Life is a bitch. Oh no, wait. That's you

Filoména, akit John egyébként halálos ellenségének kiáltott ki, amikor még itt dolgozott, ma rákérdezett, hogy mi a helyzet Johnnal, hogy tetszik neki a szabadság.
"Hát, gondolom el tudod képzelni", mondtam nagy sejtelmesen, de úgy tűnt, Filoména képzelete úgy szárnyal, mint a döglött veréb, mert csak visszakérdezett, hogy ezt meg ugyan hogy értem.
"Ki ne élvezné, hogy egy hétig csak a lábát lógathatja, nem?", sugalltam, ezúttal már kicsit lényegretörőbben.
"... ah, értem. Akkor jó neki", vonta le a következtetést, amihez aztán én nem is fűztem hozzá semmit. No shit, Sherlock.
"De hogy eltűnt az utolsó napján", folytatta Filoména. "Azért az milyen volt már... Nem?"
"Én megértem, ha már a háta közepére se kívánta az egészet", mondtam neki, miközben újra felidéztem a beszélgetésemet Johnnal az utolsó napján, amikor a kávészünetben elmesélte, hogy Filoména a szokásos faragatlan stílusában el akarta küldeni a belvárosi irodánkba, ő meg közölte vele, hogy ne röhögtesse már, az utolsó délutánját nem ott fogja eltölteni.
"Ezt hogy érted?", csúszott fel Filoména szemöldöke a homloka közepére.
"Hát, gondolom el tudod képzelni", feleltem, meg kicsit még a szemeimet is forgattam, majd sejtelmesen nevetgélve kivonultam.