Irodai egypercesek

Frenchie folyton akar valamit, de sose tér egyből a lényegre, így aztán már nyilván hozzászokott, hogy akárhányszor meghallom a nevem, már oda se nézek, csak egy "mhm" eldörmögésével jelzem, hogy hallottam. Szóval tegnap, amikor Maud itt volt nálunk a francia irodából, és Frenchie felszólítására csak egy rövid "mhm" volt a válasz, mindannyian összenéztünk, majd Maud megjegyezte, hogy ő amúgy mindig ezt csinálja, Frenchie már biztos hozzászokott. Szegény Frenchie meg csak bánatos szemekkel nézett. Erre persze nem bírtam ki, és megjegyeztem, "Yeah, I'm so rude, I could easily be French", mire Maud kishíján kiesett a székéből a nevetéstől, Frenchie meg csak ült ott, a szája szinte eltűnt, annyira összepréselte. Persze tudja, hogy csak pusztán szeretetből mondom, és ő azon kevesek egyike, akitől nem áll égnek a hajam. Többnyire.

Adventure cat

Mióta macskánk van, egy csomó olyan dologban van részünk, amiben eddig nem volt. A fára mászás csak egy volt a sok közül. Mivel szerencsétlen Toby valahonnan bolhákat is összeszedett, tegnap szereztünk neki egy bolhanyakörvet, és cseppeket is, amit közvetlenül rá kell csepegtetni. A remek drámai érzékkel rendelkező Toby persze úgy visított, mintha nyúznánk, akárhányszor ráhullott egy csepp. A használati utasítás rögtön azzal kezdődik, hogy ne hagyjuk, hogy a macska ezt magáról lenyalja. Persze Tobynak az első dolga az volt, hogy lenyalta. Nem is értem, hogy lehet ennyire hajlékony. Ezek után persze a fél délutánt köpködéssel és elborzadt nyávogással töltötte, meg teljesen random módon néha az oldalára dőlt és halottnak tettette magát. Persze csak amikor éppen figyelt rá valaki.

Hogy kicsit felvidítsuk, ismét kiengedtük, hogy élvezze egy a kertben a napsütést. Két óra elteltével gondoltuk, már eleget élvezkedett, és kimentünk megnézni, mit művel. De nem találtuk sehol. Tíz perc elteltével én már ott tartottam, hogy ez megszökött, soha többet nem is jön vissza. Amikor visszaértünk a házba, mondtam is Johnnak, hogy ha ez valaha előkerül, többet én ki nem engedem. Épp léptünk is volna be a lakásba, amikor mintha halk csengettyűszót hallottam volna. Megböködtem John könyökét, "Szerintem én már megőrültem. Mindenhol Tobyt hallom". A nevére megint csak nyávogással válaszolt, és a hangot követve hamarosan meg is találtuk a felső szomszéd, Phil, ajtaja előtt. Ehh.

Phil meg lejött később, hogy "Elveszett a Toby?", mert ő látott ám minket odakint. Gondolom megint leskelődött a függöny mögül, ahogy szokott. John szerint amúgy biztos nála volt a macska, Phil kidnapped Toby, mert annyira odavan érte, aztán amikor meghallotta, hogy visszaértünk, gyorsan kiengedte... és még rám mondja, hogy túlzottan gyanakvó vagyok.

Up

Végül csak nem bírtam tovább és kimentem megkeresni a macskát. Arra már sikerült megtanítanom, hogy ha nem is jön oda hozzám rögtön, de a nevére válaszol. Szóval elkezdtem szólongatni, miközben lassan körbejártam a házat...

"Toby?"
"..."
"Toby?"
"Mmmm"
"Toby?"
"Mmm... Meow"
"Toby?"
"Meow... meow...meow..."
"Toby?"
"..."
Itt aztán visszafordultam, mert nem jött válasz...
"Toby?"
"Meowmeowmeowmeeeeeeeoooooowwwww"
Végül rájöttem, hogy Toby ugye macska, szóval nem csak és kizárólag a földön kell keresni...
"Toby?"
"Meowmmmmeeeeeooooowwwwwwww"
"Ah..."

Fent ragadt szegény egy fán és csak nyávogott kétségbeesetten, amikor hívtam. Amikor észrevette, hogy megtaláltam, és már mászok utána, a egyből átváltott az "OMG, I'm so happy you are here" nyávogásra, amit akkor szokott csinálni, amikor munkából hazajövök. Ettől függetlenül eltartott egy darabig, mire sikerült lehámoznom az ágról, mert az összes körmével kapaszkodni próbált.

Ez alkalommal még kulcsot is vittem, szóval Johnt se kellett újra kiverni az ágyból. Én nem is értem egyébként hogy tudott visszaaludni, nekem sose megy.

Toby is egyébként úgy hever itt, mint ha mi sem történt volna...

Should I stay or should I go...

Tobyt tegnap engedtük ki először. Szépen sütött a nap, úgyhogy jól el is szórakozott odakint vagy fél órát, utána viszont jött a konyhaabla alá nyávogni. Ma reggel esett az eső, így nem gondoltam, hogy megint kedve lenne elhagyni a házat, de reggel 7-kor már az ajtót kaparta, és amikor erre nem reagáltam, elkezdett két lábon ugrálni az ablakban.

Már egy órája kint van. Az előbb kimentem megnézni, mit csinál, de nem láttam sehol. Ráadásul még ki is zártam magam. Még jó, hogy a fölszinten lakunk, úgyhogy addig kocogtattam a hálószoba ablakát, amíg John fel nem kelt és be nem engedett. Meg kell jegyeznem, ez beletelt vagy három percbe.

Közben mintha hallottam volna Toby csengettyűjét...

Bolhás is lett amúgy, tegnap vettem észre. Azóta pszichológiai alapon viszketek én is.

Back in the day...

A minap Becky és Larsa arról beszélgettek, hogy "mer' bezzeg régen...", pont amikor a kávémra vártam, amit az új csilli-villi kávéfőző háromszor annyi ideig készít, mint a régi, így aztán csatlakoztam én is. Hamar kiderült, hogy a mostani "mer' bezzeg" témája a különböző betegségek régen és most, engem meg ez már régóta érdekel.

Pont arról sóhajtoztak, hogy mer' bezzeg amikor a szüleik voltak fiatalok ők olyan egészségesek voltak, nem voltak betegek, 100 évvel ezelőtt meg aztán főleg, az volt aztán a jó élet. Megjegyeztem, hogy mer' bezzeg amikor a szüleik fiatalok voltak az orvosok egy csomó betegséget nem is ismertek még, amit ma már igen, 100 évvel ezelőtt meg még ettől is kevesebb ismeretük volt, szóval jó eséllyel egy kevésbé egészséges ember még igen fiatalon el is halálozott, és a beteges génjeit is kisebb valószínűggel terjesztette. Mivel nem tudták őket megmenteni, csak az erősebbek maradtak egyáltalán életben (befigyel a természetes szelekció). Ezért aztán a génállomány is valószínűleg erősebb volt, elvégre aki megérte a szaporodásra alkalmas kort, az biztos tud valamit. Manapság már szinte mindenkit életben tudnak tartani, szülessen akár súlyos betegséggel, vagy valamilyen más fogyatékkal. Egy mai nőnek nem kell hatszor szülnie, hogy két gyereke megmaradjon, ahogy például a nagymamám anyukájának, és az anya is valószínűleg túl fogja élni a szülést. Az se igaz, hogy rákos se volt senki 50 évvel ezelőtt, legfeljebb csak nem tudott róla. A legelső mellrákos esetet például az ókori Egyiptomban jegyezték fel.

Rengeteg betegség, ami a 19-20. században vígan szedte az áldozatai, ma már nem is létezik. A sokak által retteget himlőt például a '70-es években sikerült megfékezniük, és például skorbutosak is egyre kevesebben szoktak lenni. Egy műtét ma már nem feltétlenül jelenti az illető halálát, mert az orvosok már felismerték a fertőtlenítés fontosságát. Wilbur Smith egyik könyvében igen részletesen írta le egy műtét menetét a 19. században; a piszkos eszközöket, a doktor koszos körmeit, és a kötényét, amit már annyiszor itatott át a különböző páciensek vére, hogy simán megállt volna magától a sarokban.

A Telegraphban volt egyébként egy jó kis gyűjtemény a régi "orvosságokból", amikre mi már csak a szemöldökünket húzzuk fel, és eszünk ágában nem lenne kokainos cseppeket adni a gyerekünknek fogfájásra (ami egyébként simán lehet magyarázat a "mer' bezzeg régen a gyerekek is milyen kis aranyosak voltak, manapság meg hiperaktívak" jelenségre, ha-ha-ha), és valószínűleg morfiumot se vennénk be egy sima köhögésre.

Szóval szerintem mielőtt levonjuk a következtetést, hogy mer' bezzeg régen mennyivel kevesebb beteg ember volt, fontos azt is megjegyezni, hogy mi ennek az oka, és azt is érdemes figyelembe venni, hogy úgy általában emberből is kevesebb volt.

Sokan hangoztatják, hogy mer' bezzeg régen az emberek nem ettek szemetet, nem csináltak ezt vagy azt, tiszta volt a levegő és hasonlók. Azok alapján, amiket eddig erről olvastam, ez a kép amit ma festenek a múltról elég idealizált. Elég csak megkérdeznem erről a nagypapámat, aki szívesen mesél mindig a gyerekkoráról, amikor ő és a négy testvére heteken át krumplit evett kenyérrel, fejenként egyet, mert nem volt más, és gyümölcshöz is csak akkor jutottak hozzá, amikor a kisöccse átmászott a szomszéd almáskertjébe és sikerült párat leszednie, mielőtt észrevették. A nagypapám állítólag szőlőlopásban és csősz elől való menekülésben volt igazi ász.

A nagymamám meg arról szokott mesélni, hogy amikor még kislány volt és édességre vágyott, az ő nagymamája fogott egy szelet kenyeret, kicsit bevizezte, aztán megtunkolta némi kristálycukorban, és már kész is volt a finomság, amit manapság szerintem biztos senki nem adna a gyerekének, és húznák a szájukat, hogy milyen egészségtelen.

Szóval tény, hogy 80-100 éve nem volt pop tart, meg mekis burger, de volt helyett más, nem kevésbé egészségtelen édesség, és sokan nem jutottak húshoz hetekig. A vegák ugyan most se esznek húst, de esznek helyette mindenféle zöldséget, amit még talán 20 évvel ezelőtt se lehetett volna mindenhol kapni, ma meg már szinte mindenhol hozzáférhető. Manapság éhezők is csak az igazán szegény országokban vannak, és az emberek többsége megengedhetné magának, hogy egészségesebb ételeket egyen. Az már más kérdés, hogy sokan direkt nem azt esznek, de az már legyen az ő bajuk szerintem. Elvégre csak azért, mert kólával meg hasonlókkal van tele az üzlet, még nem kell azt venni, van más is.

Minden korszaknak megvolt a maga hülyesége, 100 év múlva meg majd rajtunk fognak röhögni. Nekem egyébként semmiféle képesítésem nincs ezen következtetések levonására, ez a post az általam eddig olvasottakon alapul...

Jó reggelt

John egyik kedvenc nasija az Ouma's Rusk, ami Dél-Afrikában vagy húsz különböző ízben kapható. Nekem a marmalade darabkás volt a kedvencem. Itt mifelénk csak buttermilkeset lehet kapni, azt is horror áron, de egyszerűen imádom, ahogy Johnnak felcsillan a szeme, amikor néhanapján mégis szerzek neki és odateszem a reggeli kávéja mellé.

Tagged

John szerzett tegnap egy csengettyűs nyakörvet a cicának, még halacskás nametag is volt hozzá. Már épp olvadoztam volna, hogy ez milyen cuki, mire ő morogva megjegyezte, hogy csak azt akarja, hogy Toby végre kimehessen egyedül. Az aggódó tekintetemet látva hozzátette, hogy rágravíroztatta a telefonszámát is, ha esetleg valaki megtalálná a dögöt és azt hinné, hogy el van veszve. Erre megint majdnem felcsillant a szemem, de aztán eszembe jutott, hogy az a telefon általában le van némítva. Erre csak egy gonosz kacaj volt a válasz.

Tobyt meg annyira sokkolta a helyzet, hogy az egész estét az ölemben ülve töltötte, meg sóhajtozott nagyokat. John meg csak összehúzott szemöldökkel meredt rá, és kétszer is megjegyezte, hogy "That's my girlfriend... just to let you know..."

Irodai egypercesek

Frenchie az előbb végigcsörtetett az irodán, mint valami feldühödött vaddisznó, majd nekiállt a laptopját hozzácsapkodni az egyik asztalhoz. Aztán meg idekiabált, hogy hallom-e én is ezt a zajt. Visszakérdeztem, hogy a zajt, amit ő csinál-e. Mint kiderült, nem azt kellett volna hallanom.

The Secret World - for real

Aww...

  

Nekem ilyen kell...

Irodai egypercesek

Tegnap új kávéautomatát kaptunk az irodában, mert az olaszok kifogásolták a régit, mondván, a kávénak ázott lábszaga van. A csilli-villi új gép már ma reggel nem működött, volt is nagy pánik rögtön. Persze Filoména egyből hívta is a szervízt, akik nem csak egy szerelőt küldtek, de megjelent a manager is öltönyben, meg még három másik roppant fontos alak, és nem csak, hogy megszerelték a gépet, de még csokit is hoztak mindenkinek. Az irodakukacok meg úgy állták körbe őket csillogó szemmel, mint a bálványt imádó kőkorszakiak.

Ehh...

Some people are so easy to please...

Positive reinforcement

A positive reinforcement training egész addig működött is, amíg Toby úgy nem döntött, hogy ideje felfedezni a kandallópárkányt, mert az elmúlt három hónapban ott még nem járt. Így aztán amikor hatalmas lendülettel felugrott rá és kishíján lerúgta a Beatles óriásposztert, meg a monitoromat a másik oldalon, akkor ijedtemben ráordítottam, hogy "Toby, whoooaaaaaaa....", és míg egyik kezemmel a monitort próbáltam elkapni, a másikkal a cicát irányítottam a fotel biztonsága felé.

Általában kis tonhaldarabkákat adunk neki, amikor szépen viselkedik, meg a kaparóoszlopát szaggatja a kanapé helyett, de kétlem, hogy ez esetben mondjuk rájönne, hogy később azért kapta a falatkát, mert épp nem a kandallópárkányon randalírozik.

Erre szívesen veszek további ötleteket.

Ja, tegnap még a sütőbe is majdnem bedugta a fejét, amikor halat sütöttem, pedig érezhetően dőlt ki belőle a forróság.

He's not a genius, ahogy John szokta mondani....

Egyébként a havat meg valamilyen különös oknál fogva szereti. Egyedül még továbbra se megy ki, de a pórázt már nem adjuk rá. Szóval többnyire valami bokor alá kell bemásznom, vagy a sufni mögé, amikor be akarom hozni.

Nightmares

A minap kérdezte valaki az irodában, amikor a Secret World került szóba, hogy nincsenek-e rémálmaim, ha mindig ilyen vámpíros, meg vérfarkasos játékkal szoktam játszani. Megjegyeztem, hogy ez zombis is, meg szellemek és terroristák is vannak benne, ami csak még több felhúzott szemöldököt eredményezett, de hozzátettem, hogy nem szoktam ez miatt rosszul aludni.

Nem úgy az elmúlt éjjel. Szerintem amúgy csakis azért, mert valaki azt mondta, hogy ezek után márpedig nekem rémálmaimnak kellene lennie. Ehh...

A helyszín egy katasztrófa sújtotta falu volt, ami pont úgy nézett ki, mint a játékbeli Harbaburesti, sötét, nyomasztó, egy sűrű erdő kellős közepén. Én katona voltam, és úgy voltam beöltözve, mint a játékbeli vámpírok. 

Vámpír, Secret World

 Valamiért a csapatom engem hátrahagyott, és ott kúsztam-másztam a sárban, fedezéket keresve. 

Végül aztán eljutottam a még lakott területre, ahol koszos gyerekek játszottak egy labdával. Egy szőke kisfiú hirtelen elkiáltotta magát, "Jönnek". Megfordultam, és láttam, hogy három szkafanderbe öltözött alak közelít. Lassan. Szinte ráérősen sétáltak a házak között, a gépkarabélyukat lazán a karjukon átvetve tartották. Tudtam, hogy ők azok, akikre vadászunk, és hogy eddig senki nem élte túl a velük való találkozást, így aztán én nem is nagyon akartam ezt erőltetni. 

Ghoulok Harbaburesti fő utcáján

Valahogy el akartam magamról terelni a figyelmet, így aztán arra bíztattam a gyerekeket, hogy menjenek ki az utca közepére, és ott labdázzanak, én pedig megpróbáltam minél jobban elbújni az árnyékban.

Farkas szörny izé, Secret World

Ez után egyik pillanatról a másikra a felettesem irodájában ültem. Egy kövér, fekete férfi volt, tábornoki egyenruhában. Kimért hangon részletezte mennyire csalódott bennem, és hogy most meg kell büntetnie, de én ezt biztos meg fogom érteni. Az egyik ujja végéből kiugrott egy penge, és levágta a gombokat az egyenruhámról, majd talpra ránott, és letépte rólam a maradék ruhát. Ez után vetkőzni kezdett. 

Életre kelt madárijesztő Haraburesti egyik elhagyatott tanyáján

Ekkor belépett az asszisztense, egy fekete nő, szőke fonatokkal a hajában, "Még egy?", kérdezte, majd bosszankodva bólintott és kiment. A tábornok egy szál alsóban állt előttem, és kényszerített rá, hogy vegyem le róla. De nem szavakkal. Egész egyszerűen átvette az irányítást fölöttem. Az alsónadrágja valami egészen különleges teleszkópos fémszerkezetett rejtett. Ő pedig megerőszakolt vele, ott az irodája közepén, miközben továbbra is ő irányította a testem, és én nem tudtam mozdulni, csak néztem ki az ablakon, és arra gondoltam, mennyire irigylem a madarakat, akik szabadon repülhetnek bármerre.

Harbaburesti fő utcája, Secret World

Reggel felébresztettem Johnt, és elmeséltem neki. Félálomban azt dünnyögte, hogy ezentúl csak pasziánszt és mah jongot játszhatok.

Ealing White

Havazik...

Tegnap reggel még épp csak valami szöszök estek, és a járdák is csak porcukrosnak néztek ki, de a Tesco előtt már kilószámra szórták a sót. Egy másik üzlet előtt valami pirosas színű darabkák borították az utat, úgy nézett ki, mint a fajita fűszerkeverék. Ezektől egyébként az is simán kitelik.

A titkos átjáró a házunk mögött

Mire eljött az ebédidő, már elég nagy pelyhek hullottak, elég sok vonatot is töröltek, és Melindáékat például haza is zavarták. Minket bezzeg nem.

Kilátás az irodából

Mivel hideg van, kedvet kaptam a leves evéshez is, pedig nem vagyok nagy rajongó. Persze többen is megjegyzést tettek a special soup-om láttán, hogy biztos ló van benne, ha-ha-ha, közöltem velük, hogy igen, smoky bacon and sweethorse. Mióta a hét elején megjelent a cikk a burgerben talált lóhúsról, mindenki erről beszél. Tegnap még egy ügyfél is felbukkant, hogy neki azonnal kell 50 angol meg ír, mert szombaton interjúzni akarják őket a nagy botrányról.

Sweethorse, my ass...

Este aztán date night volt, John a szokásos pubunkban várt rám, mialatt én pingvinként csúsztam South Ealing felé. A táj egyébként meglehetősen romantikusan nézett ki, bár jobban értékeltem volna, ha mondjuk egy kandalló mellől nézhettem volna.

Ealing Green... ez esetben Ealing White

Ma reggel aztán reménykedve néztem ki az ablakon, de sajnos a hó nem múlt el...

A kertünk a fagyott rózsákkal

Jó reggelt

Kép: Verses from my kitchen

... and the award goes to...

Tegnap megtörtént a nagy bejelentés az irodában. Először egy emailt küldtek a verseny nyerteseiről, hogy ne érjen senkit meglepetésként, ha esetleg vesztett és azt hitte, nyerésre áll. Az én nevemet persze elírták. Azt már megszoktam, hogy kiejteni senki nem képes, de hogy már az is túl bonyolult, hogy valahonnan kimásolják, az új.

A mi irodánkban két team van, így aztán mindkettőben választottak egy első és egy második helyezettet. A mi teamünkben a Polski Tiger nyert, aki erre visítozott egy sort, meg puszikat dobált mindenkinek, majd emailben közölte mindenkivel, hogy "I'm so exited, love you guys". Biztos vagyok benne, hogy úgy értette, "excited", mert akkora szerencsém nem lesz, hogy ez valaha is az exit felé vegye az irányt.

Szóval én második helyezett lettem, de miután megláttam, hogy az elsők egy Kindle Fire-t kaptak, még örültem is, mert azt kipróbáltam a Waterstonesban, és egyáltalán nem tetszett. Egyrészt nem vagyok nagy rajongója a tapogatós-simogatós képernyőnek, másrészt meg közvetlen fényforrás mellett tükörnek is elmenne, az meg nem túl praktikus olvasáshoz. Azt nem tudom, természetes fényben milyen lehet, de szerintem napsütésben se látszik olyan jól a szöveg.

Én egy £40 Amazon vouchert kaptam, amin majd gaming mouset fogok venni. Nem Razer Naga-t, az amúgy is túl drága, és kommentben meg is erősített róla Don, hogy szétesős fajta.


G-Dog még egy kis beszédet is mondott, amiben kihangsúlyozta, hogy én mennyire awesome vagyok, meg mindig pontos, rendezett, és hogy valamit nagyon tudhatok, mert mindig képes vagyok időben végezni, még amikor rengeteg dolgom is van. Ezen a rendezetten amúgy jót röhögtünk Kyrivel, aki ilyen asszisztens féle az egész teamnek, de szerda óta megkaptam teljesen, hogy segítsen az új projektemen. Mindig odajön az asztalomhoz megkérdezni valamit, én meg sokszor csak nézek rá üres tekintettel, mert épp valami mással foglalkoztam, és fogalmam sincs miről beszél, vagy csak simán elfelejtek valamit, aztán mehetek utána. Ráadásul tegnap egész délután azon merengtünk vajon a portugál kérdőív miért angolul jelenik meg, ha a platformunkon keresztül nézegetjük a teszt verziót, pedig a programozói felületen portugál. Végül a programozó vette észre, hogy rossz linket használtunk.

Bár az is igaz, hogy én főleg egyedül szoktam dolgozni, úgyhogy mindig tudom, mit csináltam már meg eddig, mit kell majd még megcsinálnom, szépen összerendezem egy fájlba az összes linket, aztán nincs keveredés. De így, hogy Kyri intézi a linkeket, meg tulajdonképpen mindent, kivével az emailezést a programozóval meg az ügyféllel, én meg csak néha-néha ránézek, mit művel, nem vettem észre, hogy nem a jót használta. Szóval tényleg rendezett vagyok, de nem tudok helyette is az lenni, meg nem emlékezhetek helyette is mindenre. Szerencsétlen amúgy már fél lábbal az ajtón kívül volt tegnap, amikor rákérdeztem, hogy elmentette-e azt, amit itt szerkesztgetett az elmúlt egy órában. Nem mentette, úgyhogy jöhetett szépen vissza. Ehh.

Irodai egypercesek

A múlt  hét folyamán egyébként Bruce-tól is megszabadultak, most mindenki azt találgatja, ki lesz a következő. Amikor mondtam G-Dognak, hogy beszélnem kell vele, csak kérdőn nézett rám.
"You are not leaving, are you?"
"I don't know. Am I?"
Erre megjegyezte, hogy undok vagyok, de ettől függetlenül nekem nem kell aggódnom. Bólintottam, hogy persze, mert tőlem megszabadulni kicsit költségesebb lenne, de ki tudja, lehet, hogy megadásra akarnak kényszeríteni.

Nem akarnak amúgy. G-Dog még azt is elárulta, hogy valami díjat is nyertem egy versenyen, amiről azt se tudtam, hogy zajlik. A hivatalos bejelentés pénteken lesz, úgyhogy még nem tudom, mit kapok, de állítólag valami, ami nagyon jó, ha van.

Ezeket ismerve nyilván valami, ami jó ha van, csak nem nekem, és gondolom feleslegesen reménykedek, hogy egy Razer Naga gaming mouse lesz az, programozható gombokkal, és hozzá egy háttérvilágítással ellátott billentyűzettel.

Irodai egypercesek

A Big Chief most küldött egy emailt, hogy mindenki legyen szíves elmenni influenza elleni védőoltásra, mert egyesek annyit fetrengtek otthon betegen, hogy az már a produktivitás rovására megy. Ez mióta az én problémám? Nem is értem...

Én egyébként azon a véleményen voltam, hogy inkább szabaduljunk meg azoktól, akik az év 300 napját taknyos orral, szipogva töltik itt, a maradékot meg otthon.

Ezt az ötletet aztán meg is osztottam Rashiddal, mondván "Just like in Sparta", aki erre visszakérdezett, hogy "What is Sparta?".

Meh...

Nights

Toby egész egyszerűen ellenáll mindenfajta nevelő célzatú próbálkozásnak. Neki teljesen mindegy, hogy ki van csukva a hálószobából, vagy szabadon bejöhet, akkor is ugyanúgy nyávog hajnal 5-kor. Az se számít, hogy egyedül alszik-e odakint, vagy velünk az ágyon, olyan hangosan dorombol, hogy pár perc múlva úgy érzem, mintha valaki láncfűrészt berregtetne mellettem. Kaparóoszlopa is hiába van, ha a kanapé sokkal érdekesebb, és bár mindenki ajánlotta, hogy spricceljük le vízzel, ez leszarja azt is. A másik kedvenc szórakozása kora reggel, hogy az alomban ás, meg a műanyagot kaparja veszettül, szerintem ő se tudja, miért.

Ilyenkor azért örülök, hogy nincs gyerekem, mert amíg a macska esetében beletörődök, hogy persze, ez csak egy macska, annyi esze van, mint egy szatyor lepkének, a gyerek esetében nyilván sokkal többet várnék tőle, és csak frusztrálnám magam feleslegesen.

Én egyébként már szinte teljesen hozzászoktam, alig zavar, és sokszor már szinte azt se hallom meg, amikor az ajtót döngeti, de John az elmúlt két hónapban alig aludt, és már csak úgy emlegeti a macskát, hogy The Freakin' Asshole.

Ehh...

Irodai egypercesek

A Tiger visszatért az irodába, mint valami hamvaiból feltámadt főnix. Míg múlt héten az volt a téma, hogy ő mennyire rosszul van, most az, hogy múlt héten mennyire rosszul volt. Mivel szerdán haza lett zavarva, most persze be kellett számolnia részletesen, hogy melyik nap milyen szarul érezte magát, és hasonlók. Tegnap óta ez a téma. Állítólag mi el se tudjuk képzelni, mennyire szenvedett. Aztán még azt is megjegyezte, hogy hallotta, hogy én se éreztem jól magam csütörtökön. Azt válaszoltam, hogy igen, John két hét alatt nem tudott megfertőzni, neki viszont két nap alatt sikerült, de err ő csak bárgyún vigyorgott... Gondolom azt hitte, viccelek...

Breakfast

Reggel keserves nyávogásra ébredtem. Már majdnem fordultam volna a másik oldalamra, mert Toby rendszeresen vinnyog hajnal 5-kor, de aztán feltűnt, hogy mintha világosabb lenne odakint. Kiderült, hogy már fél 9 volt, szerencsétlen cica meg várta a reggelijét. Amikor kijöttem, láttam, hogy vize sincs, meg száraz bogyóit is már megette. Szóval ehhez képest igen nagy haladás, hogy nem próbálta meg kiharapni az ajtót a helyéből, és a parkettát se állt neki felszedni, ahogy azt korábban tette.

Jó reggelt

Kép: Magic Bazaar

Toby the Terrible

Toby vacsorájának büdös hónalj szaga van. Kész felüdülés a legutóbbi szarszagú után.

Ma reggel egyébként majdnem öt percbe telt elhagynom a lakást, mert akárhányszor kinyitottam az ajtót, ő már szaladt is világgá.

Irodai egypercesek

Napi 4 doboz szénsavas üdítő elfogyasztása 30%-kal növeli a depresszió kialakulásának valószínűségét, míg napi négy bögre kávé 10%-kal csökkenti. Ezt most olvastam a kávészünetemben. Arra már persze nem tértek ki, hogy a napi négy dobozt egy héten át, egy hónapon át, vagy tíz évig kell inni, hogy kialakuljanak a megfelelő körülmények... Ehh... Nem lehet ezekre rábízni semmit.

Egyébként meg nem érzem jól magam. Fáj a fejem, és úgy érzem, mintha egy buborékban ülnék egész nap. Feltételezem akármilyen nyavaja döntötte is le a Polski Tigert a lábáról az most engem is kerülget, mert neki muszáj ám betegen bejárni az irodába, hogy szakadna rá egy mázsa szar. A mi munkánk egyébként olyan, hogy bárhonnan lehetne csinálni, ahol van internet. Igaz, néhány dolog kicsit lassabban megy, meg telefonálni se lehet, de ha valaki nem érzi jól magát, viszont roppant halaszthatatlan dolga van, simán el tudná intézni otthonról is. Persze tudom, ha otthon maradna, akkor nem tudná magát nyilvánosan sajnáltatni, meg akkor hogy köhögne öt percenként a fülembe, ráadásul senki nem hallaná, hogy csak suttogva tud beszélni.

John két hétig volt beteg, ráadásul most ő is nekiállt köhögni, mégse lett semmi bajom, pedig vele még együtt is szoktam aludni, és akkor ezek után eljövök dolgozni és ez itt megfertőz két nap alatt. Frenchie tegnap amúgy végre hazazavarta, és ma már be se jött.

Shake

Reggel ismét gyötörtem magam egy kicsit valami ausztrál pilates videóval. A nő, aki a gyakorlatokat mutatja be pont úgy néz ki, mint John általános iskolai angoltanárja, just-call-me-Carol-Anne, ráadásul pont úgy is beszél.

Miután ez megvolt, csináltam magamnak egy breakfast milkshaket mogyorótejből, banánból és zabpehelyből, meg adtam hozzá egy kis juharszirupot is. Yumm... Ezekről a löttyökről egyébként az a hír járja, hogy helyettesítik a reggelit. Ezt nem igazán tudom, hogy kell elképzelni. Nekem úgy fél óra múlva már kopogott a szemem az éhségtől; az ilyeneket én amúgy mindig a reggeli mellé iszom, nem helyette, úgyhogy ma siettem is be az irodába megenni a szokásos weetabixemet. Ehh...

Irodai egypercesek - Padawan

Ma hirtelen rámtört a felismerés... A négy új kollegából kettőtől múlt pénteken szépen megszabadultak.

A másik kettő az én padawanom.

Bücher, books, könyvek...

Az elmúlt egy évben nem olvastam semmit magyarul. Azt a pár könyvet, amit a legutóbbi pesti nyaralás alkalmával vettem, már mind kiolvastam. Beszélni se nagyon szoktam, szóval a nyelvgyakorlás nálam mostanában az ide való írogatásban merül ki. Sokáig fel se tűnt, hogy ez hogy hatott rám; egészen addig, amíg tavaly nyáron Eni meg nem látogatott, és meg nem jegyezte, hogy milyen viccesen hangzok.

Két és fél éve kezdődött az egész, amikor Johnt megismertem. Vele ugye nem tudok máshogy beszélni, mert bár ő tud franciául és afrikaanst is beszél, én nem, úgyhogy marad az angol. Az irodában én vagyok az egyetlen magyar. Melindával és Robival úgy három havonta találkozunk pár órára, de a legutóbbi néhány alkalommal velem volt John, vagy épp Jeremy, Melinda barátja volt ott, szóval egyértelmű, hogy akkor se fogunk úgy beszélni, hogy ne értsék. Odáig még nem fajult a dolog, hogy magamban beszéljek, és nem is szeretném elkezdeni.

Így lassan eljutottam arra a szintre, hogy már ide írni is néha nehezemre esik, jó néhány írásomat csak simán kitöröltem néhány órás kínlódás után, a másokkal folytatott beszélgetéseimet meg már legtöbbször meg se próbálom itt visszaadni, mert csak feleslegesen frusztrálnám magam vele. Néha azért még mindig kinevetem magam, és túlzásnak gondolom a félelmeimet, főleg, amikor azt látom, hogy az internet tele van olyan írásokkal, amilyet én 10 évesen szégyelltem volna kiadni a kezemből, és néha már szinte úgy tűnik, hogy helyesen írni nem menő, és az se baj, ha valaki nem képes egy épkézláb mondatot megszerkeszteni; de aztán mindig rájövök, csak azért mert ez már lassan elfogadott, nekem még ettől függetlenül nem kell beállnom a sorba.

Arra az elhatározásra jutottam tehát, hogy amint lehet, beszerzek ismét egy csomó magyar szerzős könyvet, az talán ha a beszédben nem is, de az írásban lehet, hogy segíteni fog. Angol nyelvű könyvek fordításait továbbra se fogom a kezembe venni, elvégre nem azért szenvedtem egy idegen nyelv megtanulásával, hogy aztán ne használjam arra, amire való. Ha valamit el tudok olvasni az eredeti nyelven, akkor úgy fogom továbbra is. Németül már rég elfelejtettem, de ettől függetlenül nem adom fel, továbbra is a terveim közt szerepel újra megtanulni. Scheiße.

Mivel nincs sok fogalmam, milyen könyvek jelentek meg mostanában magyaroktól, általában a Könyvgalaxist és az Olvasónaplót szoktam bújni, mert az eddigiek alapján minden könyv, amit onnan választottam, beváltotta a hozzá fűzött reményeket. Az egyetlen, amiről náluk nem találtam semmilyen leírást az az Elshaan sorozat, ami személyes kedvencem már vagy tíz éve, úgyhogy mindenképp meg kell kaparintanom az azóta megjelent folytatásait.

A listám egyelőre nem túl hosszú, és még nem tudom, hogy fogom ezeket beszerezni, de ettől függetlenül szívesen veszek további ajánlásokat.

letters you write by mnory on Polyvore

Aww

Tegnap adtam egy kis tonhalat Tobynak vacsorára. Úgy tűnik, ezzel rögtön vissza is nyertem korábbi státuszomat, mint kedvenc bújós cimbi. Ő meg remek vállmelegítőként funkcionál.

Aww...

Arra még nem jöttem rá, hogy szem alatti sötét karikák eltüntetésére hogy tudnám használni. Ha egyáltalán... Mondjuk lehet, hogy aludni kellene. De az elmúlt napokban amikor épp nem arra ébredek, hogy John horkol, akkor általában arra szoktam, hogy fáj a vállam és nem érzem a karom. Vagyis érzem, csak olyan, mintha nem az én karom lenne. Érdekes. Pár hónapja, amikor először éreztem, akkor néhány nap alatt elmúlt. Most viszont néha napközben is csak fogja magát az egyik karom és... elhalványul... talán még ez a legtalálóbb kifejezés rá.

Grumpy cat

Szeretek korán kelni, ma viszont még magamon is túltettem. Igaz, nem szándékosan. John egy hete beteg, és tegnap éjjel eljutott arra a szintre, hogy alvás közben úgy hangzott, mint valami felbőszült mocsári szörny. Esélytelen volt, hogy én így tudok majd aludni, úgyhogy éjfél után nemsokkal kivonultam a nappaliba.

Ezt persze a macska nézte görbe szemmel, mert letúrtam a kanapéról. Máskor simán elalszik a fotelban, vagy a székemen, de most persze pont ő is ott akart aludni, ahol én. Néha Gollumra emlékeztet. We wants it, we needs it. Must have the precious... Nyávogott is vagy öt percig, meg felmászott rám, végül aztán csak beletörődött, hogy most ez lesz, és elaludt a paplanomon. Párszor azért nekiállt még jó hangosan dorombolni, nehogy már túlságosan jól érezzem magam.

Reggel 7-kor aztán már úton voltam croissant-t szerezni, ilyet se szoktam amúgy gyakran csinálni, de feltűnt, hogy csak müzli és tojás van itthon, az meg nem elég. Még sötét volt kint, és alig voltak az utcán, jó lenne, ha ez mindig így lenne. Mármint az, hogy nincsenek sokan, a sötéthez nem raszkodok. Bár John néha csak úgy hív, hogy Darkbringer, mert módszeresen megyek utána és kapcsolom le a lámpákat, meg ha épp nem olvasunk, akkor itt ülünk a gép előtt, sötétben. De egyelőre ilyen feltöltős villanyunk van, az meg kétszer annyiba kerül, mint a normális, és ha elfogy a credit, el kell menni valamelyik pay pointba, mert még csak online se lehet intézni, mintha legalábbis nem a 21. században lennénk.

Toby egyébként továbbra se bocsátotta meg az éjszakai fennforgást, csak duzzog a kanapé közepén, és vádlón mered rám, akárhányszor elhaladok előtte.

Olyat is szokott egyébként, hogy a fejébe veszi, hogy nem elég friss a macskaalom, és akkor idejön, megáll előttem és lesikítja a fejem. Most ezt is megkaptam. Csak úgy...

Ehh...

Jó reggelt

Kép: Lyla & Blu

Irodai egypercesek - Waffles

Topper tényleg villog Waffles előtt az ajándékba kapott mindentudó naptárával és minden nap teszteli a szerencsétlent. Waffles meg azzal támadott le, hogy Topper mai kérdése az volt, hogy mit neveznek negyedik típusú találkozásak, és ő félig tudta is, aztán meg nekiállt nekem elmagyarázni, hogy a harmadik típusú az az, amikor csak látja valaki az idegeneket, de azok nem rabolják el. Azért mert ő csak félig tudja, az nem jelenti az, hogy én is... Ehh...

Irodai egypercesek

Délután, nem sokkal 5 előtt, G-Dog félrehívta Mattet, aki két perccel később vette a kabátját, meg a táskáját és szó nélkül kivonult. Nem sokkal később a másik új kollega volt soron, aki szintén egy pár perces megbeszélés után felöltözött és kivonult. Rashid, a rezidens összeesküvés elmélet gyártó fél szemmel felém sandított és felvonta a szemöldökét. Rezignáltan bólintottam.

Negyed óra múlva G-Dog bejelentette - mintegy a pletykákat megelőzendő, -  hogy rövid úton megszabadultak a legújabb munkatársainktól, mert pont kapóra jött, hogy letelt a próbaidejük, és hétfőtől már nem kell rájuk számítani.

Ennyi...

Day 30

Még az ünnepek előtt a végére értem a 30 shrednek. Ebből úgy 25 napot végig is tornáztam, a maradék öt napon a térdeimet fájlaltam. Bár a mozgás nem volt eredménytelen, már csak azért fejeztem be, hogy elmondhassam, ezt is kipróbáltam.

Az első és a harmadik videó tetszett amúgy, a másodikat ki nem állhattam, összesen talán ha négyszer futottam neki, de minden alkalom változatos fájdalmakba torkollott, úgyhogy hagytam is a fenébe. A gyakorlatokból meg a könnyítettet csináltam többnyire, úgyhogy talán azért is nem olyan látványos az eredmény.

Sokszor hallottam már, hogy 30 perc mozgás önmagában nem ér semmit. Ez így ebben a formában talán túlzás. Attól függ, mit akarunk elérni. Igaz, hogy nem leszünk szép szálkásak, meg izmosak egy hónap alatt, ha csak ennyit mozgunk, de ebben én nem is reménykedtem egyébként se. Az izmaimat viszont sikerült felébresztenem a hosszú pihenésből, és annak a jó hatását még most is érzem, pedig karácsony óta két szalmaszálat nem tettem keresztbe.

Jövő héttől majd megint belekezdek valamibe, ezúttal viszont a jógát és a pilatest fogom kipróbálni, az talán még a hátfájásomra is jó lesz. Kommentben kaptam jó linkeket, de első nekifutásra megint csak valami fél órást fogok csinálni szerintem. Reggel szoktam tornázni főként, mielőtt munkába megyek, és a motivációmból is ennyire futja egyelőre. Majd ha már hardcore leszek, akkor talán kedvem is lesz tovább vergődni a földön, miközben a macska nyalogatja a hajam, meg ül a hasamon és néz meredten.

Azt még azért hozzá kell tennem, hogy bár az étrendemen nem változtattam, nem szoktam különösebben egészségtelenül enni. Persze sokan összevonják most a szemöldöküket, hogy bagel, peanut butter, meg pizza, de így eszek öt éve és nem híztam meg, úgyhogy elkönyveltem magamban, hogy akkor ezek szerint ehetem ezeket továbbra is. Ettől függetlenül eszek azért mást is, legutóbb például  Bubblehead fakadt majdnem sírva, amikor mondtam neki, hogy szinte minden nap tésztát vacsorázok, mert ő ha csak ránéz ezekre, megnő a feneke. Haha. De komolyan, eszek én zöldséget, meg gyümölcsöt is rengetegszer. Nyilván életkor függő is ez, és lehet, hogy tíz év múlva már nekem is több salátát kell majd legelnem minden nap, hogy egészséges maradjak, de legalább addig hadd élvezzem már az evést...