Daughter

Szerintem a cicának feltett szándéka, hogy minden nyaralási tervünknek keresztbe tegyen. Biztos meghallotta, hogy John nővére vigyázna rá, és nem akar megint a gyerekszobába száműzve senyvedni, miközben az ő macskájuk vígan heverészik a kanapén.

Ez alkalommal éhségsztrájkba kezdett, amit egy hétig ki is bírt, hiába hoztuk neki a jobbnál jobb cicaeledeleket, ő csak megvetően nézett az összesre és három falatnál többet nem volt hajlandó enni. A különös viselkedés viszont gyanúsan összefüggésben állani látszott anyu látogatásával, úgyhogy nem gondoltam egyből, hogy a halálán van. Azért így hat nap után közöltem vele, hogy ha nem kezd el enni, majd jól elviszem az állatorvoshoz, aki biztos már alig várja, hogy tűket szúrkálhasson belé, ezt meg szerintem lehet, hogy megértette, mert öt perc múlva már hallottam, hogy ropogtatja a cicakekszet. Persze az is lehet, hogy mindez véletlen volt, és csak a catnippel meghintett csirkemell hozta meg az étvágyát, amit még aznap ebédre szolgáltam fel neki, ő meg nagy kegyesen hajlandó volt a felét elfogyasztani.

A lelki trauma elméletét alátámasztani látszott az is, hogy a sztrájk egy hetében a kanapénak a közelébe se volt hajlandó menni, pedig amúgy az a kedvenc helye. Anyu viszont többnyire ott ült, amikor itt volt, és Toby egészen tegnapig csak ült a földön és összehúzott szemöldökkel meredt az üres párnákra.

Amúgy én megértem, a látogatás engem is megviselt. I'm a horrible daughter, meg minden, és mások biztos tudják, hogy hogy kell az ilyesmit élvezni, belőlem viszont kiveszett a szociális érzék, bár ha jobban bele gondolok, szerintem inkább sose ki se fejlődött. Már hetekkel előre aggódtam, hogy biztos milyen kínos lesz, meg majd ki tudja, mit fogunk itt csinálni négy napig, amiből kettőn még dolgoztam is, de az jó is volt, mert legalább arra a nyolc órára el volt döntve, hogy mivel kell foglalkoznom.

Anyut persze hiába kérdeztem, hogy mit akar, neki minden jó volt. A lovagjával jött egyébként, akit most láttam először. Nem azért, mert annyira új lenne, hanem mert anyuval se találkoztam két éve. I'm a horrible daughter.

Végül aztán a szokásost csináltuk, parkozás, mókus etetés (anyu egy zsák mogyoróval érkezett, aztán persze az összes mókus csoportokban érkezett a lábai elé, a többi turistának meg semmi nem jutott, így végül arra kényszerültek, hogy tőlünk lejmoljanak néhány szem nasit), városnézés, Buckingham Palace (nem, már nincs kint a Royal Baby bejelentő tábla), pub, Richmond, Chinatown...

A reptérre aztán egyedül merészkedtek ki, persze előtte napokig hallgattam, hogy majd biztos el fognak tévedni, én meg hiába mondtam, hogy az nem lehet, mert a metró csak egy irányba megy, és a Heathrow a végállomás, ők meg voltak róla győződve, hogy én ezt csak kitalálom, hogy őket elhalgattassam. Ehh...

Aztán persze megint csak kérdezgették, hogy "és Magyarországra mikor jöttök már?", de én erre komolyan gondolni se tudok, amikor idén még nem voltam nyaralni, szerintem nem is fogunk később se, köszönhetően annak, hogy nem volt annyi eszem, hogy a macskával együtt biztosítást is vegyek, és a műtéte óta próbálom a bankszámlámat rendbe tenni, úgyhogy ha végre ismét megengedhetem magamnak, hogy Angliát elhagyjam, akkor nyaralni fogok menni, nem Magyarországra. Ott már voltam...

I'm a horrible daughter...