The Wheatsheaf's Famous Chilli con Carne

Tegnap munka  után betértünk Johnnal a Wheatsheaf Pubba, ahol már szinte törzsvendégek vagyunk. Van szokásos asztalunk is, a kandalló mellett. Azt egyébként mindig be is akarják nekünk gyújtani, mondván attól mennyivel romantikusabb lenne.

Az elmúlt hét folyamán megváltoztatták a menüt; eltűnt róla a Wheatsheaf's Famous Chilli con Carne, pedig az volt az egyik kedvencem. Szinte mindig azt ettem, amióta februárban felvették az étlapra. Előtte többnyire beef burgert ettem szinte minden alkalommal, és csak párszor kalandoztam a napi különlegességek között.

Azóta vagyok egyébként óvatos, amióta egyszer január elején pasta carbonarat rendeltem, amit a szakács úgy megszórt korianderrel, hogy a tészta szinte ki se látszott alóla. Eleve ki nem állhatom a friss koriandert, a carbonaran meg aztán tényleg nem tudom, mi keresnivalója lenne. Bár azt elképzelhetőnek tartom, hogy petrezselymet szántak rá, hogy már mégis legyen valami zöld is, aztán simán nem tudták megkülönböztetni a kettőt.

Szóval mondtam is rögtön a főnökfélének kinéző nőnek, aki kihozta, hogy ha lehet, akkor én egy olyat kérnék, amin ilyen zöldek nincsenek. Neki erre egyből villámokat kezdett szórni a szeme, és felhördült, hogy a szakácsuk túlságosan is kreatív az utóbbi időben, de ne aggódjak, bízzak csak mindent rá. Nem sokkal később meg is kaptam a zöldmentes tésztát, azt se bátam volna, ha nem új, hanem valaki egyesével leszedegette a koriandert. Ezt halkan meg is jegyeztem Johnnak, de a kisfőnök valahogy csak meghallotta, és újra forgatni kezdte a szemét, amiből arra következtettem, hogy ez őt nem lepné meg különösebben.

Pár héttel később ismét csak kalandvágyó voltam, és kagylós tésztát rendeltem. Ahogy mindig, akkor is a kisfőnök szolgálta fel, majd amikor végeztünk, ő jött leszedni az asztalt is Szokás szerint megkérdezte, hogy ízlett, szokás szerint mondtam neki, hogy nagyon, de erre ő nem a szokásos mosolyát villantotta, csak gyanakodva felhúzta a szemöldökét és az üres tányérra meredt.
"Szóval jó volt..." mondta eltűnődve, miközben a tekintetét a tányérról lassan rám emelte.
"... igen, jó", feleltem, kicsit elbizonytalanodva.
"Biztos? Nem volt mondjuk a kagyló... hogy is mondjam... rossz?", szegezte nekem a kérdést.
"A kagyló?", néztem rá zavartan. Nem sokkal ezelőtt Johnnal megállapítottuk, hogy a kagylók igencsak csenevészek, de attól még nem rosszak.
"Igen, igen, a kagyló... nem találtad őket furcsának?" hajolt közelebb az asztalon keresztül, szemöldöke a homloka közepére szaladt.
"... most, hogy mondod. Nem is tudom. Talán túl kicsik voltak?" kérdeztem vissza. Fogalmam se volt, mi a jó válasz.
"Kicsik. Értem", a tekintete elkomorult.
"De nem volt azért rossz... mármint ehetetlen... vagy ilyesmi", segélykérően néztem Johnra, aki viszont csak a vállát vonogatta.
"Szóval ehetetlen", bólintott, a szeme ismételten villámokat szórt, "tudtam én... Köszönöm, hogy szóltál. Én most megyek, és megmondom a magamét a szakácsnak. Meg én..."

Ezzel aztán sarkon fordult és elviharzott, apró kis viharfelhő lebegett a feje felett. Johnnal csak néztünk egymásra homlokráncolva. Nem sokkal később aztán a kisfőnök újra megjelent, ezúttal a mellettünk lévő asztalnál ülő kockásingesekhez ment oda elnézést kérni, amiért olyan sokat kellett várniuk a levesre és a burgereikre. A legnagyobb hangú közülük, aki leginkább egy óriásra hasonlított, csak legyintett, ők aztán nem bánják, mert legalább finom volt. Ezzel úgy tűnik, beletenyereltek valamibe, mert a kisfőnök erre csak égnek emelte a tekintetét és vészjósló hangon odasziszegte, "Dehogy volt az jó... megyek is és megmondom a szakácsnak... hihetetlen... ". Az óriás és barátai szintén csak tanácstalanul néztek egymásra, majd vállat vontak és folytatták a sörözést.

A szakáccsal végül nem tudom, mi történt. Talán utolérte a kisfőnök haragja. Az egyik elméletünk szerint belőle készült a híres chilli con carne, aztán mostanra fogyott el, ezért kellett levenni a menüről. Talán ezért derült fel a kisfőnök arca annyira, akárhányszor azt rendeltem, és minden alkalommal cinkosan rámkacsintott, "Ez igazán remek választás..."