Idén szerdán tartottuk a céges Christmas partyt. Filomena úgy harangozta be, hogy ez lesz eddigi életünk legjobb bulija, mert ő aztán tényleg kitett most magáért, és ilyen még nem volt. Ebből kifolyólag persze mindenki megörült, amikor a busz begördült a parkolóba, és megláttuk a kastélyt az út végén.
Nem telt egy percbe se, hogy a busz már tolatott is visszafelé, hogy letegyen minket az aktuális helyszínen: a kastély kertjében felálított sátor előtt.
Friday, 13 December 2013
Wednesday, 11 December 2013
Fog
Akik nem szeretik Angliát, azok sokszor az időjárásra panaszkodnak. Pedig nem rossz ám. Még awesome horrorfilmes köd is szokott lenni reggelente...
Tuesday, 8 October 2013
Irodai egypercesek - Small talk
Marius: Hi, how are you?
Nory: Not too bad, thanks. How are you?
Marius: What's the word that means worse than horrible?
Nory: Hmm... Awful?
Marius: Thanks. In this case I'm awful...
Nory: Not too bad, thanks. How are you?
Marius: What's the word that means worse than horrible?
Nory: Hmm... Awful?
Marius: Thanks. In this case I'm awful...
Saturday, 5 October 2013
Wednesday, 18 September 2013
Irodai egypercesek
Ha holnap közlik velem, hogy pakoljam össze a szekérderéknyi nasimat, meg egyéb dekoratív, ámbár fölösleges kacatomat, mert a továbbiakban már nem dolgozok itt, akkor az azért lesz, mert ma a Big Boss tulaj pasi az én asztalomon esett keresztül, igencsak látványosan. Én meg úgy csináltam, mint akinek mindez fel sem tűnt, mialatt ő a drága öltönyében kúszott-mászott a telefonja, meg a papírjai után.
George utána rögtön meg is kérdezte, hogy én gáncsoltam-e ki. Rávágtam, hogy persze, én így szórakoztatom magam, amikor épp nincs mit csinálnom.
George utána rögtön meg is kérdezte, hogy én gáncsoltam-e ki. Rávágtam, hogy persze, én így szórakoztatom magam, amikor épp nincs mit csinálnom.
Monday, 16 September 2013
Yes is the new no
Azt már megszoktam, hogy némelyik ügyfélnek lassú a felfogása, meg azt is, hogy sokan még életükben nem csináltak online researcht, és akkor azoknak szépen el kell magyarázni mindent az elejéről. Arra is már rájöttem, hogy legjobb egyszerűen fogalmazni, meg nem sok technikai kifejezést használni, mert az hosszú, és úgyse olvassák el, aztán simán megkérdezik még ötször.
De a legutóbbi ügyfelem sikeresen felülmúlta az összes eddigi tapasztalatomat. Miután elküldtem neki a linket, hogy lássa, milyen lesz a kérdőív, amit majd kiküldünk a jelentkezőknek, először megkritizálta, hogy túl egyszerű a design, aztán meg hogy a résztvevők majd nem fogják érteni a kérdéseket - azokat ő írta amúgy -, és ezen felül ő nem érti, hogy mi micsoda... Szóval ismét azt hittem, minél egyszerűbben válaszolok neki, annál jobb...
Client: Just a question... Are you going to remove the question numbers from the top of the page once I finished testing and you invite real respondents?
Nory: Yes.
Client: I'm a bit worried. Your answer suggest that you will not remove the question numbers and I really don't like the way it looks.
WTF?
De a legutóbbi ügyfelem sikeresen felülmúlta az összes eddigi tapasztalatomat. Miután elküldtem neki a linket, hogy lássa, milyen lesz a kérdőív, amit majd kiküldünk a jelentkezőknek, először megkritizálta, hogy túl egyszerű a design, aztán meg hogy a résztvevők majd nem fogják érteni a kérdéseket - azokat ő írta amúgy -, és ezen felül ő nem érti, hogy mi micsoda... Szóval ismét azt hittem, minél egyszerűbben válaszolok neki, annál jobb...
Client: Just a question... Are you going to remove the question numbers from the top of the page once I finished testing and you invite real respondents?
Nory: Yes.
Client: I'm a bit worried. Your answer suggest that you will not remove the question numbers and I really don't like the way it looks.
WTF?
No kids
Azok, akiknek gyereke van, miért háborodnak fel azon, hogy nekem nincs, és nem is akarok. Nekik attól nem lesz kevesebb... Vagy attól félnek, hogy az ő gyerekük majd egyszer csak köddé válik, csak mert nekem nincs?
Én ezt egész egyszerűen képtelen vagyok felfogni.
Én ezt egész egyszerűen képtelen vagyok felfogni.
Tuesday, 3 September 2013
But now you look good
Ha sejtettem volna, hogy ezzel két hétre a figyelem középpontjába fogok kerülni, biztos nem vágattam volna le a hajam. Azon kívül, hogy zavar, hogy ennyire rövid, egy small talk lavinát indítottam el vele. Akik az elmúlt három évben egy kukkot se szóltak hozzám, most libasorban járulnak az asztalomhoz megjegyzéseket tenni, hogy milyen jól áll, meg milyen bátor vagyok és hasonlók.
Alessandro: Oh, Nora, your hair is nice. You look better.
Nory: Well... thanks, I guess. I haven't realised I was that ugly before...
Alessandro: No, no, of course you were not. But now you look good.
Alessandro: Oh, Nora, your hair is nice. You look better.
Nory: Well... thanks, I guess. I haven't realised I was that ugly before...
Alessandro: No, no, of course you were not. But now you look good.
Sunday, 25 August 2013
Sneak in
Állítólag abban az esetben, amiben a pasink - aki azzal volt megbízva, hogy minket a lakásba beengedjen futás után -, azzal fogad bennünket a lépcsőház előtt, hogy "Honey, I think I locked us out...", a helyes válasz nem a "But why did you do that?". Minden nap tanulok valami újat.
Miután vagy tíz percig bámultunk a bezárt ajtóra, John felment Philhez, hogy kérjen tőle egy csavarhúzót. Vagy igazából bármit, mert tulajdonképpen egy csavarhúzó se segített volna sokat. Phil persze pont ilyenkor nem volt otthon. Érkezett viszont a szembe szomszéd old lady, Joan, akitől sűrű szempillarezegtetések közepette meg is kérdeztem, hogy ismer-e valami lakatost a környéken, aki esetleg vállaná így hirtelen, hogy beenged minket. Joan persze pont nem ismert ilyet, de azt mondta a telefonját nyugodtan használhatjuk, bár így, hogy nem tudjuk kit kell hívni, kicsit nehezebb az ügy. Vele volt amúgy a lovagja, aki erre csak dörmögött valamit az orra alá, mire Joannak felcsillant a szeme, hogy bár betörőket se ismer, de létrája az van, és ha nyitva a fürdő ablaka, akkor meg vagyunk mentve.
Persze nem volt nyitva, de Joan lovagja megint dörmögött valamit, mire az old lady rákérdezett, hogy a többi ablakkal mi a helyzet. Csak vállat vontam, hogy azok ugyan nyitva vannak, de a tíz centis résen csak a macska fér be, az meg nem hajlandó kihozni a kulcsot, és ugye az ablakot meg csak ennyire lehet kitárni. A lovag megint csak dörmögött valamit, amiből mi ismét egy kukkot se értettünk, majd intett, hogy kövessük. Lazán a konyhaablakhoz sétált, bedugta a karját, a másik kezével megmozgatta az ablakot, közben valami kattanást hallottunk, és az ablak már tárva nyitva állt, még a terhes nő is simán befért volna, aki az udvar másik végéből követte az eseményeket. Azért amikor John elkezdett engem betuszkolni, megkérdezte, hozzon-e nekünk széket, majd amikor nem kellett, vihogva közölte, hogy örül, hogy most már nem ő az egyetlen, aki rendeszeresen az ablakon át jut be a lakásába.
Szóval jó, hogy így egy év után megtudtuk, az ablakokat tulajdonképpen ki lehet nyitni normálisan is... John meg is jegyezte, hogy most már akkor tudjuk, hogy szokott Phil bejutni, amíg mi nem vagyunk itt. Szerintem amúgy nem szokott, de mint tudjuk eléggé weirdo, meg miután egyszer megköszöntem Johnnak, hogy kivitte a szemetet, ő meg bevallotta, hogy ő ugyan nem, azóta ha valami eltűnik, vagy máshol találjuk meg, mint ahol szerintem hagytuk, akkor John megjegyzi, hogy biztos Phil volt. Szerinte amúgy a karácsonykor nálunk hagyott fenyőfán is webcam volt... és akkor még én vagyok a paranoid. Mondjuk tényleg én... Ehh...
Miután vagy tíz percig bámultunk a bezárt ajtóra, John felment Philhez, hogy kérjen tőle egy csavarhúzót. Vagy igazából bármit, mert tulajdonképpen egy csavarhúzó se segített volna sokat. Phil persze pont ilyenkor nem volt otthon. Érkezett viszont a szembe szomszéd old lady, Joan, akitől sűrű szempillarezegtetések közepette meg is kérdeztem, hogy ismer-e valami lakatost a környéken, aki esetleg vállaná így hirtelen, hogy beenged minket. Joan persze pont nem ismert ilyet, de azt mondta a telefonját nyugodtan használhatjuk, bár így, hogy nem tudjuk kit kell hívni, kicsit nehezebb az ügy. Vele volt amúgy a lovagja, aki erre csak dörmögött valamit az orra alá, mire Joannak felcsillant a szeme, hogy bár betörőket se ismer, de létrája az van, és ha nyitva a fürdő ablaka, akkor meg vagyunk mentve.
Persze nem volt nyitva, de Joan lovagja megint dörmögött valamit, mire az old lady rákérdezett, hogy a többi ablakkal mi a helyzet. Csak vállat vontam, hogy azok ugyan nyitva vannak, de a tíz centis résen csak a macska fér be, az meg nem hajlandó kihozni a kulcsot, és ugye az ablakot meg csak ennyire lehet kitárni. A lovag megint csak dörmögött valamit, amiből mi ismét egy kukkot se értettünk, majd intett, hogy kövessük. Lazán a konyhaablakhoz sétált, bedugta a karját, a másik kezével megmozgatta az ablakot, közben valami kattanást hallottunk, és az ablak már tárva nyitva állt, még a terhes nő is simán befért volna, aki az udvar másik végéből követte az eseményeket. Azért amikor John elkezdett engem betuszkolni, megkérdezte, hozzon-e nekünk széket, majd amikor nem kellett, vihogva közölte, hogy örül, hogy most már nem ő az egyetlen, aki rendeszeresen az ablakon át jut be a lakásába.
Szóval jó, hogy így egy év után megtudtuk, az ablakokat tulajdonképpen ki lehet nyitni normálisan is... John meg is jegyezte, hogy most már akkor tudjuk, hogy szokott Phil bejutni, amíg mi nem vagyunk itt. Szerintem amúgy nem szokott, de mint tudjuk eléggé weirdo, meg miután egyszer megköszöntem Johnnak, hogy kivitte a szemetet, ő meg bevallotta, hogy ő ugyan nem, azóta ha valami eltűnik, vagy máshol találjuk meg, mint ahol szerintem hagytuk, akkor John megjegyzi, hogy biztos Phil volt. Szerinte amúgy a karácsonykor nálunk hagyott fenyőfán is webcam volt... és akkor még én vagyok a paranoid. Mondjuk tényleg én... Ehh...
Friday, 23 August 2013
Va-jay-jay
Persze, másra se vágytam így kora reggel, mint egy promóciós emailre a Funcomtól, amiben a mellékelt ábrán szereplő punciszörny hivatott meggyőzni arról, hogy a The Secret World még mindig awesome, és még havidíjat fizetni is megéri.
Wednesday, 21 August 2013
Jam
A szülői látogatás egyébként a szokásos forgatókönyv szerint zajlott. Anyu már hónapokkal előre kérdezgette, hogy "De mit hozzak?", amire először a standard választ adtam, vagyis "Semmit". Persze tudhatnám már mostanra, hogy ez nem elfogadott, és végül valamit úgyis kérni kell. Aztán eszembe jutott, hogy már múltkor is nyávogtam, hogy nincs mit olvasnom magyarul, kaptam is emailben pár könyvet, amik jók voltak, de időközben felfedeztem még újabbakat is, úgyhogy leadtam a rendelést: Baráth Katalin - Türkizkék hegedű és Brandon Hackett - Az ember könyve.
Sejthettem volna, hogy ez még mindig nem elég, úgyhogy már a végén Johnt kérdezzem, hogy mit kérjek még, aki egyből rávágta, hogy kolbászt, mire nekem meg eszembe jutott a kedvenc borom, a Balatoni Zweigelt, örültem is, hogy akkor ez is le van tudva, mire anyu felajánlotta, hogy hoz Tokajit is. De azt meg úgyse issza senki, úgyhogy ne hozzon.
Pár héttel az indulás előtt aztán szólt, hogy a lovagja csinált lekvárt, abból is hoz, de ne hozzon, de direkt nekünk is csinált, jó, akkor hozzon. Most erre mit lehet mondani, nem? Ha már úgyse lehet megúszni, akkor mondtam, hozzon szilvásat, mert olyat itt nem találtam.
Azt ugye mondanom se kell, hogy ennyivel nem úsztam meg, mert végül beállítottak ide öt üveg lekvárral, két akkora kolbásszal, hogy el se tudom tenni sehova, ráadásul az is házi gyártmány, pedig már fájt a fogam a kedvenc gyulai fajtámra, meg ugye a bor, de ezen felül még elvonszolt egy hatalmas zsákot a hoteltől egészen hozzánk, amiből aztán percenként előhúzott valamit, hogy "Ezt is ám neked hoztam. Kell?", John meg itt fetrengett a röhögéstől, mert bár nem tud magyarul, azt megértette, amikor minden egyes felajánlásra azt mondtam, hogy "Nem".
Gondolom most megint én vagyok a szívtelen, de én előre megmondtam, hogy nekem semmi más nem kell, és 40 négyzetméter nem elég arra, hogy illendőségből elfogadjak két esernyőt (egy virágosat meg egy még virágosabbat), egy pár masnis papucsot, amit az életben fel nem vennék, egy piros strasszkövekkel kirakott fehér pólót Holiday felirattal, amit talán öt évesen még fel is vettem volna, most már meh, két üveg parfümöt, aminek nem tetszik az illata, egy fülbevalót, amitől tudom, hogy viszketne csak a fülem, egy fekete és egy arany színű szempillaspirált, amit szintén csak nem kennék magamra, meg egy gyűrűt, ami leesik az ujjamról... Ehh...
Amúgy a cica is kapott ajándékot, egy csomag csörgős labdát, meg két rúd cicakolbászt, amit anyu megvesztegetésként hozott neki, de különösebben nem vált be a terv, mert Toby csak addig volt barátkozós kedvében, amíg tartott a kolbász.
Sejthettem volna, hogy ez még mindig nem elég, úgyhogy már a végén Johnt kérdezzem, hogy mit kérjek még, aki egyből rávágta, hogy kolbászt, mire nekem meg eszembe jutott a kedvenc borom, a Balatoni Zweigelt, örültem is, hogy akkor ez is le van tudva, mire anyu felajánlotta, hogy hoz Tokajit is. De azt meg úgyse issza senki, úgyhogy ne hozzon.
Pár héttel az indulás előtt aztán szólt, hogy a lovagja csinált lekvárt, abból is hoz, de ne hozzon, de direkt nekünk is csinált, jó, akkor hozzon. Most erre mit lehet mondani, nem? Ha már úgyse lehet megúszni, akkor mondtam, hozzon szilvásat, mert olyat itt nem találtam.
Azt ugye mondanom se kell, hogy ennyivel nem úsztam meg, mert végül beállítottak ide öt üveg lekvárral, két akkora kolbásszal, hogy el se tudom tenni sehova, ráadásul az is házi gyártmány, pedig már fájt a fogam a kedvenc gyulai fajtámra, meg ugye a bor, de ezen felül még elvonszolt egy hatalmas zsákot a hoteltől egészen hozzánk, amiből aztán percenként előhúzott valamit, hogy "Ezt is ám neked hoztam. Kell?", John meg itt fetrengett a röhögéstől, mert bár nem tud magyarul, azt megértette, amikor minden egyes felajánlásra azt mondtam, hogy "Nem".
Gondolom most megint én vagyok a szívtelen, de én előre megmondtam, hogy nekem semmi más nem kell, és 40 négyzetméter nem elég arra, hogy illendőségből elfogadjak két esernyőt (egy virágosat meg egy még virágosabbat), egy pár masnis papucsot, amit az életben fel nem vennék, egy piros strasszkövekkel kirakott fehér pólót Holiday felirattal, amit talán öt évesen még fel is vettem volna, most már meh, két üveg parfümöt, aminek nem tetszik az illata, egy fülbevalót, amitől tudom, hogy viszketne csak a fülem, egy fekete és egy arany színű szempillaspirált, amit szintén csak nem kennék magamra, meg egy gyűrűt, ami leesik az ujjamról... Ehh...
Amúgy a cica is kapott ajándékot, egy csomag csörgős labdát, meg két rúd cicakolbászt, amit anyu megvesztegetésként hozott neki, de különösebben nem vált be a terv, mert Toby csak addig volt barátkozós kedvében, amíg tartott a kolbász.
Monday, 19 August 2013
Irodai egypercesek
... és akkor hirtelen fingszag.
Persze nem sokkal később rájöttem, hogy csak Frenchie állt neki a tojásos-tonhalas salátájának itt nagy sunnyogva.
Persze nem sokkal később rájöttem, hogy csak Frenchie állt neki a tojásos-tonhalas salátájának itt nagy sunnyogva.
Sunday, 18 August 2013
Friday, 16 August 2013
French
Hétfőn egyébként client meetingre mentünk; Frenchie meg én. Ő már azzal kezdte, hogy látatlanba is utálja az ügyfelet, mert az is francia. Azt meg már régóta mondogatja nekem, hogy azok mekkora tuskók, higgyem csak el. Gondolom az se sokat javított a helyzeten, hogy az ügyfél vihogva csúfolta Frenchie akcentusát, meg ott mondogatta nekem, hogy figyeljem már, mert úgy mondja a basic-et, hogy "bezikk". Nem akartam rámutatni, hogy aki a public helyett azt mondja, hogy "pöblikk", az csak hallgasson...
De ugye én nem vagyok francia...
De ugye én nem vagyok francia...
Daughter
Szerintem a cicának feltett szándéka, hogy minden nyaralási tervünknek keresztbe tegyen. Biztos meghallotta, hogy John nővére vigyázna rá, és nem akar megint a gyerekszobába száműzve senyvedni, miközben az ő macskájuk vígan heverészik a kanapén.
Ez alkalommal éhségsztrájkba kezdett, amit egy hétig ki is bírt, hiába hoztuk neki a jobbnál jobb cicaeledeleket, ő csak megvetően nézett az összesre és három falatnál többet nem volt hajlandó enni. A különös viselkedés viszont gyanúsan összefüggésben állani látszott anyu látogatásával, úgyhogy nem gondoltam egyből, hogy a halálán van. Azért így hat nap után közöltem vele, hogy ha nem kezd el enni, majd jól elviszem az állatorvoshoz, aki biztos már alig várja, hogy tűket szúrkálhasson belé, ezt meg szerintem lehet, hogy megértette, mert öt perc múlva már hallottam, hogy ropogtatja a cicakekszet. Persze az is lehet, hogy mindez véletlen volt, és csak a catnippel meghintett csirkemell hozta meg az étvágyát, amit még aznap ebédre szolgáltam fel neki, ő meg nagy kegyesen hajlandó volt a felét elfogyasztani.
A lelki trauma elméletét alátámasztani látszott az is, hogy a sztrájk egy hetében a kanapénak a közelébe se volt hajlandó menni, pedig amúgy az a kedvenc helye. Anyu viszont többnyire ott ült, amikor itt volt, és Toby egészen tegnapig csak ült a földön és összehúzott szemöldökkel meredt az üres párnákra.
Amúgy én megértem, a látogatás engem is megviselt. I'm a horrible daughter, meg minden, és mások biztos tudják, hogy hogy kell az ilyesmit élvezni, belőlem viszont kiveszett a szociális érzék, bár ha jobban bele gondolok, szerintem inkább sose ki se fejlődött. Már hetekkel előre aggódtam, hogy biztos milyen kínos lesz, meg majd ki tudja, mit fogunk itt csinálni négy napig, amiből kettőn még dolgoztam is, de az jó is volt, mert legalább arra a nyolc órára el volt döntve, hogy mivel kell foglalkoznom.
Anyut persze hiába kérdeztem, hogy mit akar, neki minden jó volt. A lovagjával jött egyébként, akit most láttam először. Nem azért, mert annyira új lenne, hanem mert anyuval se találkoztam két éve. I'm a horrible daughter.
Végül aztán a szokásost csináltuk, parkozás, mókus etetés (anyu egy zsák mogyoróval érkezett, aztán persze az összes mókus csoportokban érkezett a lábai elé, a többi turistának meg semmi nem jutott, így végül arra kényszerültek, hogy tőlünk lejmoljanak néhány szem nasit), városnézés, Buckingham Palace (nem, már nincs kint a Royal Baby bejelentő tábla), pub, Richmond, Chinatown...
A reptérre aztán egyedül merészkedtek ki, persze előtte napokig hallgattam, hogy majd biztos el fognak tévedni, én meg hiába mondtam, hogy az nem lehet, mert a metró csak egy irányba megy, és a Heathrow a végállomás, ők meg voltak róla győződve, hogy én ezt csak kitalálom, hogy őket elhalgattassam. Ehh...
Aztán persze megint csak kérdezgették, hogy "és Magyarországra mikor jöttök már?", de én erre komolyan gondolni se tudok, amikor idén még nem voltam nyaralni, szerintem nem is fogunk később se, köszönhetően annak, hogy nem volt annyi eszem, hogy a macskával együtt biztosítást is vegyek, és a műtéte óta próbálom a bankszámlámat rendbe tenni, úgyhogy ha végre ismét megengedhetem magamnak, hogy Angliát elhagyjam, akkor nyaralni fogok menni, nem Magyarországra. Ott már voltam...
I'm a horrible daughter...
Ez alkalommal éhségsztrájkba kezdett, amit egy hétig ki is bírt, hiába hoztuk neki a jobbnál jobb cicaeledeleket, ő csak megvetően nézett az összesre és három falatnál többet nem volt hajlandó enni. A különös viselkedés viszont gyanúsan összefüggésben állani látszott anyu látogatásával, úgyhogy nem gondoltam egyből, hogy a halálán van. Azért így hat nap után közöltem vele, hogy ha nem kezd el enni, majd jól elviszem az állatorvoshoz, aki biztos már alig várja, hogy tűket szúrkálhasson belé, ezt meg szerintem lehet, hogy megértette, mert öt perc múlva már hallottam, hogy ropogtatja a cicakekszet. Persze az is lehet, hogy mindez véletlen volt, és csak a catnippel meghintett csirkemell hozta meg az étvágyát, amit még aznap ebédre szolgáltam fel neki, ő meg nagy kegyesen hajlandó volt a felét elfogyasztani.
A lelki trauma elméletét alátámasztani látszott az is, hogy a sztrájk egy hetében a kanapénak a közelébe se volt hajlandó menni, pedig amúgy az a kedvenc helye. Anyu viszont többnyire ott ült, amikor itt volt, és Toby egészen tegnapig csak ült a földön és összehúzott szemöldökkel meredt az üres párnákra.
Amúgy én megértem, a látogatás engem is megviselt. I'm a horrible daughter, meg minden, és mások biztos tudják, hogy hogy kell az ilyesmit élvezni, belőlem viszont kiveszett a szociális érzék, bár ha jobban bele gondolok, szerintem inkább sose ki se fejlődött. Már hetekkel előre aggódtam, hogy biztos milyen kínos lesz, meg majd ki tudja, mit fogunk itt csinálni négy napig, amiből kettőn még dolgoztam is, de az jó is volt, mert legalább arra a nyolc órára el volt döntve, hogy mivel kell foglalkoznom.
Anyut persze hiába kérdeztem, hogy mit akar, neki minden jó volt. A lovagjával jött egyébként, akit most láttam először. Nem azért, mert annyira új lenne, hanem mert anyuval se találkoztam két éve. I'm a horrible daughter.
Végül aztán a szokásost csináltuk, parkozás, mókus etetés (anyu egy zsák mogyoróval érkezett, aztán persze az összes mókus csoportokban érkezett a lábai elé, a többi turistának meg semmi nem jutott, így végül arra kényszerültek, hogy tőlünk lejmoljanak néhány szem nasit), városnézés, Buckingham Palace (nem, már nincs kint a Royal Baby bejelentő tábla), pub, Richmond, Chinatown...
A reptérre aztán egyedül merészkedtek ki, persze előtte napokig hallgattam, hogy majd biztos el fognak tévedni, én meg hiába mondtam, hogy az nem lehet, mert a metró csak egy irányba megy, és a Heathrow a végállomás, ők meg voltak róla győződve, hogy én ezt csak kitalálom, hogy őket elhalgattassam. Ehh...
Aztán persze megint csak kérdezgették, hogy "és Magyarországra mikor jöttök már?", de én erre komolyan gondolni se tudok, amikor idén még nem voltam nyaralni, szerintem nem is fogunk később se, köszönhetően annak, hogy nem volt annyi eszem, hogy a macskával együtt biztosítást is vegyek, és a műtéte óta próbálom a bankszámlámat rendbe tenni, úgyhogy ha végre ismét megengedhetem magamnak, hogy Angliát elhagyjam, akkor nyaralni fogok menni, nem Magyarországra. Ott már voltam...
I'm a horrible daughter...
Friday, 12 July 2013
Poptart shop, Brighton
Vasárnap egyébként nagyon büszke voltam magamra, amikor szinte szemrebbenés nélkül vonultam el a Charlie's Sweet Emporium előtt, és csak kicsit remegett meg a szám széle, amikor megláttam a poptart kínálatot a kirakatban...
Wednesday, 10 July 2013
Irodai egypercesek
A Big Chief, aki fél évvel ezelőtt áttelepült Amerikába, hogy az ottani irodánkat irányítsa, most egy hétig itt van nálunk. Tegnap épp az ebédemet ettem, és már örültem, hogy végre egyedül vagyok, amikor is megjelent a konyhában, és persze egyből small talkolni kellett vele...
Big Chief: Oh, I see you have this nice slide show with all your names and pictures. I kept telling everyone, we should have something like this...
Nory: Yeah, it was getting awkward that nobody knew who the random people are after half the office got fired in January, or just simply resigned...
Big Chief: Oh, I see you have this nice slide show with all your names and pictures. I kept telling everyone, we should have something like this...
Nory: Yeah, it was getting awkward that nobody knew who the random people are after half the office got fired in January, or just simply resigned...
Monday, 17 June 2013
The evil dude
Múlt hét csütörtökön olyan beteg voltam, hogy dolgozni se mentem. Ez általában azt jelenti, hogy working from home, de ez alkalommal mondtam G-Dognak meg Frenchie-nek, hogy csináljanak valamit, mert én felülni se bírok, nem hogy elhagyni az ágyat. Péntekre aztán valamennyivel jobban voltam, be is mentem az irodába, ami persze hülye ötletnek bizonyult, mert négyszer evakuáltak minket, mert valami munkások rendre zárlatot okoztak. A tűzoltók persze rezzenéstelen arccal vonultak át az út túloldaláról minden egyes alkalommal. Csak a negyediknél kezdett el rángani a szájuk, ami remélhetőleg elfolytott vigyorgás akart lenni, és nem épp idegösszeomlást kaptak.
Szombaton aztán elmentünk Wimbledonba megnézni az új Superman filmet. Persze majdnem el se jutottunk odáig, mert le volt zárva a metró fele, de aztán kiderült, hogy a rendes vonatok még járnak. Mivel túl korán értünk oda és szakadt az eső is, bementünk egy Café Neroba, ahol aztán két perc után felidegesített egy vevő, pedig nem is nekem kell ott dolgoznom.
Superman témában amúgy nem vagyok szakértő, nem olvastam se az eredeti képregényt, se a folytatásokat, de a film tetszett.
John: So... did you like it?
Nory: Yeah, it was ok...
John: Micheal Shannon is awesome...
Nory: Who?
John: The evil dude... ?
Ah... Nekem ő eddig csak az elrettentő nézésű FBI ügynök volt a Boardwalk Empire-ből. Amúgy ebben a filmben is csinálta a halált okozó nézést... Aww...
Szombaton aztán elmentünk Wimbledonba megnézni az új Superman filmet. Persze majdnem el se jutottunk odáig, mert le volt zárva a metró fele, de aztán kiderült, hogy a rendes vonatok még járnak. Mivel túl korán értünk oda és szakadt az eső is, bementünk egy Café Neroba, ahol aztán két perc után felidegesített egy vevő, pedig nem is nekem kell ott dolgoznom.
Superman témában amúgy nem vagyok szakértő, nem olvastam se az eredeti képregényt, se a folytatásokat, de a film tetszett.
John: So... did you like it?
Nory: Yeah, it was ok...
John: Micheal Shannon is awesome...
Nory: Who?
John: The evil dude... ?
Ah... Nekem ő eddig csak az elrettentő nézésű FBI ügynök volt a Boardwalk Empire-ből. Amúgy ebben a filmben is csinálta a halált okozó nézést... Aww...
Friday, 14 June 2013
Cuties
Nory: We have this scripter in the Romanian office... Every time she skypes me and I see her picture I think, "OMG, she's so cute"...
John: Are you a lesbian?
Ehh...
John: Are you a lesbian?
Ehh...
Saturday, 8 June 2013
'84?
John szerint hízelgő, hogy túl fiatalnak néztek és elkérték a személyimet, amikor rosét vettem a cheesecake mellé.
Pedig szerintem csak a pattanásos arcbőr előnyei...
Amikor a pasi meglátta a születési dátumomat, kikerekedtek a szemei, és megjegyezte, hogy "Ugh, '84????? Niiiiiiiiice...", mintha az legalábbis hatalmas teljesítmény lenne, hogy 29 évesen még nem vagyok se ráncos, se elhanyagolt, vagy igazából nem is tudom, mire számított...
Pedig szerintem csak a pattanásos arcbőr előnyei...
Thursday, 6 June 2013
Stephen King - Joyland
Hónapokkal ezelőtt megrendeltem, aztán most kaptam az emailt, hogy elpostázták, és hétfőn érkezik a Joyland.
Addigra be kellene fejeznem valahogy a Stranger in a strange landet, de nem haladok, mert ismét mániákusan játszom a Guild Wars2-t.
Ehh...
Addigra be kellene fejeznem valahogy a Stranger in a strange landet, de nem haladok, mert ismét mániákusan játszom a Guild Wars2-t.
Ehh...
Wednesday, 5 June 2013
Crows
Utólag kiderítettem, hogy a varjak egy satnya rókát próbáltak vasárnap hajnalban kiüldözni a kertből. Ezt délután megint eljátszották, de akkor már Toby is prüntyögött nekik az ablakból, mert az meg amúgy olyan, hogy amíg madár van a kertben, addig ő ki nem teszi a lábát. Szerencsétlen róka meg azt se tudta, mi van, csak ült ott és nézett, hogy WTF?
Sunday, 2 June 2013
Jó reggelt
Jogos a kérdés, hogy mit keresek én itt hajnal 5-kor vasárnap reggel. Én csak annyit mondok, csoda, hogy eddig kibírtam az ágyban, mert már vagy egy órája azt hallgattam, ahogy valami szerencsétlen holló torkaszakadtából ordít kint a kertben. Az is lehet, hogy varjú volt amúgy, én sose tudom ezeket megkülönböztetni. Az eszeveszett károgásnak egyébként nem tudom, mi volt az oka, de most, hogy felkeltem, abbamaradt.
Aludni viszont én ilyenkor már nem tudok, mert annyira éhes vagyok, hogy képtelen vagyok bármi másra gondolni.
Fuck you, crow...
Thursday, 30 May 2013
29
Az összes eddigi szülinapomon azon nyávogtam, hogy nem kaptam macskát. Most, hogy macska már van, találnom kell valami újat.
Kezdhetném mondjuk azzal, hogy engem mér' nem vesz már el senki, mindjárt öreg leszek.
Kezdhetném mondjuk azzal, hogy engem mér' nem vesz már el senki, mindjárt öreg leszek.
Monday, 27 May 2013
Dreams
Azt álmodtam, hogy John megkérte a kezem. Én igent mondtam, de aztán eszembe jutott, hogy nekem az indiai kollegámhoz kell hozzámennem. Fogalmam sincs miért, és még nyávogtam is egy sort, hogy hiába az egész, mert a nevemtől így se tudok megszabadulni, mert bár utálom, még mindig jobb, mint a Singh.
Szerintem az egész amúgy Bhavna hibája, mert ő mesélt nekem nemrég az esküvőjéről, meg hogy a community leader választotta ki a férjét, akivel aztán három hónapig skype-olt, meg találkoztak egyszer, aztán rögtön hozzá is ment.
Szerintem az egész amúgy Bhavna hibája, mert ő mesélt nekem nemrég az esküvőjéről, meg hogy a community leader választotta ki a férjét, akivel aztán három hónapig skype-olt, meg találkoztak egyszer, aztán rögtön hozzá is ment.
Sunday, 26 May 2013
Dmitry Glukhovsky - Metro 2033
A történet egy atomháború után játszódik, ami kipusztította az ember által lakott területeket. Nem derül ki, pontosan mikor történt ez, de néhány szereplő még emlékszik, milyen volt a felszínen élni, mások már lent születtek a metró alagutakban, ahova a túlélők menekültek. Ettől függetlenül vannak köztük stalkerek, akik rendszeresen feljárnak a felszínre és hoznak vissza mindenféle használati tárgyakat, rukákat, ami egyből fel is vetette bennem a kérdést, hogyha minden annyira radioaktív, hogy ott élni már nem lehet, akkor biztos jó ötlet-e kacatokat lehordani onnan. Meg mi lesz, ha ezek elfogynak? Én mindig ilyeneken aggódok, amikor posztapokaliptikus történeteket olvasok, szerintem ezért is nem tudom őket élvezni igazán.
A könyvben egyébként vannak kommunisták, kannibálok, rejélyes szörnyek, egy város, Polis, ahol a kultúra virágzik, és mindenki művész, meg könyveket olvas. Ide akar egyébként eljutni a főszereplő, Artyom. A felénél abbahagytam az olvasást, úgyhogy egyelőre nem tudom, miért. A titokzatos Hunter bízta meg ezzel a küldetéssel, de valahogy az egész olyan gyenge volt, semmiféle feszültség nem volt bennem, hogy megtudjam miért.
Ahogy azt a Kultnaplón is már megírták előttem, a másik bajom nekem az volt, hogy egyre azon aggódtam, hogy férnek el ezek a metróalagútban. Csak felidéztem magamban azokat az időket, amikor még naponta jártam be London belvárosába dolgozni, és egy sima munkanapon olyan volt a peronon állni, mint beszorulni egy húsdarálóba, és akkor még nem is akart a fél város egyszerre ott lenni.
Egyszer még talán befejezem... Addig meg csak itt fog lógni a levegőben.
A szerző hivatalos oldalán egyébként sikerült annyit kihámoznom az orosz szövegből (Google Translate of course), hogy több író is csatlakozott a Metro Universe-hez, bármi legyen is az, és néhányuknak már meg is jelent a könyve, a borítójukon ott virít a Metro 2033 embléma, de hogy ezeknek mennyi közük van az eredeti történethez, az számomra nem derült ki.
Irodai egypercesek
Jövő héten szabadságon leszek. A small talkosok persze állandóan meg is kérdezték, hogy "Na, és hova mész?", a kicsivel kreatívabbak egészen odáig merészkedtek, hogy "Meglátogatod a családodat?". Nekem persze hamar elegem lett, szóval úgy döntöttem, ha bárki tovább feszegeti a "De miért nem mész sehova?" kérdést, akkor azoknak elmondom, hogy "Skóciába készültünk, de aznap, amikor a szállodát foglaltuk volna le a cica eltörte a lábát, John szerint egyébkét szándékosan, mert meghallotta, hogy magára akarjuk hagyni, és az összes pénzt a megjavíttatására költöttük." A többség erre egyébként azt mondta, ennyi pénzből már egy raklapnyi új macskát is vehettünk volna. Nem értik ezek...
Kyri mondjuk vette a lapot, és amikor később meséltem neki, hogy beszart a hűtőnk, és minden kiolvadt, mondta, hogy csak nézzem meg még egyszer, mert lehet, hogy nincs is semmi baja, csak a cica kihúzta a konnektorból...
Kyri mondjuk vette a lapot, és amikor később meséltem neki, hogy beszart a hűtőnk, és minden kiolvadt, mondta, hogy csak nézzem meg még egyszer, mert lehet, hogy nincs is semmi baja, csak a cica kihúzta a konnektorból...
Piggy
Nem tudom, hogy magyarázzam el a cicának: nem azért nem adok neki reggelit, mert egy szívtelen hárpia vagyok, hanem mert tegnap rászabadult a száraz eledelre, amiből amúgy csak ritkán és keveset kap, bezabált, mint egy disznó, majd az egészet sugárban behányta az ágy alá...
Egy órával később persze már kérdezgette, hogy és a vacsorával mi lesz, meg tologatta a tálkáját ide-oda, hogy jelezze, nincs benne semmi.
Egy órával később persze már kérdezgette, hogy és a vacsorával mi lesz, meg tologatta a tálkáját ide-oda, hogy jelezze, nincs benne semmi.
Thursday, 9 May 2013
Irodai egypercesek
Kvízt rendeztek nekünk ma az irodában, aminek aztán össznépileg örülni kellett. Ez alkalommal nem az én csapatom nyert, bár most is volt képfelismerős kérdés, de a két éves Wayne Rooney nem szerepelt egyiken se. Nem úgy két kollegám, ami viszont szerintem nem igazságos, mert ők is játszottak, és egyből kaptak is plusz pontot, nekünk meg esélyünk se volt. Utólag aztán Kyri bevallotta, hogy ő nem ismerte fel saját magát. Az mondjuk facepalm...
Wednesday, 1 May 2013
Irodai egypercesek
Tegnap reggel Frenchie odasunnyogott hozzám és megkérdezte, hogy van-e időm egy új projectre, ami eredetileg a Polski Tigeré lett volna, de mivel az ügyfél eltűnt egy hónapra, a Tiger meg most már mást csinál és nem ér rá. Kishíján felröhögtem, mert már vagy két napja azon nyávogtam neki, hogy betegre unom magam, mert nincs mit csinálnom, és egy nap után már a Reddit se különösebben izgalmas.
A sales, Vicki, persze kishíján idegösszeomlást kapott, hogy ez teljességgel elfogadhatatlan, ő már bejelentette az ügyfélnek két hónapja, hogy a Tiger lesz a project managere, és most majd mit fognak ezek gondolni rólunk. Amikor ezzel nem ért el semmit, ránk szabadította a sárkány főnökét, Debbiet, aki húsz percen át ordított G-Doggal telefonon, és követelte, hogy Frenchie hívja fel az ügyfelet, magyarázza el neki, mi történt, és kérjen bocsánatot.
Komolyan nem is értem mit gondol. Miért kellene bocsánatot kérni? Mintha legalábbis én valami csökkent értelmű idióta lennék, aki képtelen normálisan végezni a munkáját. Erre az volt a válasz, hogy de ez az első alkalom, hogy ezzel az ügyféllel dolgozunk, és nem ártana jó benyomást tenni rájuk.
Ehh... Csak mert én nem adok ki telefonpornós hangokat, amikor az ügyfeleimmel beszélek, meg nem flörtölök velük, még nem jelenti, hogy egyből csalódni fognak.
A sales, Vicki, persze kishíján idegösszeomlást kapott, hogy ez teljességgel elfogadhatatlan, ő már bejelentette az ügyfélnek két hónapja, hogy a Tiger lesz a project managere, és most majd mit fognak ezek gondolni rólunk. Amikor ezzel nem ért el semmit, ránk szabadította a sárkány főnökét, Debbiet, aki húsz percen át ordított G-Doggal telefonon, és követelte, hogy Frenchie hívja fel az ügyfelet, magyarázza el neki, mi történt, és kérjen bocsánatot.
Komolyan nem is értem mit gondol. Miért kellene bocsánatot kérni? Mintha legalábbis én valami csökkent értelmű idióta lennék, aki képtelen normálisan végezni a munkáját. Erre az volt a válasz, hogy de ez az első alkalom, hogy ezzel az ügyféllel dolgozunk, és nem ártana jó benyomást tenni rájuk.
Ehh... Csak mert én nem adok ki telefonpornós hangokat, amikor az ügyfeleimmel beszélek, meg nem flörtölök velük, még nem jelenti, hogy egyből csalódni fognak.
Saturday, 20 April 2013
Thursday, 18 April 2013
Pegleg Pete
Mióta összeszerelték a cicát, érdekesebbnél érdekesebb pózokat vesz fel. Mi már csak Pegleg Pete-nek hívjuk.
Irodai egypercesek
Hétfőn előléptettek. Ezzel elvileg fizetésemelés is járt, gyakorlatilag meg egyenesen G-Dog szeme közé vihogtam, amikor mondta, hogy ez évi £1000. Ennek még örülni is kell, mert egy csomó kollegám idén semmit nem kapott.
Egyébként mivel nem utálom a munkám, a pénz annyira nem volt nekem fontos eddig, mert vígan eléldegélek én abból is, amit kapok, még a macska megjavítását is kifizettem, pedig az is £1000 volt. Meg ugye having a job is the new payrise, és fogjam be, mert van, akinek munkája sincs. Viszont más cégek ugyanazért, amit én csinálok jóval többet fizetnek, ráadásul nekünk folyton azt rágják a szánkba, hogy mekkora piacvezetők vagyunk, szóval simán kellene legalább annyit fizetniük, mint bármelyik másik hasonló vállalat. Ráadásul csak mert nekem nem fizetnek annyit, még nem lesz hipp-hopp egy csomó munkanélkülinek hirtelen munkája, szóval akár tényleg adhatnának is versenyképes fizetést.
Amúgy ha nem laknék öt percre az irodától, ami igencsak kényelmes, és ráadásul rengeteget spórolok vele, már szerintem jelentkeztem volna máshova.
Egyébként mivel nem utálom a munkám, a pénz annyira nem volt nekem fontos eddig, mert vígan eléldegélek én abból is, amit kapok, még a macska megjavítását is kifizettem, pedig az is £1000 volt. Meg ugye having a job is the new payrise, és fogjam be, mert van, akinek munkája sincs. Viszont más cégek ugyanazért, amit én csinálok jóval többet fizetnek, ráadásul nekünk folyton azt rágják a szánkba, hogy mekkora piacvezetők vagyunk, szóval simán kellene legalább annyit fizetniük, mint bármelyik másik hasonló vállalat. Ráadásul csak mert nekem nem fizetnek annyit, még nem lesz hipp-hopp egy csomó munkanélkülinek hirtelen munkája, szóval akár tényleg adhatnának is versenyképes fizetést.
Amúgy ha nem laknék öt percre az irodától, ami igencsak kényelmes, és ráadásul rengeteget spórolok vele, már szerintem jelentkeztem volna máshova.
Saturday, 13 April 2013
Small talk alert
Van pár kollegám, akikkel bár együtt dolgozunk három éve, még nem nagyon beszélgettem. Ők aztán általában valami random hülyeséggel állnak elő, amikor gyanútlanul besétálok a konyhába, és senki más nincs a közelben.
Marco: Nora... When are you going to have babies?
Nory: Good morning to you too... One day, Marco. Or maybe never.
Marco: What? You don't like children?
Nory: As long as I don't have to have them I have no problem with them whatsoever...
Marco: But how... what... why?... Oh I know. It's because your mother doesn't live here. But that's all right. Don't worry, I'm sure you can find some help.
Nory: This conversation is just getting out of hand so I'll take my coffee later. Bye.
Ez valami olasz dolog amúgy?
Marco: Nora... When are you going to have babies?
Nory: Good morning to you too... One day, Marco. Or maybe never.
Marco: What? You don't like children?
Nory: As long as I don't have to have them I have no problem with them whatsoever...
Marco: But how... what... why?... Oh I know. It's because your mother doesn't live here. But that's all right. Don't worry, I'm sure you can find some help.
Nory: This conversation is just getting out of hand so I'll take my coffee later. Bye.
Ez valami olasz dolog amúgy?
Broke-Cat Mountain
Múlt pénteken már épp ittuk a Hoegardent vacsora után, amikor feltűnt, hogy Toby még nem jött nyávogva dörgölőzni, hogy most azonnal adjunk neki enni, mert különben éhenhal. Amikor hívtam, nem válaszolt, úgyhogy kimentünk megkeresni. A vak sötétben másztunk át a sufni mögötti törött kerítésen, de akkor már hallottuk a nyávogást. Végül megtaláltuk egy garázs tetején, ahonnan aztán csak úgy tudtuk leszedni, hogy én felmásztam John nyakába. Már akkor furcsa volt, hogy a cica nem ugrott egyből a nyakamba, ahogy szokott, aztán amikor hazaértünk és letettük a földre, csak eldőlt mint egy zsák krumpli.
Az első gondolatunk egyből az volt, hogy ez biztos eltörte a lábát, de aztán felkelt és körbeugrálta a szobát, igaz, csak három lábon, és a vacsoráját is egy perc alatt eltüntette. Ettől függetlenül felhívtam az állatorvost, de csak továbbították a hívást, mert már nem voltak nyitva. A továbbított hívást persze senki nem vette fel.
Szombat reggel aztán észrevettem, hogy nem elég, hogy még mindig nem tud rendesen járni, még kinézetre is elég asszimetrikus szegény, úgyhogy becsomagoltam a hordozójába és elvittem az állatorvoshoz.
Ott aztán volt egy kis small talk alert is, amíg a soromra vártam.
Random kislány: What's your cat called?
Nory: Oh... Toby...
Random kislány apukája: Awwww, I had once a cat, called Toby...
Nory: Mhm...
Nő a baloldalon: Oh, my first cat was Toby as well, awww...
Már vártam, mikor jelenti be a kutyás fószer, hogy neki meg a kutyája Toby, de ekkor pont behívtak. A doki egyből mondta, hogy szerinte csak kificamította, de röntgen nélkül nem tudja megmondani, azt viszont most nem tud csinálni, mert a cica evett reggelit és így nem lehet benyugtatózni, hagyjam ott, és majd később szólnak, hogy mi a helyzet.
Persze később csak arról szóltak, hogy nem tudták aznap megcsinálni a röntgent, és majd inkább hétfőn fogják. Kérdeztük, hogy az biztos jó ötlet-e addig így hagyni, de azt mondták, adnak neki fájdalomcsillapítót. Abban végül egyetértettünk, hogy mivel nem mozoghat, jobb ha ők tartják ott szakszerű körülmények közt, és nem én itthon a hordozójában.
Hétfőn felhívtak, hogy nincs eltörve a lába, és megpróbálják visszatenni a helyére, de szerintük ha sikerül is, akkor is előbb-utóbb ki fog ugrani megint, és akkor viszont meg kell műteni. Fél óra múlva aztán megoldották a dilemmánkat, mert közölték, hogy hiába tették vissza a cica lábát, az nem maradt a helyén, viszont ők ott megműteni nem tudják, vigyem el Roehamptonba.
Az meg ugye nincs közel, úgyhogy el kellett jönnöm az irodából, meg szereznem kellett taxit, hogy időben odaérjek. Nem nagyon volt időm válogatni, úgyhogy az első szembejövő minicabes helyre bementem és közöltem, hogy vigyenek el Roehamptonba, meg hozzanak is vissza. Az arab kinézetű pasi csak bólintott, és beordított valami sötét szobába arabul, ahonnan kijött egy fiatal arab kinézetű pasi és mondta, hogy mehetünk is.
Végül még a várakozási díjat se számolta fel, pedig 20 percig voltam bent, és csak 15 van ingyen, úgyhogy szerdán, amikor vissza kellett mennem, megint csak hozzájuk mentem be. Nem tudom, hogy hány kuncsafjtuk van a héten, de emlékezett fejből, hogy hova kell mennie, sőt még arra is, hogy hol lakok. Meg is jegyeztem neki, hogy "This is either very impressive, or creepy", mire bevallotta, hogy tényleg hétfő óta nem nagyon vitt senkit sehova.
Toby egyébként nem tűnik különösebben megviseltnek az eseményektől. Amikor elhoztam, a nurse megjegyezte, hogy milyen egy jóétvágyú cica, pedig a legtöbb ilyenkor annyira stresszel, hogy nem nagyon esznek, ő viszont úgy evett, mint aki még az életében nem kapott vacsorát. John szerint ezt tőlem tanulta. Ehh...
Maga a beavatkozás bár rettenetesen hangzik nekem, elvileg elég
egyszerű; eltávolítják a combcsont kerek végét, szóval azt a részt, ami
kificamodott, és ezzel a fájdalom rögtön meg is szűnik. Mivel innentől
kezdve semmi nem fogja ott összetartani nem tud újra kificamodni. Az
első kérdésem rögtön az volt, hogy de akkor hogy fog tudni járni, ha ott
majd nem lesz semmi, de azt mondták, majd az izmai összetartják. Ezt bizonyítandó Toby egyből körbefutotta a lakást, amikor hazaértünk, meg felugrott az ablakpárkányra, aztán nézett rám kérdőn, hogy mikor mehet már. Persze legalább három hétig nem mehet sehova, utána meg majd meglátom... Ez a kis kalandja többe került, mint az albérlet egy hónapra, úgyhogy nem lenne jó, ha rövid időn belül megismételné.
Az első gondolatunk egyből az volt, hogy ez biztos eltörte a lábát, de aztán felkelt és körbeugrálta a szobát, igaz, csak három lábon, és a vacsoráját is egy perc alatt eltüntette. Ettől függetlenül felhívtam az állatorvost, de csak továbbították a hívást, mert már nem voltak nyitva. A továbbított hívást persze senki nem vette fel.
Szombat reggel aztán észrevettem, hogy nem elég, hogy még mindig nem tud rendesen járni, még kinézetre is elég asszimetrikus szegény, úgyhogy becsomagoltam a hordozójába és elvittem az állatorvoshoz.
Ott aztán volt egy kis small talk alert is, amíg a soromra vártam.
Random kislány: What's your cat called?
Nory: Oh... Toby...
Random kislány apukája: Awwww, I had once a cat, called Toby...
Nory: Mhm...
Nő a baloldalon: Oh, my first cat was Toby as well, awww...
Már vártam, mikor jelenti be a kutyás fószer, hogy neki meg a kutyája Toby, de ekkor pont behívtak. A doki egyből mondta, hogy szerinte csak kificamította, de röntgen nélkül nem tudja megmondani, azt viszont most nem tud csinálni, mert a cica evett reggelit és így nem lehet benyugtatózni, hagyjam ott, és majd később szólnak, hogy mi a helyzet.
Persze később csak arról szóltak, hogy nem tudták aznap megcsinálni a röntgent, és majd inkább hétfőn fogják. Kérdeztük, hogy az biztos jó ötlet-e addig így hagyni, de azt mondták, adnak neki fájdalomcsillapítót. Abban végül egyetértettünk, hogy mivel nem mozoghat, jobb ha ők tartják ott szakszerű körülmények közt, és nem én itthon a hordozójában.
Hétfőn felhívtak, hogy nincs eltörve a lába, és megpróbálják visszatenni a helyére, de szerintük ha sikerül is, akkor is előbb-utóbb ki fog ugrani megint, és akkor viszont meg kell műteni. Fél óra múlva aztán megoldották a dilemmánkat, mert közölték, hogy hiába tették vissza a cica lábát, az nem maradt a helyén, viszont ők ott megműteni nem tudják, vigyem el Roehamptonba.
Az meg ugye nincs közel, úgyhogy el kellett jönnöm az irodából, meg szereznem kellett taxit, hogy időben odaérjek. Nem nagyon volt időm válogatni, úgyhogy az első szembejövő minicabes helyre bementem és közöltem, hogy vigyenek el Roehamptonba, meg hozzanak is vissza. Az arab kinézetű pasi csak bólintott, és beordított valami sötét szobába arabul, ahonnan kijött egy fiatal arab kinézetű pasi és mondta, hogy mehetünk is.
Végül még a várakozási díjat se számolta fel, pedig 20 percig voltam bent, és csak 15 van ingyen, úgyhogy szerdán, amikor vissza kellett mennem, megint csak hozzájuk mentem be. Nem tudom, hogy hány kuncsafjtuk van a héten, de emlékezett fejből, hogy hova kell mennie, sőt még arra is, hogy hol lakok. Meg is jegyeztem neki, hogy "This is either very impressive, or creepy", mire bevallotta, hogy tényleg hétfő óta nem nagyon vitt senkit sehova.
Toby egyébként nem tűnik különösebben megviseltnek az eseményektől. Amikor elhoztam, a nurse megjegyezte, hogy milyen egy jóétvágyú cica, pedig a legtöbb ilyenkor annyira stresszel, hogy nem nagyon esznek, ő viszont úgy evett, mint aki még az életében nem kapott vacsorát. John szerint ezt tőlem tanulta. Ehh...
Tuesday, 2 April 2013
Irodai egypercesek - Small talk
Ma ismét jobb lett volna csöndben maradni, bár az is igaz, hogy nem én kezdtem...
G-Dog: How was your weekend? What did you do?
Nory: It was good... just played video games. You?
G-Dog: I was worrying about my parents. You know, there was this flood in Mauritius, near where they live... It was on the BBC news.
Nory: I don't have a telly...
G-Dog: It was in the online news as well...
Nory: I don't really read those very often...
G-Dog: Hmm...
Nory: I live under a rock...
G-Dog: Yeah...
G-Dog: How was your weekend? What did you do?
Nory: It was good... just played video games. You?
G-Dog: I was worrying about my parents. You know, there was this flood in Mauritius, near where they live... It was on the BBC news.
Nory: I don't have a telly...
G-Dog: It was in the online news as well...
Nory: I don't really read those very often...
G-Dog: Hmm...
Nory: I live under a rock...
G-Dog: Yeah...
Sunday, 31 March 2013
Pagan sex day
Window
Toby nemrég felfedezte, hogy be tud jönni a nyitott hálószobaablakon. Arra még ugyan nem jött rá, hogy ha csukva van, akkor ez nem megy. Tegnap egy hatalmas *KLONK* törte meg a reggeli csendet, majd felháborodott nyávogás következett, ahogy szegény cica visszapattant a párkányról.
Eddig egyébként mindig odaállt a konyhaablak alá és torka szakadtából ordítani kezdett, akárhányszor be akart jönni, amire én mindig kimentem és kinyitottam neki a lépcsőház ajtaját, ő meg általában volt olyan kedves és tényleg hazajött, de sokszor fogta magát és felszaladt az emeletre, és mire én utána osontam - mert persze mindez vasárnap reggel 7-kor zajlott, és én még pizsamában voltam -, ő már boldogan szaggatta a szomszéd lábtörlőjét.
Szóval az ablakos megoldás jobban tetszik.
Eddig egyébként mindig odaállt a konyhaablak alá és torka szakadtából ordítani kezdett, akárhányszor be akart jönni, amire én mindig kimentem és kinyitottam neki a lépcsőház ajtaját, ő meg általában volt olyan kedves és tényleg hazajött, de sokszor fogta magát és felszaladt az emeletre, és mire én utána osontam - mert persze mindez vasárnap reggel 7-kor zajlott, és én még pizsamában voltam -, ő már boldogan szaggatta a szomszéd lábtörlőjét.
Szóval az ablakos megoldás jobban tetszik.
Saturday, 30 March 2013
Geographism
A minap Larsa, Simone és Hanna arról beszélgettek, ki hogy ünnepli a húsvétot, és mikor. Mindeközben én próbáltam olvasni, elvégre azért járok olyan korán ebédszünetre, hogy ülhessek ott egy órát csöndben, de néha ezek csak úgy elárasztják a konyhát, aztán sokszor még engem is bevonnak.
Larsa mesélte, hogy ő, bár Irakban született, katolikus. Simone olasz, úgyhogy ő is. Hanna viszont azt mondta, hogy bár neki a szülei ortodoxok, mivel Németországban nőt fel és katolikus iskolába járt, ezért ő valahova a kettő közé helyezi magát. Erre persze egyből letettem a könyvem és megkérdeztem, hogy ez mégis hogyan lehetséges, amikor elvileg valaki vagy vallásos, vagy nem, de ha igen, akkor hisz valamiben, és kész. Olyan nincs, hogy kicsit hiszek ebben, meg kicsit abban is, mert akkor meg nem vallásos. Biztos van annak is valami neve, de egész biztosan nem úgy hívják, hogy katolikus, se nem úgy, hogy ortodox. ... and then there was silence...
Aztán persze Hanna beismerte, hogy ez tényleg hülyén hangzik, és ő igazából nem is nagyon vallásos. Well, there you go. Csak azért, mert mondjuk Magyarországon a legtöbb ember keresztény, én nem állok neki hangoztatni, hogy én is az vagyok. A vallás nem egy földrajzi alapon eldöntendő kérdés, hanem csakis azon múlik, ki miben hisz. Ha egy nap úgy döntök, hogy szerintem a hinduizmus az, amiben megtalálom a békémet, és én mostantól hindu akarok lenni, akkor az leszek. Erről szól a vallás szabadsága. Viszont ha úgy döntök, hogy engem egyik vallás se érdekel, akkor simán lehetek ateista, még úgy is, hogy körülöttem mindenki katolikus.
Erre már nem bírták tovább cérnával, és megkérdezték, hogy akkor én mégis mi vagyok. Kedvem lett volna odavetni, hogy wiccanista, csak hogy lássam az arckifejezésüket, de csak annyit mondtam, hogy hozzám a neopogány vallások állnak legközelebb, azokat tartom érdekesnek, és gyorsan elhagytam a terepet.
John egyébként csak treehuggernek hív.
Larsa mesélte, hogy ő, bár Irakban született, katolikus. Simone olasz, úgyhogy ő is. Hanna viszont azt mondta, hogy bár neki a szülei ortodoxok, mivel Németországban nőt fel és katolikus iskolába járt, ezért ő valahova a kettő közé helyezi magát. Erre persze egyből letettem a könyvem és megkérdeztem, hogy ez mégis hogyan lehetséges, amikor elvileg valaki vagy vallásos, vagy nem, de ha igen, akkor hisz valamiben, és kész. Olyan nincs, hogy kicsit hiszek ebben, meg kicsit abban is, mert akkor meg nem vallásos. Biztos van annak is valami neve, de egész biztosan nem úgy hívják, hogy katolikus, se nem úgy, hogy ortodox. ... and then there was silence...
Aztán persze Hanna beismerte, hogy ez tényleg hülyén hangzik, és ő igazából nem is nagyon vallásos. Well, there you go. Csak azért, mert mondjuk Magyarországon a legtöbb ember keresztény, én nem állok neki hangoztatni, hogy én is az vagyok. A vallás nem egy földrajzi alapon eldöntendő kérdés, hanem csakis azon múlik, ki miben hisz. Ha egy nap úgy döntök, hogy szerintem a hinduizmus az, amiben megtalálom a békémet, és én mostantól hindu akarok lenni, akkor az leszek. Erről szól a vallás szabadsága. Viszont ha úgy döntök, hogy engem egyik vallás se érdekel, akkor simán lehetek ateista, még úgy is, hogy körülöttem mindenki katolikus.
Erre már nem bírták tovább cérnával, és megkérdezték, hogy akkor én mégis mi vagyok. Kedvem lett volna odavetni, hogy wiccanista, csak hogy lássam az arckifejezésüket, de csak annyit mondtam, hogy hozzám a neopogány vallások állnak legközelebb, azokat tartom érdekesnek, és gyorsan elhagytam a terepet.
John egyébként csak treehuggernek hív.
Thursday, 28 March 2013
Irodai egypercesek
Soha senkinek nem sürgős semmi. Egészen délután 4-ig, amikor meg már egyből azzal jönnek, hogy ez meg az miért nincs még kész. Az, hogy egész eddig arra vártam, hogy mozgassák a seggüket, valahogy mindig elkerüli a figyelmüket. Ha minden rajtam múlna, minden kész is lenne időre. Meh.
De ma nem fog érdekelni, mindenkinek elmondtam előre, hogy ha akar valamit, szóljon 3 előtt, vagyhallgasson mindörökre ne lepődjön meg, ha csak húsvét után válaszolok.
De ma nem fog érdekelni, mindenkinek elmondtam előre, hogy ha akar valamit, szóljon 3 előtt, vagy
Wednesday, 27 March 2013
Small talk alert
Nem vagyok valami nagy csevegő. Nem vagyok híve annak, hogy csak azért beszéljek jelentéktelen hülyeségekről, hogy ne legyen csend, ez meg aztán oda vezet, hogy az irodában rengeteg kínos helyzetbe kerültem már akaratomon kívül, mert mondjuk nem vettem észre, hogy valaki pont akkor ment ki a konyhába kávét csinálni, amikor én is. Szóval itt szinte folyamatos a small talk alert.
Azért persze fejlődök én is, és szerintem nem is vagyok reménytelen. Általában úgy szoktam elejét venni a dolognak, hogy amikor meglátok valakit, egyből odavetem, hogy "Hey, how are you?", aztán meg csak hümmögök egy sort jelentőségteljesen.
Persze ez nem mindig működik, és olyankor visszazuhanok arra a társadalomba be nem integrált óvodás szintre, amit annyira utálok.
Simone: Is that your breakfast?
Nory: Why, yes...
Simone: Two sausage rolls?
Nory: ... ehhmmm... yes...
Simone: Did you smoke weed last night?
Nory: No. Did you?
Awkward...
Azért persze fejlődök én is, és szerintem nem is vagyok reménytelen. Általában úgy szoktam elejét venni a dolognak, hogy amikor meglátok valakit, egyből odavetem, hogy "Hey, how are you?", aztán meg csak hümmögök egy sort jelentőségteljesen.
Persze ez nem mindig működik, és olyankor visszazuhanok arra a társadalomba be nem integrált óvodás szintre, amit annyira utálok.
Simone: Is that your breakfast?
Nory: Why, yes...
Simone: Two sausage rolls?
Nory: ... ehhmmm... yes...
Simone: Did you smoke weed last night?
Nory: No. Did you?
Awkward...
Tuesday, 19 March 2013
Irodai egypercesek
OMG, én annyira dühös vagyok... Az elmúlt két percet cuki cicás meg kiskutyás képek nézegetésével töltöttem, mert ugye mióta nemdohányzó vagyok, nekem már csak ez maradt, meg az evés, de két szelet csokis pirítós meg egy bödön joghurt és mangó után már semmi nem fér belém.
Egy kicsit már jobban érzem magam. Már nem akarok mindenkit megfojtani... Bár az előbb Boiled-Rice igen kicsire húzta össze magát, amikor rávetettem a halált okozó pillantásomat, és megjegyezte, hogy "You are scary"...
Egy kicsit már jobban érzem magam. Már nem akarok mindenkit megfojtani... Bár az előbb Boiled-Rice igen kicsire húzta össze magát, amikor rávetettem a halált okozó pillantásomat, és megjegyezte, hogy "You are scary"...
IKEA - horseballs and craptarts
A hétvégén elmentünk Melivel az IKEA-ba meatballst enni. Persze pont nem volt, kivonták a forgalomból egy időre, mert ezek itt nem esznek lovat. Mandulás torta (Daim) se volt, mert abban is találtak valami oda nem illőt Kínában; valami baktériumot, aminek a hivatalos fellelhetőségi helye az emberi és/vagy állati szar. A világ ettől még mondjuk nem áll meg, szóval így is feltankoltunk csokis meg vaníliás kekszből, valami száraz izéből, amit majd lehet kávéba mártogatni, meg szereztünk svéd barnasört, meg valami szárított kolbászkákat, ami elvileg jávorszarvasból van.
Ha már ott voltam, akkor új tányérokat is vettem, mert az itthoni készletnek a felét már eltörtem. A legutóbbi incidens alkalmával például ráejtettem az üveges peanut buttert a pirítósomra, aminek következtében a tényér szépen félbetört alatta. Lehet, hogy nem kellene folyton enni.
Egyébként az is bebizonyosodott, hogy nem vagyok alkalmas a civilizált életre, mert a Meli vagy háromszor hívott, hogy szóljon, itt vár a ház előtt, nekem meg ez nem tűnt fel, békésen ücsörögtem itt és vártam türelmesen. Erre ő meg egy kicsit kétségbeesett, hogy vajon mi lelt engem és miért nem válaszolok már tíz perce, és felhívta Robit, aki először kitalálta, hogy biztos kizártam magam a macskával, menjen a Meli egy kört a ház körül, aztán írt egy üzenetet facebookon, ahol meg nem voltam online, meg felhívott skype-on, amit meg csak az irodában felejtettem bejelentkezve. Végül már csak azért hallottam meg, amikor negyedszer hívtak, mert pont a telefon mellett álltam.
Ha már ott voltam, akkor új tányérokat is vettem, mert az itthoni készletnek a felét már eltörtem. A legutóbbi incidens alkalmával például ráejtettem az üveges peanut buttert a pirítósomra, aminek következtében a tényér szépen félbetört alatta. Lehet, hogy nem kellene folyton enni.
Egyébként az is bebizonyosodott, hogy nem vagyok alkalmas a civilizált életre, mert a Meli vagy háromszor hívott, hogy szóljon, itt vár a ház előtt, nekem meg ez nem tűnt fel, békésen ücsörögtem itt és vártam türelmesen. Erre ő meg egy kicsit kétségbeesett, hogy vajon mi lelt engem és miért nem válaszolok már tíz perce, és felhívta Robit, aki először kitalálta, hogy biztos kizártam magam a macskával, menjen a Meli egy kört a ház körül, aztán írt egy üzenetet facebookon, ahol meg nem voltam online, meg felhívott skype-on, amit meg csak az irodában felejtettem bejelentkezve. Végül már csak azért hallottam meg, amikor negyedszer hívtak, mert pont a telefon mellett álltam.
Sunday, 17 March 2013
Saturday, 16 March 2013
The last train to Cairo
A Funcom március elejére ígérte az Issue #6 megjelenését. A hivatalos dátum végül 14/3 lett. Heh... I see what you did there.
Az új story mission Egyiptomban kezdődött, és tényleg mindent megtettek az Indiana Jones hangulat érdekében. A küldetésekért kapott tokenekért cserébe előbb utóbb beszerezhetjük majd a teljes felszerelést, a cipőtől kezdve a bőrkabáton át egészen a kalapig, és persze ostor is van, bár azt nem kell megvenni, az egyik küldetésben csak úgy utánunk hajítják. Igaz, a küldetéseket jó néhányszor végre kell majd hajtani, hogy összegyűljön elég token, de szerencsére már így is rendelkezésre áll egy csomó sivatagi akciózásra alkalmas ruha. A karakterem, Sooky, például egy csodaszép tépett pólóban feszített, amit a terepmintás combat harness, valamint a retró napszemüveg és a military sapka tett igazán stílusossá.
Van aztán vonaton ugrálás is, ahogy láthattuk a beharangozó képeken. Én ott adtam fel... Pedig már csak egy lépés választ el a végétől, de tizenötször leesni ugyanarról a vonatról - miközben Abdel Daoud teljes lelki nyugalommal bombáz minket a rakétavetőjével -, nem akkora élmény.
Ami engem teljesen meglepett az az volt, hogy a vonatos küldetés tényleg egy mozgó vonaton játszódik, suhanunk a rózsaszín naplementébe. Az szintén új volt, hogy a szokásos futás, lövöldözés, futás, létramászás, megint lövöldözés mellett még a vonaton oldalán lógva is kellett oldalazni, ami bár teljesen normális mondjuk a Tomb Raiderben, egy MMO esetében elég furcsa. Nem is tetszett, bár szerintem rájöttek ők is, hogy ha valaki így akarna manőverezni, biztos Assassin's Creedet játszana, nem The Secret Worldöt, úgyhogy azon a ponton legalább nem lehet leesni. Ez az ugrálásra nem vonatkozik, és én le is estem minden egyes alkalommal. Ugyan próbálták egy kicsit feljavítani az animációt, de továbbra is képtelenség az ugrást irányítani, szóval egy kicsit még mindig rettenetes.
A cabal cimbik többsége, főleg azok, akikkel eddig rendszeresen együtt játszottam, szinte egyik pillanatról a másikra fogta magát és visszatért a World of Warcrafthoz. Nekem az továbbra se nagy kedvencem, pedig ismét megpróbáltam, mivel kaptam egy tíznapos próbajáték meghívót. Én tényleg szeretném szeretni ezt a játékot, de nem megy. A legtöbb karakter kimondottan csúnya, és bár a környezet tényleg szép, még a rózsaszínes-lilás erdőben se találtam igazán kivetnivalót, én képtelen vagyok azt az elmaszatolódott kis alakot bámulni állandóan, aki a hatalmas kezeivel kalimpál megállás nélkül. Pedig most worgent játszottam, az pedig egy újabb karaktermodell, és tényleg szebb, mint a régiek, de egész egyszerűen nekem ez nem megy.
Bánatomban visszatértem a Guild Wars 2-hoz, azt viszont rajtam kívül nem játszik senki. Mármint senki olyan, akit ismerek*. Előbb utóbb majd biztos találok egy guildet... Ehh...
*Ez itt most célzás volt, ha esetleg valaki, aki olvas játszik bármelyik általam játszott játékkal, az tegye a fel a virtuális kezét. Persze csak ha akar bandázni...
Az új story mission Egyiptomban kezdődött, és tényleg mindent megtettek az Indiana Jones hangulat érdekében. A küldetésekért kapott tokenekért cserébe előbb utóbb beszerezhetjük majd a teljes felszerelést, a cipőtől kezdve a bőrkabáton át egészen a kalapig, és persze ostor is van, bár azt nem kell megvenni, az egyik küldetésben csak úgy utánunk hajítják. Igaz, a küldetéseket jó néhányszor végre kell majd hajtani, hogy összegyűljön elég token, de szerencsére már így is rendelkezésre áll egy csomó sivatagi akciózásra alkalmas ruha. A karakterem, Sooky, például egy csodaszép tépett pólóban feszített, amit a terepmintás combat harness, valamint a retró napszemüveg és a military sapka tett igazán stílusossá.
Van aztán vonaton ugrálás is, ahogy láthattuk a beharangozó képeken. Én ott adtam fel... Pedig már csak egy lépés választ el a végétől, de tizenötször leesni ugyanarról a vonatról - miközben Abdel Daoud teljes lelki nyugalommal bombáz minket a rakétavetőjével -, nem akkora élmény.
Ami engem teljesen meglepett az az volt, hogy a vonatos küldetés tényleg egy mozgó vonaton játszódik, suhanunk a rózsaszín naplementébe. Az szintén új volt, hogy a szokásos futás, lövöldözés, futás, létramászás, megint lövöldözés mellett még a vonaton oldalán lógva is kellett oldalazni, ami bár teljesen normális mondjuk a Tomb Raiderben, egy MMO esetében elég furcsa. Nem is tetszett, bár szerintem rájöttek ők is, hogy ha valaki így akarna manőverezni, biztos Assassin's Creedet játszana, nem The Secret Worldöt, úgyhogy azon a ponton legalább nem lehet leesni. Ez az ugrálásra nem vonatkozik, és én le is estem minden egyes alkalommal. Ugyan próbálták egy kicsit feljavítani az animációt, de továbbra is képtelenség az ugrást irányítani, szóval egy kicsit még mindig rettenetes.
A cabal cimbik többsége, főleg azok, akikkel eddig rendszeresen együtt játszottam, szinte egyik pillanatról a másikra fogta magát és visszatért a World of Warcrafthoz. Nekem az továbbra se nagy kedvencem, pedig ismét megpróbáltam, mivel kaptam egy tíznapos próbajáték meghívót. Én tényleg szeretném szeretni ezt a játékot, de nem megy. A legtöbb karakter kimondottan csúnya, és bár a környezet tényleg szép, még a rózsaszínes-lilás erdőben se találtam igazán kivetnivalót, én képtelen vagyok azt az elmaszatolódott kis alakot bámulni állandóan, aki a hatalmas kezeivel kalimpál megállás nélkül. Pedig most worgent játszottam, az pedig egy újabb karaktermodell, és tényleg szebb, mint a régiek, de egész egyszerűen nekem ez nem megy.
Bánatomban visszatértem a Guild Wars 2-hoz, azt viszont rajtam kívül nem játszik senki. Mármint senki olyan, akit ismerek*. Előbb utóbb majd biztos találok egy guildet... Ehh...
*Ez itt most célzás volt, ha esetleg valaki, aki olvas játszik bármelyik általam játszott játékkal, az tegye a fel a virtuális kezét. Persze csak ha akar bandázni...
Thursday, 14 March 2013
Irodai egypercesek
Az egyik ügyfelem küldött egy emailt, hogy tudassa velem "Thanks for your help and responsiveness. You’ve been wonderful to work with." De cuki. Igaz, kicsit furcsa, hogy a projektet csak most kezdtük, ilyet meg a végén szoktak írni.
Még furcsább, hogy ezt kedden írta, és azóta nem hallottam felőle semmit.
Persze egyből ilyenek jutottak eszembe, hogy az email elküldése után fogta magát és kiugrott az ablakon. A hangvétel remekül beillene suicide note-nak...
Meh...
Még furcsább, hogy ezt kedden írta, és azóta nem hallottam felőle semmit.
Persze egyből ilyenek jutottak eszembe, hogy az email elküldése után fogta magát és kiugrott az ablakon. A hangvétel remekül beillene suicide note-nak...
Meh...
Tuesday, 12 March 2013
Meh
A minap elmentem futni, gondoltam az jó bemelegítés lesz a pilates előtt. Nyolc percig tartott körbefutni a háztömbünket, de mire visszaértem, a tüdőm már ki akart szakadni a helyéből. Persze egy ekkora sokk után már nem pilateseztem. Bánatomban peanutbutteres pirítóssal vígasztaltam magam.
Sunday, 10 March 2013
Defiance alpha
John kapott meghívót a Defiance alpha tesztjére, de mivel ő nem akart játszani, és tudja, hogy mennyire fúrta már az oldalam a dolog, átengedte a lehetőséget nekem. Az első pár percben furcsa volt, nem szoktam én shooterrel játszani, de aztán hamar rájöttem, hogy szinte minden majdnem ugyanúgy működik, mint a Mass Effectben, és tíz perc elteltével már olyan volt, mintha mindig is ezt csináltam volna.
A játékot meg úgy látszik nem csak én várom tűkön ülve, de a Big Bang Theoryban is kint van a poszter a képregényboltban.
Aww...
A játékot meg úgy látszik nem csak én várom tűkön ülve, de a Big Bang Theoryban is kint van a poszter a képregényboltban.
Aww...
Friday, 8 March 2013
Thursday, 7 March 2013
Hipster cat
Toby ma végre rájött, hogy egyedül is le tud jönni a biciklitároló tetejéről. Biztos látta tegnap, hogy a szomszéd cica hogy csinálta. Egyébként pont jókor jött rá a megvilágosodás, mert semmi kedvem nem lett volna egy ázott, sáros cicával bírkózni az esőben, miközben halott leveleket és odaszáradt madárszart rúg az arcomba, mert épp pánikol.
Továbbá arra is rájött, hogy tudja kipiszkálni a catnipes egerét a fiókból. Igaz, én továbbra se értem, elvégre nincs neki méteres karja... Bemászott a konyhaszekrénybe, ahol a serpenyőket tartjuk és valahogy felnyúlt, és kivadászta a játékait az éjszaka folyamán.
A szar elásására is új módszert talált amúgy. Fogta a konyhában száradó bolyhos fürdőszobaszőnyeget, és egy kis sátrat épített belőle az alom közepén. Azt nem értem csak, miért ássa el a művet, mint más macskák. Ha épp nincs semmi a közelben, akkor a parkettát próbálja meg ráhajtogatni. Betemetni biztos too mainstream....
Továbbá arra is rájött, hogy tudja kipiszkálni a catnipes egerét a fiókból. Igaz, én továbbra se értem, elvégre nincs neki méteres karja... Bemászott a konyhaszekrénybe, ahol a serpenyőket tartjuk és valahogy felnyúlt, és kivadászta a játékait az éjszaka folyamán.
A szar elásására is új módszert talált amúgy. Fogta a konyhában száradó bolyhos fürdőszobaszőnyeget, és egy kis sátrat épített belőle az alom közepén. Azt nem értem csak, miért ássa el a művet, mint más macskák. Ha épp nincs semmi a közelben, akkor a parkettát próbálja meg ráhajtogatni. Betemetni biztos too mainstream....
Wednesday, 6 March 2013
Issue 6
Nem tudom, miért hittem, hogy a The Secret World Issue 6 ma fog megjelenni, de annyira ezt hittem, hogy tegnap még vacsorát is csináltam mára, mert ma este már csak játszani akartam. Aztán persze az új tartalom se híre, se hamva, még csak hivatalos megjelenési dátum sincs hozzá.
Meh...
Pedig már nagyon várom, lesz majd benne új story Egyiptomban, meg lehet majd Indiana Jones módjára ostort pattogtatni és hasonlók.
Meh...
Pedig már nagyon várom, lesz majd benne új story Egyiptomban, meg lehet majd Indiana Jones módjára ostort pattogtatni és hasonlók.
Why?
Bár január óta szinten minden nap szoktam jógázni, vagy gyötörni magam egy kis pilatessel, meg hasonlókkal, még mindig van rajtam muffintop, meg szerintem még hátháj is. Igaz, csak ruhában, szóval csak én tudom, de meztelenül már egész jó. Többet kéne úgy járnom.
Némi eredmény már szabad szemmel is látszik azért, viszont a célnak kitűzött nadrágba kevésbé férek bele, mint mondjuk decemberben. Ezt most úgy kell érteni, hogy decemberben még fel tudtam venni, most meg már nem. Ez mondjuk egyáltalán nem logikus, úgyhogy nem is értem...
Why, oh why?
Némi eredmény már szabad szemmel is látszik azért, viszont a célnak kitűzött nadrágba kevésbé férek bele, mint mondjuk decemberben. Ezt most úgy kell érteni, hogy decemberben még fel tudtam venni, most meg már nem. Ez mondjuk egyáltalán nem logikus, úgyhogy nem is értem...
Why, oh why?
Sunday, 3 March 2013
Defiance
A Defiance egy MMO shooter, ami alapvetően nem az én műfajom. Mármint a shooter része, az MMO az rendben van. Viszont a sorozatot már nagyon várom, úgyhogy egyre jobban hajlok arra, hogy a játékot is kipróbáljam.
A The Secret Worldhöz hasonlóan ez megint csak egy olyan játék lesz, ami nem egy távoli világban játszódik, hanem az általunk ismert Földön, csak itt nem misztikus és horrorisztikus lények kerülnek elő egyik napról a másikra, hanem egy távoli galaxisból érkező idegenek próbálják meg elfoglalni a bolygónkat.
Ahogy az egy MMO-tól elvárható, lesz egy story quest, amit akár egyedül is végigjátszhatunk, és lesz rengeteg csoportos küldetés is.
Igaz, pont a minap nyávogtam egy kicsit Johnnak, hogy igazából hiányzik a Rift, meg a fantasy világ, azért annyira mégse, hogy például megint kifizessem rá a havidíjat, és bár a Guild Wars 2 az fantasy, ott meg a jól meghatározott szerepek hiányoznak nekem. Igen, tudom, ez volt benne a forradalmi újítás, de én szeretek mindenféle healert játszani, és hiányzik, hogy itt meg nem kell. A Defiance-ban meg fogalmam sincs, mi lesz, nagyon nem is akartam semmit elolvasni előre, majd meglátom, ha megjelent.
A The Secret Worldhöz hasonlóan ez megint csak egy olyan játék lesz, ami nem egy távoli világban játszódik, hanem az általunk ismert Földön, csak itt nem misztikus és horrorisztikus lények kerülnek elő egyik napról a másikra, hanem egy távoli galaxisból érkező idegenek próbálják meg elfoglalni a bolygónkat.
Bond
Velem nem lehet Bond filmet nézni. Eddig még egyiket se láttam teljes egészében, mert mindig csináltam valamit közben. Kihagyni nem akartam őket, de azért annyira nem tetszett egyik se, hogy az időmet vesztegessem rájuk.
Tegnap John a Skyfallt nézte, én meg fel-fel pillantottam a The Secret Worldből, meg a bevásárlólistából, de igazából nem ragadott magával a történet. A végén John megjegyezte, hogy ez volt az első, és egyben utolsó alkalom, hogy engem ilyesmibe próbált bevonni. Én csak ártatlanul néztem, hogy pedig én csöndben voltam, és nem csináltam semmit, mire emlékeztetett, hogy a film vége felé székestől arrébb kellett gurítania, mert a szeme sarkából folyton azt látta, hogy megállás nélkül simogatom a macskát, like a Bond villain...
Tegnap John a Skyfallt nézte, én meg fel-fel pillantottam a The Secret Worldből, meg a bevásárlólistából, de igazából nem ragadott magával a történet. A végén John megjegyezte, hogy ez volt az első, és egyben utolsó alkalom, hogy engem ilyesmibe próbált bevonni. Én csak ártatlanul néztem, hogy pedig én csöndben voltam, és nem csináltam semmit, mire emlékeztetett, hogy a film vége felé székestől arrébb kellett gurítania, mert a szeme sarkából folyton azt látta, hogy megállás nélkül simogatom a macskát, like a Bond villain...
Thursday, 28 February 2013
Lost cat
Kedden valaki felragasztott egy üzenetet a konyhaablakra, miszerint úgy tűnik, hogy elveszett a macskánk, és legutóbb valaki a sufnik közelében látta, ott nyávogott szomorúan. Ezt úgy olvastam, hogy Toby közben a vállamon ült, mint valami papagáj, és konkrétan azért nyávogott, mert vasárnap óta nem mehetett ki. Szóval fogalmam sincs, kinek a macskája veszett el.
Ma reggel aztán szokás szerint kint ült az ablakpárkányon, mert a doki tegnap azt mondta, most már újra kimehet. Amikor a reggelijét szórtam a tálkájába, annyira izgalomba jött, hogy elfelejtette, hogy csak tolatva tud bejönni, ki is esett szépen. Persze nem sokáig gondolkodott, ment is egyből fára mászni.
Most viszont be kellett hívnom, mert megyek dolgozni, úgyhogy most duzzog, és csak néz kifelé, meg huhog, mint egy bagoly.
Ma reggel aztán szokás szerint kint ült az ablakpárkányon, mert a doki tegnap azt mondta, most már újra kimehet. Amikor a reggelijét szórtam a tálkájába, annyira izgalomba jött, hogy elfelejtette, hogy csak tolatva tud bejönni, ki is esett szépen. Persze nem sokáig gondolkodott, ment is egyből fára mászni.
Most viszont be kellett hívnom, mert megyek dolgozni, úgyhogy most duzzog, és csak néz kifelé, meg huhog, mint egy bagoly.
Monday, 25 February 2013
Fabulous cat
Toby már haza is jöhetett. A doki annyit mondott, hogy figyeljünk rá, nehogy túl sokat nyalogassa a műtét helyét, bár "eddig nem különösebben érdekelte". Még valami csirkés trutymót is adtak, hogy azzal etessem, feltéve, hogy nem étvágytalan. Persze nem az. Egyenesen menni még nem tud, de az ebédjét két perc alatt felnyalta, csukott szemmel.
John nővére pedig megtalálta a tökéletes aláfestő zenét...
Last week
Az elmúlt héten elég kevés szabadidőm volt. Volt, hogy hazajöttem, aztán folytattam a munkát, amit az irodában félbehagytam. Új ügyfelem is van egyébként, akinek az a neve, hogy M. Honey. A sales meg J. Pickles volt, úgyhogy akárhányszor dolgoznom ezen a projecten, folyton röhögcsélek az orrom alatt, hogy honey&pickles.
Toby, aki már nem ragad fenn a fán, kivéve sötétben, újabb területeket hódított meg. Szombat délelőtt, amikor kimentem megnézni, merre jár, ott kiabált a sufni tetején, meg futkosott össze-vissza. Még az új cimbije, a hitlerbajszos cica is próbálta neki megmagyarázni, hogy menjen vissza a fához, amin felmászott, aztán jöjjön le ott, de annyira pánikolt, hogy nem értette.
Hétvégén aztán ismét elmerültem a The Secret World világában. A cabal cimbik még live stream eventet is szerveztek, amiben én ugyan nem vettem részt, de kiposztoltam a linket a játékban pár helyen, toborzási célzattal, és sikerült is találnunk pár új tagot, velük játszottam vasárnap. Amerikaiak amúgy, és igen vicces volt, amikor megpróbálták kitalálni, ki honnan való. A francia srácra, aki egyáltalán nem hangzik franciának, azt hitték, holland, de az mondta, hogy nem, csak ott lakik, mire rávágták, hogy hát akkor magyar. De legalább tudják, mi fán teremnek a magyarok, mert sokan például nem szokták.
Nemsokára pedig viszem Tobyt az állatorvoshoz. John, aki meg az elmúlt napot fél lábbal a sírban töltötte, vélhetőleg az általam készített chinese prawn noodlesnek köszönhetően, csak annyit jegyzett meg kárörvendve: "His days of being a dude are over." Persze én azóta se hiszem, hogy az én főztöm volt a bűnös, elvégre nekem semmi bajom, igaz John szerint ez csak része az ördögi tervemnek.
Toby, aki már nem ragad fenn a fán, kivéve sötétben, újabb területeket hódított meg. Szombat délelőtt, amikor kimentem megnézni, merre jár, ott kiabált a sufni tetején, meg futkosott össze-vissza. Még az új cimbije, a hitlerbajszos cica is próbálta neki megmagyarázni, hogy menjen vissza a fához, amin felmászott, aztán jöjjön le ott, de annyira pánikolt, hogy nem értette.
Hétvégén aztán ismét elmerültem a The Secret World világában. A cabal cimbik még live stream eventet is szerveztek, amiben én ugyan nem vettem részt, de kiposztoltam a linket a játékban pár helyen, toborzási célzattal, és sikerült is találnunk pár új tagot, velük játszottam vasárnap. Amerikaiak amúgy, és igen vicces volt, amikor megpróbálták kitalálni, ki honnan való. A francia srácra, aki egyáltalán nem hangzik franciának, azt hitték, holland, de az mondta, hogy nem, csak ott lakik, mire rávágták, hogy hát akkor magyar. De legalább tudják, mi fán teremnek a magyarok, mert sokan például nem szokták.
Nemsokára pedig viszem Tobyt az állatorvoshoz. John, aki meg az elmúlt napot fél lábbal a sírban töltötte, vélhetőleg az általam készített chinese prawn noodlesnek köszönhetően, csak annyit jegyzett meg kárörvendve: "His days of being a dude are over." Persze én azóta se hiszem, hogy az én főztöm volt a bűnös, elvégre nekem semmi bajom, igaz John szerint ez csak része az ördögi tervemnek.
Tuesday, 19 February 2013
Cat buddy
Toby legújabb cimbije amúgy egy hitlerbajszos cica. Nagyon kis cuki, amikor mentem dolgozni, keresztbefeküdt elém a járdán.
Toby theories
Az utóbbi pár hétben Toby felvett néhány új szokást, aminek következtében már nem csak John képtelen aludni, hanem én is. A cica egész éjjel randalírozik, szinte megállás nélkül nyávog és hol a bútort szaggatja, hol meg az almos dobozát kapirgálja, mint valami megszállott. Persze kérdeztem is a macskával rendelkező ismerőseimet, hogy mit csináljak, meg végigolvastam nem egy cicás fórumot, és ezek alapján több elmélet is felmerült.
Unatkozik. Mivel egész nap itthon ül egyedül, már én is gondoltam rá, hogy talán unja magát, és azért ilyen, mert játszani akar. Viszont amint hazajövök, játszunk. Szoktunk labdázni, vagy épp a rózsaszín halacskáját dobáljuk, amitől eleinte úgy be volt fosva, hogy a kanapéra se ment fel, ha Fishy épp ott ült. Ezt általában tíz perc után unja meg, és utána hiába dobálok neki bármit, csak lefekszik aludni.
Ki akar menni. De hát kimegy... Bár a madaraktól fél, és addig kiabál velük az ablakpárkányról, amíg el nem mennek, simán kimegy legalább egy pár órára minden nap. Tegnap még a cuki szomszéd cicával is összecimbizett. Az meg ma jött is az ablakunk alá nyávogni hajnalban, hogy "Kijöhet a Toby?", miközben Toby meg a hálószoba ajtaját próbálta nekifutásból betörni. Hétvégén akár egész napra is kimehetne, ha akarna, de akkor is általában két órán belül már jön is vissza, és nyervog, hogy be akar jönni, aztán meg fetreng egész nap az ágyon. Erőszakkal meg nem fogom kitenni, én se szeretném, ha valaki kizavarna, amikor nem akarok menni.
Egyedül van. Napközben tényleg egyedül van, de sokszor igazából leszarja, amikor mi is itt vagyunk, inkább átmegy a másik szobába, és csak néha bukkan fel, jellemzően már messziről nyávogva, aztán felugrik a fotel karfájára, és teli torokból nyávog.
Az éjszakát eddig egyedül töltötte a fotelben, úgyhogy arra gondoltam, ha tudná, hogy bármikor bejöhet hozzánk, nem aggódna annyira, hogy reggelre eltűnünk. Persze ez se úgy alakult, ahogy azt én elképzeltem. Ha bejön velünk, akkor annyit izeg-mozog, hogy képtelenség elaludni mellette, és akárhányszor megmozdulunk, még dorombolni is elkezd. Awww.... Az éjszaka közepén aztán nekiáll nyávogni. Először azt hittem, biztos csak azt akarja, hogy szeretgessük meg, de amikor megpróbáltuk megsimogatni, kishíján tőből harapta le a kezünket. Aztán Johnt tartotta sakkban, mert akárhányszor kicsit is közelebb került hozzá, belemeresztette az összes körmét a hátába.
Szóval most ismét száműzve van a hálószobából. Ezt megint nem vette túl jó néven, és kitalálta, hogy majd valahogy máshogy fog minket rávenni, hogy végre felkeljünk. Az ugyan teljesen normális, hogy amikor az alomban végzi a dolgát azt utána eltemeti, de újabban mindezek után magát a dobozt kezdi el kapirgálni. Tegnap le is mértem félálomban, közel hét percig ment a khrr-khrrr-khrrr-khrrrr. Amikor ez nem működött, a fotelt kezdte nyúzni, arra viszont még múlt héten feltettem egy rusnya, zöld huzatot, amit a szekrény mélyén találtam. Bár nem örülök, hogy ezt csinálja, felkelni miatta nem fogok. Odatettem amúgy neki a kaparóoszlopát, de azt meg arrébb tolta, hogy jobban hozzáférjen a csodás fotelhez. Ehh...
Éhes. Ha tényleg igaz, hogy amilyen a gazdi, olyan a cica, akkor biztos Toby is folyton éhes. Viszont ez nem lehet ok az éjszakai randalírozásra, mert mindig ki van téve neki abból a keksz állagú ropogós nasiból, ehetne, ha akarna. Az egyik cicás ismerős azt javasolta, hogy akkor adjuk neki oda a rendes vacsoráját, amikor aludni megyünk, mert az általában jó későn van, és akkor majd egy jó darabig nyugton lesz a macska. Az elmúlt pár napban este 10 és éjfél között szolgáltuk fel neki a tonhalat, meg a csirkét, ez viszont semmilyen hatással nem volt a viselkedésére.
Pubertál. Talán még ez tűnik a legvalószínűbbnek, ezzel viszont nagyon nem lehet mit kezdeni, majd kinövi. Viszont akkor most tényleg nem fogunk aludni egy évig? Azt hittem, az csak gyerek mellett van.
Jövő héten lesz egyébként ivartalanítva. John szerint ez majd csodálatos módon megoldja az összes problémát. Én ebben nem vagyok ennyire biztos.
Unatkozik. Mivel egész nap itthon ül egyedül, már én is gondoltam rá, hogy talán unja magát, és azért ilyen, mert játszani akar. Viszont amint hazajövök, játszunk. Szoktunk labdázni, vagy épp a rózsaszín halacskáját dobáljuk, amitől eleinte úgy be volt fosva, hogy a kanapéra se ment fel, ha Fishy épp ott ült. Ezt általában tíz perc után unja meg, és utána hiába dobálok neki bármit, csak lefekszik aludni.
Ki akar menni. De hát kimegy... Bár a madaraktól fél, és addig kiabál velük az ablakpárkányról, amíg el nem mennek, simán kimegy legalább egy pár órára minden nap. Tegnap még a cuki szomszéd cicával is összecimbizett. Az meg ma jött is az ablakunk alá nyávogni hajnalban, hogy "Kijöhet a Toby?", miközben Toby meg a hálószoba ajtaját próbálta nekifutásból betörni. Hétvégén akár egész napra is kimehetne, ha akarna, de akkor is általában két órán belül már jön is vissza, és nyervog, hogy be akar jönni, aztán meg fetreng egész nap az ágyon. Erőszakkal meg nem fogom kitenni, én se szeretném, ha valaki kizavarna, amikor nem akarok menni.
Egyedül van. Napközben tényleg egyedül van, de sokszor igazából leszarja, amikor mi is itt vagyunk, inkább átmegy a másik szobába, és csak néha bukkan fel, jellemzően már messziről nyávogva, aztán felugrik a fotel karfájára, és teli torokból nyávog.
Az éjszakát eddig egyedül töltötte a fotelben, úgyhogy arra gondoltam, ha tudná, hogy bármikor bejöhet hozzánk, nem aggódna annyira, hogy reggelre eltűnünk. Persze ez se úgy alakult, ahogy azt én elképzeltem. Ha bejön velünk, akkor annyit izeg-mozog, hogy képtelenség elaludni mellette, és akárhányszor megmozdulunk, még dorombolni is elkezd. Awww.... Az éjszaka közepén aztán nekiáll nyávogni. Először azt hittem, biztos csak azt akarja, hogy szeretgessük meg, de amikor megpróbáltuk megsimogatni, kishíján tőből harapta le a kezünket. Aztán Johnt tartotta sakkban, mert akárhányszor kicsit is közelebb került hozzá, belemeresztette az összes körmét a hátába.
Szóval most ismét száműzve van a hálószobából. Ezt megint nem vette túl jó néven, és kitalálta, hogy majd valahogy máshogy fog minket rávenni, hogy végre felkeljünk. Az ugyan teljesen normális, hogy amikor az alomban végzi a dolgát azt utána eltemeti, de újabban mindezek után magát a dobozt kezdi el kapirgálni. Tegnap le is mértem félálomban, közel hét percig ment a khrr-khrrr-khrrr-khrrrr. Amikor ez nem működött, a fotelt kezdte nyúzni, arra viszont még múlt héten feltettem egy rusnya, zöld huzatot, amit a szekrény mélyén találtam. Bár nem örülök, hogy ezt csinálja, felkelni miatta nem fogok. Odatettem amúgy neki a kaparóoszlopát, de azt meg arrébb tolta, hogy jobban hozzáférjen a csodás fotelhez. Ehh...
Éhes. Ha tényleg igaz, hogy amilyen a gazdi, olyan a cica, akkor biztos Toby is folyton éhes. Viszont ez nem lehet ok az éjszakai randalírozásra, mert mindig ki van téve neki abból a keksz állagú ropogós nasiból, ehetne, ha akarna. Az egyik cicás ismerős azt javasolta, hogy akkor adjuk neki oda a rendes vacsoráját, amikor aludni megyünk, mert az általában jó későn van, és akkor majd egy jó darabig nyugton lesz a macska. Az elmúlt pár napban este 10 és éjfél között szolgáltuk fel neki a tonhalat, meg a csirkét, ez viszont semmilyen hatással nem volt a viselkedésére.
Pubertál. Talán még ez tűnik a legvalószínűbbnek, ezzel viszont nagyon nem lehet mit kezdeni, majd kinövi. Viszont akkor most tényleg nem fogunk aludni egy évig? Azt hittem, az csak gyerek mellett van.
Jövő héten lesz egyébként ivartalanítva. John szerint ez majd csodálatos módon megoldja az összes problémát. Én ebben nem vagyok ennyire biztos.
Monday, 18 February 2013
Built in snackholder
Az Ikeában van asztali lámpa beépített snacktartóval... OMG, nekem ilyen kell.
Meg a hőlégballonos tányérkészlet is. Még azon se kell aggódnom, hogy majd nem megy a már meglévőhöz, mert annak a felét már úgyis összetörtem.
Meg a hőlégballonos tányérkészlet is. Még azon se kell aggódnom, hogy majd nem megy a már meglévőhöz, mert annak a felét már úgyis összetörtem.
Sunday, 17 February 2013
Saturday, 16 February 2013
Rosy chocolate
A marketing megint csak működött rajtam, mert ahogy csíkokkal, úgy rózsával is elég sok mindent el lehet nekem adni. Azért a turkish delightos forrócsokit majdnem kihagytam, mert nem elég, hogy tejpor van benne, ami meg ugye laktóz, - azt meg én nem tolerálom -, meg tejsavó por is, de a cukor mellett még aszpartámot is tettek bele, csak a jó ég tudja, minek. Viszont annyira fúrta az oldalam, hogy milyen lehet, hogy muszáj volt kipróbálnom, talán ettől még megmaradok...
Az illata egyébként jobb, mint az íze, sőt, én nem is értem, minek bele ennyi cukor, más ízt nem is nagyon lehet érezni rajta, de így legalább nem fenyeget a veszély, hogy függő leszek.
Ehh...
Ehh...
Friday, 15 February 2013
Valentin
Bár mi nem tartunk Valentin napot, mert ugye minden Valentin nap, awww, azért John vett egy üveg bort, amit megittunk a pizza mellé. Ezzel csak az volt a baj, hogy én a bortól igen csak el szoktam álmosodni, szóval nem sokkal később már majd' leragadtak a szemeim, nagyon romantikus, tényleg. Aztán persze valahogy sikerült ébren maradnom, és még emlékszem is arra, hogy jó volt, de abban már nem vagyok biztos, hogy került megint rám a pizsama, de amikor reggel felébredtem, már nem voltam meztelen.
Score.
Score.
Thursday, 14 February 2013
Wednesday, 13 February 2013
Irodai egypercesek
Egyébként meg nem vagyok egy bitch, sőt, néha én is elrontok dolgokat, bár én rögtön be is vallom olyankor, szóval az, hogy két napja cafatokban lógnak az idegeim nem azt jelenti, hogy képtelen vagyok elfogadni, ha valaki nem tud megcsinálni valamit. De az, hogy amikor én észreveszem, hogy valami nem jó, az első napot tagadással, a következő kettőt semmittevéssel, az azt követőt meg azzal töltik, hogy engem hibáztatnak, attól elszakad a cérna.
Tegnap egyébként egy másik projektemen is hasonló probléma merült fel, de azt egy másik programozó csinálta, és csak összehasonlításként mondom, hogy fél órával az után, hogy szóltam neki, hogy baj van, megnézte mit rontott el, aztán velem is közölte, mit rontott el, és rögtön azt is megmondta, hogy fogja helyrehozni. Három óra múlva pedig meg mintha mi sem történt volna, már minden rendben is volt. Nem kellett óránként hívogatnom, meg a főnökével emaileznem és hasonlók.
Ez valami kulturális dolog amúgy? Mert az elrontós-letagadós csapat indiai, és nem csak velem csinálják ezt, hanem mindenkivel, és nem csak néha, hanem mindig, évek óta, úgyhogy már kezdünk gyanakodni, hogy a step by step útmutatójukban esetleg le van írva, hogy így kell eljárni minden esetben. A másik csapat meg bolgár, és nem csak velem korrektek és segítőkészek, hanem mindenki mással is.
Nem értem.
Tegnap egyébként egy másik projektemen is hasonló probléma merült fel, de azt egy másik programozó csinálta, és csak összehasonlításként mondom, hogy fél órával az után, hogy szóltam neki, hogy baj van, megnézte mit rontott el, aztán velem is közölte, mit rontott el, és rögtön azt is megmondta, hogy fogja helyrehozni. Három óra múlva pedig meg mintha mi sem történt volna, már minden rendben is volt. Nem kellett óránként hívogatnom, meg a főnökével emaileznem és hasonlók.
Ez valami kulturális dolog amúgy? Mert az elrontós-letagadós csapat indiai, és nem csak velem csinálják ezt, hanem mindenkivel, és nem csak néha, hanem mindig, évek óta, úgyhogy már kezdünk gyanakodni, hogy a step by step útmutatójukban esetleg le van írva, hogy így kell eljárni minden esetben. A másik csapat meg bolgár, és nem csak velem korrektek és segítőkészek, hanem mindenki mással is.
Nem értem.
The master of the trees
Hajnalban Toby betört a hálószobába, kinyomta a szemem a mancsával, aztán addig helyezkedett, meg dorombolt, míg végül elegem lett belőle és felkeltem. Ő erre egyből magyarázni kezdte, hogy az ablakot nyissam ki neki. Rögtön távozott is azon keresztül, vissza se nézett. Azért már ez is haladás, mert múlt héten még csak véletlenül esett le a párkányról, most már szándékosan célozza be.
A fáról is megtanult magától lejönni, úgyhogy tegnap este új kihívás után nézett, amikor meglógott a sötétben. Talált is valami tuját, úgyhogy azon ragadt fenn. Amikor kimentem megkeresni, akkor meg kétségbeesetten nyávogott, mert valami pasi pont arra sétáltatta a kutyáját, meg egy róka is körözött a közelben. A sötétben persze alig láttam, hol van, így aztán fel is akadtam szépen a rózsabokorra a kardigánomnál fogva, és ott küzdöttem, mert pont nem értem el a hátam közepét, viszont az összes ujjamat összeszúrkáltam. Végül már én is majdnem nyávogtam, ahogy ott álltam, arccal a tujában, a rózsabokor fogságában, a kardigánból félig kifordulva. Még jó, hogy sötét volt, mert amúgy egy melltartón kívül nem is volt rajtam semmi.
John meg is jegyezte, hogy remek párost alkotunk a macskával...
A fáról is megtanult magától lejönni, úgyhogy tegnap este új kihívás után nézett, amikor meglógott a sötétben. Talált is valami tuját, úgyhogy azon ragadt fenn. Amikor kimentem megkeresni, akkor meg kétségbeesetten nyávogott, mert valami pasi pont arra sétáltatta a kutyáját, meg egy róka is körözött a közelben. A sötétben persze alig láttam, hol van, így aztán fel is akadtam szépen a rózsabokorra a kardigánomnál fogva, és ott küzdöttem, mert pont nem értem el a hátam közepét, viszont az összes ujjamat összeszúrkáltam. Végül már én is majdnem nyávogtam, ahogy ott álltam, arccal a tujában, a rózsabokor fogságában, a kardigánból félig kifordulva. Még jó, hogy sötét volt, mert amúgy egy melltartón kívül nem is volt rajtam semmi.
John meg is jegyezte, hogy remek párost alkotunk a macskával...
Tuesday, 12 February 2013
Dear Jane
Ez az ideiglenes post Jane-nek, a Diary of Jane írójának szól. <3
Jane, a blogodra tényleg nem lehet kommentelni, írtam még lejjebb az egyik kommentben, is, de azóta se sikerült.
Tehát, akkor lépésenként...
Settings
Who can comment? - Registered members
Comment moderation - Never
Show word verification - No
Jane, a blogodra tényleg nem lehet kommentelni, írtam még lejjebb az egyik kommentben, is, de azóta se sikerült.
Tehát, akkor lépésenként...
Settings
Who can comment? - Registered members
Comment moderation - Never
Show word verification - No
Subscribe to:
Posts (Atom)