Friday, 31 August 2012

Wedding - Not mine

Tegnap volt Armand és Anné esküvője. John és Armand délelőtt elmentek egy borbélyhoz, aki szépen megborotválta őket, igazi oldschool módon.

A párt aztán Bruce Wayne tiszteletes adta össze (how cool is that?), aki még egy kisebb fajta stand up comedyt is rögtönzött a hagyományos szöveg mellé.

Mivel John volt a best man, ott kellett állnia Armand mellett a templomban, rábízott az egyik barátjára, Franzra, aki a szertartás után megjegyezte, hogy túlságosan is csendes vagyok. Közöltem vele, hogy csak nem hiszem, hogy egy esküvői szertartás a legalkalmasabb hely egymás megismerésére. Ez a következő pár percben sem változott, ugyanis kiszúrta a tömegben John exbarátnőjét, akivel valamilyen rejtélyes oknál fogva még mindig jóban vannak, pedig John többször is megjegyezte, hogy tudni se akar róla, és odahívta csacsogni. Az meg persze nem tudta, ki vagyok, és lelkesen vigyorgott. Nem sokkal később aztán, épp a csoportképhez álltunk be, amikor is felfedezte az összefüggéseket, le is hervadt a mosolya egyből, és került minket egész este, mint a pestisest. John meg is kérdezte, hogy sikerült ezt elérnem, mert eddig akárhányszor összefutottak az elmúlt években, az mindig módot talált arra, hogy odafurakodjon bájcsevegni, aztán meg ölelkezni kellett vele. Csak vállat vontam, mire John megállapította, hogy valószínűleg csak felébredt az exben a túlélő ösztön, majd halkabban hozzátette, "you are truly scary".

Az esküvő egyébként pont olyan volt, mint amit az amerikai filmekben már annyiszor megcsodáltam, és elég hamar véget is ért. Esetleg az is lehet, hogy mindenki hallotta a menyasszony megjegyzését este 8.30 magasságában, ami valahogy úgy hangzott, hogy "remélem hamarosan elhúznak ezek a fenébe, már kezd egy kicsit elegem lenni", mert fél órán belül szinte kiürült a terem.

Ráadásul sikerült szereznem folyékony laktóz enzimet is kora reggel, locsoltam is rendesen mindenre, úgyhogy minden probléma nélkül ettem végig a menüt kezdve a sütőtökkrémlevessel, a ricottás canellonin át egészen a vaníliafagyis karamellpudingig. Ettől függetlenül azért nem merem kihívni a sorsot magam ellen, és szerintem maradok továbbra is a szójatejnél. Jobban is ízlik egyébként, mint a sima tej.

Wednesday, 29 August 2012

The Flash wants Steers too

Angliában nincs Steers. Baconos avokádós burger ettől még mondjuk lehetne, de az sincs. A pincérnő meg nem akarta elhinni, amikor John mondta neki, hogy mifelénk ilyet nem kapni és már ezért is megérte Londonból eljönni idáig.

Ehh...

Tuesday, 28 August 2012

Upside down cow

A tehén az itt úgy látszik visszatérő motívum. Tavaly már fotóztam egyet, igaz az fejjel lefelé meredt ki a szökőkútból. Idén viszont találtunk egyet, ami lehetne akár a teteje is. Úgy néz ki, mintha szerencsétlen elveszett volna a tér-idő kontinuumban.

Angus Taylor - The Udder Side
Aztán elmentünk calamarit enni, és az étterem ablakából még meerkatokat is láttunk. Mármint John látta őket, nálam meg nem volt szemüveg, szóval csak hümmögtem, bólogattam és reméltem, hogy épp a jó irányba nézek. Azt mondta, ne keseredjek el, előző nap már úgyis láttam egyet. Igen, de az kilapítva feküdt az út szélén, szegény, úgyhogy az nem számít.

Filter coffee

Vajon furcsán néznének rám, ha ezentúl vinném magammal a saját szójatejemet, ha kávézni megyünk? Csak mert legutóbb, amikor szójával kértem a tejeskávét a Maxi's-ban, a pincérnő szája széle idegesen rángatózni kezdett, majd remegő hangon válaszolt, hogy hát van csoki, meg Milo. Visszakérdeztem, hogy szójával van-e, mire csak még kétségbeesettebben nézett, úgyhogy feladtam és kértem egy americanot. Azt meg elvileg filter coffeenak hívják, de John még időben közbelépett, úgyhogy nem kapott teljes idegösszeomlást a szerencsétlen.

Azért csak rákérdeztem Johnnál, hogy akkor errefelé mégis mit isznak azok, akik nem ihatnak tejet, mire csak vállat vont, hogy mi mást, filter coffeet.

A boltban egyébként lehet kapni háromféle szójatejet is, szóval nem értem, a kávézókban miért nem.

Sunday, 26 August 2012

Black belt in weddings

Elmentünk ma öltönyt bérelni Johnnak, mert a csütörtöki esküvőn ő lesz a best man. Az üzletben egyébként menyasszonyi ruhát is lehetett bérelni. Míg öltönyből elég nagy választék volt, a fehér ruhák valahogy mind egyformának tűntek nekem. Mígnem aztán felfedeztem egy igen érdekes darabot. Úgy tűnik manapság már nem csak harcművészetből lehet fekete övet szerezni, hanem férjhez menésből is.

Hardcore...

Don't mess with me, I have black belt in getting married...

Frozen Airlines

Olyan még nem volt, hogy az Air France-nál minden simán ment volna. Tavaly egy nappal halasztották el a járatunkat, idén csak pár órával, de cserébe olyan hideg volt a gépen, hogy tíz órán keresztül vacogtunk a szánalmas kis rongy alatt, ami takaróként szolgált. Aludni persze megint nem tudtam, úgyhogy mire Johannesburgba értünk már alig álltam a lábamon.

Itt egyébként most kezdődött a tavasz, úgyhogy a következő két hétben elvileg végig sütni fog a nap. Igaz két hete még épp esett a hó, és olyan se volt itt legalább 50 éve, szóval még bármi megeshet.

Thursday, 23 August 2012

Think outside the box

Sikerült egyébként meleg vizet fakasztanom két napja, miután puszta kíváncsiságból felkapcsoltam a central heating feliratú kapcsolót. Hiába mondta az ügynök is meg a landlord is, hogy pedig azt ne piszkáljam; I think outside the box. Ezen kívül volt még egy rejtett kapcsoló a nappaliban is, amit John még korábban felfedezett.

Most már csak az a kérdés, akkor mit kell felkapcsolnom, amikor majd tényleg fűtés is kell...

Ennek örömére Ladies and Gentlemen, Triggerfinger...
I Follow Rivers

Tuesday, 21 August 2012

Aiko Fukawa

Addig is, amíg a csodára várunk, ami majd itt vizet fakaszt nekünk, Ladies and Gentlemen...

Aiko Fukawa...

Home weird home

Meleg víz továbbra sincs, pedig tegnap a mellékelt folyamatábrát követve sikerült bekapcsolnunk a bojlert. Tiszta steampunk az egész. El kellett tekerni egy tekerőt, aztán elfordítani egy kallantyút, körbetekerni, majd lenyomni egy gombot, miközben egy másikkal meg kattogtatni kellett. Végül megjelent egy kék láng a kis ablakban. Nagyon jól néz ki, csak haszna nincs.

Továbbá most már hideg víz sincs. Mármint a melegvizes csapból egyelőre még mindig az folyik, szóval nincs minden veszve. Har-har-har...

Felhívtam a landlordot is, hogy neki erről mi a véleménye, de csak azt hajtogatta, hogy "it is not possible", nem létezik, hogy nem működik, mert neki két hete azt mondta valaki, aki kijött ellenőrizni a gázt, WTF?, hogy minden rendben van. Közöltem vele, hogy ennek igazán örülök, de már harmadik napja hideg vízben fürdök, és ma is abban fogok. Your argument is invalid.

Monday, 20 August 2012

Home weird home

Szombaton beköltöztünk az új házba. Még aznap este rám támadt egy fülbemászó a zuhanyzóban, ahol épp hideg zuhanyt vettem, mert meleg víz az nincs. Másnap szétesett a ruhásszekrényem, úgyhogy ki kellett dobni, továbbá a sütő se működik.

Ettől függetlenül még mindig jobban szeretek itt lenni, mint a régi lakásban.

Tuesday, 14 August 2012

Creepy Crawly

Pont jó is, hogy most költözünk, ugyanis múlt héten megjelent nálunk egy csótány. Egyedül volt, és elég zavarodottnak tűnt, de gondolom ez mindig így kezdődik. Vélhetőleg egyébként ugyanaz a szomszéd csalogatta őket ide, aki februárban sültkrumplival és egyéb finomságokkal eldugította az összes lefolyót, mocsárrá változtatva az egész környéket. Akkor répa bugyogott fel a kádunkból, most csótány. A lefolyónk egyébként néha még most is úgy hangzik, mintha valami hátborzongató lény élné mindennapjait odalent, és időről időre fokhagymaszag szivárog fel.

Múlt pénteken meg egy százlábú élvezkedett a mosogatóban. A visításom simán megállta volna a helyét bármelyik horrorfilmben. Sok ez nekem kora reggel. Persze John már félúton volt munkába, én meg itt vinnyogtam egymagamban, és már teljesen meg is sikerült győzni magam, hogy ez biztos az a fajta, aminek a harapásába bele lehet halni. Jobb ötlet híján megpróbáltam egy műanyag dobozt ráhajítani, hogy legalább biztosra vegyem, hogy nem szalad el estig, de csak sikerült vele pofánvágni, amitől meg aztán rettentő üzemmódba kapcsolt, és futkosni kezdett minden irányba az evőeszközök közt.

Ezt már nem bírtam tovább idegekkel, és felhívtam Johnt, hogy mondja meg mit csináljak. Ő ehelyett inkább visszafordult, és hazajött megmenteni. Awww...

Tegnap már úgy ment el dolgozni, hogy közölte, még most nézzem meg, van-e megint creepy crawly valahol...

Ehh

Sunday, 12 August 2012

Great British Beer Festival 2012

Ha nekem valaki azt mondja, sörfesztivál, egyből valami szabadtéri rendezvényre asszociálok sátrakkal, hosszú fapadokkal és valami gitározós élőzenével. Az idei Great British Beer Festivalon ezek közül egyik se volt; volt viszont sör, úgyhogy elnéztük nekik az alapvető fesztiválkellékek hiányát.

Idén is több, mint 800 sör, ale és cider közül lehetett válogatni. A mi személyes kedvencünk a Village Idiot volt a White Horse sörfőzdéből, bár abban egyetértettünk, hogy valószínűleg ez főként a nevének köszönhető.

Késő délután azért volt koncert is, igaz klasszikus zenét játszottak, ami kicsit furcsa volt a burgeres bódék és cornis pasty árusok által uralta terepen, de úgy látszik a karmestert nem zavarta az egyre sűrűsödő bratwurstfüstben való vezénylés.

Szerintem jövőre inkább megyek az Ealing Beer Festivalra. Az legalább itt van helyben, ráadásul vannak sátrak, fapadok, és gitározás.

Saturday, 11 August 2012

Beerfest and Jake Bugg

Sörfesztiválra mentem... Majd mesélek.

Addig is, ladies and gentlemen...

Jake Bugg.


Jó reggelt


Wednesday, 8 August 2012

New room, tiny room

Ha az új nappalink nem lenne olyan kicsi, hogy a kanapé is alig fér be, még örülnék is a biciklitárolóban felfedezett retró karosszéknek, mert mindig is akartam egyet. Egyébként az is kiderült, hogy az új ügynökünknek halvány fogalma nem volt a teljes beépített szekrényt elfoglaló szakadt függönykollekcióról, a konyhaszekrényekben fellelhető poharakról, tányérokról, meg úgy általában semmiről, ami a lakásban található. Mindenesetre megígérte, kideríti nekünk, hogy tudunk ezektől megszabadulni.

Nézegettem egyébként képeket, hogy némi inspirációt szerezzek, de sok haszna nem volt, mert bár szerintem is cuki a vintage bőrönd dohányzóasztalként való felhasználása, de el nem tudom képzelni, hogy a laptopomat hogy tenném rá. Aztán meg ott a következő probléma, hogy egyelőre nem tudom, hogy fog oda beférni három könyvespolc úgy, hogy ne labirintusra, vagy bútorraktárra hasonlítson a szoba. Vagy akár tarthatnám én is a földön a könyveimet, bár azért a közel 500 darab szerintem elég hülyén nézne ki... és akkor John gyűjteményét még csak bele se számoltam.

Ehh...

Képek: Cowbiscuits, DesignspongeThe Selby

Tuesday, 7 August 2012

Wilbur Smith - The Triumph of the Sun

Wilbur Smith az általam eddig olvasott regényeiben is mindig bőkezűen bánt a meztelen fenekekkel, kivillanó mellbimbókkal és az orális szexszel, és nincs ez másképp most sem, bár nekem néhol már szinte túlzásnak és feleslegesnek tűnt egyik másik erotikus jelenet. A The Triumph of the Sun egy valós történelmi eseményken alapuló kalandregény, ami a Benbrook nővérek, Captain Ballantyne és Ryder Courtney életét követi nyomon a Mahdista lázadás idején, és a Khartoum eleste utáni években.


Amiben ez a könyv eltér az általam eddig olvasottaktól az valós szereplők bevonása a történetbe. Gordon ezredes nem csak egy katonai vezető a háttérben, hanem aktívan irányítja Captain Ballantyne karrierjét, és Muhhamad Ahmad, azaz a Mahdi se csak az ellenség a láthatáron, vele is közvetlen kapcsolatba kerülünk, amikor Rebecca Benbrook a fogságába esik. Ugyanígy lényeges szerepet kap még a könyvben Sir Evelyn Baring, a kairói brit konzul, és Herbert Kitchener tábornagy, aki a brit hadjáratot vezette Szudánban 1896 és 1898 között.

Rebecca Benbrookot egyébként nem sikerült megkedvelnem. Bár szinte folyamatosan vitatkoztam magammal, mialatt a könyvet olvastam, nem sikerült felülkerekednem azon, hogy bár sajnáltam szegényt amiatt, ami történt vele, de ettől függetlenül egy idegesítő hülye liba. A kishúgai, Saffron és Amber, akik úgy 13 évesek lehettek a történet elején sokkal érettebbek, és valahogy a cselekedeteik és a viselkedésük is jobban összhangban áll a karakterükkel.

Ettől függetlenül ez a könyv nem kevésbé jó, mint amit Wilbur Smithtől megszokhattunk. Elvégre hol van az előírva, hogy feltétlenül szeretnünk kell az összes szereplőt? Na, ugye.

Igaz, maga a történelmi háttér valós, szóval senkit nem fog meglepetésként érni a mahdisták és a Camel Corps összetűzésének kimenetele Abu Kleánál, vagy akár az omdurmani csata, de ha nem olvastátok a könyvet, és nem akartok spoilereket, akkor innentől csak óvatosan olvassatok.
--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

De miért is idegesített Rebecca Benbrook? A történet elején megtudjuk, hogy a 18 éves lány apjával, a brit konzullal és két húgával Khartoumban él. Az anyjuk öngyilkossága után ő a ház asszonya, és rengeteg örömét leli az ünnepségek szervezésében, és a kishúgainak nevelésében. Most is épp egy fogadást szervez, amire a konzulok, képviselők és katonai vezetők mellett Ryder Courtney, a család régi barátja, is hivatalos. Rebecca próbálja győzködni magát, hogy nem érez semmit a férfi iránt, hiszen Ryder olyan öreg, a harmincas évei elején jár. Ez sikerül is neki, amikor Ryder megemlíti Penrod Ballantynet, a társasági körökben igen kedvelt katonát. Rebecca meg is jegyzi, hogy ő is hallotta, mennyire jóvágású ez a Captain Ballantyne.

Az emlegetett Ballantyne hamarosan meg is érkezik Khartoumba, hogy hivatalos üzenetet hozzon Gordon ezredesnek. David Benbrook, Rebecca apja, a saját házukban szállásolja el, ahol aztán másnap reggel Rebecca igen érdekes körülmények között meg is ismerkedik vele. Mivel őt nem értesítette senki a vendégről, véletlenül keveredett csak a szobába, ahol a kapitány aludt, meztelenül, of course, az meg álmából felriadva kést ragadott és leteperte a megszeppent lányt, mert azt hitte, épp rajtaütnek. Rebeccát igencsak mélyen érintette az incidens és a nap hátralevő részében másra sem tudott gondolni, mint a kapitány meztelen férfiasságára.

Végül annyira felcsigázta magát, hogy úgy döntött, ezt a feszültséget csak egy módon lehet levezetni, felkereste hát Ryder Courtneyt, aki bár eléggé meglepődött a lány hirtelen jött kezdeményezőkészségén, de mivel pasiból van, hamar beadta a derekát, és heves csókolózásba kezdtek. Captain Ballantyne persze pont arra járt, épp Rebbeca húgai tartottak neki idegenvezetést a városban. Rebecca porig alázva elrohan, és a következő napot siránkozással tölti, hogy most biztos elvesztette az esélyét a kapitánynál, pedig az jobban tetszik neki, és megfogadja, hogy Ryderrel többet az életben nem fog szóbaállni. WTF?

Nem sokkal később ismét fogadást tartanak a konzuli palotában, ahol feltűnik Ryder Courtney és Captain Ballantyne, Rebeccát meg eszi a fene, mert különösebben egyiküket se vágta földhöz, hogy ő jeges közönyt tettet. Később, már lefekvéshez készülődik, amikor is megpillantja Ballantynet az erkélye alatt, amitől aztán ismét teljesen izgalomba jön. Ez még pár éjszaka megismétlődik, aztán amikor megtudja, hogy a Ballantyne másnap elutazik, hogy csatlakozzon a nem messze állomásozó katonákhoz, nem bírja tovább, és nyíltan beinvitálja a kapitányt, akinek ugye nem kell kétszer mondani, már mászik is a fára. Rebecca persze rögtön pánikolni kezd, mert ő nem gondolta, hogy ez fog történni, WTF?, és próbálja rácsukni az ajtót a szerencsétlen pasira, de azt nem olyan fából faragták, hogy csak úgy hagyná magát, szóval végül magáévá teszi a lányt.

Rebecca a következő napot a kapitányról való álmodozással tölti, egész addig, amíg a nevelőnője, Nazeera rá nem világít a tényre, hogy ez a Ballantyne nem az a fajta, akinek egy nő elég lenne, és ne fűzzön hozzá nagy reményeket. Először igencsak nekikeseredik, de aztán kisebb gondja is nagyobb lesz hirtelen, amikor a mahdisták ostrom alá veszik a várost, és felüti a fejét a kolera és az éhezés.

A lány hamarosan rájön, hogy Penrod Ballantyne-ra már valószínűleg keresztet vethet, de hiszen itt van még Ryder Courtney, és milyen kézenfekvő, hogy neki hajója is van, ha esetleg súlyosra fordulna a helyzet, és szökni kell, akkor jobb biztosra venni, hogy azon a hajón ő is rajta van. Felkeresi hát Rydert, aki meglepődik a hirtelen jött érdeklődésen, mert ő még ott tart, hogy soha többé nem állnak szóba egymással, de hát ő is csak pasiból van, úgyhogy szépen egymásnak esnek, aztán megbeszélik, hogy ők most már összetartoznak. Ryder épp a lánykérős szövegét fogalmazza, amikor megjelenik egy katona a hírrel, hogy a brit felmentő sereg úton van, és hamarosan kiszabadítják őket a muszlimok ostroma alól.

Rebecca rögtön meg is gondolja magát, mondván, ha a kapitány úgyis itt lesz pár nap múlva, akkor Ryder már igazán nem is kell, mert ki akarna egy kulturálatlan kereskedővel élni, amikor hamarosan visszatérhetne Angliába, és a civilizációba, és ezt szépen tudtára is adja Courtneynak.

Amikor aztán a felmentő sereg mégsem érkezik meg időben és a mahdisták megölik Gordont és átveszik az uralmat a város felett, a Benbrook nővérek fogságba esnek. Egyedül Saffron menekül meg, és elhajózik Ryder Courtneyval.

A fogságban Nazeera azt tanácsolja a lánynak, hogy amikor a Mahdi megérkezik kiválasztani azokat, akiket a saját háremébe szánt, viselkedjen úgy, hogy ő biztos ezek között legyen, mert még ő a legkevésbé rossz megoldás. Be is avatja a lányt, hogy mik lesznek az elvárások, aki először csak elszörnyed, hogy "Mi? A számmal?", de aztán Nazeera meggyőzi, hogy ez mennyivel jobb, mint a hagyományos. Rebecca végül már szinte várja is, hogy kiválasszák, és teljes izgalomba jön, amikor Muhhamad Ahmad megérkezik. Természetsen beválasztja a háremébe, és a lány alig bír magával. Még meg is sértődik, amikor hetekig nem hívatja magához a Mahdi. WTF?

Amikor ez aztán mégis bekövetkezik, szinte szerelembe is esik a férfival, az viszont hamarosan tífuszban meghal. A Mahdi egyik hű követője, Osman Atalan veszi magához, és Rebecca első gondolata rögtön az, hogy hát ez még jobb is, mint a Mahdi volt. WTF?

Osman Atalan igen elégedett az új szerzeményével, bár ő inkább a hagyományos szex híve, de Rebecca ezt nem bánja, sőt. Nazeera erről is előadást tart neki, demonstrációval egybekötve, még egy orrszarvú csontból készült játékszert is ajándékoz neki, amin aztán közösen gyakorolnak. A lány nem sokkal később már Osman Atalanba szerelmes, és elragadónak találja a barbárságát, és hogy szinte semmit sem tud más kultúrákról.

Mindeközben Ryder Courtney és Saffron továbbra se adta fel a reményt, hogy Rebeccát és a másik Benbrook nővért, Ambert kiszabadítsa. Hamarosan megtudják, hogy Captain Ballantyne is Osman Atalan fogságába esett, viszont a hosszú hónapok után Osman Atalan már szinte úgy tekint rá, mint a saját elit hadseregének tagjára, még harci stratégiákat is megvitat vele. Bár állandó felügyelet alatt áll, Osman lovat és kardot ajándékoz neki. A két férfi aztán összefog és elkezdi szervezni a két Benbrook lány kiszabadítását, de az utolsó pillanatban lelepleződnek. Ryder azonban nem adja fel, és előbb Amber menekítik ki, majd az ő segítségével Ballantynet is.

Rebecca önszántából marad, mert neki most már Osman Atalan a mindene, és egyébként is terhes. WTF?

Telnek az évek, Ryder Courtney elvette Saffront,  Ballantyne meg elvette Ambert, és immár Lord Kitchener seregéhez tartozik. A szudáni hadjárat során sikerül levadászniuk Osman Atalant, akit a kapitány saját kezűleg meg is öl a feleségeinek szeme láttára. Rebecca, aki ekkorra már az egyik törvényes feleség, ahelyett, hogy élne az ajánlattal, hogy a kapitánnyal tartson, inkább ott a helyszínen öngyilkos lesz. WFT?

Monday, 6 August 2012

Bonecrusher, avagy irodai egypercesek

Az új kollega, Bonecrusher, azon egyedek közé tartozik, akik szerint a határozott kézfogást egyet jelent a másik fél csukóizületének brutális ropogtatásával. Amúgy is már vagy három hete fáj a jobb hüvelykujjam és az egész alkarom, az egeret is alig tudom fogni, John szerint tipikus gamer's wrist egyébként, és akkor ez még úgy rá is markolt, hogy majdnem összepisiltem magam. Hatalmas önuralmamnak köszönhetően sikerült higgadtan, szinte flegmán közölnöm vele a nevem, és csak az után kezdtem vinnyogni, hogy hallótávolságon kívülre került.

Sunday, 5 August 2012

Carrot tops

Egyébként el nem tudom képzelni, mi kivetnivalót találnak a britek a gingerekben...

Yeah... Whatever

Pénteken végre felhívtak az ügynökségtől, akitől az új lakást béreljük, hogy mehetünk aláírni a szerződést. El is küldtük nekik a pénzt, mert kártyával ezeknél nem lehet fizetni. Tisztára múlt század, még jó, hogy bankszámlájuk van, különösebb kedvem nem lett volna többezer fonttal sétálgatni.

Szombaton aztán bementünk az irodájukba. Persze már útközben vettem észre, hogy otthon felejtettem az Oyster cardomat, úgyhogy vettem gyorsan egy újat. Jobban megérte, mint napi jegyet venni. Azért ezen meglepődtem, de most van egy újabb limited edition kártyám. Tavaly is sikerült egyet szerezni, akkor Prince William és Kate volt rajta.

Szegény ginger boynak persze senki nem fogja a kezét... A legtöbb brit valami relytélyes oknál fogva ki nem állhatja a vörös hajúakat...
Mialatt a jó pár oldalas szerződést böngésztük, az ügynökünk, Kevin, megjegyzéseket tett az időjárásra, az ötpercenként szakadó, majd elálló esőre, és sajnálkozott, hogy a krikett csapatnak a mai meccsen majd a sárban kell fetrengnie, meg minket is sajnált, hogy nekünk ilyen időben kell költözködnünk. Nem szóltunk neki, hogy még két hétig maradunk a gettóban, elvégre neki aztán gondolom olyan mindegy, mit csinálunk, csak fizessünk.

Amikor itt végeztünk, elmentünk az új lakáshoz, mert ott találkozott velünk a nő, akitől a kulcsokat végül megkaptuk. Mindenről fotót csinált, aztán kitöltöttünk egy lapot a lakás és a berendezés állapotáról. Ő a "használt" jelzőt választotta, pedig szerintem a "siralmas" jobban illett volna. Amikor legutóbb itt jártunk, nem vette észre egyikünk se, hogy a konyhában már szinte jön le a festés. A hálószobafalon végigfutó repedést láttuk, mondta is az ügynök, hogy a tulajdonos majd biztos kifesteti. Persze, biztos.

Az összes konyhaszekrény egyébként tele volt mindenféle vackokkal, az egyik beépített szekrényben még egy iratmegsemmisítőt is találtunk. Azon már meg se lepődtünk, hogy a kinti biciklitárolóban se volt egy talpalattnyi hely se. A leltározós nő se bírta ki szó nélkül, és azt javasolta, hogy kérdezzük meg a tulajdonostól, hogy kidobhatjuk-e. Valószínűleg amúgy nem is az övé. Remélem.


Egyébként meg mindazok után, hogy az aktuális lakásból azért kell most kiköltöznünk és nem februárban, ahogy a szerződésünk szólt, mert a tulajdonos kitalálta, hogy ő most akar visszaköltözni, úgyhogy most fizethettük a két helyet egyszerre erre a hónapra, pénteken kaptam egy emailt Vladtól, aki a jelenlegi ügynökünk, hogy a landlord mégis meggondolta magát, és maradhatunk még 6 hónapot. Yeah... Whatever... Mivel nem válaszoltam azonnal, felhívta Johnt, aki aztán épp nem ért rá. Persze, ilyenkor bezzeg sürgős.

Jó reggelt

Nem vagyok egy hippi, aki csak csírákon, magokon és fényen él (John szerint fontos hozzátenni, hogy még), de a lassan négy hete tartó kísérletezéseim arra az eredményre vezettek, hogy tejen se kellene élnem tovább. Különösebben nem vagyok ettől lesújtva, főként csak kávéhoz és palacsintához használtam. A kávé viszont finom szinte bármivel, kivéve talán a sima, édesítetlen (van ilyen szó?) szójatejjel, mert abból hamar túró lesz, és a mai palacsinta bizonyította, hogy a mandulatej semmivel sem rosszabb, mint a hagyományos.

A juharszirup meg nomnom nomnom....

I don't care if Monday's blue

Hétfőn elhatároztuk, hogy nem hagyhatjuk ki Dél-Afrikát, elvégre John legjobb barátja csak egyszer nősül meg, remélhetőleg, és amúgy is John lesz a best man, ilyen se sűrűn fordul elő. Mivel tavaly elég rendesen ráfaragtunk az átszállós repülésre, John idén közvetlen járattal akart menni. A jegyek se kerültek sokkal többe, úgyhogy már éppen vette is volna meg, amikor megláttam a végösszeget, és bepánikoltam, hogy most mi lesz, elvégre az új lakást is nemsokára ki kell fizetni.

Teljesen kétségbe estem, hogy ha ennyi pénzt kifizetek a jegyre, akkor másra már biztos nem fogja futni, és majd két hetes szobafogságra leszünk ítélve. Lelki szemeim előtt már szinte láttam, ahogy szomorúan nézek kifelé a bejárati ajtó fehér rácsai mögül, mint valami kismajom az állatkertben. John már ismer annyira, hogy tudja, ilyenkor kár engem győzködni, szóval csak annyit mondott, hogy majd másnapra kitalál valamit.

... és tényleg. Kedden felvetette, hogy esetleg bérelhetnénk autót, akkor legalább el tudunk menni megnézni a környéket, és higyjem el, annyival többe így se kerül. Ez egyébként tényleg jó ötlet, mert ha belegondolok, azért moziba, meg pubba el tudunk menni ott is, fele annyibe kerül, mint Angliában, de ezt rendszeresen elfelejtem, és mindent itteni árakkal számolok.

Persze semmi nem megy ilyen egyszerűen, ugyanis miután kijelentettem, hogy rendben, tetszik az ötlet, kiderült, hogy John nem tud fizetni innen az ottani hitelkártyájával, előbb át kell küldenie a pénzt rá. Az meg eltart pár napig, ami furcsa, mert az angol bankoknál ez általában pár óra.

Csütörtökön aztán már épp az irodában eszegettem a reggelimet, amikor John küldött egy üzenetet, miszerint az összes repülőjegy ára felment hétfő óta, és £200 a különbség. Erre majdnem ki is fordultam a székből, de végül úgy döntöttünk, hogy jó lesz megint a nem közvetlen járat, meg az Air France is, pedig azok után, hogy tavaly elhalasztották a járatunkat egy nappal, aztán meg elvesztették a csomagomat, nem akartuk őket használni többet. De legfeljebb nem viszek nagy bőröndöt, csak kicsit, azt meg felviszem magammal, aztán próbálják meg így elveszteni.

Aztán közben még az is eszembe jutott, hogy nemsokára visszakapjuk azt a pénzt is, amit a mostani lakásra fizettünk be depositként, és bár nem szokásom olyan pénzt költeni, amit még meg se kaptam, de azért valamennyire ez is megnyugtató.