumában látta meg. A megbízóéban, aki 40 éve megszállottan nézegeti a képeket, de ennek ellenére valahogy ez az egy kép elkerülte a figyelmét. Hogyne.

Azt már meg se említem, hogy a könyvben szép lassan, komótosan bontakoznak ki az események. Már szinte vontatottan, és hónapokig nem is nagyon történik semmi. A semmiről persze nyilván nem lehet filmet forgatni, de biztos lett volna elegendő eszközük, hogy az idő múlását érzékeltessék.

Mivel megnézni nem fogom, utánaolvastam, hogyan alakul a történet a filmben. Azt kell mondjam, eléggé máshogyan, mint a könyvben. Ennek következtében nem csak a cselekményszálak futnak más irányba, de a karakterek is másként viselkednek, nincs igazi mélységük. Míg a könyvben belelátunk a főbb szereplők gondolataiba, a filmben mindezekből szinte semmi nem derül ki.

Azért hogy valami jót is mondjak, tetszettek a svéd szereplők, a svéd akcentus, és szerintem ha nem olvastam volna a könyvet, maga a film is tetszett volna. Néztem volna és azt gondoltam volna magamban, milyen hatásos volt ez meg az a jelenet. Így viszont inkább csak hatásvadász, de semmi értelme. Lehet, hogy az eredeti svéd filmet kellene megnéznem.

Azt gondolom mondanom se kell, hogy a könyvet imádtam. Minden betűjét. Sok kritikát olvastam, hogy bizonyos részleteket kár volt beleírni, meg hogy Stieg Larsson mindig szépen leírta, kin milyen ruha van, milyen laptopon dolgozik, meg hogy ez milyen felesleges, és főleg arról volt szó, hogy ki mit eszik.

Szendvicset ettek egyébként. Nem is keveset, de nekem ezek az apró részletek nagyon tetszettek. John szerint én az evészet megszállottja vagyok, úgyhogy ez természetes, de ma például TGWTDT inspirálta ebédet is ettem: rozskenyeret májkrémmel, és uborkával. A Lisbeth által gyakran fogysztott sajtos szendvics savanyú uborkával szintén felcsigázta az érdeklődésemet, de a Mikael által készített heringes, mustáros, tojásos alkotás se hangzik rosszul. A szombati reggelim is a könyvből van egyébként, szalonnás palacsinta áfonyaszósszal, ahogy Henrik Vanger házvezetőnője készítette. Ezen kívül főztek még bárányhúst vörösboros szószban, és sütöttek kolbászt is krumplival, hogy csak a kedvenc étvágycsinálóimat említsem.

Kávét is rengeteget ittak, de hát ez érthető, hiszen többnyire télen játszódott a történet, olyan hidegben, hogy Mikaelnek pokróc alatt kellett ülnie bent a házban is. Ezen kívül ez valami általános dolog lehet arrafelé, hogy ha bárki elmegy bárkihez, még ha nem is ismerik az illetőt, már teszik is fel neki a kávét, amit visszautasítani meglehetősen udvariatlan. Gondolom olyan ez, mint a tea itt Angliában.

Maga a cselekmény hónapokat ölel fel a könyvben és jellemző rá valamiféle titokzatosság. Lisbeth története sötét, erőszakos és egyúttal szomorú. Bár antiszociálisnak tartják, ismerve a hátterét ez talán érthető is. A filmben Rooney Mara remekül megragadta a karakter lényegét, tetszett az alakítása. Csak azt árulja el valaki, miért nem volt szemöldöke. WTF.

A könyv vége felé Lisbeth kezd kinyílni; bár meg nem változik teljesen, jó úton halad valami felé, ami már meglehetősen közel áll a boldogsághoz. Mikael társasága pozitívan hat rá. Talán pont ezért ért úgy a könyv utolsó fejezete, mintha hideg vizet borítottak volna rám, vagy arcon csaptak volna. Bár végig ott motoszkált a felszín alatt, hogy valószínűleg ez fog történni, Stieg Larsson remekül elhitette velem, hogy ezúttal rossz nyomon haladok.

Out

A héten már nem megyek be az irodába, ettől függetlenül mozgalmas napom volt ma. Délelőtt olvastam, aztán összeszereltem az új polcomat, utána pedig kivittem Tobyt sétálni. Az utóbbi időben kezdett kicsit furcsán viselkedni, és meglehetősen agresszív is volt néhányszor, ami talán érthető is, elvégre mindig csak itthon ül szerencsétlen, és nem csinál semmit egész nap.

Egyedül viszont még nem mehet kalandozni, mivel még nem kapta meg a microchipjét, és az oltásnak is kellett idő, hogy hasson, ráadásul túl kicsi még, hogy vissza tudjon jönni, hiába hagynám nyitva neki az ablakot. Így aztán nem maradt más megoldás, szereztem neki cicapórázt, hogy együtt ki tudjunk menni a közeli parkba.

John azon a véleményen volt, hogy úgyse tudom majd ráadni a hámot, és a macskának majd nyilván esze ágában nem lesz közreműködni, de végül egy tízperces közelharc után Toby feladta, gondolom rájött, hogy nem török az életére, aztán nem sokkal később már el is felejtette, hogy van rajta valami, ami eddig nem volt, és el is aludt benne.

Később aztán ki is mentünk, ma még csak a kertbe, és már kezdtem azt hinni, hogy Johnnak lesz igaza, mert Toby leült az ajtóban és nem volt hajlandó onnan elmozdulni, ezért aztán felvettem és kivittem. Persze amint megérezte a friss levegőt, nyávogni kezdett, és felugrott a vállamra, és csak ült ott, mint valami papagáj és veszettül nyávogott.

Egy újabb rövid küzdelem után végül sikerült letennem, de ez megint csak ott ült, és nézett, hogy most mi van. Miután dobáltam neki leveleket kicsit felbátorodott, és futkosott a fűben, meg a levendula alatt, aztán megpróbálta levadászni a lábam. Hamarosan viszont már megint csak ott állt az ajtóban és jelentőségteljesen nézett befelé.

Pont ebben a pillanatban vonult el mögöttünk egy pasi a kutyáival, még meg is állt, mert állítása szerint egy macska pórázon nem mindennapi jelenség. Gondolom a kutyák is túlságosan meg voltak lepődve, mert egyik se mozdult, csak érdeklődve néztek.

Összesen talán ha tíz percet voltunk kint, de mióta visszajöttünk Toby csak ül John székében, és felváltva alszik, vagy mered rám hitetlenkedve. A kaparóoszlop is ma jött meg amúgy, azt is csak gyanakodva végigmérte, aztán azóta se ment a közelébe.

Irodai egypercesek

A minap G-Dog azt mondta, szerinte túlságosan is visszahúzódó vagyok, és nem veszem ki a részem a csapatmunkából, meg hogy biztos túlságosan elfoglalt vagyok és azért, de az én tudásomat kár lenne veszni hagyni, amikor van egy csomó új kollega, akiket tanítani lehetne, és ő azt várta, hogy én majd felajánlom, hogy foglalkozok velük.

Egy ideig csak néztem rá, egész addig, amíg el nem kezdett toporogni egy helyben, majd közöltem vele, hogy még valamikor júliusban Frenchie megkérdezte, mit szólnék hozzá, hogy rámbíznák az újoncok betanítását mostantól, amire én lelkesen rábólintottam, majd még egyszer felajánlottam ezt úgy augusztus táján, de különösebben senkit se érdekelt, not a single gram of fuck was given, én meg nem vagyok az a fajta, aki ráerőszakolja magát másokra, hogy márpedig én akkor is megmutatom nekik, mit és hogy kellene csinálniuk.

A válasz még több toporgás volt, meg hogy ő erről nem is tudott, pedig milyen jó ötlet, de akkor esetleg beszéljek megint Frenchievel, aki jövő hétre megint tréningeket szervez. Frenchie meg csak puffogott, hogy persze, neki erre nincs is ideje és de jó, hogy itt vagyok, csinálhatom helyette, és csakhogy G-Dog végre észbe kapott, és hogy ő már a nyáron beszélt vele, de őt is csak ignorálta.

Különösebben amúgy nem érdekelt volna, hogy szerinte mennyire veszek részt és miben, de miután kétszer felajánlottam valamit önszántamból, ők meg leszarták, ne várja már el, hogy én majd itt hetente ugrálok neki, hogy ezt akarok, meg azt szeretnék...

Ehh...

ZzzzzzZzzz

Day 5

Ötödik napja csinálom a 30 day shredet, és egyelőre még nem adtam fel. Azt nem állítom, hogy élvezem, mert különösebben nem, de azt se élvezem, hogy nem férek bele a kedvenc farmeromba. Rengeteg pozitív dolgot olvastam egyébként erről a programról, kezdve a gyors eredménnyel, aztán hogy milyen energikus lesz tőle az ember, sőt még olyat is, hogy a hajuk is szebb lett, meg tudom is én még mi, ami azért szerintem enyhe túlzás.

Én amúgy nem hogy frissebb nem vagyok, de ilyen fáradtnak és összetörtnek már régen éreztem magam. John szerint ez csak átmeneti állapot, és ha visszagondolok, milyen volt, amikor öt éve minden nap mentem konditerembe, akkor talán tényleg igaz is. Legalábbis nagyon remélem.

Ma aztán nem tudtam ellenállni a kísértésnek, és megmértem magam, hogy utána majd mondhassam, hogy semmi változás nem állt be, de aztán én lepődtem meg a legjobban, mert úgy néz ki, hogy mégis, pedig szerintem pont ugyanúgy nézek ki, mint hétfőn. Persze azóta győzködöm magam, hogy biztos valamit rosszul mértem az első napon és tényleg nem változott semmi.

A peanut buttert továbbra is tömöm magamba egyébként, nem is nagyon áll szándékomban abbahagyni. Én nem igazán szeretem a csokit, se az egyéb édességeket, meg a cukros dolgokat, nekem ez a mindenem, meg a cheddar sajt chutneyval. Naponta ötször szoktam enni, ezen se nagyon akaro változtatni, úgyhogy fingers crossed, hogy működjön ez az önsanyargatás. Mondjuk talán azzal kéne rögtön kezdenem, hogy nem kínzásnak fogom fel.

Ehh...

Survey

Tegnap este csöngettek, én meg hirtelen felindulásból ajtót nyitottam. Nem szoktam egyébként, de most titkon abban reménykedtem, hogy a postás jött vissza a csomagommal, amit reggel nem tudtam átvenni. Az ajtóban egy pasi állt és mondta, hogy felmérést készítenek a Kantar Group megbízásából, és ugye van öt percem kitölteni egy kérdőívet. Mivel a Kantar az egyik ügyfelem, meg amúgy is tudom, milyen nehéz erre jelentkezőket találni, elvégre én is ezzel foglalkozom, bár nekem nem legalább nem kell senkihez bekopognom, mert online megy az egész, mondtam neki, hogy persze, miért is ne.

Be is jött, egyből odavolt a macskáért, hogy de cuki, az meg fél perc után már a srác hátizsákjában matatott, derékig eltűnve benne, de megsimogatni már nem hagyta magát, csak nyávogva elmenekült. Awkward.

A srác aztán elkezdte kitöltögetni az adatokat, majd hirtelen a sarokban Battlefieldet játszó Johnra bökött, hogy akkor most ő is itt lakik-e. Kedvem lett volna válaszolni, hogy nem is, én csak úgy beenegedek random pasikat lövöldözőst játszani, de bevallottam, hogy igen, itt, ráadásul mi egy pár vagyunk. A kérdőíves erre igencsak elkeseredett, hogy akkor ez így nem lesz jó, és én nem felelek meg a feltételeknek, de hirtelen felcsillant a szeme, hogy John viszont igen, és akkor ő most vele fogja ezt kitöltetni. Johnnak persze esze ágában nem volt ezzel foglalkozni. A srác még felajánlotta, hogy visszajön egy másik alkalommal, de ez se változtatott a helyzeten. Bánatosan elkullogott.

 Mondjuk én a helyében szerintem úgy csináltam volna, mintha nem vettem volna észre, hogy mi a helyzet, de ő gondolom ettől rendesebb fajta. Pedig a kérdőív sportról és szórakozásról szólt, úgyhogy szerintem mindegy lett volna, ki válaszol.

Persze én nyilván nem értek hozzá...

30 days

Amikor beiratkoztam a gymbe, úgy terveztem, hetente legalább háromszor megyek majd. Aztán rájöttem, hogy például ez munka előtt nem mindig túl praktikus, mert akkor ott kell zuhanyozni, a vizes törölközőt meg majd rakosgathatom egész nap, meg háromszor átöltözni egy reggel azért kicsit túlzás. Ráadásul céklavörös fejjel se akarok az irodában ülni. Ez nálam amúgy nem edzettség kérdése, amikor pár éve hónapokon át minden nap mentem, akkor is ugyanolyan szép lila voltam minden alkalommal, mint az első nap.

Szóval főleg hétvégenként megyek, és amikor épp nem dolgozok. Igaz, ilyen nagyon nincs, mert nem tudok minden héten szabadságot kivenni.

Az otthoni tornázgatásnak egyébként nem vagyok nagy híve, de ismét csak elhatározásra jutottam. Kár lenne a hétvégén befektetett energiát veszni hagyni. Elkezdtem nézelődni, hátha mégis találok valami alkalmas videót, ami nem túl hosszú, nem csak egy kimondott testrészre koncentrál egy részben, és nem is valami extrém hülyeség, mint például az a gumiszalagos izé, ami pár éve nagy divat volt, vagy boxolás tánccal kombinálva mondjuk, esetleg zulu lándzsavívás balett elemekkel felturbózva.

Végül ráakadtam a 30 day shredre, ami meg is felel az igényeimnek. Azért mielőtt nekiálltam volna, kétszer is végignéztem, mialatt a peanutbutter-golden syrup bagelemet toltam az arcomba, és eldöntöttem, hogy semmi különösebben bonyolult nincs benne, úgyhogy akár el is kezdhetem.

Az első alkalmon ma estem túl, és még élek. Bár a fő veszélyforrást itt Toby jelentette, aki először csak nézett rám, hogy "ez se normális, itt fetreng az én szőnyegemen, biztos megunta az életét", aztán úgy döntött, hogy akcióba lendül, és akárhányszor földönfekvős gyakorlat következett, megpróbálta lerágni a hajam. Meg aztán könnyű a figyelmemet is elterelni; amikor eljutottunk a butt kicks részhez, akkor egyből eszembe jutott Minsc, a kedvenc karakterem a Baldur's Gateből, aki folyton azt ordította, hogy "Butt kicking for goodness", meg hogy "Go for the eyes, Boo, go for the eyes", és itt el is szakadt a cérna és abba kellett hagynom az ugrálást egy kicsit, mert rámjött a röhögés.

Szóval nagy reményeket fűzök ehhez, és mivel ismerem magam, már az is nagy teljesítmény lesz, ha képes leszek 30 napig csinálni. Azért teljesen nem sikerült meggyőznöm magam, hogy ez tényleg használ is valamit, hiába a sok videó a youtube-on, meg a képek az interneten, úgyhogy lemértem magam mindenhol ma reggel, és majd megnézem hol tartok egy hónap múlva. Lehetséges kimenetelnek még mindig fenntartom, hogy itt fogok ülni a gép előtt a peanutbutter bagelemmel, és sóhajtozok, hogy semmi nem változott.

Approved

Meghozták ma az ágyat az Ikeából. Végre lehet megint kultúrált körülmények között aludni.

Van új székem is, végre nem a középkori kínzóeszköznek is alkalmas összecsukós széken kell ülnöm. Hell yeah... Még össze is tudtam rakni egyedül.

Toby egyébként halálra volt rémülve az ikeás pasiktól, végig a kanapé mögött bújkált, amíg azok ki-be járkáltak a dobozokkal. Amikor aztán a papírokat írtam alá, a srác hirtelen térdrerogyott és gügyögni kezdett. Először azt hittem, talán lábfetisiszta, és eddig bírta, hogy én mezítláb vagyok, de aztán kiderült, hogy csak a macska jött elő - nem bírta tovább, hogy nem foglalkozik vele senki -, és azzal próbált ismerkedni.

Ehh...

Mainstream

Toby ma úgy döntött, hogy a szart alomban elásni túl mainstream... Helyette szépen becsomagolta a papírba, amit a tálca alá tettem, hogy könnyebb legyen takarítani. Persze a szagot az el nem fedte, és a Tesco sofőr is pont ezt a pillanatot választotta, hogy leszállítsa a heti ellátmányt. Egy élmény volt az arc, amit vágot, amikor kinyitottam az ajtót és megcsapta a frissnek macskaszarszag. Én persze felvettem a pókerarcom, mintha mi sem történt volna. Gondolom mostantól én leszek majd a crazy cat lady...

Bond... Fluffy Bond

Sparrow James Bondot néz, meg postol is róla, én meg reggel óta röhögök Sean Connery bolyhos pulcsiján.

Geek

Toby igazi geek, imádja a Guild Wars 2-t. Az meg nálunk szinte mindennapos program, úgyhogy unatkozni nem fog.

Jó reggelt

Kép: Oh she glows

About being outgoing...

Tegnap ismét elhatároztam, hogy megerőltetem magam egy kicsit, és elmegyek pubozni munka után a kollegákkal, ne mondhassák már, hogy én sose megyek velük sehova. Ez az elhatározás tartott is olyan öt percig. A munkaidő 5.30-ig tart, de akik jöttek volna, különösebben nem zavartatták magukat, ugyanúgy dolgoztak tovább, mintha mi sem történt volna, úgyhogy megint csak hazajöttem.

Ma délelőtt aztán elvittem Tobyt az állatorvoshoz. Úgy látszik, a környékünkön a fekete-fehér macska a divat, mert csak ilyet láttunk ma a váróban. Egész pontosan ötöt. A szomszéd cica is amúgy ilyen, meg van egy sima fekete is. Toby meglepően jól bírta a kiképzést, csak nézett nagy szemekkel a többi macskára, akik ott nyávogtak kétségbeesetten. Persze az már más kérdés, hogy itthon továbbra se áll be a szája.

A doki egyébként jófélének tűnt, a cica se volt elborzadva tőle, még akkor se, amikor elkapta a nyakánál fogva, és egy Toby, my mate felkiáltással felemelte a levegőbe, hogy megnézze a fenekét. Megkapta amúgy az első oltását is, de szerintem nagyon észre se vette.

Amikor hazaértünk még dolgozni is megpróbáltam egy kicsit, de Tobynak más tervei voltak. Egy jólirányzott ugrással a laptopomon termett, majd lazán végighevert rajta, törölve ezzel az inboxom felét a fenekével.

Irodai egypercesek

Az egyik ügyfelem most emailezett, hogy Gingerbread Mannek öltözve dolgozik ma, mert valami jótékonysági szervezetnek gyűjt adományokat.

Sose értettem amúgy, hogy ahhoz minek jelmez...

Nálunk meg Briar ül egész nap egy hatalmas szőrmekucsmában. De nála csak simán nincs minden rendben.

Toby

 

Toby. 

Emellett döntöttünk végül. Az elmúlt három napban listákat írtunk, furcsa, vicces, és híres nevek közül válogattunk, míg végre ma este kiválasztottuk a legegyszerűbbet. Toby. Bár a Vlad (the Impaler) is illett volna rá, John szerint az nem hangzik jól, ha majd ötször el kell ismételni egy huzamban, mert az illető épp nem figyel, és a Boris is jó név, de még a végén azt hinnék, Boris Johnson után neveztük annak, politikai indíttatásból. Boris Johnsont egyébként szeretjük, de azért ne lakjon velünk. Peanut meg azért nem lett, mert John egyik barátjának a kutyáját hívják úgy. Azt, amelyik egyfolytában ugat és mondja a magáét. Ez mondjuk közös bennük... Mármint a cicával. Be nem áll a szája. Ha bárki kívülálló hallaná, biztos azt hinné, ő a világ legszomorúbb és legmagányosabb cicája. Forever alone...

Irodai egypercesek - Diwali

Diwali van ma, úgyhogy az indiai kollegák karácsonyi világítást aggattak mindenhova, továbbá hoztak be mindenféle nasikat. Nekem megint nem sok fogamra való akadt, mert az édességek egytől egyig túl édesek, az összes samosa tele volt korianderrel, és volt valami ropogós lapos kör, de az meg elég csípős volt. Végül Rafi javasolta, hogy próbáljam ki a... ehm... fogalmam sincs, mit, pedig lelkesen elmagyarázta, mi micsoda. Sőt, annyira lelkes volt, hogy igazán már ott se tudtam, miről beszél, mert csak veszettül legyezett a kezével a tálkák felett, és nem tudtam követni.

Ehh...

Egyébként volt bhaji, hagymás, az meg még úgy általában a legbiztonságosabb választás, szerencsére rosszat abból még nem ettem. Bár az igazán díjnyertes példányokat Sanjay hozta mindig, de mióta nem dolgozik nálunk az anyukája nem küld nekünk többet belőle.

Bhavna aztán ragaszkodott hozzá, hogy nekem homlok pötty is kell, és előrántott egy kollekciót, hogy nézzem meg, van minden színben, de nekem pirosat ad, mert pirosban vagyok.

Én végül nem hazudtoltam meg magam, és barbár üzemmódba kapcsoltam, mint oly sokszor, amikor evésre kerül a sor. Néztek is nagyot, hogy én kókuszos csücsköt fogok enni bhajival, meg lapos ropogós izével.

Sleepy Cat

Éjszaka nem sokat aludtunk. A cica hol össze vissza randalírozott, hol meg kétségbeesetten nyávogott kint a sötétben. Végül aztán rájött, hogy csak le kell feküdnie a lábunkhoz, és máris nincs egyedül.

Egyébként az alvásproblémán az se segít, hogy jelenleg nincs ágyunk. Decemberben akartunk venni egyet, addig meg a felfújhatóst használtuk, amin a rokon is kempingezett nálunk három hónapig. Nem volt amúgy kényelmetlen, és pont olyan magas is volt, mint egy rendes ágy, viszont a hétvégén bemondta az unalmast, és egy hatalmas dűneszerű képződmény jött létre a közepén, pont úgy, hogy egyik felén se lehessen aludni. Szóval most a földre terített takaróhalmokon és plédkupacokon alszunk. Oh, yeah...

A cica szerintem nézett is nagyot, hogy hova került, még rendes ágy sincs.

Reggel aztán lesben állt John asztala mellett, és az első adandó alkalommal elfoglalta a székét, ahonnan azóta se mozdult.

Nekem nemsokára mennem kell dolgozni, de egyre csak azt nézem, mit kellene még elpakolnom az alsó polcokról, mivel tudja agyonütni magát itt egyedül...

Project Cat III

Két óra elteltével a cica elhagyta a bunkert. Tíz perccel később aztán birtokba vette a kanapét.

Neve továbbra sincs.

Project Cat II

Egész nap tűkön ültem az irodában, és rémeket láttam a macskával kapcsolatban. Onnantól kezdve, hogy már nincs meg, mert odaadták valaki másnak, egészen odáig, hogy nincs is macskájuk, csak így akarnak ártatlan áldozatokat magukhoz csalogatni valami rituáléhoz.

Frenchie elhozta amúgy a hordozókosarat, ennek köszönhetően aztán úgy félóránként változatos kollegák tűntek fel az asztalunknál, főként visítva, hogy úristen, Frenchie behozta a macskát, WTF?, de volt aki csak gügyögni kezdett az üres kosárnak. Az is elég facepalm...

A buszon aztán egy három év körüli kisfiú mutogatta az anyjának veszettül, hogy "Nézd, cica, ott a cica a kosárban", az is mit szed, én nem tudom.

Végül aztán csak odaértem a megadott a címre, a kopogásomra egy egyáltalán nem ijesztő kinézetű lány nyitott ajtót egy macskával a nyomában, úgyhogy egyből meg is nyugodtam, hogy a történet ezen része legalább igaz. Azzal kezdte, hogy a cica, amelyikért jöttem kiszökött a kertbe, és pont jó, hogy itt vagyok, mert segíthetek levadászni. Végül egy láda alatt találtuk meg, és onnan sikerült visszakergetni a házba.

Miután megtudtam a részleteket, hogy milyen idős, nyolc hetes egyébként, milyen gyógyszereket kapott már meg, mit eszik és hasonlók, betettük szépen a kosárba, ahol egyből el is kezdett ásni. Már épp indultam volna, amikor a lány megkérdezte, hogy autóval jöttem-e, és amikor megtudta, hogy busszal, egyből vette is a kabátját, hogy akkor ő most engem hazahoz, úgysincs messze. Még hozzátette, hogy valószínűleg sírna, az meg milyen már a buszon, de végül aztán egész úton meg se nyikkant.

Itthon aztán letettük a kosarat a szobában, de az elmúlt másfél órában a cica ki se dugta az orrát. Amikor legutóbb benéztem, épp aludt. Hardcore.

John az előbb rákérdezett, hogy egész biztos vagyok-e benne, hogy él...

Ehh...

News

Nem pont ilyesmi híreket akartam hallani reggel kávézás közben... Mindenki kapaszkodjon meg... A coffea arabica, azaz arab kávé a kihalás szélén áll. A kutatók szerint a klímaváltozásnak köszönhetően 2080-ra akár teljesen el is tűnhet a Föld színéről.

Kész szerencse, hogy addigra már valószínűleg úgyis halott leszek.

Ehh... Ha meg nem, majd ihatok rooibos teát...

Jó reggelt

Kép: Gastrofotonomia

Project Cat

Amióta az eszemet tudom, szerettem volna cicát. Johnnak meg mindig is volt, így aztán amikor összeköltöztünk, megbeszéltük, hogy amint lehet, beszerezünk egyet. Eddig nem voltak ideálisak a körülmények, mert először a Commanderrel osztoztunk egy házon, aztán meg túl közel laktunk az autópályához, és a közös kert se volt épp bizalomgerejesztő.

Most viszont minden feltétel adott, van egy hatalmas kertünk, ami bár szintén közös a szomszédokkal, de egy zsákutca végén van, elég sok más cica is lakik a környéken, az út túloldalán pedig ott a Lammas Park.

Még egy titkos átjárónk is van a ház mögött, ami amúgy nem releváns, de ilyet is mindig akartam, és most végre ez az álmom is teljesült.

Titkos ajtó

Az egyetlen problémát az jelentette, hogy a szerződésünk szerint állatot csak a landlord engedélyével tarthatunk. Ő viszont Spanyolországban él, és akárhányszor akarunk valamit, mindig fel kell hívnunk, ami meg nem olcsó. Főleg, hogy az öregúr nagyon szeret beszélgetni, és alig lehet lelőni, mert szinte levegőt se vesz. Viszont rendes, mert eddig mindenbe beleegyezett, amit kértünk, csak írásos engedélyünk nincs, mert email címe az nincs.

Szóval nehézkes lenne meggyőzni, hogy egy macska miatt álljon neki emailezni, ezért úgy döntöttünk, nem feltétlenül kell neki erről tudni. Elvégre nem lovat akarunk tartani, vagy valami hasonlót.

A következő lépés az volt, hogy találjunk egy cicát. John valamelyik állatmenhelyről akart örökbefogadni, mert ott az örökbefogadási díjért cserébe, ami általában £65-85, az állatok megkapják a szükséges oltásokat, kiscicák a féregtelenítő gyógyszert is, aztán amikor eljön az idő, ivartalanítják is őket ott helyben. A környékünkön két menhelyet találtunk, viszont sajnálatos módon se az RSPCA, se a Hounslow Animal Center nem ad örökbe állatot bérlőknek, kizárólag akkor lehet tőlük  a cicát elhozni, ha mi vagyunk a lakás tulajdonosai.

A Battersea Dogs & Cats home már beérte volna egy írásos engedéllyel a landlordtól, de itt vissza is érkeztünk az eredeti problémához, nem akarunk ismét több száz fontos telefonszámlát, ráadásul továbbra se biztos, hogy a bácsi venné a fáradságot, hogy emailt írjon nekünk.

Tegnap délután aztán John nővére lelkesen újságolta, hogy látott egy hirdetést a környékükön, új gazdit kerestek egy cicának, és nemsokára mennek megismerkedni vele. El is küldte a linket, az oldal neve Pets4Home, és vannak ingyen elvihető állatok, de ugyanúgy árulni is lehet rajta. A mi környékünkön nem volt semmi, így aztán végső megoldásként a Gumtreen kezdtem nézelődni.

Nem sokkal később rá is találtam egy hirdetésre, két kiscicának kerestek új otthont, és itt tőlünk nem messze, Hanwellben. Egyből írtam is nekik, hogy ugye még megvan legalább az egyik, és pár perc múlva jött is a válasz, hogy igen, hétfőn este mehetek is megnézni.

Most elég izgatottak vagyunk, be kell szereznük pár dolgot holnapig, mert gondolom a macska nem tortilla chipset meg lekváros bagelt akar majd enni, és valahol aludnia is kell, bár John szerint ne fáradjak kosárral meg hasonlókkal, mert úgy is ott fog aludni, ahol neki tetszik, és biztos lehetek benne, hogy az majd nem a kosár lesz.

Továbbá Frenchie megígérte, hogy kölcsönadja a hordozóját, és akkor már az se lesz probléma, hogy buszoznom kell egy feltehetőleg halálra rémült jószággal.

Fingers crossed...

Esen Demirci

Esen Demirci retróban utazik... Aww...

National Day of Whining

Tegnap volt a National Stress Awareness Day, ezért aztán mára és holnapra kaptunk egy masszőrt az irodába, akihez aztán be tudtunk jelentkezni egy 10 perces vállmasszázsra.

Persze a mi irodánkban ezt se lehet kultúráltan lebonyolítani. Amikor meghirdették az időpontokat, Greasball egyből huhogni kezdett, mint egy pávián, majd fennhangon kijelentette, hogy ő csak akkor foglal időpontot, ha a masszőr nőnemű lesz. Aztán még voltak páran, akik erre heves bólogatásba kezdtek, hogy ők aztán biztos nem hagynák egy pasinak, hogy fogdossa őket. Halkan megjegyeztem, hogy ez nem olyan masszázs, aminek a vége happy ending, a masszőrt nem kell megdugni se, és ez különben se a fogdosásról szól, de ezek képesek voltak tüntetést szervezni, hogy férfi masszőr be ne tegye hozzánk a lábát.

Ma reggel én az elsők között mentem be, így aztán sorra jöttek oda faggatni, hogy mondjam el, milyen volt, meg hogy szerintem jól néz-e ki a masszőr, és le kellett-e vetkőzni. Én komolyan nem tudom, mit hittek, hogy majd egy 10 perces irodai masszázs orgiába fog torkollni, ahol az összes kollega ruhátlanul csavarodik egymásra?

Frenchie persze az időpontja előtt két perccel meggondolta magát, és nem akart menni. Mariot győzködte, hogy menjen helyette, de az se akart, mire Frenchie ráordított az új srácra, aki Matt, hogy akkor ő menjen, az meg csak pislogott nagyokat. Amikor aztán kellőképp felidegesítettek, amihez röpke egy percre volt szükség, jeges hangon közöltem velük, hogy valaki húzzon be, de nagyon gyorsan, mert már két perce bent kéne lennie valakinek, és miattuk fogják későbbre tolni mindenki más masszázsát is. Matt erre csak hitetlenkedve nézett rám, és megjegyezte, hogy ez a hangnem talán egy kicsit erős. Válaszul csak vasvilla szemeket meresztettem rá, mire felpattant és bemenekült a masszázs szobába.

Az meg szintén nem létezik nálunk, hogy dráma van és abban a Polski Tiger nem vesz részt, úgyhogy egyből rákezdett, hogy ő igazából nem is akar menni, meg ki tudja, milyen ez, ugye mindezt azok után, hogy velem részletesen elmeséltette, és hogy mi lesz, ha le kell vetkőznie, szintén azok után, hogy elmondtam, hogy nem kell. Mivel különösebben senki nem figyelt rá, megismételte, csak ezúttal még nyávogott is hozzá, mint egy hisztérikus ötéves. Erre aztán többen el is kezdték győzködni, hogy pedig csak próbálja ki, azt meg ott húzkodta a vállát egyre, nem is bírtam tovább nézni, elmentem inkább ebédelni.

Később persze már azt hangoztatta fennhangon, hogy ez olyan egy fantasztikus élmény volt, amit kár lett volna kihagyni, megmondta ezt ő mindenkinek már az elejétől kezdve.

Szóval amikor én olyanokat mondok, hogy stresszes a munkám, nem kizárólag az idegesítő ügyfeleimre gondolok.

Irodai egypercesek

Frenchie remek példa arra, hogyan ne bánjunk az új kollegákkal, és mit ne csináljunk, amikor ezek a szerencsétlenek ránk vannak bízva. Az új srác ma egy órán keresztül csendben tűrte, hogy Frenchie vörös fejjel ordít, hogy neki őrá most nincs ideje, és különben is, amin együtt dolgoznak az annyira nem is fontos. Végül beviharzott az egyik meeting roomba és úgy becsapta az ajtót, hogy beleremegtek az ablakok és közben azt visította, hogy ha nem hagyják békén, akkor itt fog ülni éjfélig, de ez nyilván senkit nem érdekel.

November mood

November mood by mnory featuring a tartan shirt

Chop chop

Az új fodrászom, Nicole, nagy reményeket ébresztett bennem tegnap, amikor feltett egy csomó kérdést: mit szeretnék, mit nem szeretnék - rétegest, meg ferde frufrust csak a holttestemen át, mindig mindenki olyat akar nekem vágni; aztán megnéztük együtt a képeket, amiket vittem és közösen kiválasztottuk a legjobbat.

Aztán persze nem kellett csalódnom, mert egy rövid kis ollócsattogtatás után megkérdezte, hogy és akkor most hogy szárítsa meg. Kérdőn néztem rá a tükörből, mondván, még le se vágta rendesen a hajam, mert azt beszéltük meg, hogy vállig fog érni, de még mindig a lapockámat súrolja, úgyhogy tegye csak le szépen azt a hajszárítót és vagdosson még egy kicsit. Chop chop...

Végül a frufru se lett pont olyan, mint amilyenben megállapodtunk. Felmerülhet a kérdés, hogy miért nem szóltam neki. Egész egyszerűen úgy vagyok vele, ha a kép alapján nem képes megcsinálni, akkor nem bízom benne, hogy majd hirtelen homlokon csókolja a múzsa, csak mert szóltam. Jobb nem kockáztatni.

 

 Útközben meg összecimbiztem egy cicával. Nem kellett neki kétszer mondani, hogy pózoljon a kerítésen.

Irodai egypercesek

Ha tudtam volna, hogy ma jótékonysági cupcake vásár lesz irodában, nem tömtem volna magamba azt a lemon slicet ebéd után. De most már késő... Ez miatt még nem fogom kihagyni a fahéjas-gyömbérest.

Stripes

A marketing ezúttal nem veszett kárba rajtam. Ilyen csíkokkal még Diet Coke-ot is el lehet nekem adni, pedig nem is szeretem.

Haircut

Holnap fodrászhoz megyek. Ez nálam már szinte egy rituálé, ami  inspiráló képek nézegetésével kezdődik. A kedvenceimet aztán magammal viszem a fodrászhoz, és kikérem róluk a véleményét, mert ha szerinte az a haj nem nekem való, akkor találjon ki jobbat. Az eléjük tárt képekre általában az összes csak annyit mond, hogy persze jó lesz, aztán ollót ragadnak és nekem esnek. Az elkészült művel aztán egytől egyig elégedettek szoktak lenni. Én meg ki nem állhatom.

Szóval már előre frusztrált vagyok most is...

Haircut? by mnory on Polyvore