Irodai egypercesek

Frenchie folyton akar valamit, de sose tér egyből a lényegre, így aztán már nyilván hozzászokott, hogy akárhányszor meghallom a nevem, már oda se nézek, csak egy "mhm" eldörmögésével jelzem, hogy hallottam. Szóval tegnap, amikor Maud itt volt nálunk a francia irodából, és Frenchie felszólítására csak egy rövid "mhm" volt a válasz, mindannyian összenéztünk, majd Maud megjegyezte, hogy ő amúgy mindig ezt csinálja, Frenchie már biztos hozzászokott. Szegény Frenchie meg csak bánatos szemekkel nézett. Erre persze nem bírtam ki, és megjegyeztem, "Yeah, I'm so rude, I could easily be French", mire Maud kishíján kiesett a székéből a nevetéstől, Frenchie meg csak ült ott, a szája szinte eltűnt, annyira összepréselte. Persze tudja, hogy csak pusztán szeretetből mondom, és ő azon kevesek egyike, akitől nem áll égnek a hajam. Többnyire.

Adventure cat

Mióta macskánk van, egy csomó olyan dologban van részünk, amiben eddig nem volt. A fára mászás csak egy volt a sok közül. Mivel szerencsétlen Toby valahonnan bolhákat is összeszedett, tegnap szereztünk neki egy bolhanyakörvet, és cseppeket is, amit közvetlenül rá kell csepegtetni. A remek drámai érzékkel rendelkező Toby persze úgy visított, mintha nyúznánk, akárhányszor ráhullott egy csepp. A használati utasítás rögtön azzal kezdődik, hogy ne hagyjuk, hogy a macska ezt magáról lenyalja. Persze Tobynak az első dolga az volt, hogy lenyalta. Nem is értem, hogy lehet ennyire hajlékony. Ezek után persze a fél délutánt köpködéssel és elborzadt nyávogással töltötte, meg teljesen random módon néha az oldalára dőlt és halottnak tettette magát. Persze csak amikor éppen figyelt rá valaki.

Hogy kicsit felvidítsuk, ismét kiengedtük, hogy élvezze egy a kertben a napsütést. Két óra elteltével gondoltuk, már eleget élvezkedett, és kimentünk megnézni, mit művel. De nem találtuk sehol. Tíz perc elteltével én már ott tartottam, hogy ez megszökött, soha többet nem is jön vissza. Amikor visszaértünk a házba, mondtam is Johnnak, hogy ha ez valaha előkerül, többet én ki nem engedem. Épp léptünk is volna be a lakásba, amikor mintha halk csengettyűszót hallottam volna. Megböködtem John könyökét, "Szerintem én már megőrültem. Mindenhol Tobyt hallom". A nevére megint csak nyávogással válaszolt, és a hangot követve hamarosan meg is találtuk a felső szomszéd, Phil, ajtaja előtt. Ehh.

Phil meg lejött később, hogy "Elveszett a Toby?", mert ő látott ám minket odakint. Gondolom megint leskelődött a függöny mögül, ahogy szokott. John szerint amúgy biztos nála volt a macska, Phil kidnapped Toby, mert annyira odavan érte, aztán amikor meghallotta, hogy visszaértünk, gyorsan kiengedte... és még rám mondja, hogy túlzottan gyanakvó vagyok.

Up

Végül csak nem bírtam tovább és kimentem megkeresni a macskát. Arra már sikerült megtanítanom, hogy ha nem is jön oda hozzám rögtön, de a nevére válaszol. Szóval elkezdtem szólongatni, miközben lassan körbejártam a házat...

"Toby?"
"..."
"Toby?"
"Mmmm"
"Toby?"
"Mmm... Meow"
"Toby?"
"Meow... meow...meow..."
"Toby?"
"..."
Itt aztán visszafordultam, mert nem jött válasz...
"Toby?"
"Meowmeowmeowmeeeeeeeoooooowwwww"
Végül rájöttem, hogy Toby ugye macska, szóval nem csak és kizárólag a földön kell keresni...
"Toby?"
"Meowmmmmeeeeeooooowwwwwwww"
"Ah..."

Fent ragadt szegény egy fán és csak nyávogott kétségbeesetten, amikor hívtam. Amikor észrevette, hogy megtaláltam, és már mászok utána, a egyből átváltott az "OMG, I'm so happy you are here" nyávogásra, amit akkor szokott csinálni, amikor munkából hazajövök. Ettől függetlenül eltartott egy darabig, mire sikerült lehámoznom az ágról, mert az összes körmével kapaszkodni próbált.

Ez alkalommal még kulcsot is vittem, szóval Johnt se kellett újra kiverni az ágyból. Én nem is értem egyébként hogy tudott visszaaludni, nekem sose megy.

Toby is egyébként úgy hever itt, mint ha mi sem történt volna...

Should I stay or should I go...

Tobyt tegnap engedtük ki először. Szépen sütött a nap, úgyhogy jól el is szórakozott odakint vagy fél órát, utána viszont jött a konyhaabla alá nyávogni. Ma reggel esett az eső, így nem gondoltam, hogy megint kedve lenne elhagyni a házat, de reggel 7-kor már az ajtót kaparta, és amikor erre nem reagáltam, elkezdett két lábon ugrálni az ablakban.

Már egy órája kint van. Az előbb kimentem megnézni, mit csinál, de nem láttam sehol. Ráadásul még ki is zártam magam. Még jó, hogy a fölszinten lakunk, úgyhogy addig kocogtattam a hálószoba ablakát, amíg John fel nem kelt és be nem engedett. Meg kell jegyeznem, ez beletelt vagy három percbe.

Közben mintha hallottam volna Toby csengettyűjét...

Bolhás is lett amúgy, tegnap vettem észre. Azóta pszichológiai alapon viszketek én is.

Back in the day...

A minap Becky és Larsa arról beszélgettek, hogy "mer' bezzeg régen...", pont amikor a kávémra vártam, amit az új csilli-villi kávéfőző háromszor annyi ideig készít, mint a régi, így aztán csatlakoztam én is. Hamar kiderült, hogy a mostani "mer' bezzeg" témája a különböző betegségek régen és most, engem meg ez már régóta érdekel.

Pont arról sóhajtoztak, hogy mer' bezzeg amikor a szüleik voltak fiatalok ők olyan egészségesek voltak, nem voltak betegek, 100 évvel ezelőtt meg aztán főleg, az volt aztán a jó élet. Megjegyeztem, hogy mer' bezzeg amikor a szüleik fiatalok voltak az orvosok egy csomó betegséget nem is ismertek még, amit ma már igen, 100 évvel ezelőtt meg még ettől is kevesebb ismeretük volt, szóval jó eséllyel egy kevésbé egészséges ember még igen fiatalon el is halálozott, és a beteges génjeit is kisebb valószínűggel terjesztette. Mivel nem tudták őket megmenteni, csak az erősebbek maradtak egyáltalán életben (befigyel a természetes szelekció). Ezért aztán a génállomány is valószínűleg erősebb volt, elvégre aki megérte a szaporodásra alkalmas kort, az biztos tud valamit. Manapság már szinte mindenkit életben tudnak tartani, szülessen akár súlyos betegséggel, vagy valamilyen más fogyatékkal. Egy mai nőnek nem kell hatszor szülnie, hogy két gyereke megmaradjon, ahogy például a nagymamám anyukájának, és az anya is valószínűleg túl fogja élni a szülést. Az se igaz, hogy rákos se volt senki 50 évvel ezelőtt, legfeljebb csak nem tudott róla. A legelső mellrákos esetet például az ókori Egyiptomban jegyezték fel.

Rengeteg betegség, ami a 19-20. században vígan szedte az áldozatai, ma már nem is létezik. A sokak által retteget himlőt például a '70-es években sikerült megfékezniük, és például skorbutosak is egyre kevesebben szoktak lenni. Egy műtét ma már nem feltétlenül jelenti az illető halálát, mert az orvosok már felismerték a fertőtlenítés fontosságát. Wilbur Smith egyik könyvében igen részletesen írta le egy műtét menetét a 19. században; a piszkos eszközöket, a doktor koszos körmeit, és a kötényét, amit már annyiszor itatott át a különböző páciensek vére, hogy simán megállt volna magától a sarokban.

A Telegraphban volt egyébként egy jó kis gyűjtemény a régi "orvosságokból", amikre mi már csak a szemöldökünket húzzuk fel, és eszünk ágában nem lenne kokainos cseppeket adni a gyerekünknek fogfájásra (ami egyébként simán lehet magyarázat a "mer' bezzeg régen a gyerekek is milyen kis aranyosak voltak, manapság meg hiperaktívak" jelenségre, ha-ha-ha), és valószínűleg morfiumot se vennénk be egy sima köhögésre.

Szóval szerintem mielőtt levonjuk a következtetést, hogy mer' bezzeg régen mennyivel kevesebb beteg ember volt, fontos azt is megjegyezni, hogy mi ennek az oka, és azt is érdemes figyelembe venni, hogy úgy általában emberből is kevesebb volt.

Sokan hangoztatják, hogy mer' bezzeg régen az emberek nem ettek szemetet, nem csináltak ezt vagy azt, tiszta volt a levegő és hasonlók. Azok alapján, amiket eddig erről olvastam, ez a kép amit ma festenek a múltról elég idealizált. Elég csak megkérdeznem erről a nagypapámat, aki szívesen mesél mindig a gyerekkoráról, amikor ő és a négy testvére heteken át krumplit evett kenyérrel, fejenként egyet, mert nem volt más, és gyümölcshöz is csak akkor jutottak hozzá, amikor a kisöccse átmászott a szomszéd almáskertjébe és sikerült párat leszednie, mielőtt észrevették. A nagypapám állítólag szőlőlopásban és csősz elől való menekülésben volt igazi ász.

A nagymamám meg arról szokott mesélni, hogy amikor még kislány volt és édességre vágyott, az ő nagymamája fogott egy szelet kenyeret, kicsit bevizezte, aztán megtunkolta némi kristálycukorban, és már kész is volt a finomság, amit manapság szerintem biztos senki nem adna a gyerekének, és húznák a szájukat, hogy milyen egészségtelen.

Szóval tény, hogy 80-100 éve nem volt pop tart, meg mekis burger, de volt helyett más, nem kevésbé egészségtelen édesség, és sokan nem jutottak húshoz hetekig. A vegák ugyan most se esznek húst, de esznek helyette mindenféle zöldséget, amit még talán 20 évvel ezelőtt se lehetett volna mindenhol kapni, ma meg már szinte mindenhol hozzáférhető. Manapság éhezők is csak az igazán szegény országokban vannak, és az emberek többsége megengedhetné magának, hogy egészségesebb ételeket egyen. Az már más kérdés, hogy sokan direkt nem azt esznek, de az már legyen az ő bajuk szerintem. Elvégre csak azért, mert kólával meg hasonlókkal van tele az üzlet, még nem kell azt venni, van más is.

Minden korszaknak megvolt a maga hülyesége, 100 év múlva meg majd rajtunk fognak röhögni. Nekem egyébként semmiféle képesítésem nincs ezen következtetések levonására, ez a post az általam eddig olvasottakon alapul...

Jó reggelt

John egyik kedvenc nasija az Ouma's Rusk, ami Dél-Afrikában vagy húsz különböző ízben kapható. Nekem a marmalade darabkás volt a kedvencem. Itt mifelénk csak buttermilkeset lehet kapni, azt is horror áron, de egyszerűen imádom, ahogy Johnnak felcsillan a szeme, amikor néhanapján mégis szerzek neki és odateszem a reggeli kávéja mellé.

Tagged

John szerzett tegnap egy csengettyűs nyakörvet a cicának, még halacskás nametag is volt hozzá. Már épp olvadoztam volna, hogy ez milyen cuki, mire ő morogva megjegyezte, hogy csak azt akarja, hogy Toby végre kimehessen egyedül. Az aggódó tekintetemet látva hozzátette, hogy rágravíroztatta a telefonszámát is, ha esetleg valaki megtalálná a dögöt és azt hinné, hogy el van veszve. Erre megint majdnem felcsillant a szemem, de aztán eszembe jutott, hogy az a telefon általában le van némítva. Erre csak egy gonosz kacaj volt a válasz.

Tobyt meg annyira sokkolta a helyzet, hogy az egész estét az ölemben ülve töltötte, meg sóhajtozott nagyokat. John meg csak összehúzott szemöldökkel meredt rá, és kétszer is megjegyezte, hogy "That's my girlfriend... just to let you know..."

Irodai egypercesek

Frenchie az előbb végigcsörtetett az irodán, mint valami feldühödött vaddisznó, majd nekiállt a laptopját hozzácsapkodni az egyik asztalhoz. Aztán meg idekiabált, hogy hallom-e én is ezt a zajt. Visszakérdeztem, hogy a zajt, amit ő csinál-e. Mint kiderült, nem azt kellett volna hallanom.

The Secret World - for real

Aww...

  

Nekem ilyen kell...

Irodai egypercesek

Tegnap új kávéautomatát kaptunk az irodában, mert az olaszok kifogásolták a régit, mondván, a kávénak ázott lábszaga van. A csilli-villi új gép már ma reggel nem működött, volt is nagy pánik rögtön. Persze Filoména egyből hívta is a szervízt, akik nem csak egy szerelőt küldtek, de megjelent a manager is öltönyben, meg még három másik roppant fontos alak, és nem csak, hogy megszerelték a gépet, de még csokit is hoztak mindenkinek. Az irodakukacok meg úgy állták körbe őket csillogó szemmel, mint a bálványt imádó kőkorszakiak.

Ehh...

Some people are so easy to please...

Positive reinforcement

A positive reinforcement training egész addig működött is, amíg Toby úgy nem döntött, hogy ideje felfedezni a kandallópárkányt, mert az elmúlt három hónapban ott még nem járt. Így aztán amikor hatalmas lendülettel felugrott rá és kishíján lerúgta a Beatles óriásposztert, meg a monitoromat a másik oldalon, akkor ijedtemben ráordítottam, hogy "Toby, whoooaaaaaaa....", és míg egyik kezemmel a monitort próbáltam elkapni, a másikkal a cicát irányítottam a fotel biztonsága felé.

Általában kis tonhaldarabkákat adunk neki, amikor szépen viselkedik, meg a kaparóoszlopát szaggatja a kanapé helyett, de kétlem, hogy ez esetben mondjuk rájönne, hogy később azért kapta a falatkát, mert épp nem a kandallópárkányon randalírozik.

Erre szívesen veszek további ötleteket.

Ja, tegnap még a sütőbe is majdnem bedugta a fejét, amikor halat sütöttem, pedig érezhetően dőlt ki belőle a forróság.

He's not a genius, ahogy John szokta mondani....

Egyébként a havat meg valamilyen különös oknál fogva szereti. Egyedül még továbbra se megy ki, de a pórázt már nem adjuk rá. Szóval többnyire valami bokor alá kell bemásznom, vagy a sufni mögé, amikor be akarom hozni.

Nightmares

A minap kérdezte valaki az irodában, amikor a Secret World került szóba, hogy nincsenek-e rémálmaim, ha mindig ilyen vámpíros, meg vérfarkasos játékkal szoktam játszani. Megjegyeztem, hogy ez zombis is, meg szellemek és terroristák is vannak benne, ami csak még több felhúzott szemöldököt eredményezett, de hozzátettem, hogy nem szoktam ez miatt rosszul aludni.

Nem úgy az elmúlt éjjel. Szerintem amúgy csakis azért, mert valaki azt mondta, hogy ezek után márpedig nekem rémálmaimnak kellene lennie. Ehh...

A helyszín egy katasztrófa sújtotta falu volt, ami pont úgy nézett ki, mint a játékbeli Harbaburesti, sötét, nyomasztó, egy sűrű erdő kellős közepén. Én katona voltam, és úgy voltam beöltözve, mint a játékbeli vámpírok. 

Vámpír, Secret World

 Valamiért a csapatom engem hátrahagyott, és ott kúsztam-másztam a sárban, fedezéket keresve. 

Végül aztán eljutottam a még lakott területre, ahol koszos gyerekek játszottak egy labdával. Egy szőke kisfiú hirtelen elkiáltotta magát, "Jönnek". Megfordultam, és láttam, hogy három szkafanderbe öltözött alak közelít. Lassan. Szinte ráérősen sétáltak a házak között, a gépkarabélyukat lazán a karjukon átvetve tartották. Tudtam, hogy ők azok, akikre vadászunk, és hogy eddig senki nem élte túl a velük való találkozást, így aztán én nem is nagyon akartam ezt erőltetni. 

Ghoulok Harbaburesti fő utcáján

Valahogy el akartam magamról terelni a figyelmet, így aztán arra bíztattam a gyerekeket, hogy menjenek ki az utca közepére, és ott labdázzanak, én pedig megpróbáltam minél jobban elbújni az árnyékban.

Farkas szörny izé, Secret World

Ez után egyik pillanatról a másikra a felettesem irodájában ültem. Egy kövér, fekete férfi volt, tábornoki egyenruhában. Kimért hangon részletezte mennyire csalódott bennem, és hogy most meg kell büntetnie, de én ezt biztos meg fogom érteni. Az egyik ujja végéből kiugrott egy penge, és levágta a gombokat az egyenruhámról, majd talpra ránott, és letépte rólam a maradék ruhát. Ez után vetkőzni kezdett. 

Életre kelt madárijesztő Haraburesti egyik elhagyatott tanyáján

Ekkor belépett az asszisztense, egy fekete nő, szőke fonatokkal a hajában, "Még egy?", kérdezte, majd bosszankodva bólintott és kiment. A tábornok egy szál alsóban állt előttem, és kényszerített rá, hogy vegyem le róla. De nem szavakkal. Egész egyszerűen átvette az irányítást fölöttem. Az alsónadrágja valami egészen különleges teleszkópos fémszerkezetett rejtett. Ő pedig megerőszakolt vele, ott az irodája közepén, miközben továbbra is ő irányította a testem, és én nem tudtam mozdulni, csak néztem ki az ablakon, és arra gondoltam, mennyire irigylem a madarakat, akik szabadon repülhetnek bármerre.

Harbaburesti fő utcája, Secret World

Reggel felébresztettem Johnt, és elmeséltem neki. Félálomban azt dünnyögte, hogy ezentúl csak pasziánszt és mah jongot játszhatok.

Ealing White

Havazik...

Tegnap reggel még épp csak valami szöszök estek, és a járdák is csak porcukrosnak néztek ki, de a Tesco előtt már kilószámra szórták a sót. Egy másik üzlet előtt valami pirosas színű darabkák borították az utat, úgy nézett ki, mint a fajita fűszerkeverék. Ezektől egyébként az is simán kitelik.

A titkos átjáró a házunk mögött

Mire eljött az ebédidő, már elég nagy pelyhek hullottak, elég sok vonatot is töröltek, és Melindáékat például haza is zavarták. Minket bezzeg nem.

Kilátás az irodából

Mivel hideg van, kedvet kaptam a leves evéshez is, pedig nem vagyok nagy rajongó. Persze többen is megjegyzést tettek a special soup-om láttán, hogy biztos ló van benne, ha-ha-ha, közöltem velük, hogy igen, smoky bacon and sweethorse. Mióta a hét elején megjelent a cikk a burgerben talált lóhúsról, mindenki erről beszél. Tegnap még egy ügyfél is felbukkant, hogy neki azonnal kell 50 angol meg ír, mert szombaton interjúzni akarják őket a nagy botrányról.

Sweethorse, my ass...

Este aztán date night volt, John a szokásos pubunkban várt rám, mialatt én pingvinként csúsztam South Ealing felé. A táj egyébként meglehetősen romantikusan nézett ki, bár jobban értékeltem volna, ha mondjuk egy kandalló mellől nézhettem volna.

Ealing Green... ez esetben Ealing White

Ma reggel aztán reménykedve néztem ki az ablakon, de sajnos a hó nem múlt el...

A kertünk a fagyott rózsákkal