Adventure cat

Mióta macskánk van, egy csomó olyan dologban van részünk, amiben eddig nem volt. A fára mászás csak egy volt a sok közül. Mivel szerencsétlen Toby valahonnan bolhákat is összeszedett, tegnap szereztünk neki egy bolhanyakörvet, és cseppeket is, amit közvetlenül rá kell csepegtetni. A remek drámai érzékkel rendelkező Toby persze úgy visított, mintha nyúznánk, akárhányszor ráhullott egy csepp. A használati utasítás rögtön azzal kezdődik, hogy ne hagyjuk, hogy a macska ezt magáról lenyalja. Persze Tobynak az első dolga az volt, hogy lenyalta. Nem is értem, hogy lehet ennyire hajlékony. Ezek után persze a fél délutánt köpködéssel és elborzadt nyávogással töltötte, meg teljesen random módon néha az oldalára dőlt és halottnak tettette magát. Persze csak amikor éppen figyelt rá valaki.

Hogy kicsit felvidítsuk, ismét kiengedtük, hogy élvezze egy a kertben a napsütést. Két óra elteltével gondoltuk, már eleget élvezkedett, és kimentünk megnézni, mit művel. De nem találtuk sehol. Tíz perc elteltével én már ott tartottam, hogy ez megszökött, soha többet nem is jön vissza. Amikor visszaértünk a házba, mondtam is Johnnak, hogy ha ez valaha előkerül, többet én ki nem engedem. Épp léptünk is volna be a lakásba, amikor mintha halk csengettyűszót hallottam volna. Megböködtem John könyökét, "Szerintem én már megőrültem. Mindenhol Tobyt hallom". A nevére megint csak nyávogással válaszolt, és a hangot követve hamarosan meg is találtuk a felső szomszéd, Phil, ajtaja előtt. Ehh.

Phil meg lejött később, hogy "Elveszett a Toby?", mert ő látott ám minket odakint. Gondolom megint leskelődött a függöny mögül, ahogy szokott. John szerint amúgy biztos nála volt a macska, Phil kidnapped Toby, mert annyira odavan érte, aztán amikor meghallotta, hogy visszaértünk, gyorsan kiengedte... és még rám mondja, hogy túlzottan gyanakvó vagyok.