Monday 17 June 2013

The evil dude

Múlt hét csütörtökön olyan beteg voltam, hogy dolgozni se mentem. Ez általában azt jelenti, hogy working from home, de ez alkalommal mondtam G-Dognak meg Frenchie-nek, hogy csináljanak valamit, mert én felülni se bírok, nem hogy elhagyni az ágyat. Péntekre aztán valamennyivel jobban voltam, be is mentem az irodába, ami persze hülye ötletnek bizonyult, mert négyszer evakuáltak minket, mert valami munkások rendre zárlatot okoztak. A tűzoltók persze rezzenéstelen arccal vonultak át az út túloldaláról minden egyes alkalommal. Csak a negyediknél kezdett el rángani a szájuk, ami remélhetőleg elfolytott vigyorgás akart lenni, és nem épp idegösszeomlást kaptak.

Szombaton aztán elmentünk Wimbledonba megnézni az új Superman filmet. Persze majdnem el se jutottunk odáig, mert le volt zárva a metró fele, de aztán kiderült, hogy a rendes vonatok még járnak. Mivel túl korán értünk oda és szakadt az eső is, bementünk egy Café Neroba, ahol aztán két perc után felidegesített egy vevő, pedig nem is nekem kell ott dolgoznom.

Superman témában amúgy nem vagyok szakértő, nem olvastam se az eredeti képregényt, se a folytatásokat, de a film tetszett.

John: So... did you like it?
Nory: Yeah, it was ok...
John: Micheal Shannon is awesome...
Nory: Who?
John: The evil dude... ?

Ah... Nekem ő eddig csak az elrettentő nézésű FBI ügynök volt a Boardwalk Empire-ből. Amúgy ebben a filmben is csinálta a halált okozó nézést... Aww...

3 comments:

  1. Bocsi az offért, de olyan izgi:http://www.bbc.co.uk/news/science-environment-22567526

    ReplyDelete
  2. Ez de jo... Toby akkor ezek szerint uncsi cica, mert sose megy igazan sehova. :D Kimegy, felmegy a fara, felmegy a biciklitarolo tetejere, egyszer bemaszott a hatso szomszed kertjebe...

    ReplyDelete
  3. Kösd össze a pontokat, hátha valami értelmezhető alakzatot ad ki.:))

    ReplyDelete