Sick girl

Hétfőn és kedden nem éreztem túl jól magam, kapart a torkom, nem kaptam levegőt és fájt mindenem, szóval úgy döntöttem, mivel belém a többi irodakukaccal ellentétben szorult némi jó érzés, én nem megyek be az irodába. Viszont internet meg laptop itt is van, úgyhogy dolgozni is tudtam azért. Meg Secret World-özni két project között, ugye.

Érdekes egyébként, hogy míg másoknál a betegség étvágytalansággal is társul, én folyamatosan éhes voltam. John meg hozta nekem a peanutbutter bagelt az ágyba reggel 5.30-kor. Lemsipet is hozott amúgy, de azt ki nem állhatom, úgyhogy annak annyira nem örültem. Bár tény, hogy valószínűleg használt, mert szerdán már jobban éreztem magam, be is mentem dolgozni.

Persze az irodakukacok egyből kérdezgettek is, hogy "How are you?", én meg olyan vagyok, hogy erre meg is mondom, nem csak udvariaskodva elhümmögöm, hogy jól, ahogy az angol szokás tartja, szóval közöltem velük, hogy pont úgy érzem magam, ahogy kinézek. Ez egyébként sápadt arcot és beesett szemeket jelentett, úgyhogy mindenki be is fogta rögtön és nem feszegették tovább a témát.

Mára aztán már szinte újra embernek is érzem magam, úgyhogy mondtam Johnnak, valamit nagyon tudhat az immunrendszerem, mert én három nap alatt lezavartam azokat a tüneteket, ami nála három hétig tartott. Mire ő megjegyezte, hogy én biztos nem is azt kaptam el, hanem a light verziót. Azért remélem, ez most már tényleg elmúlóban van és nem csak hamis illúziókba ringatom magam, aztán majd hétvégén itt fogok fetrengeni lázasan, a saját izzadságomban fürödve.

A teaivás amúgy kimaradt, pedig elvileg aki beteg, annak azt is kell. De úgy látszik, ez annyira nem releváns, mert ettől függetlenül is a javulás útjára léptem.