Hajnalban Toby betört a hálószobába, kinyomta a szemem a mancsával, aztán addig helyezkedett, meg dorombolt, míg végül elegem lett belőle és felkeltem. Ő erre egyből magyarázni kezdte, hogy az ablakot nyissam ki neki. Rögtön távozott is azon keresztül, vissza se nézett. Azért már ez is haladás, mert múlt héten még csak véletlenül esett le a párkányról, most már szándékosan célozza be.
A fáról is megtanult magától lejönni, úgyhogy tegnap este új kihívás után nézett, amikor meglógott a sötétben. Talált is valami tuját, úgyhogy azon ragadt fenn. Amikor kimentem megkeresni, akkor meg kétségbeesetten nyávogott, mert valami pasi pont arra sétáltatta a kutyáját, meg egy róka is körözött a közelben. A sötétben persze alig láttam, hol van, így aztán fel is akadtam szépen a rózsabokorra a kardigánomnál fogva, és ott küzdöttem, mert pont nem értem el a hátam közepét, viszont az összes ujjamat összeszúrkáltam. Végül már én is majdnem nyávogtam, ahogy ott álltam, arccal a tujában, a rózsabokor fogságában, a kardigánból félig kifordulva. Még jó, hogy sötét volt, mert amúgy egy melltartón kívül nem is volt rajtam semmi.
John meg is jegyezte, hogy remek párost alkotunk a macskával...
Amilyen a cica, olyan a gazdi? :) Jó ezeket a sztorikat olvasni ^^ Nekem is kell egy ciccccaaa! :)
ReplyDelete