Hun törzsi találkozó

Tegnap kicsit kétségesség vált a házi pizzasütés végkimenetele, amikor is Robi behajolt a sütőbe, hogy kivegye a pepperónist, belélegezte a csípős jalapeno gőzt, kishíján holtan esett össze a konyha közepén, és igencsak közel került ahhoz, hogy eldobja a szalonnás hagymást, amit a másik kezében egyensúlyozott. De úgy látszik, ő ehhez már azért hozzá van szokva, mert egy fél perces káromkodásokkal tarkított küzdelem után minden ment tovább, mintha mi sem történt volna.

Robi és Melinda egyébként Hamptonban laknak, ami bár nincs messze, mégis beletelt vagy két órába odajutni, közben háromszor cseréltünk buszt, és kishíján megfagytunk a buszmegállóban, amíg a következőre vártunk. Az utolsó megállótól aztán még sétáltunk egy jó darabig, mire végre megtaláltuk a házukat, ami találóan a The World's End Pub mellett állt.

Nem sokkal azután, hogy odaértünk és nekiálltunk a banános sörnek, meg a cidernek, mondtam Johnnak, hogy még várunk valakit, de nem tudom, kit.
"Tudom, Robi barátját, Attilát", válaszolta John. "A neve alapján ő is egy hun."

Heh.