Irodai egypercesek

A mai délután csendes eseménytelenségben telt az irodában. Frenchie egy kérdőívet tanulmányozott az új projektjéhez, időnként franciául dörmögött az orra alá. Épp azt próbáltam eldönteni, hogy csokis cookiet egyek-e, vagy elmenjek kávézni, amikor is Frenchie hangosan felhördült, lecsapta a kérdőívet az asztalra, és hitetlenkedve rámmeredt.

"Hogy lehet ekkora hülyeséget kérdezni?", förmedt rám. Mivel én nem kérdeztem semmit, arra a következtetésre jutottam, hogy a kérdőívről beszél.
"Ezt esetleg részletezhetnéd egy kicsit...", vetettem fel.
"Itt ez a kérdés, nézd", tolta az orrom alá a papírt és veszettül böködni kezdte az egyik kérdést. "Anyákat kell arról megkérdeznünk, hogy milyen volt az első szoptatással kapcsolatos élményük."
Fogalmam nem volt, mi ebben olyan borzasztó, így csak hümmögtem egyet kettőt, de őt nem kellett tovább bátorítani.
"Mi van, ha a gyerek teszem azt 7 éves? Honnan a fenéből fog erre bárki is emlékezni, hogy milyen volt az első élménye..."
"Hát, én nem tudom, de gondolom, akinek volt ilyen élménye, az emlékezni fog rá", válaszoltam semleges hangon.
"Persze, hogyne", rázta a fejét Frenchie. "Én se emlékszem, mi minden történt, amikor Maracas kicsi volt." Szinte számonkérőn meresztette rám a szemeit.

Én ennél pontnál kishíján kifordultam a székből, de sikerült úrrá lennem magamon, és csak annyit jegyeztem meg, hogy "Egész biztos vagyok benne, ha valaha is szoptattad volna a macskádat, emlékeznél rá".

Ehh...