The Weirdo

A csütörtöki meeting végül nem volt olyan rettenetes, mint amilyenre számítottam. Persze, ahogy azt előre megmondtam, mindenki főként a focival volt elfoglalva, de legalább ez elvonta a figyelmüket az asztalra felhalmozott nassokról pont eléggé ahhoz, hogy ne kelljen tömegverekedésbe bocsátkozni a falatokért. Csirkeszárnyból így is csak egyet ettem, mert a többit fél pillanat alatt elkapkodták, úgyhogy főként sültkrumplit és scampit pakoltam a szalvétámra, mert az nagyon senkinek se kellett.

 Aztán amikor épp amikor Rebeccával és Carával megállapítottuk, hogy ez így elég kínos, hogy mindenki a meccset nézi, odalépett hozzánk az egyik ügyfél, Mr. Giggles, végignézett rajtunk, és megállapította, "You have very small teams in your office". Mi csak néztünk egymásra, hogy ez meg miről beszél, amikor vigyorogva hozzátette, "Well, you are not very tall, are you?". Erre persze már mi is vigyorogni kezdtünk, mert tény, hogy csak épp nem vagyunk hobbitok, Mr. Giggles meg igencsak fölénk tornyosult. Mielőtt visszatért volna a focimeccshez, még hozzátette, "I don't mean to be rude... but you are small..."
Ehh.

Az este végére azért eléggé elfáradtam, hosszú nap volt, meg a söröskorsóm is igencsak nehéz volt. Mario el se akarta hinni, úgyhogy azzal a lendülettel amivel kikapta a kezemből majdnem el is dobta. Aztán még páran odajöttek és a csodájára jártak. A sör egyébként ritka jó volt, ráadásul az első újzélandi sör, amit valaha láttam, úgyhogy persze muszáj volt egyből ki is próbálni. Nice Kiwi beer, freakin' heavy beer stein...

Ott volt egyébként Colin, the weirdo, aki a legutóbbi alkalommal csak meredt a kinyújtott kezemre, amikor bemutatkoztunk, aztán inkább megrázta a mellettem álló Rashidét, az este további részét meg egy homályos sarokban állva töltötte, ahonnan aztán gyanakvó pillantásokat lövellt felénk. Már előre fel voltam készülve, hogy majd megint valami hasonlóval rukkol elő, de aztán legnagyobb meglepetésemre elkapta a kezem, és hosszasan rázogatta. Bár az is lehet, hogy azóta valaki felvilágosította, hogy kinyújtott kézre meredni, majd a személyt ignorálni nem illik.

Ettől függetlenül megint csak furcsa volt. Amikor kiderült, hogy Rebecca Golders Greenben lakik, egyből megjegyezte, hogy biztos azért, mert zsidó. Rebecca hiába mondta, hogy csak mert itt főként azok laknak, ő nem az, a Weirdo csak legyintett, hogy nem kell azt szégyellni, és láthatóan remekül szórakozott saját szellemességén. Amikor aztán Rebecca harmadszorra mondta, hogy ő nem az, a Weirdo rávágta, hogy akkor talán át kellene térnie, majd huncutul megrázogatta Rebecca orra előtt a rákot, amit előtte kapott fel a tányérról, és még rajta volt a feje meg a lábai.

Aztán persze engem is kivallatott, hogy én miféle vagyok. Amikor mondtam, hogy hun, csak hümmögni kezdett, pedig már fel voltam készülve a lovas utalásokra, de végül csendben maradt... Mr. Giggles is elhallgatott, aztán csak nézett, nézett, még egy kicsit derékból előre is hajolt. Végül bevallotta, hogy én vagyok az első magyar, akivel valaha találkozott. Azt meg gondolom jól meg kell nézni, mint teszem azt az első sarkvidéki ember múmiáját a múzeumban...

Amikor végül elindultunk hazafelé, Michael Awesome, aki az estét szervezte, és egyébként kollegám, megragadta a kezem, és közölte, hogy mennyire örül, hogy látott. Nem tudom, minek örült annyira, az irodában minden nap lát, de arra nem képes, hogy köszönjön. Bezzeg, ha izmos rögbis fiú lennék...