Irodai egypercesek - Baboon Troop

Az igaz, hogy John utódja, a Big Friendly Giant nem épp egy kis ember, de ez még nem ok arra, hogy néhány kollegám vinnyogva röhögni, meg kétrét görnyedve fulladozni kezdjen, akárhányszor a szerencsétlen beteszi a lábát hozzánk. A tenéyrbemászó Greaseball egyébként a legrosszabb, ő még mutogat is. A pókerarcom alatt ilyenkor azért megrándul a szám széle, és élvezettel képzelem el, hogy csak odasétálok és nyitott tenyérrel úgy felpofozom, hogy körbepördül a székével.

Amúgy szerintem ezeknek tényleg ez a természetes, hogy egész nap a térdüket (meg az asztalt) csapkodva röhögnek valamin, vagy páviánhangon kiabálnak egymás arcába. Az se volt egyébként normális, aki kitalálta, hogy egymás mellett üljenek. A páviáncsapat, avagy Baboon Troop, jelenleg négy főt számlál, ők a kemény mag, aztán még van két mellékszereplő, de az ő asszimilációjuk még nem tökéletes. Ők még képesek a civilizált viselkedésre. Érdekes egyébként, hogy amikor úgy igazán elemükben vannak, már lentről hallani őket. A többi tizenhat kollegámat akkor is szinte alig hallom, amikor egy szobában ülök velük.

A minap egyébként épp a kávémra vártam a kantinban, amikor is a Baboon Troop két alfa hímje egymást túlordítva megjegyezte nekem, hogy "Te mindig olyan csöndben vagy, szinte észre se lehet venni, hogy itt vagy." Halványan elmosolyodva csak annyit mondtam, "Legalább biztosra vehetem, hogy senki nem kapott még idegbajt attól, hogy nekem egész nap be nem áll a szám."