Wednesday 5 December 2012

Day 16

Elérkeztem a 30 day shred félidejéhez. Az eredmény nekem még mindig hihetetlen. Látványos eredmény ilyen rövid idő alatt? Még mindig ott motoszkál bennem, hogy én csinálok valamit rosszul.
 A kezdeti fáradtság elmúlt, bár azt továbbra se állítom, hogy energikusabbnak érzem magam, csak mert minden nap ugrálok itthon 20 percet, hétvégén meg a konditeremben izzadok. De az első héten én úgy éreztem, hogy többet az ágyból se leszek képes kimászni, és az irodában képes lettem volna ülve elaludni.

A hátam továbbra is fáj, de azt már mondjuk megszoktam. Az akkor is fáj, ha nem csinálok semmit. Viszont mióta a tizedik napon elkezdtem a második videót (level 2) már a térdem is fájni kezdett. Annyira, hogy az se volt elég, hogy elkezdtem a könnyített gyakorlatokat végezni, ki kellett hagynom két napot, mert leülni is alig bírtam, és két lépést megtenni is nehezemre esett. Tegnapra ez is jobb lett, de attól függetlenül még mindig inkább a kezdőknek való mozdulatokat csinálom a guggolásoknál és más, térdet is igénybevevő mozdulatoknál.

A peanut butterről se mondtam még le. Nem is fogok egyébként. Sőt, Jeremy hozott hétvégén Twinkiet, mert megemlítettem, hogy olyat én még sose ettem, csak olvastam róla valamelyik Stephen King könyvben, meg ugye Woody Harrelson kétpofára ette a Zombielandban, és nekem olyan minden áron kell, úgyhogy azt is különösebb lelkiismeretfurdalás nélkül toltam be vasárnap reggelire.

Ezeket a kis kitérőket leszámítva amúgy sose ettem igazán egészségtelenül, bár a kenyérről és müzlifélékről megoszlanak a vélemények, egyesek szerint azt is kell enni, mások szerint meg ezek egyenesen az ördög művei, és még egy Snickers csoki is egészségesebb, mint egy szelet kenyér. A májkrém és a szalámi viszont szerintem nem olyan finom Snickersre kenve, úgyhogy egyelőre erről se mondok le, remélhetőleg nem ez a napi egy szelet lesz a veszem, meg a porridge hétvégenként.

4 comments:

  1. Szia Nóri!
    Figyelj nagyon az izületeidre, az többet ér a mozgathatóságuk, mint a mínusz pár kiló. Már, amikor posztoltad megnéztem ezt az edzéstervet, de nem kartam beleugatni, ezért hallgattam. De nem bírom tovább!:) Bár nem vagyok szakértő, de elképzelhetetlennek tartom, hogy ezek az összevissza gyakorlatok komolyabb formázáshoz vezetnének, másrészt te biztos bazalt idegrendszerrel rendelkezel, de engem a halálba idegesít a deréktalan edzőcsaj fontoskodó dumája. :) Próbáld ki béres alexandra bármelyik programját, én őt nagyon bírtam, amíg az én izületeim fel nem adták a hajlíts a végtelennek sorozatot. Vagy pilates. Vagy hardjóga. Az utóbbiak megkímélik az izületet és kb 300 -350 kalóriát égetnek óránként. Végül, nekem sosem jöttek be a bűvös 30 percnél kevesebb mozgásprogik, mert csak van abban valami, amit minden szakember állít, hogy a 29. perc végén kapcsol át a szervezet égetésbe. Nyah. Ennyit akartam, bocsiiii.:)

    ReplyDelete
  2. Szia Petra
    Koszi a kommentet :)
    A pilatessel szemeztem amugy en is, meg a gyogytornasz ismerosom is javasolta, h inkabb azt.

    Ezt amit csinalok amugy pont azert valasztottam, mert csak 20 perc. Valahogy en itthon attol tobbet nem birok ki. A konditeremben igen, de ott meg nem ezt csinalom. (Bar par gyakorlatot atvettem belole)
    Ja, es hang nelkul szoktam, mert a csaj nekem se a kedvencem :D De pl a felvaltott kardio/eronlet gyakorlatokban lehet vmi, mert nekem otthon a konditermi edzom is mondta, h probaljam ki. Bar az nem pont ilyen volt, mind a videoban.

    Egyebkent meg gyanakodtam, h talan azert mutat kevesebbet a centi, mert jarok konditerembe, nem pont ez a video miatt, de mivel annyira kivancsi voltam, milyen, gondoltam ezt a 30 napot kibirom. Mar csak 14 van hatra :D

    Utana szerintem pilatest v. jogat fogok probalni. Ha esetleg van vmi linked ahhoz a jogahoz, amirol irtal, azt szivesen veszem :)

    ReplyDelete
  3. :) Nyomd csak végig a maradék 2 hetet, már csak az önbizalmad végett is.
    Ha jó cardio edzést szeretnél, megint csak b. alexandrát tudom javasolni, én 1 éven át, minden másnap csináltam vele (de szépen hangzik), de azóta rájöttem, úgysem fotózásra készülök, inkább kétszer annyit bringázom/fényt eszem/ homorú tükrökbe nézek/bármi.
    Ráadásul én baromi hátfájós vagyok, kb.26 éves koromban jártam vele kineziológusnál, mondta, hogy erősíteni kellene a hátizmot, így találtam rá a jógára. Azóta kisebb- (most éppen)nagyobb kihagyásokkal csinálgatom. Vannak powerjógák fogyasztójógák, fenékjógák, karjógák,anyámkínjajógák, na, én ezeket nem szeretem, mert oké, hogy erősítenek/formálnak, de elmarad belőle a jógaság.:) Több mindent kipróbáltam, de nekem az örök kedvencem ez a nő, meg ez a gyakorlatsor, pont azért mert nagyon szépen végigmegy a csakrákon úgy, hogy kellemes (de nem céklásító) értékre nyomja a pulzusod, a saját súlyodat emelgeted, helyrerakja a csigolyákat, látványosan formáz:
    http://www.youtube.com/watch?v=gw51-WHaD_A

    Fontos, hogy ebben a hangalámondásban 2 baki van.:) Mindkettő a légzésnél (miszerint ki-vagy be), az egyiket észreveszi, és korrigálja, a másikat nem, ha érdekel mondok pontos timecode-ot, hogy ne téveszd el, hiszen mi a legfontosabb a jógában? A lééégzééés.:D

    ReplyDelete
  4. Huh, koszi a linket, ez jofelenek tunik :)

    Amugy en a hatfajassal ugy vagyok, hogy az mindig van, csak neha kevesbe erzem. 14 evesen diagnosztizaltak Schauermannal, mondta a doki, hogy csinalni vele nagyon nem lehet semmit, mutatott gyakorlatokat, hogy azzal erositsem a hatam meg a csipom, meg jarjak uszni. Azt viszont nem nagyon szeretek, marmint uszodaban, mert kijon tole az ekcemam :D


    Ja, ma egyebkent kiprobaltam a lvl 3-at a Jillian videokbol, es jobb, mint a lvl 2. Nem annyira terdes :)

    ReplyDelete