Saturday 5 January 2013

Grumpy cat

Szeretek korán kelni, ma viszont még magamon is túltettem. Igaz, nem szándékosan. John egy hete beteg, és tegnap éjjel eljutott arra a szintre, hogy alvás közben úgy hangzott, mint valami felbőszült mocsári szörny. Esélytelen volt, hogy én így tudok majd aludni, úgyhogy éjfél után nemsokkal kivonultam a nappaliba.

Ezt persze a macska nézte görbe szemmel, mert letúrtam a kanapéról. Máskor simán elalszik a fotelban, vagy a székemen, de most persze pont ő is ott akart aludni, ahol én. Néha Gollumra emlékeztet. We wants it, we needs it. Must have the precious... Nyávogott is vagy öt percig, meg felmászott rám, végül aztán csak beletörődött, hogy most ez lesz, és elaludt a paplanomon. Párszor azért nekiállt még jó hangosan dorombolni, nehogy már túlságosan jól érezzem magam.

Reggel 7-kor aztán már úton voltam croissant-t szerezni, ilyet se szoktam amúgy gyakran csinálni, de feltűnt, hogy csak müzli és tojás van itthon, az meg nem elég. Még sötét volt kint, és alig voltak az utcán, jó lenne, ha ez mindig így lenne. Mármint az, hogy nincsenek sokan, a sötéthez nem raszkodok. Bár John néha csak úgy hív, hogy Darkbringer, mert módszeresen megyek utána és kapcsolom le a lámpákat, meg ha épp nem olvasunk, akkor itt ülünk a gép előtt, sötétben. De egyelőre ilyen feltöltős villanyunk van, az meg kétszer annyiba kerül, mint a normális, és ha elfogy a credit, el kell menni valamelyik pay pointba, mert még csak online se lehet intézni, mintha legalábbis nem a 21. században lennénk.

Toby egyébként továbbra se bocsátotta meg az éjszakai fennforgást, csak duzzog a kanapé közepén, és vádlón mered rám, akárhányszor elhaladok előtte.
Olyat is szokott egyébként, hogy a fejébe veszi, hogy nem elég friss a macskaalom, és akkor idejön, megáll előttem és lesikítja a fejem. Most ezt is megkaptam. Csak úgy...

Ehh...

4 comments:

  1. az a tekintet mindent elárul:)

    ReplyDelete
  2. Az ott mogotte meg a paplanom, es szepen oda beult kozepre, kb "te ugyan ide vissza nem jossz" :D

    ReplyDelete
  3. :-DD ez a macska hatalmas. Pont olyan szines egyéniség mint Te vagy :)

    ReplyDelete
  4. Lehet, h ezert mondja John, kicsit mar tulzas, amit neha a macska muvel? :D

    ReplyDelete