The Eagle has flown

Péntek reggel. John és én utoljára mentünk együtt az irodába, kéz a kézben, ahogy előtte minden nap. A szokásos reggeli levertségnek nyoma se volt, elvégre eljött az utolsó nap. Életbe lépett A Terv. The Plan.

Már hetek óta mondogatta, hogy nem akar nagy felhajtást, de kizárt, hogy ez bárkit is érdekelne, azon keveseken kívül persze, akikkel tényleg kölcsönösen kedvelik egymást. Igen, ezek közé tartozok én is. A többiek szinte megszállottként írkálják alá a körbeküldött képeslapokat boldog boldogtalannak. Legutóbb Botsáska távozásakor voltam tanúja, ahogy néhány kollegáim birkaként véste rá a nevét és a szokásos jókívánságokat a kártyára, és úgy adták tovább, hogy "Fogalmam sincs ki ez amúgy." Botsáska meg nyilván nézegette otthon a lapot, hogy "Jaj, hát ezt se tudom, ki ez."

Szóval már jóelőre elhatározta, hogy ő erre nem kíváncsi, ahogy beszédet se akar mondani az egybegyűlt tömeg előtt, főleg, hogy a banda egyik felével különösebben nem is kedvelik egymást, a másik fele meg csak azért megy, mert általában van torta, meg lehet képmutatóskodni, hogy mennyire odavannak, hogy valaki már megint elmegy.

A délelőtt a megszokott eseménytlenségben telt el, délben pedig elmentünk ebédelni, ahogy máskor is. Körbesétáltunk a parkban, ahogy eddig szinte minden alkalommal. Egy óra múlva visszamentünk, én folytattam a munkámat, mintha mi sem történt volna, John pedig készült az utolsó meetingjére.
Még valamikor a hét közepén elkezdték körbeadni a képeslapot, amit aztán Sue az utolsó napon egy ügyes csellel megszerzett és észrevétlenül odacsúsztatta Johnnak, amikor a meeting véget ért. Ő csak lazán a hóna alá csapta, és lehívta az utódját, Big Friendly Giantot (továbbiakban BFG, köszönet érte Roald Dahlnak) egy kávéra. Előtte még küldött nekem egy üzenetet, "The eagle has flown".

Miközben az utolsó kávéját itta, még elátta BFGt néhány jótanáccsal, a papírpoharat egy laza mozdulattal a szemetesbe hajította, kezet rázott vele, elköszönt, és elsétált.

A következő egy órában nem is tűnt fel senkinek, hogy már nincs ott. Később, amikor a hír terjedni kezdett, legtöbben azt hitték, ez csak vicc. Waffles, Topper és Vanguard teljesen magukon kívül voltak, ami egyébként röhejes, mert John ki nem állhatja Wafflest, Toppertől idegbajt kap, Vanguarddal pedig talán ha két szót beszélt életében. Rajtuk kívül még aztán Rebecca is enyhén hisztérikus állapotba került a hír hallatán, de csak azért, mert ez volt az ő utolsó napja is, és mint mondta, ez teljesen elrontotta az ő nagy pillanatát. Ezt mondjuk nem értettem igazán. Azok, akik valóban kedvelték, nem szóltak egy szót se, csak sejtelmesen mosolyogtak.

John mindeközben a Rose and Crown Pubban várt rám, ahogy annak idején, amikor találkozgatni kezdtünk.

Némi izgalom is vegyült azért a dologba, mert miután köddé vált, felhívott, hogy bár az akció sikeres volt, a napszemüvegét valahol az asztalán felejtette. Én meg erre, kihasználva a Rebecca körüli felhajtást szépen odaoldalaztam a jobbára elhagyatott sarokba, ahol BFG azóta elfoglalta John asztalát, és csak ő meg Sue ültek ott nagy csendben, és így együtt megkerestük a napszemüveget. BFG még valami bort is rám akart tukmálni, hogy azt is vigyem el, de mondtam neki, hogy azt meg direkt hagyta itt. Sue szeme erre egyből felcsillant, hogy ugyan John mondta, hogy neki nem kell, de hogy ha ez tényleg így van, akkor ugye megtarthatja.

A bort egyébként a Polski Tiger csempészte az asztalára egy érzelmileg túlfűtött üzenet társaságában, és vélhetően eredeteleg ő kapta előző nap a születésnapjára, aminek örömére még munkaidő alatt leitta magát a Baboon Trooppal együtt. Ez egyébként megmagyarázná az üzenetet is, mert józanul folyton csak panaszkodott, amiért John nem lesi minden kívánságát, bármennyire is hisztizik. Ezt az elméletet erősíti meg az is, hogy miután nyilvánvalóvá vált, hogy John idő előtt a távozás mezejére lépett, visítva szaladt fel az emeletre, a lent maradt Troop pedig már azt tervezgette, hol fogják meginni a szóban forgó üveg bort. Nem sokkal később csalódottan tért azonban vissza, és nyávogós hangon megjegyezte, hogy az üvegnek nyoma veszett. Én persze pókerarccal dolgoztam tovább.
Munka után aztán csatlakoztam Johnhoz. A régi idők randevúinak emlékére mézes sört ittunk a kertben...

Van egyébként valami furcsa ebben a pubban. Akárhányszor itt jártunk, valahogy mindig a leendő gyerekeinkre terelődött a szó. Leginkább arra, hogy mennyire nem akarunk gyerekeket, de attól még a nevük már megvan, és ez alkalommal a leendő James és Alistair mellé John még javasolt egy harmadikat is, csak hogy aztán elnevezhessük Bruce Wayne-nek...

Ehh...