Wedding - Not mine

Tegnap volt Armand és Anné esküvője. John és Armand délelőtt elmentek egy borbélyhoz, aki szépen megborotválta őket, igazi oldschool módon.

A párt aztán Bruce Wayne tiszteletes adta össze (how cool is that?), aki még egy kisebb fajta stand up comedyt is rögtönzött a hagyományos szöveg mellé.

Mivel John volt a best man, ott kellett állnia Armand mellett a templomban, rábízott az egyik barátjára, Franzra, aki a szertartás után megjegyezte, hogy túlságosan is csendes vagyok. Közöltem vele, hogy csak nem hiszem, hogy egy esküvői szertartás a legalkalmasabb hely egymás megismerésére. Ez a következő pár percben sem változott, ugyanis kiszúrta a tömegben John exbarátnőjét, akivel valamilyen rejtélyes oknál fogva még mindig jóban vannak, pedig John többször is megjegyezte, hogy tudni se akar róla, és odahívta csacsogni. Az meg persze nem tudta, ki vagyok, és lelkesen vigyorgott. Nem sokkal később aztán, épp a csoportképhez álltunk be, amikor is felfedezte az összefüggéseket, le is hervadt a mosolya egyből, és került minket egész este, mint a pestisest. John meg is kérdezte, hogy sikerült ezt elérnem, mert eddig akárhányszor összefutottak az elmúlt években, az mindig módot talált arra, hogy odafurakodjon bájcsevegni, aztán meg ölelkezni kellett vele. Csak vállat vontam, mire John megállapította, hogy valószínűleg csak felébredt az exben a túlélő ösztön, majd halkabban hozzátette, "you are truly scary".

Az esküvő egyébként pont olyan volt, mint amit az amerikai filmekben már annyiszor megcsodáltam, és elég hamar véget is ért. Esetleg az is lehet, hogy mindenki hallotta a menyasszony megjegyzését este 8.30 magasságában, ami valahogy úgy hangzott, hogy "remélem hamarosan elhúznak ezek a fenébe, már kezd egy kicsit elegem lenni", mert fél órán belül szinte kiürült a terem.

Ráadásul sikerült szereznem folyékony laktóz enzimet is kora reggel, locsoltam is rendesen mindenre, úgyhogy minden probléma nélkül ettem végig a menüt kezdve a sütőtökkrémlevessel, a ricottás canellonin át egészen a vaníliafagyis karamellpudingig. Ettől függetlenül azért nem merem kihívni a sorsot magam ellen, és szerintem maradok továbbra is a szójatejnél. Jobban is ízlik egyébként, mint a sima tej.