Wednesday 21 August 2013

Jam

A szülői látogatás egyébként a szokásos forgatókönyv szerint zajlott. Anyu már hónapokkal előre kérdezgette, hogy "De mit hozzak?", amire először a standard választ adtam, vagyis "Semmit". Persze tudhatnám már mostanra, hogy ez nem elfogadott, és végül valamit úgyis kérni kell. Aztán eszembe jutott, hogy már múltkor is nyávogtam, hogy nincs mit olvasnom magyarul, kaptam is emailben pár könyvet, amik jók voltak, de időközben felfedeztem még újabbakat is, úgyhogy leadtam a rendelést: Baráth Katalin - Türkizkék hegedű és Brandon Hackett - Az ember könyve.

Sejthettem volna, hogy ez még mindig nem elég, úgyhogy már a végén Johnt kérdezzem, hogy mit kérjek még, aki egyből rávágta, hogy kolbászt, mire nekem meg eszembe jutott a kedvenc borom, a Balatoni Zweigelt, örültem is, hogy akkor ez is le van tudva, mire anyu felajánlotta, hogy hoz Tokajit is. De azt meg úgyse issza senki, úgyhogy ne hozzon.

Pár héttel az indulás előtt aztán szólt, hogy a lovagja csinált lekvárt, abból is hoz, de ne hozzon, de direkt nekünk is csinált, jó, akkor hozzon. Most erre mit lehet mondani, nem? Ha már úgyse lehet megúszni, akkor mondtam, hozzon szilvásat, mert olyat itt nem találtam.

Azt ugye mondanom se kell, hogy ennyivel nem úsztam meg, mert végül beállítottak ide öt üveg lekvárral, két akkora kolbásszal, hogy el se tudom tenni sehova, ráadásul az is házi gyártmány, pedig már fájt a fogam a kedvenc gyulai fajtámra, meg ugye a bor, de ezen felül még elvonszolt egy hatalmas zsákot a hoteltől egészen hozzánk, amiből aztán percenként előhúzott valamit, hogy "Ezt is ám neked hoztam. Kell?", John meg itt fetrengett a röhögéstől, mert bár nem tud magyarul, azt megértette, amikor minden egyes felajánlásra azt mondtam, hogy "Nem".

Gondolom most megint én vagyok a szívtelen, de én előre megmondtam, hogy nekem semmi más nem kell, és 40 négyzetméter nem elég arra, hogy illendőségből elfogadjak két esernyőt (egy virágosat meg egy még virágosabbat), egy pár masnis papucsot, amit az életben fel nem vennék, egy piros strasszkövekkel kirakott fehér pólót Holiday felirattal, amit talán öt évesen még fel is vettem volna, most már meh, két üveg parfümöt, aminek nem tetszik az illata, egy fülbevalót, amitől tudom, hogy viszketne csak a fülem, egy fekete és egy arany színű szempillaspirált, amit szintén csak nem kennék magamra, meg egy gyűrűt, ami leesik az ujjamról... Ehh...

Amúgy a cica is kapott ajándékot, egy csomag csörgős labdát, meg két rúd cicakolbászt, amit anyu megvesztegetésként hozott neki, de különösebben nem vált be a terv, mert Toby csak addig volt barátkozós kedvében, amíg tartott a kolbász.

6 comments:

  1. Imádom a családi látogatásokat :D Bár mi fordítva vagyunk, apósomék jönnek haza külföldről, de annyi szart hoznak mindig. Büdös parfümöt, még büdösebb kéz és testápolót, szappant (baszki, lehet hogy szerintük büdös vagyok??) hordhatatlan ingeket és pólókat, tonna csokit (mi nem nagyon eszünk csokit, úgyhogy külön jó). Alig győzöm továbbajándékozni a cuccokat :D

    ReplyDelete
  2. a nagymamám is ugyanezt csinálja mindig :D
    bevált módszer: köszi nagyi, köszi, ezt is köszi, és aztán amikor elmegy, akkor kíméletesen, csendben és gond nélkül megválni a felesleges dolgoktól.

    ReplyDelete
  3. Ja, azt el is felejtettem. Hozott nekunk is csokit meg testapolot :D

    ReplyDelete
  4. aranyszínű szempillaspirál? Ezen csak én lepődöm meg?
    (a gyulai kolbász helyett pedig bármilyen másmilyet kapni csalódás szerintem)

    ReplyDelete
  5. Offka:
    http://www.borsonline.hu/20130822_ablakteve_a_macskak_kedvence

    ReplyDelete