Behind my back

Tegnap John meglepetésre készült; össze akarta rakni az új számítógépemet, mire este hazaérek. Én még abban a hitben voltam, hogy az alaplapom hiányzik. Nyaralás alatt rendeltem meg, így aztán John nővére vette át, viszont elhozni azóta se ért rá.

John titokban elintézte, hogy Neill elhozza magával, amikor dolgozni megy, elvégre nem dolgozik olyan messze tőlünk, ő meg onnan begyűjtötte, hazahozta, és nekiállt összeszerelni. Nem sokkal később aztán kiderült, az alaplap nem működik, úgyhogy mégiscsak be kellett vonnia, mert vissza kellett küldenünk az Amazonhoz, azt meg nélkülem nem lehet.

Ehh...

Ma este már pont azt tervezgettem, hogy akkor honnan és milyen alaplapot is kéne szerezni, amikor feltűnt, hogy a laptopom is eltűnt. Aztán láttam, hogy csak el van csomagolva, a kábel szépen feltekerve. Egyből kerekedett is ki a szemem, és kérdeztem Johnt, hogy azt meg ugyan mi lelte, miért van ott, az se működik már biztos, és mi lesz most velem, se laptop, se asztali gép, úristen kőkorszak, John már szinte fetreng a röhögéstől, én meg egyre inkább kétségbe vagyok esve.

Végül nem bírta tovább és odabökött az asztalom mellé, hogy látom-e a szép piros fényeket. Gyanakodva közöltem vele, hogy persze, hát vak nem vagyok, mire odalépett mellém, megmozgatta kicsit az egeret, és az új gépem egyből életre kelt.

Állítólag egész este arra várt, mikor veszem észre, én meg csak ültem itt, és magyaráztam mindenféléről, ez meg egész végig be volt kapcsolva. Mentségemre szóljon olyan halk, hogy nem is lehet hallani. A laptopom úgy zúgott, mint egy Boeing, én ahhoz vagyok szokva. Még tegnap délután titokban megrendelte a pót alaplapot, aztán egész este gondosan elterelte a figyelmem, akárhányszor felvetettem, hogy újat kéne nézni.

Aww... Kishíján elbőgtem magam, ez annyira romantikus...