Irodai egypercesek - Christmas party

Idén szerdán tartottuk a céges Christmas partyt. Filomena úgy harangozta be, hogy ez lesz eddigi életünk legjobb bulija, mert ő aztán tényleg kitett most magáért, és ilyen még nem volt. Ebből kifolyólag persze mindenki megörült, amikor a busz begördült a parkolóba, és megláttuk a kastélyt az út végén.

Nem telt egy percbe se, hogy a busz már tolatott is visszafelé, hogy letegyen minket az aktuális helyszínen: a kastély kertjében felálított sátor előtt.

Fog

Akik nem szeretik Angliát, azok sokszor az időjárásra panaszkodnak. Pedig nem rossz ám. Még awesome horrorfilmes köd is szokott lenni reggelente...

Irodai egypercesek - Small talk

Marius: Hi, how are you?
Nory: Not too bad, thanks. How are you?
Marius: What's the word that means worse than horrible?
Nory: Hmm... Awful?
Marius: Thanks. In this case I'm awful...

Jó reggelt

via Foodspotting

Irodai egypercesek

Ha holnap közlik velem, hogy pakoljam össze a szekérderéknyi nasimat, meg egyéb dekoratív, ámbár fölösleges kacatomat, mert a továbbiakban már nem dolgozok itt, akkor az azért lesz, mert ma a Big Boss tulaj pasi az én asztalomon esett keresztül, igencsak látványosan. Én meg úgy csináltam, mint akinek mindez fel sem tűnt, mialatt ő a drága öltönyében kúszott-mászott a telefonja, meg a papírjai után.

George utána rögtön meg is kérdezte, hogy én gáncsoltam-e ki. Rávágtam, hogy persze, én így szórakoztatom magam, amikor épp nincs mit csinálnom.

Yes is the new no

Azt már megszoktam, hogy némelyik ügyfélnek lassú a felfogása, meg azt is, hogy sokan még életükben nem csináltak online researcht, és akkor azoknak szépen el kell magyarázni mindent az elejéről. Arra is már rájöttem, hogy legjobb egyszerűen fogalmazni, meg nem sok technikai kifejezést használni, mert az hosszú, és úgyse olvassák el, aztán simán megkérdezik még ötször.

De a legutóbbi ügyfelem sikeresen felülmúlta az összes eddigi tapasztalatomat. Miután elküldtem neki a linket, hogy lássa, milyen lesz a kérdőív, amit majd kiküldünk a jelentkezőknek, először megkritizálta, hogy túl egyszerű a design, aztán meg hogy a résztvevők majd nem fogják érteni a kérdéseket - azokat ő írta amúgy -, és ezen felül ő nem érti, hogy mi micsoda... Szóval ismét azt hittem, minél egyszerűbben válaszolok neki, annál jobb...

Client: Just a question... Are you going to remove the question numbers from the top of the page once I finished testing and you invite real respondents?
Nory: Yes.

Client: I'm a bit worried. Your answer suggest that you will not remove the question numbers and I really don't like the way it looks.

WTF?

No kids

Azok, akiknek gyereke van, miért háborodnak fel azon, hogy nekem nincs, és nem is akarok. Nekik attól nem lesz kevesebb... Vagy attól félnek, hogy az ő gyerekük majd egyszer csak köddé válik, csak mert nekem nincs?

Én ezt egész egyszerűen képtelen vagyok felfogni.

But now you look good

Ha sejtettem volna, hogy ezzel két hétre a figyelem középpontjába fogok kerülni, biztos nem vágattam volna le a hajam. Azon kívül, hogy zavar, hogy ennyire rövid, egy small talk lavinát indítottam el vele. Akik az elmúlt három évben egy kukkot se szóltak hozzám, most libasorban járulnak az asztalomhoz megjegyzéseket tenni, hogy milyen jól áll, meg milyen bátor vagyok és hasonlók.

Alessandro: Oh, Nora, your hair is nice. You look better.
Nory: Well... thanks, I guess. I haven't realised I was that ugly before...
Alessandro: No, no, of course you were not. But now you look good.

Jó reggelt

 

Pic: Covet Living

Sneak in

Állítólag abban az esetben, amiben a pasink - aki azzal volt megbízva, hogy minket a lakásba beengedjen futás után -, azzal fogad bennünket a lépcsőház előtt, hogy "Honey, I think I locked us out...", a helyes válasz nem a "But why did you do that?". Minden nap tanulok valami újat.

Miután vagy tíz percig bámultunk a bezárt ajtóra, John felment Philhez, hogy kérjen tőle egy csavarhúzót. Vagy igazából bármit, mert tulajdonképpen egy csavarhúzó se segített volna sokat. Phil persze pont ilyenkor nem volt otthon. Érkezett viszont a szembe szomszéd old lady, Joan, akitől sűrű szempillarezegtetések közepette meg is kérdeztem, hogy ismer-e valami lakatost a környéken, aki esetleg vállaná így hirtelen, hogy beenged minket. Joan persze pont nem ismert ilyet, de azt mondta a telefonját nyugodtan használhatjuk, bár így, hogy nem tudjuk kit kell hívni, kicsit nehezebb az ügy. Vele volt amúgy  a lovagja, aki erre csak dörmögött valamit az orra alá, mire Joannak felcsillant a szeme, hogy bár betörőket se ismer, de létrája az van, és ha nyitva a fürdő ablaka, akkor meg vagyunk mentve.

Persze nem volt nyitva, de Joan lovagja megint dörmögött valamit, mire az old lady rákérdezett, hogy a többi ablakkal mi a helyzet. Csak vállat vontam, hogy azok ugyan nyitva vannak, de a tíz centis résen csak a macska fér be, az meg nem hajlandó kihozni a kulcsot, és ugye az ablakot meg csak ennyire lehet kitárni. A lovag megint csak dörmögött valamit, amiből mi ismét egy kukkot se értettünk, majd intett, hogy kövessük. Lazán a konyhaablakhoz sétált, bedugta a karját, a másik kezével megmozgatta az ablakot, közben valami kattanást hallottunk, és az ablak már tárva nyitva állt, még a terhes nő is simán befért volna, aki az udvar másik végéből követte az eseményeket. Azért amikor John elkezdett engem betuszkolni, megkérdezte, hozzon-e nekünk széket, majd amikor nem kellett, vihogva közölte, hogy örül, hogy most már nem ő az egyetlen, aki rendeszeresen az ablakon át jut be a lakásába.

Szóval jó, hogy így egy év után megtudtuk, az ablakokat tulajdonképpen ki lehet nyitni normálisan is... John meg is jegyezte, hogy most már akkor tudjuk, hogy szokott Phil bejutni, amíg mi nem vagyunk itt. Szerintem amúgy nem szokott, de mint tudjuk eléggé weirdo, meg miután egyszer megköszöntem Johnnak, hogy kivitte a szemetet, ő meg bevallotta, hogy ő ugyan nem, azóta ha valami eltűnik, vagy máshol találjuk meg, mint ahol szerintem hagytuk, akkor John megjegyzi, hogy biztos Phil volt. Szerinte amúgy a karácsonykor nálunk hagyott fenyőfán is webcam volt... és akkor még én vagyok a paranoid. Mondjuk tényleg én... Ehh...

Va-jay-jay

Persze, másra se vágytam így kora reggel, mint egy promóciós emailre a Funcomtól, amiben a mellékelt ábrán szereplő punciszörny hivatott meggyőzni arról, hogy a The Secret World még mindig awesome, és még havidíjat fizetni is megéri.

Jam

A szülői látogatás egyébként a szokásos forgatókönyv szerint zajlott. Anyu már hónapokkal előre kérdezgette, hogy "De mit hozzak?", amire először a standard választ adtam, vagyis "Semmit". Persze tudhatnám már mostanra, hogy ez nem elfogadott, és végül valamit úgyis kérni kell. Aztán eszembe jutott, hogy már múltkor is nyávogtam, hogy nincs mit olvasnom magyarul, kaptam is emailben pár könyvet, amik jók voltak, de időközben felfedeztem még újabbakat is, úgyhogy leadtam a rendelést: Baráth Katalin - Türkizkék hegedű és Brandon Hackett - Az ember könyve.

Sejthettem volna, hogy ez még mindig nem elég, úgyhogy már a végén Johnt kérdezzem, hogy mit kérjek még, aki egyből rávágta, hogy kolbászt, mire nekem meg eszembe jutott a kedvenc borom, a Balatoni Zweigelt, örültem is, hogy akkor ez is le van tudva, mire anyu felajánlotta, hogy hoz Tokajit is. De azt meg úgyse issza senki, úgyhogy ne hozzon.

Pár héttel az indulás előtt aztán szólt, hogy a lovagja csinált lekvárt, abból is hoz, de ne hozzon, de direkt nekünk is csinált, jó, akkor hozzon. Most erre mit lehet mondani, nem? Ha már úgyse lehet megúszni, akkor mondtam, hozzon szilvásat, mert olyat itt nem találtam.

Azt ugye mondanom se kell, hogy ennyivel nem úsztam meg, mert végül beállítottak ide öt üveg lekvárral, két akkora kolbásszal, hogy el se tudom tenni sehova, ráadásul az is házi gyártmány, pedig már fájt a fogam a kedvenc gyulai fajtámra, meg ugye a bor, de ezen felül még elvonszolt egy hatalmas zsákot a hoteltől egészen hozzánk, amiből aztán percenként előhúzott valamit, hogy "Ezt is ám neked hoztam. Kell?", John meg itt fetrengett a röhögéstől, mert bár nem tud magyarul, azt megértette, amikor minden egyes felajánlásra azt mondtam, hogy "Nem".

Gondolom most megint én vagyok a szívtelen, de én előre megmondtam, hogy nekem semmi más nem kell, és 40 négyzetméter nem elég arra, hogy illendőségből elfogadjak két esernyőt (egy virágosat meg egy még virágosabbat), egy pár masnis papucsot, amit az életben fel nem vennék, egy piros strasszkövekkel kirakott fehér pólót Holiday felirattal, amit talán öt évesen még fel is vettem volna, most már meh, két üveg parfümöt, aminek nem tetszik az illata, egy fülbevalót, amitől tudom, hogy viszketne csak a fülem, egy fekete és egy arany színű szempillaspirált, amit szintén csak nem kennék magamra, meg egy gyűrűt, ami leesik az ujjamról... Ehh...

Amúgy a cica is kapott ajándékot, egy csomag csörgős labdát, meg két rúd cicakolbászt, amit anyu megvesztegetésként hozott neki, de különösebben nem vált be a terv, mert Toby csak addig volt barátkozós kedvében, amíg tartott a kolbász.

Irodai egypercesek

... és akkor hirtelen fingszag.
Persze nem sokkal később rájöttem, hogy csak Frenchie állt neki a tojásos-tonhalas salátájának itt nagy sunnyogva.